Ars Sacra Fesztivál és Nyitott Templomok Napja

A Világmisszió 13. Országos Ünnepe

Az aszkézis Bellarmin Szent Róbert életében

Bellarmin Szent Róbert 1542. októbert 4-én született Montepulciánóban. A szülők jámbor élete példakép volt a család öt fia számára, melyek közül ő a harmadik volt. Édesanyja leghőbb vágya volt, hogy mind az öt fiú belépjen a jezsuita rendbe. A szeretetteljes családi légkör, már kora gyermekségében elindította életét a szeretet hármas útján. A szülői házban gyakorolhatta az emberszeretetet rokonai és az Istenszeretetet a Szentháromságos Isten iránt, és eközben életében igyekezett Krisztus felé haladni.

1560-ban belépett a jezsuita rendbe. Szerzetesi életében soha nem kereste a kényelmet, és szüntelenül dolgozott. Mély hitben gyökerező életet élt, tudatosan lemondva saját igényeiről. Löwenben tanított, és előadásokat tartott vasárnaponként, ezzel is szolgálva a Egyház közösségét.

1570-ben szentelték pappá és ezzel még szorosabb közelségbe került az Egyházzal és Krisztussal. A Római Kollégium professzora lett. Isten országáért munkálkodva, az ellenreformáció tudományos oldalát alapozta meg, a Kontroverziák című művével, bekapcsolódva ezzel az Egyház üdvösségtörténetébe.

Életében hamarosan megjelentek a keresztek- az intrikák, az irigykedés- melyeket türelemmel vállalt. A Kontroverziákat indexre tette V. Sixtus pápa, mivel Szent Róbert bírálta a pápa evilági hatalmának visszásságait. Jól látta ugyanis, hogy Isten embere a világban van, de nem a világból, hanem a világért. A pápa és a papság Isten népéért munkálkodik és nem saját javáért. Sixtus nehezményezte, hogy ezzel szembesítették, de a következő pápa felülvizsgálva ezt, és igazat adott Szent Róbertnek.

A kereszthordozás ezzel nem ért véget. Hogy eltávolítsák Rómából, provinciálisként Nápolyba helyezték, bár a kormányzáshoz sem tehetsége, sem hajlama nem volt, de ugyanakkor tanárnak kiváló volt. Innen VIII. Kelemen pápa hívta vissza Rómába. 1599 márciusában bíboros lett.

Mindig aktívan munkálkodott Isten ügyéért. Miután 1605. március 3-án meghalt VIII. Kelemen, a konklávén Baronius és Borghese mellett Bellarmin volt az egyik jelölt. Baronius mindenben közeli barátját Bellarmint támogatta, végül azonban Borghese lett a pápa V. Pál néven. Később Szent Róbert egyik barátjának megírta, hogy szívből kérte az Urat, hogy gyöngeségeire emlékezve ne engedje öt ilyen „veszedelmes magasságba”. Milyen szép példája ez az alázatnak és a méltatlanság beismerésének.

V. Pál teológiai tanácsadónak tartotta maga mellett. Személyének és tudásának olyan nagy hatása volt, hogy gyakran a 14 tagú teljes kongregáció megváltoztatta véleményét miután Szent Róbert felszólalt. Rámutat ez arra, hogy a lélek és a test egységét milyen jól tudta használni életében. A megnyerő külső briliáns elmével és őszinte lélekkel párosult.

Utolsó műve: A jó halál művészete lelki végrendeletének tekinthető, melyben hangsúlyt kap a tevékenység és a szemlélődés fontossága. Elmondhatta őszinte szívvel, hogy egész életét másoknak adta, és minden tettében a Krisztussal való egységre törekedett.

1621. szeptember 17-én halt meg Rómában. Életében felfedezhetjük az aszkézis formáit, és az életszentségre való törekvés vonásait. Legyen mindannyiunk példaképe, ha a teológia tudományát szemléljük, hogy hitünket megőrizve szolgáljuk alázatosan embertársainkat.

Hulitka Róbert

Forrás: Értékkereső

Szent Kornél pápa és Szent Ciprián püspök, vértanúk

A keresztényüldözések idején, tévtanítások közepette egymást segítve és támogatva mutatott példát a két ma ünnepelt szent az Isten iránti szeretetre. Isten ma is meglátogatja népét, és nagy dolgokat tesz, hogy ki-ki végezze tőle telhetően jól a szolgálatát. 

Szent Ciprián Kartágóban született 210 körül, pogány családban. Szónoki iskolába járt, szónok és tudós akart lenni. Későn kezdett a vallás iránt érdeklődni, csak 45 éves korában.

Megtérve pap lett, 249-ben Kartágó püspökévé szentelték. A Déciusz féle keresztényüldözés készületlenül érte az egyházat, sokan meginogtak, elhagyták hitüket. Tetteivel, írásaival kitünően vezette egyházát, kiválóan támogatta Kornél pápát az eretnekek elleni küzdelmében. A bűnbánókat, a visszatérő hittagadókat szívesen fogadták vissza az egyházba.

Az üldözés elmúltával dögvész támadt Kartágóra és környékére, nagyon sokan estek áldozatul a járványnak. A katasztrófa okául a propaganda a keresztényeket jelölte meg. A csapás szerintük az ősi hit elhagyása miatt tört ki. A Valerianusz-féle üldözés idején számkivetésbe küldték Kurúbisba, majd egy év múlva halálra itélték. 258. szeptember 14-én vértanúságot szenvedett kard által. Fényes temetése volt és két templomot is szenteltek tiszteletére, egyet vértanúsága helyén, egyet pedig sírja fölé.

Példája: Tehetségedet úgy bontakoztasd ki, hogy ebben társaid is sikeresek legyenek!

Szent Kornél pápa 250-ben Deciusz császár üldözése során Szent Fábián pápa meghalt a börtönben. Üresen maradt székét 14 hónapig nem töltötték be, hanem szóvívőként intézte az ügyeket Nováciusz ellenpápa. Az üldözés enyhülésekor 251-ben a becsvágyó szóvívő helyett egy minden becsvágy nélküli papot, Kornéliuszt választották pápává. Csupán két évig uralkodott. Az eretnekek elleni küzdelemben Ciprián püspökkel eredményesen dolgozott. Nagy tisztelet és igen jó benső viszony alakult ki köztük. Nagy szelídséggel, de határozottan lépett fel a tévelygők ellen, az egység érdekében.

