Jézus Krisztus színeváltozása

A két színváltozás!

Abban az időben, amikor még nem voltak vasutak, nem voltak kiépített országutak, telefonok, távírdák, az embereknek akkor is tájékozódniuk kellett valahogyan. Az utasok a hegyeket, a magaslatokat keresték. A helyes irányt a hegycsúcsok mutatták! Ma, amikor a Tábor hegyére emeljük tekintetünket, ilyen "iránymutató" magaslatot ismerünk fel benne. Ne csak a megdicsőülés hegyére nézzünk ma, hanem a másik magaslatra is, mely az Úr szenvedéséről beszél nekünk.

1. A táborhegyi színeváltozás!  Jézus kedvelt tanítványaival imádkozni megy! El a világ zajától. Az Atyával való beszélgetés pillanataiban csoda történik: színében elváltozik. Más fehérruhás emberekkel társalog. Péter apostol fölkiált: "Uram jó nekünk itt lenni!" Eszedbe jutnak-e az élet "apróbb" Tábor hegyei? Amikor benned is valami féle színváltozás ment végbe? Amikor könnyű volt az imádság és örömet jelentett a vallási kötelességek teljesítése? Amikor te is "állandó hajlékot" szerettél volna építeni ennek az érzésnek? Kellenek a Táborhegyi órák, mint kellenek a városi embernek a friss levegőt jelentő kirándulások. Jézus mégis arra tanít, hogy a lelki öröm és a vigasztalódás napjait ne tartsuk életünk legértékesebb pillanatainak. Jézus is lejött a hegyről és nem kívánkozott többé oda vissza! Nem azok a legértékesebb napok, amikor könnyen megy az imádság, amikor örömet jelent a templomba járás. Hanem az, amikor könnyezve és verítékezve is tudjuk teljesíteni a mennyei Atya akaratát.

2. Ezt juttatja eszünkbe a "színváltozás" másik hegye: az Olajfák hegye. Igaz, ez a hegy nincs olyan messze az élet zajától, mint a Tábor hegye. Itt is ugyanazt a hármat veszi maga mellé, mint a Tábor hegyén, hadd lássák, amint véres verejtékcsepp ragyog az arcán. Amikor ruhája nem fénylik, mint a Nap, hanem tüskés bozót tépdesi meg. Az apostolok ezen a hegyen elalszanak, mert nincsen szenzáció. Itt nincsenek földöntúliak, itt nagyon is embert látnak, szenvedő embert. Mennyivel gyakoribb színváltozás ez a mi életünkben is. Gondolj a megpróbáltatások perceire, és ha azt kiáltod: Istenem vedd el tőlem e keserű perceket, nem kell szégyenkezned, hiszen Jézus is így kiáltott. De amint ő vállalta, te is vállald el a keresztet. És ne tartsd a szenvedések keserű óráit életed elpocsékolt perceinek. Ne gondold, hogy azok az órák értéktelenebbek, mint a többi, amikor Istent távol érzed magadtól. Egy katona így vallott kórházi ágyán: én tulajdonképpen kétszer keresztelkedtem meg. Először kisgyermek koromban, másodszor pedig a harctéren. Azt a hitemet, melyet, mint gyermek kaptam, elveszítettem, azt a hitet viszont, melyet Isten a sebesülésem éjszakáján adott, senki el nem veheti tőlem. Amit a Tábor hegyi öröm nyújt, azt hamar elfelejti az ember, amit az Olajfák hegyi megpróbáltatás éget az ember lelkébe, az maradandóbb! Jó lenne mindkét "hegyen" diadalmas szent hitet nyernünk!

"Uram jó nekünk itt lenni…"

Olvastam (O. Fallici: Ha meghal a Nap), hogy az űrhajósok, akik egyszer már jártak a világűrben, megváltoznak! Boldogok, hogy visszatértek, hogy életben maradtak. De valami van, ami elfátyolosítja a szemüket. A visszavágyás. Sajnálják, hogy már nincsenek odafönt. Olykor az égre pillantanak, és mintha keresnének valamit, amit ott felejtettek.