Gallusz császár az újból megindult üldöztetés során száműzte, Civitavechia mellett szenvedett vértanúságot. Holttestét Rómában a Kallixtusz-katakombában temették el. Sírfelirata az első latin nyelvű pápai sírfelirat.

Példája: Lankadatlanul kell dolgoznunk, támogassuk ebben egymást!

Forrás: Katolikus Rádió

A Fájdalmas Szűzanya emléknapja

Simeon megjövendölte Mária szenvedését, a hét Tőrszúrást, latinul „Transfixio”-t. (Lk 2, 34-35) A művészek ábrázolásain gyakori a szenvedő Anya ábrázolása, igen gyakran ölében a halott Fiával szerepel (Pieta). Az Egyház megemlékezik Mária életének, a vértanúk királynéjának többi szenvedésére is. 

Isten Anyjának szenvedéseit már a litugikus ünnepek elrendelése előtt is tisztelték. 1233-ban hét firenzei alapító: a szerviták rendjét (Mária szolgáinak rendje) alapította. Feladatul tűzték ki a fájdalmas Anya tiszteletének ápolását és terjesztését. 1304-ben XI. Benedek pápa jóváhagyta a rendet. 1888-ban XIII. Leó pápa a „hét alapítót” szentté avatta és ezt az ünnepet február 11-ére tette. 

1423. Kölni zsinat az ünneplést elrendelte ennek az ünnepnek a beiktatását, Húsvét utáni 3. vasárnapjára. XIII. Benedek pápa az ünnepet péntekre tette, a huszita képrombolás kiengesztelésére. 1814 után VII. Piusz pápa a napóleoni fogságból való szabadulása emlékére szeptember harmadik vasárnapjára tette. Most szeptember 15-én ünnepeljük.

Forrás: Imaórák liturgiája

Szent Kereszt felmagasztalása

Az érvénytelen házasságok

Futó Károly atyával készült beszélgetés a házasságok érvénytelenítéséről.

Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe

Az egyház egyik legnagyobb hittudósa: Aquinói Szent Tamás egy időben sokat foglalkozott a szenvedés - különösen az ártatlanok szenvedésének - problémájával. Úgy írják az életrajz írói, hogy töprengései közben egy alkalommal, amint rápillantott a golgotai jelenetet ábrázoló képre, hirtelenében az a gondolat jutott az eszébe, hogy a három kereszt: az Úr Jézusé, aztán a jobb és a bal lator keresztje lényegében feleletet is ad az ő töprengéseire. Mert a három keresztről ezt a feleletet olvasta le: a kereszt a bűnösöknek büntetés, a megtérőknek elégtétel, az igazaknak pedig engesztelés.

Gondolom, nekünk is érdemes átgondolnunk ezt a jelenetet. Mert azt többnyire mi is természetesnek tartjuk, hogy a szenvedés a bűnösöknek büntetés, akárcsak a bal lator számára a kereszt. - Aki lopott vagy csalt, pláne mások életét elvette vagy megkeserítette, méltányosnak tartjuk, hogy bűnhődjék érte. Még a bűneink nyomán szerzett betegségek problémájával is könnyebben megbirkózunk. Kicsit előreláthatónak is tartjuk, hogy az alkoholszenvedélynek májrák, vagy a kicsapongó életnek esetleg az Aids a következménye.

A bűnbánó jobb lator keresztjét is könnyebb megértenünk. Úgy látszik, ezt ő maga is megértette, mert amikor az Úr Jézushoz fordult, nem azt kérte, hogy szabadítsa meg a kereszt rettenetes szenvedésétől, hanem csak enynyit: Emlékezzél meg rólam, Uram, ha országodba jutsz. Fölismerte, hogy számára a kereszt rettenetes kínja is a megtérés és az elégtétel eszköze lett.

Amit nehezebben értünk meg, az az Úr Jézus szenvedése, a Szűzanya szenvedése és az a megszámlálhatatlan sok kereszt, amit az ártatlanul szenvedők viselnek. Ebben csak az Úr Jézus magatartása és szava tud eligazítani bennünket. Hiszen ő így beszélt, tanított a keresztjéről: Ha majd fölemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok. Vagy: Ha a földbe esett gabonaszem el nem hal egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Az Úr Jézusnak ezek, és az ezekkel összecsengő mondatai világítanak rá az isteni logikára: A rosszat csak egy nagyobb jóval lehet legyőzni! A kereszt ezt a nagyobb jót hozta meg számunkra. Mert aki lop, az nemcsak megkárosít valakit, hanem önmaga válik lopóvá. Aki hazudik, nemcsak becsapja a másikat, hanem ő válik hazuggá. A bűn minőségi változást, elsilányulást okoz bennünk. Ezt a nem regenerálódó, az idő múlásával sem gyógyuló belső roncsolódásunkat csak a szeretetnek önfeláldozó túlcsordulása tudja begyógyítani. Ha a rosszat rosszal akarom viszonozni, legyőzni, csak még nagyobb lesz a baj. Ha a gödröt tovább ásom, feneketlen mélységekig juthatok. A rosszat csak a nagyobb jóval lehet legyőzni, roncsolódásunkat csak a nagyobb szeretet tudja begyógyítani.

Ezért hódolunk a Szent Kereszt előtt, mert ezen a keresztfán nyilvánult ki Isten végtelen szeretete, amely a rosszat a nagyobb jóval győzte le. ő arra hív bennünket, megtérni és engesztelni akaró Krisztus-követőket, hogy ezt az isteni taktikát követve tudjuk elfogadni, és boldog gyümölcsére áhítozva hordozni a magunk keresztjeit is. (Ezért imádkozzuk teljes bizalommal: Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!)

Zdiarszky László

Forrás: Hitvallás

Mindenben gondolj Máriára, hívd Máriát!