1. Így történt ez a három kiválasztott apostollal is, akikről a mai ünnep beszél. Akik, ott voltak fönt a hegyen Jézussal. Akik tanúi lehettek a dicsőségnek. Amikor lejöttek a hegyről, többé nem felejtették el. Vissza-visszagondoltak az eseményre és visszavágytak oda. Minket is ilyen önfeledt büszkeséggel töltene el. Milyen szép és jó lenne Jézust mindig a Táborhegy dicsőségében látni. Mi is milyen boldogan kiáltanánk: "Uram jó nekünk itt lenni!" De vajon tényleg jó lenne-e? Volt, amikor kizárólagosan ez a gondolat élt az egyházban. Csak a színében átváltozott Jézust ábrázolták szívesen a művészek is. Egyre kevesebbszer a keresztre feszített Urat. Pedig tudni kell, hogy a megdicsőülés hegyén Jézus a szenvedéseiről beszélgetett. Nem panaszkodva, ahogyan mi szoktunk a szenvedésről beszélni, hanem zúgolódás nélkül, derűsen megbeszélte azt, ami várt rá! Így lett a miénk az érettünk fölfeszített Üdvözítő!

2. Istentől nem félni kell, hanem mindenekfelett szeretni kell őt. Napjainknak fontos feladata ez. A vértanúk sem félelemből áldozták életüket Krisztusért, hanem iránta érzett szeretetből.

Marseille temetőjében egy kislány szobra áll. Ez a felirata: a hősnő. Mit tett ez a kislány, amiért hősnőnek nevezték? Térdig érő hosszú hajának aranyzuhatagát teljesen levágatta és eladta, hogy nagybeteg édesanyján segítsen. (Marie Debroche). Gondoljatok arra, hogy a vak ember milyen bizalommal adja át magát a pöttömnyi gyereknek, aki átvezeti őt a forgalmas utca másik oldalára. A beteg rábízza magát az orvosra… a gyermek az édesanyjára… Én is rábízom magamat Istenre. Mert a szeretet a legnagyobb áldozatra is képessé tesz.

3. Istent szeretni annyi, mint ráhagyatkozni. És ez manapság sem könnyű. Mert a mai ember inkább bízik az acélhuzalok és betonpillérek biztonságában, mint Istenben. John Glenn amerikai űrhajóstól megkérdezte egy olasz újságírónő (O. Fellici): mi a véleménye Tyitovról, az orosz űrhajósról. Ezt mondta: emberileg jól megértettük egymást, csak az bántott, amikor ezt mondta: "Nem láttam az Istent, sem az angyalokat a csillagok között!" Én megmondtam neki: "Az  az Isten, akiben én hiszek nem sétálgat a csillagok között, mint valami repülő szörnyeteg!"

Űrhajó, beton és acél? Ugyan, miféle biztonság az, amit egy elvetemült kéz az éjszaka vagy a nappal bármelyik órájában felrobbanthat! És mert egyre több lesz az ilyen elvetemült kéz, meg kell fontolni az ókori bölcsnek (Platón) mondását: "A jónak tudása nélkül értéktelen minden más tudás!" Erre a tudásra Jézus taníthat meg, aki a Tábor hegy dicsőségében is tudott szenvedésére és megaláztatására gondolni. Siennai szent Katalin mondta: "Nem a szögek tartották a mi Urunkat a kereszten, hanem a szeretet!"

Jézus a megdicsőült ember

A hegy a Bibliában mindig valami kinyilatkoztatásnak a helye. Ez ünnepnek a tárgya és az evangéliumban leírt esemény is, elsősorban isteni kinyilatkoztatás. Jézus isteni és uralkodói dicsőségét láthatják a beavatottak. Azt a dicsőséget, mely Isten országa elérkeztével valósul meg.

1. Milyen lesz Isten országa? Hogyan és mivé alakul át a mostani világ, amelyben élünk? Erre a választ a feltámadott Jézus alakja adja meg. A feltámadott Jézusban jelenik meg a megdicsőült ember! Ő az a "mennyei ember" akinek a "képmását hordozni fogjuk". Az örök életben.

2. Isten országának végleges helye tehát nem a földön lesz. Mit jelent ez? Nem mást, csak ennyit: a boldogságnak és a dicsőségnek a mértéke nem földi lépték szerinti lesz. Nem arról van szó tehát, hogy mértékű boldogságot örök időkre tartósítani fog.