A szűz neve Mária (Lk 1, 27). Szóljunk valamit erről a névről is, amelyet a tenger csillagának szoktak fordítani, és ami nagyon illik a Szűzanyára. Ő ugyanis valóban a csillaghoz hasonlít, mert amint a csillag, bár sugarakat bocsát ki, megmarad épnek, úgy a szent Szűz is szüzessége sérelme nélkül szülte világra a Fiút. Amint a sugárzás nem csökkenti a csillag fényességét, úgy a Fiú sem a Szűz épségét. Ő ugyanis az a ragyogó csillag, amely Jákobból támadt, amelynek fénye megvilágosítja az egész földet, világossága ott ragyog a magasságokban, behatol a mélységekbe, bejárja a földet, inkább a lelket melegíti, mint a testet, növeli az erényeket, és kiégeti a hibákat, ő az a nagyszerű és kiváló csillag, amely magasba emelkedett életünk nagy és hatalmas tengere fölött, hogy ott ragyogjon erényekkel, és világoskodjék jó példájával. 

Ó, te, aki megérted, hogy mindnyájan e világ folyamán inkább viharok között hánykolódunk, mint szilárd talajon járunk, ne fordítsd el szemeidet e csillag ragyogásától, ha nem akarod, hogy elborítson az áradat. Ha a kísértések szele ér, ha a gyötrelmek szirtjei között hajózol, nézd a csillagot, hívd Máriát. Ha a kevélység, a hatalomvágy, a mellőzés vagy hiú vetélkedés hullámai között hánykolódsz, nézd a csillagot, hívd Máriát. Ha a harag, a kapzsiság vagy a test vágyai fenyegetik lelked hajóját, nézd Máriát. Ha a bűnök félelmetessége megzavar, ha a lelkiismeret beszennyeződése megijeszt, ha az ítélet borzalmassága megrémiszt, ha a szomorúság feneketlen mélysége és a kétségbeesés örvénye elnyeléssel fenyeget, gondolj Máriára. 

Veszélyben, szükségben, kétségeidben gondolj Máriára, hívd Máriát. Ne távozzék ajkadról, ne távozzék szívedből, és hogy közbenjáró imáját elnyerhesd, ne szűnj meg példáját követni. Ha őt követed, nem fogsz eltévedni; ha őt kéred, nem fogsz kétségbeesni; ha rágondolsz, nem térsz rossz útra; ha ő fogja kezedet, nem fogsz elbukni, ha ő védelmez, nincs mitől félned; ha ő vezet, nem fogsz elfáradni; ha ő kegyes hozzád, célba érsz. Így önmagadban megtapasztalod, hogy mennyire joggal mondja a Szentírás: A szűz neve Mária. De most egy kicsit meg kell állnunk, hogy ne csak átmenetileg szemléljük ezt a ragyogó fényességet. Az Apostol szavát mondom: Jó nekünk itt lennünk (vö. Mt 17, 4). Most szabad csendben, belső örömmel szemlélni azt, amit nem tud kifejezni a nehézkes szó.

Forrás: Szent Bernát apát beszédeiből (Hom. 2, 17, 1. 33: SCh 390, 1193, 168-170 [PL 183, 70-71])

Pálos 70 2014

Claver Szent Péter

„Két néger már kihűlőfélben volt, közelebb a halálhoz, mint az élethez, szinte érverésüket sem lehetett észlelni – számolt be Claver Szent Péter 1628. május 31-én kelt levelében az előző napon az amerikai Cartagenába befutott rabszolgaszállító hajó utasainak helyzetéről. – Parazsat tettünk cserepekre, és a haldoklók közelébe helyeztük. Erre a parázsra illatszert szórtunk, amelyből két zacskóval is volt nálunk, és ezen alkalommal fel is használtuk. Ezután köpenyeinkkel betakartuk őket, nekik ugyanis nem volt takarójuk, és gazdájuktól is hiába kértünk.

Úgy tűnt, hogy az illatos füsttől és a melegtől magukhoz tértek. Szemükben öröm csillant fel, mikor ránk néztek. Ilyen módon szólítottuk meg őket, nem annyira szóval, mint inkább azzal, amit értük tettünk." Claver Péter harmincnégy évig szolgált a kikötővárosban, segítette a rabként odahurcolt embereket, ápolta a betegeket, ételt és ruhát biztosított a számukra, és nem utolsósorban lelki támaszt nyújtott nekik.

Péter katalán parasztcsaládban született 1580-ban. 1602-ben lépett be Jézus Társaságába. Tanulmányai vége felé, huszonnyolc évesen kérte, hogy Új-Granadába (a mai Kolumbia északi része) mehessen misszióba. 1610. április 15-én indult el Amerikába.

Ott találkozott Alonso de Sandovallal, az első misszionáriusok egyikével, aki ráébredt a feketék rabszolgává tételének igazságtalanságára. Bár neve csaknem ismeretlen maradt, neki köszönhető a Cartagenába hurcolt feketék közti apostolság kezdete. A munkatársat kereső Sandoval rábeszélte Pétert, hogy szenteltesse magát pappá. Ez 1616-ban meg is történt. Péter fenntartás nélkül adta át magát munkájának. Ő és munkatársai voltak az egyetlenek, akik gondoltak a hajókon odavitt emberek nyomorúságára, betegségére, rémes haldoklására és megaláztatására.

Péter egy kis cellában lakott a jezsuita kollégium kapuja mellett, hogy minden érkező feketének segíthessen – megfogadta, hogy a rabszolgák örökös rabszolgája lesz. Körülbelül harmincezer feketét keresztelt meg. Élete vége felé alig aludt, vezeklő gyakorlatokat végzett, vagy szemlélődött. A tevékeny szolgálat nem akadályozta meg misztikus lelkisége kibontakozását. 1651-ben betegeskedni kezdett. Amikor bénultan és fájdalmak között feküdt, szenvedését áldozatul ajánlotta fel fekete testvéreiért. 1654. szeptember 8-án hunyt el.