Jézus színeváltozása nem erről beszél. Mintegy felvillantja előttünk, hogy milyen lesz a beteljesedés.

3. Ez a pár pillanatig tartó jelzés annyira csodálatos, hogy a tanítványok nem szívesen mennek vissza az emberek közé. Nem szívesen folytatják tovább a földi életet. (Érdekes jelzés a klinikai halál állapotából visszatértek részéről: olyan jó volt, hogy nem szívesen tértünk vissza, - mondták!) A színeváltozás hegyén jelen vannak: Mózes és Illés. Ők a törvény és a próféták képviselői. Az Ószövetségé. Jézus középen áll. Ő a beteljesedés. A próféták és a törvény beteljesítője. A tanítványok ilyen körülmények között annyira jól érzik magukat, hogy ezt a beteljesedést véglegesíteni szeretnék. Pedig ez csak előjelzés. Istennek az az akarata, hogy a földi életbe visszatérve, a beteljesedést várják. E kinyilatkoztatás és élmény, amelyben részük volt, bátorítás, hogy ennek a beteljesedésnek a reményében éljenek.

A szenvedés és megdicsőülés

A mai ünnep énekei közül a zsoltárt idézzük: "Jertek menjünk fel az Úr hegyére…" Vajon melyik hegyre hív minket? A Tábor hegyére, hogy lássuk az ő dicsőségét. De hiszen ezen a hegyen az Úr ragyogása közben szó esik sok mindenről: Mózes és Illés az ő haláláról beszél vele, és maga az Úr is azt mondja tanítványainak: szenvedni fog, de harmadnapon föl fog támadni!

1. Így is mondhatnánk, hogy az Úr dicsősége be van keretezve mindazon szenvedések, a szörnyűségek előrejelzésével, melyek rá vártak. Azért vitte fel őket a hegyre, mert meg akarta erősíteni őket mindazok elviselésére, melyek rájuk vártak. Ezért hív minket is, hogy megerősítsen. Mi is képesek legyünk megvallani: "Láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be!" Mert mindnyájunk útja a szenvedésen keresztül vezet a dicsőségbe. A szenvedés nem végállomás és nem befejezés. Az utolsó szó az Istené, aki Élet és Öröm!

2. Ezért beszélgettek a hegyen Mózes, Illés és Jézus az ő halálának módjáról. Igen, Jézus borzalmas halállal halt meg. Halála azonban önként vállalt áldozat volt. Ő az embereket ott kereste, ahol meg lehetett találni őket. Az éjszakában, életük romjaiban, könnyeik között. Betegek, szenvedők, elhagyottak, bűnösek, sírók! Gyógyított, könnyeket törölt, bűnöket megbocsátott. Magára vette sorsunkat és halálunkat, mert szereti az embereket. Ez a szeretet Istentől származik és erősebb, mint a halál. Mert a szeretet erősebb, mint a bűn. Ezért képes a szeretet szabaddá tenni. Ezért Jézus halálának módja, a kereszt abba a dicsőségébe vezet, mely a Tábor hegyén felragyogott, és amely mindenki számára meg lett ígérve.

3. Persze a tanítványok ezt még nem értették. Nem is érthették meg. Ők a dicsőséget akarták véglegesíteni. Házat akartak építeni, bár az evangélista hozzáfűzi: "Nem is tudta, hogy mit beszél!" Amikor a szenvedés elkerülhetetlensége nyilvánvaló lett a tanítványok elmenekültek. De ne gondoljuk, hogy mi másképpen tettünk volna! A kereszt számunkra is kereszt, a szenvedés meg olykor elviselhetetlennek tűnik. De mi már tudjuk, hogy a szenvedés elkerülhetetlen. Így lehet bejutni a dicsőségbe.

Jertek fel az Úr hegyére, az Úr hajlékához… Nekünk a templom a Tábor hegye! "Uram jó nekünk itt lenni, a Te szent hajlékodban. Veled egyesülhet lelkünk, az oltári titokban!"

Forrás: Véghseö Dániel: A szív bőségéből / http://www.parochia.hu/