Forrás: Új Ember

Elmélkedés Kisboldogasszony ünnepén

A mai napon születésnapot jöttünk össze ünnepelni: Szűzanyánknak, égi édesanyánknak születésnapját. Ezen a napon az Egyház az evangéliumból egy hosszú és első pillantásra unalmas evangéliumi szakaszt tár elénk: Jézus Krisztus nemzetségtábláját. Valóban unalmas pusztán a nevek egymásutánját olvasni.

A Szentírásban nagy hagyományra tekint vissza a nemzetségtáblák felsorolása. Az Ószövetségben még ennél is hosszabb és részletesebb nemzetségtáblákat találunk. Vajon miért kerültek bele ezek a nemzetségtáblák a Szentírásba, vajon hogyan hordozzák az Isten üzenetét számunkra. Hogyan hordozzák, amikor még tegyük hozzá nem föltétlenül hitelesek mai történetkritikai szempontból. Mert például Jézus imént hallott nemzetségtáblájánál elgondolkodva több mint valószínű, hogy Ábrahámtól Jézusig, közel kétezer esztendő alatt, 42 nemzedéknél több nemzedék váltotta egymást, mint ahogy az evangéliumban áll. Tehát Jézus nemzetségtáblája is csak egy kivonat.

Mit akar tehát üzenni nekünk Isten ezekkel a nemzetségtáblával, különösen Jézuséval?

Az, hogy az Ószövetség történeteit időről-időre egy-egy nemzetségtábla felsorolása szakítja meg az a maga módján azt jelzi, hogy mindazon történetek, csodák, bűnök, emberi sorsok, melyek le vannak írva nem a képzelet szülöttei, nem mesék, hanem a történelem részei. Jézus nemzetségtáblája pedig Jézus Krisztus, az Isten Fia esetében különösen is aláhúzza azt, hogy Jézus Krisztus az emberi történelem része. Annak az emberi történelemnek, amelyek tele vannak emberi gyarlóságokkal, bűnökkel, örömökkel, reményekkel, de biztos kézzel Isten vezeti annak menetét, hogy Jézus Krisztushoz a történelem középpontjához érkezzen. Mert nézzünk csak a nevek mögé!

Ábrahám, a gyermektelen, akinek idős korában egyetlen fia születik, s aki azt az ígéretet kapja Istentől, hogy megsokasítja utódait, mint az ég csillagait, s benne nyer áldást minden nemzet. Isten megteszi ígéretét, melyet a történelem viszontagságain keresztül a választott nép által megvalósít Jézus Krisztusban.

Boász felesége Rut. Aki Rut könyvét olvasta a Szentírásban, az tudja: Rut pogány volt. Tehát Jézus családfájában idegen pogány vér van, hirdetve ezzel a jövőt: Jézus Krisztus, a Messiás minden nemzetnek, s nemcsak a zsidó népnek hozza meg az üdvösséget.

Izáj fia Dávid, a zsidók legdicsőbb királya, akinek köszönhetően - ahogy ma már történeti kutatások kimutatják - a zsidó nép kivívta függetlenségét a filiszteusokkal szemben, s ezáltal nem szívódott fel a környező népekbe tűnve el örökre a történelem színpadáról. De egyedül Dávidnak köszönhetően? A Szentírásból tudjuk: maga Dávid tisztában volt vele, hogy minden dicsőségét, győzelmét egyes-egyedül Istennek, a Seregek Urának köszönheti.

"Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől" - Máté evangélista nem szégyelli leírni ezeket a sorokat, ahogyan a Szentlélek sugallatára nem szégyellte az ószövetségi szentíró leírni Dávid házasságtörését Uriás feleségével, Betsabéval. A bűn, az ember szégyenletes és levetkőztethetetlen tulajdonsága is benne van Jézus családjában, hogy hirdesse: Jézus magára vette bűneinket. Nemcsak a kereszten, hanem már így származásában, nemzetségében is amely nem volt mentes a bűntől.

Még folytathatnám tovább a nevek mögötti történelmet, de ma a végpontjára kell fordítani figyelmünket: József jegyesére Máriára, akinek a mai napon ünnepeljük születésnapját. Mária úgy van ennek a nagyonis emberi a nemzetségtáblának a végén, mint ahogy egy liliomszál virít a szemétdombon. Mert Isten a legnagyobb bűnből is tud jót kihozni, ahogy fényesen mutatja Mária, de legfőbbképpen az ő fia Jézus Krisztus, aki ugyanannyira volt egy ember közülünk, mint ahogyan Isten is volt.

S ahogyan minden embernek van édesanyja, úgy neki is van. S ahogy általában az édesanyánknak köszönhetünk legtöbbet életünkben, úgy Jézus Krisztus is emberségében a Szent Szűznek köszönhet a legtöbbet. Neki éppoly drága volt édesanyja, mint bármely tisztességes érzésű embernek, nem éppen drágább. És ő ezt a kincsét nekünk ajándékozta, amikor a kereszten János apostol személyében az egész emberiségnek azt mondja "Íme a te anyád!"

Mit adhatnák mi Máriának születésnapjára? Egy csokor virágot az oltárra, amely maholnap elszárad? Nem, érezzük hogy ez nem elég. Az örök anyának valami örök ajándékot kell adni. S ezen a világon pedig csak egyetlen dolog örök, ami soha el nem múlik: a szeretet.

A szeretettel ajándékozzuk meg, ami nem pusztán az imák mennyiségében mutatkozik meg, hanem inkább tettekben, hogy tegyük már végre szebbé, jobbá a szeretet cselekedetei által ezt a szomorú, megfáradt és bűnös világot.

Ócsai József

Forrás: Virtuális Plébánia

Szűz Mária születése

A megdicsőült kereszt

"Ő keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, melynek héber neve Golgota.Ott keresztre feszítették őt és vele együtt két másikat: azokat kétfelől, középen pedig Jézust!" (Jn 19,17).

Egy német településen minden nagypénteken zarándoklat indul a templomból a faluszéli kálvária kápolnához. A keresztet mindig egy önként jelentkező férfi viszi, aki vezekelni akar valamilyen bűne miatt. De hogy föl ne ismerjék a vezeklőt a pap, mielőtt az, a hívek elé lépne, fekete zsákot húz a fejére. Egy esztendőben nem jelentkezett senki erre a vezeklésre. Ekkor történt, hogy egy hitetlen fiatalember elhatározta, hogy megtréfálja a falú hívő népét. Jelentkezett a papnál, hogy vezekelni akar, de valódi szándékát titokban tartotta.

Elérkezett nagypéntek, a vezeklés napja. Elindult a menet a kálváriára. A fiatalember a fekete zsák nyújtotta névtelenségben próbálta meg galád tervét megvalósítani. Tánclépésekben kezdte vinni a keresztet. De csak egy pár lépést sikerült így megtennie. Egyre nehezebbnek érezte a keresztet, nemcsak a válla sajgott, de a szíve táján is furcsa szorítást érzett. Lába meg-megbicsaklott. Nagyon megijedt! Elöntötte a veríték. A fekete zsák alatt fuldokolni kezdett. És akkor ilyen gondolatai támadtak: Jézus is ilyen nehéz keresztutat járt? És az emberek miatt tette mindezt? De akkor miért is akarom én kicsúfolni? - Nem, nem! Nem csúfolom őt! Most már e galád tervem miatt akarok vezekelni és azért viszem tovább a keresztet. És az izzadság mellett könnyek is kezdtek végigcsorogni az arcán. És kimondta azt, amit olyan régen nem vett már az ajkára: "Könyörülj rajtam Isten a te nagy irgalmasságod szerint!"

Amikor felértek a kálváriára, a nép eloszlott, a pap pedig levette az ifjú fejéről a fekete zsákot és megnyugtatta: nincs semmi baj, nem ismert fel senki! Az ifjú viszont ezt válaszolta: Atyám, valaki mégis felismert és a nevemen szólított. Jézus volt az és én e kereszthordozás alatt megismertem az ő irántunk való szeretetét.

Lám, hajlamosak vagyunk arra, hogy a kereszthordozásnak csak az iszonyatát lássuk, és nem gondolunk arra, hogy a kereszt tisztította meg az embert minden bűnétől. Így a mi életünkben is ez a rendeltetése, hogy megtisztítsa lelkünket, jellemünket, gondolkodásunkat. De mert ezt sokan nem ismerik fel, ezért éppen a kereszt miatt fordulnak el sokan Jézustól. Kezdetben Jézus apostolai is így voltak. De amikor megértették a kereszt titkát, újra egybegyűltek és vállalták a keresztet. Krisztus keresztje megdicsőült kereszt. Ezért a szenvedések keresztje a mi életünkben is a megtisztulásnak, a hitbeli elmélyülésnek és így a megdicsőülésnek az eszköze. Olyan eszköz, mely bűnösöket vezeklővé teszi. Ha ez nem így lenne, akkor mondhatnánk, hogy sok emberért hiába halt meg Jézus. De az ember a kereszt súlya alatt képes találkozni Jézussal és kegyelem, melyet a kereszt súlya ad, megtérővé teszi!

Tehát, ha a kereszttel van találkozástok, akkor Jézussal találkoztok! Ne meneküljetek, ne panaszkodjatok, mert mindez azért van, hogy bűnösökből vezeklőkké legyetek!

Forrás: Végsheő Dániel - Egy szívvel és egy szájjal / Parochia

Valtorta Mária élete és írásai

Élete

Valtorta Mária, ez a kivételes, rendkívüli adottságokkal megáldott egyéniség, megelevenedik elôttünk Önéletrajzában, amelyet 1943-ban fejezett be, mielôtt látomásai megkezdôdtek volna. A további idôszak eseményeit más írásos adatok és személyes tanúbizonyságok segítségével állította össze a szerző.

Mária 1897. március 14-én született Casertaban, ahol lombardiai származású szülei akkor éltek. Apja, József (1862-1935) alhadnagy a Cavallereggi Guide 19. regimentjében. A géppuskás osztag vezetôje. Szelíd, szeretetreméltó egyéniség. Anyja, Fioravanzi Izisz (1861-1943) viszont kemény, szigorú természetű asszony. A francia nyelv tanárnője.

Születésekor Mária életveszélyben volt. Utána pedig egy szenvedélyes, szerencsétlen természetű dajkára bízták. Egyetlen gyermek maradt. Anyja előzőleg elvesztett egy fiúgyermeket, néhány órával születése után, pedig nagyon vágyódott egy fiúra.

Alig volt 18 hónapos, amikor családja a romagnai Faenzaba költözött, majd pedig 1901-ben Milánóba.

A lombard fővárosban, négy és féléves korától az Orsolyiták óvodájába járt. Itt találkozott elôször Istennel, és ébredt fel benne ,,a vágy, hogy azáltal vigasztalja meg Jézust, hogy hasonlóvá válik hozzá a szenvedésben, amit önként, szeretetből szenved el.''

Hétéves korában, 1904-ben a Marcella nővérek intézetébe íratták be. Itt kezdte el elemi iskolai tanulmányait. Azonnal kitűnt értelmességével, és osztályelső lett. 1950-ben részesítette őt a bérmálás szentségében Andrea Ferrari bíboros, akit ma már ,,Isten Szolgája''-ként tisztelnek, mert elkezdték boldoggáavatását.

1907 szeptemberében a Valtorta család Vogheraba ment lakni, mert oda helyezték az apa ezredét. Mária itt a városi iskolába került, és hetente egyszer franciát is tanult a Franciaországból elűzött nővérektôl. 1908-ban járult elsô áldozáshoz, amin nagy szomorúságára apja nem vehetett részt, mert anyja fölöslegesnek ítélte jelenlétét.

Az anya zsarnoksága és az apa engedékenysége következtében Mária 1909 márciusában kollégiumba került.

Mária pompásan érezte magát az Irgalmas Nôvérek kollégiumában, ahol öt iskolaévet végzett el négy naptári év alatt, 1913 februárjáig.

Nagylelkűség, határozottság, kitartás és hűség jellemezték. Szerette a tanulást, a rendet és az engedelmességet. Ezért mintaképként emlegették.

Az anya azonban ismét beleavatkozott leányának életébe, és Technikumba íratta be, holott neki semmi érzéke se volt a matematikához. Nem is kerülhette el az ,,ünnepélyes bukást.'' A klasszikus tananyagban azonban jónak bizonyult, és leérettségizett.

A kollégiumban buzgón vett részt az utolsó lelkigyakorlaton, ,,mert tartós gyümölcsöt akart belőle meríteni, hogy programja legyen egész világi életére'' Az Úr tudtára adta Máriának, ,,milyennek kell lennie életének Istenben, Istennel való kapcsolatában, hogy megfeleljen Isten akaratának.''

1913 tavaszán a Valtorta család Firenzébe költözött, mert az apa, egészségi okokból, nyugalomba vonult. Mária gyakran fölkereste apjával a város szép helyeit. Odahaza, saját elhatározásából, folytatta az előbbi, kollégiumi életet. Anyja azonban igyekezett gátolni ôt ebben, vallásellenes oktatásaival.

Firenzében Mária megismerkedett egy szép, gazdag és művelt fiatalemberrel: Robertoval. Szerették is egymást, néma, türelmes, tisztelő szeretettel. A könyörtelen anya azonban már csírájában elfojtotta ezt a gyöngéd érzelmet.

Hasonló sorsra jutott kilenc évvel késôbb egy katonatisztnek készülő ifjúhoz, Mariohoz fűződő kapcsolata is.

1916 tavaszán, ,,az elkeseredés és sóvárgás szörnyű idôszakában'', az Úr egy álommal vonzotta magához. Ez az álom elevenen megmaradt Mária emlékezetében. Álmában, amely világosan előrevetítette írói tevékenységének evangéliumi témáját, Jézus sietett Mária segítségére. Úgy ébred fel, mint akit ,,valamilyen, nem földi eredetű fény világított meg.''

A világtól való elvonulás ideje azonban még távol volt. 1917-ben Valtorta Mária az irgalmasszívű ápolónők sorába lépett, és tizennyolc hónapon át működött ápolónôként a firenzei katonai kórházban. Azt kérte, hogy közkatonákat ápolhasson és ne tiszteket, mert azért ment, ,,hogy a szenvedőket szolgálja, nem pedig, hogy kacérkodjon vagy férjet találjon.'' A felebaráti szeretet gyakorlása közben úgy érezte, hogy mindinkább közeledik Istenhez.

Egy váratlan esemény jelezte fokozatos föláldozásának kezdetét. 1920. március 17-én anyja társaságában ment az utcán, amikor egy hitvány gyerek, egy ágyból kitört vasrúddal teljes erőből hátbavágta. Mária három hónapig nyomta az ágyat. Ez mintegy ízelítô volt későbbi betegségébôl.

Ugyanennek az évnek októberében, szüleivel, Reggio Calabriaba utazott, vendégségbe, Belfanti nevű unokatestvéreihez, akik hatalmas szállodák tulajdonosai voltak.

Lelke ismét erőre kapott az ottani táj csodálatos természetvilágában. Egészséges tanulási kedve is kielégült unokatestvére, Klotild, ,,gyönyörű könyvgyűjteményében''. Klotild ,,igen művelt nő volt'', és ki tudta válogatni a stílus és cselekmény szempontjából legkiválóbb könyveket.

Az Úr, ez alkalommal, egy könyvet használt fel, hogy ismét hatalmas lökést adjon neki. Antonio Fogazzaro: A Szent című könyve kitörölhetetlen jegyet nyomott szívébe; méghozzá jó jegyet.

Itt Mária ismét tapasztalta a már elôbb is jelentkezett furcsa érzést, ,,mintha ujjaiból hosszú, igen hosszú szálak indulnának ki, amelyek kinyúlnak a végtelen térbe, és ott összekapcsolódnak a többi, hozzá hasonló szálakkal'', amelyek más személyektôl indultak ki, mintegy óhajtva az összefonódást.

Reggioban ezenkívül újból kivirágzott Szent Ferenc iránti rajongása, ami lelkiségének állandó jellemvonása lesz.

De ugyanitt omlott össze Márióval való jegyessége, anyja mesterkedései következtében. 1922. augusztus 2-án visszautazott Firenzébe, és még két évig maradt ott, összetörten ,,keserű emlékei'' miatt.

A család 1924 szeptemberében végleg Viareggioba költözött, a később megvett kis házba. Mária Viareggioban is folytatta visszavonult életét. Néha kisétált a tengerhez és a fenyvesbe, vagy a bevásárlások ürügyével ment el hazulról. Ezek a bevásárlások lehetővé tették rövid látogatásait a szentségi Jézusnál anélkül, hogy magára vonta volna miattuk anyja villámait.

A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz példáján felbuzdulva, akinek Egy lélek története című könyvét egyhuzamban olvasta végig, 1925. január 28-án áldozatul kínálta fel magát az irgalmas Szeretetnek, s ezt a felajánlást ezentúl mindennap megújította.

E pillanattól kezdve Jézus iránti szeretete mérhetetlenül megnôtt, úgyannyira, hogy saját szavaiban és tetteiben Jézus jelenlétét érezte. Fűtötte a vágy, hogy Istenének szolgáljon. Ezért szeretett volna belépni Szent Pál Társaságába, de meg kellett elégednie ,,egy alázatos, elrejtett, egyedül Isten által ismert apostolkodással, amelynek lendítői inkább a szenvedés, mint a cselekvés voltak.''

Azonban, 1929 decemberétôl kezdve, amikor belépett a Katolikus Akcióba, mint a leányok kulturális küldöttje, nyilvánosan is a lelkek javának szentelhette magát. Munkáját odaadóan végezte, és az általa tartott elôadások egyre több hallgatót vonzottak a nem-hívôk közül is.

Közben az a nagy elhatározás érlelôdött meg benne, hogy áldozatul ajánlja fel magát az isteni Igazságosságnak is, és erre ,,egy még tisztább, még önmegtagadóbb élettel készült fel''. Már jóval előbb szüzességi, szegénységi és engedelmességi fogadalmat tett. Az új felajánlás 1931. július 1-én történt. E naptól kezdve egyre kevésbé kímélték a testi és a lelki szenvedések.

1933. január 4-e volt az utolsó nap, amelyen Mária, végtelen erőlködéssel, utoljára ki tudott menni a házból. 1934. április 1-tôl kezdve pedig többé nem kelt föl az ágyból. Ekkor vette kezdetét ,,erôs szeretet-elragadtatásban'' hosszú, tevékeny betegsége.

Eszköz lett Isten kezében. Küldetése ez volt: ,,Szenvedni, engesztelni és szeretni''.

Ebben az idôszakban, pontosan 1935. május 24-én lépett a Valtorta ház szolgálatába Diciotti Márta, aki hűséges társnője lett Máriának, ,,hallgatója'' írásainak, szerető gondozója és segítôje haláláig, jelenleg pedig emlékeit őrzi.

A vigasztaló tényt, hogy barátságos személy került melléje, mély fájdalom követte: egy hónap múlva, június 30-án meghalt az apja.

Az apa ,,mindig türelemmel, szelíden és szeretettel végezte kötelességét, megbocsátotta a sérelmeket, jóval viszonozta a rosszat, leküzdötte irtózatát az iránt, aki őt félreismerte és minden percben megsebesítette.'' (Célzás feleségére.)

Mária élet-halál közé került fájdalma miatt, hogy nem lehetett apja mellett, annak utolsó pillanataiban, sőt még halottként sem láthatta őt.

Az anya a ,,későn ébredt szeretet ostoba megnyilvánulásai'' után még kegyetlenebbé és zsarnokibbá lett, mint elôbb. ,,Az, hogy teljesen önmaga urává vált, megzavarta az eszét.'' Mária pedig, betegágyán, tovább szenvedett és szeretett. Egyre jobban átadta magát Isten akaratának. Vigasztalta a bánkódókat, helyes irányba terelte a lelkileg tévelygőket, elfogadta a bekövetkezô időkre vonatkozó fájdalmas figyelmeztetéseket, és mindenben kimutatta jellemének férfias erejét, és Istenre irányult elméjének éles felfogását.

1942 táján Valtorta Máriát meglátogatta Romualdo M. Migliorini atya, a Szerviták rendjéből. Lelki-vezetője lett és négy éven át az is maradt.

Migliorini atya kérésére, 1943-ban, Mária beleegyezett önéletrajzának megírásába, azzal a kikötéssel, hogy lelke teljes föltárásával elmondhat minden jót és minden rosszat.

Alighogy befejezte önéletrajzát, megkezdôdtek látomásai, és ezzel kapcsolatos írói tevékenysége. Néhány év leforgása alatt, egyhuzamban tizenötezer füzet-oldalt írt tele, amit csak most kezdenek egyetemesen elismerni, mint tudományos és irodalmi alkotást. Mindezt az események és személyek által okozott kimondhatatlan testi-lelki szenvedések között vetette papírra, minden tekintetben kedvezőtlen körülmények között.

A felajánlások sora még nem ért véget. 1949. április 18-án Mária felajánlotta Istennek azt az áldozatot, hogy nem éri meg műve jóváhagyását, és ezt megtoldotta még értelme értékes odaajándékozásával is.

Az Úr elfogadta felajánlását. Amikor ugyanis Mária látta a mű elgáncsolását, fokozatosan magába zárkózott, 1956-tól pedig lelkileg elszigetelôdött környezetétől.

Amikor teljesen munkaképtelenné vált, akkor is megőrizte tiszta, derűs külsejét. Nyugodtan ült ágyában, mint egy nagy gyermek, akinek arra is szüksége van, hogy megetessék, de sohasem kért semmit sem.

A házban Diciotti Mártán kívül más nem lakott, mert 1943-ban Mária anyja is meghalt. Máriának kevés látogatója akadt, baráti köre is megritkult. Mária csendben hunyt el, 1961. október 12-én, fél tizenegykor, életének 65. betegségének 28. évében.

1944-bôl származó egyik írásában olvassuk, hogy az Úr azt mondta neki: ,,Milyen boldog leszel, amikor majd észreveszed, hogy az én világomban vagy, és hogy úgy érkeztél ide a szegény világból, hogy észre sem vetted. Egy látomásból kerültél át a valóságba, mint a kisgyermek, aki anyjáról álmodik, és arra ébred, hogy anyja szívére szorítja. Így teszek majd én is veled.''

Halálos ágyához a Szervita harmadrend társigazgatóját hívták. Mária ugyanis tagja volt mind a Szervita, mind a ferences harmadrendnek. Abban a pillanatban, amikor a pap kimondta a lelket buzdító szavakat: ,,Távozz el, keresztény lélek, ebből a világból'', Mária lehajtotta fejét, és meghalt. Valóban az engedelmesség testtartása volt ez, engedelmes életében a legutolsó.

Holttestét ugyanabban a szobában, ugyanazon az ágyon ravatalozták fel, amely tanúja volt szenvedéseinek, munkásságának, felajánlásainak és halálának. Már évekkel elôbb elkészítette halotti ruháját, a keresztelési kendőt, amely fejét fogja takarni, leírta a mondatot, amit majd a kis gyászlapra kell nyomtatni: ,,A szenvedést befejeztem, de szeretni nem szűnök meg''.

A gyérszámú, de megilletôdött látogatók megcsodálhatták jobb kezének fehérségét - annak fáradhatatlan kezét, aki magát ,,az Úr írótollának'' nevezte, míg bal keze lassan elkékült. Térdei pedig, amelyek íróasztalul szolgáltak, kissé hajlottnak látszottak még ekkor is, hogy igazi pihenőre tért.

Október 14-én temették el, korán reggel, egyszerűen, amint már régen meghagyta.

A Szent Paulinus plébániatemplomban végzett beszentelési szertartás után, rövid autósor kísérte a holttestet a Misericordia temetôbe.

Tíz évvel késôbb, 1971. október 12-én exhumálták a maradványokat. Ezeket különleges kezelésnek vetették alá, hogy megmaradásukat biztosítsák, majd ugyancsak a viareggioi temetőben, családi sírban helyezték el. Azonban 1973. július 2-án átvitték a firenzei Santissima Annunziata templomba, és a Szervita atyák káptalani kápolnájában helyezték el.

Írásai

Valtorta Mária írásainak legnagyobb részét mindenféle nehézségek között adták ki. Nem kísérte hírverés, mégis, csodálatos módon, csöndben terjed Olaszországban és szerte a világon, és beérnek a teljes áldozat lelki gyümölcsei.

Írásai kb. tizenötezer füzetoldalnyit tesznek ki, kézírásban. Ezeket főleg 1943. április 23-a és 1947. április 27-e között vetette papírra, kis részüket pedig 1948 és 1951 között.

A tizenötezer oldalt kedvezőtlen időkben és körülmények között (háború, kitelepítés, nélkülözések, betegség és mindenfajta megpróbáltatás közepette) írta. Nem készített előzetes vázlatokat vagy piszkozatot, hanem közvetlenül, azonnal írta tele a 122 füzetet, minden átnézés, újra fogalmazás vagy javítgatás nélkül. Nem álltak rendelkezésére tudós személyek vagy megfelelô könyvek, a Szentírás és X. Pius Katekizmusa kivételével.

Valtorta Mária néha még a fejezetek sorrendjét is csak később jelezte.

Műveinek majdnem kétharmad részét alkotja az a hatalmas elbeszélő és tudományos mű, amely a Boldogságos Szűz Mária születésével kezdôdik, majd kibontakozik Jézus rejtett életén, nyilvános működésén, szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül, és a Szűzanya mennybe való felvételével fejezôdik be.

A mű olasz címe: Il Poema dell'Uomo-Dio, és jelenleg tíz kötetre osztva kapható. Lefordították már a teljes művet franciára, spanyolra, folyamatban van (1989 elején) a német és az angol fordítás kiadása, tervbe vették a magyar kiadást is. Részletei megjelentek már a magyaron kívül sok más nyelven is.

A nagy Jézus életrajzon kívül kiadták Valtorta Mária Önéletrajzát, Szent Pálnak A rómaiakhoz írt levelének magyarázatát, a korabeli mise leckéinek magyarázatát, és egyéb írásainak gyűjteményét, három vaskos kötetben. Tervezik leveleinek kiadását is.

Valtorta Mária mindig kifejezetten isteni eredetűnek tartotta látomásait és a diktálásokat. Sohasem fáradt bele annak hangoztatásába, hogy ő csak ,,“eszköz'', ,,“szerszám'', ,,“toll'' Isten kezében.

A tanúk, de fôleg Diciotti Márta kijelentik, hogy Mária bármely pillanatban hozzáfogott az íráshoz, ágyban ülve, térdén a füzettel, kegyetlen szenvedések között is, mégis a legnagyobb természetességgel és minden feltűnő jel nélkül. Félbe lehetett őt szakítani minden semmiségért, és utána könnyedén folytatta munkáját.

,,Állíthatom - olvassuk Valtorta Mária egyik nyilatkozatában - hogy semmiféle emberi forrásmunka nem állt rendelkezésemre ahhoz, hogy megtudhassam, mit is írok, és gyakran azt sem értem, amit leírok.''

Bár adódtak ellenvélemények és harcos hangok is, Valtorta Mária írásait magasrangú hittudósok és világi személyek szóban és írásban egyaránt elismerték. Különösen műveinek eredetiségét és páratlan mivoltát hangsúlyozták, és azt, hogy tökéletes összhangban állnak a katolikus Egyház tanításaival. Azt is kiemelték, hogy műve nem arányos emberi tudásához, bár elismerik az írónő értelmi képességeit, emlékezô tehetségét, műveltségét, kitartását, minden lelki és szellemi adottságát. Nem tartják azonban lehetségesnek, hogy annyi pontos ismeret és oly mély tudás lett volna benne fölhalmozódva.

XII. Pius pápa, 1948-ban, amikor átnézte a kéziratot, kijelentette az azt bemutató teológia-tanárnak, Corrado Berti atyának: ,,Adják ki ezt a művet úgy, amint van, anélkül, hogy nyilatkoznának rendkívüli vagy kevésbé rendkívüli eredetérôl. Aki elolvassa, majd megérti.''

Híres szentírástudósok és hittudósok is elismerőleg nyilatkoztak róla: Bea bíboros, Gabriele A. Allegra, (akinek 1984-ben elindították boldoggáavatását, s aki hosszú tanulmányt írt a Műrôl. (A lektor ) Felice Cappello S. J., Alfonso Carinci és Msgr. Gabriele Roschini.

Jézus, 1943. augusztus 23-án ezt mondta Máriának: ,,Józanságra van szükség ajándékom használatában. Nem nyílt és zajos, hanem lassú és fokozatosan terjedô, névtelen terjesztésre. Amikor kezed békében megnyugszik, a dicsőséges feltámadásra várva, akkor, és csak akkor fogják említeni nevedet.''

Forrás: PPEK

„A szeretet és művei megmaradnak”

P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi 23. vasárnapra

„Ahol ketten-hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Jézus földi életében mondta e szavakat tanítványainak: előtte a testvéri közösségben történő feddésről beszélt. A zsinat tanítása szerint az Egyház a Krisztus-hívők gyülekezete; olyan misztérium/titok, amely (Szent Ciprián szavai szerint) a Szentháromság közösségéből eredő szeretetközösség (görög szóval koinonia, latinul communio). 

A helyi egyházak és azokon belül a kisebb közösségek: a család („családegyház”) vagy egy szerzetesház/-közösség, az egyházközség, imacsoportok, mozgalmak, bázisközösségek stb., mind-mind Krisztus Egyházát alkotják és jelenítik meg. Mert a feltámadt Krisztus Szentlelke élteti a hívő és a hitet a szeretet tetteiben gyümölcsöztető „gyülekezetet”. 

A tevékeny testvéri szeretet már az őskeresztények korában ismetető jegye volt a Krisztus-hívőknek. „Nézzétek, mennyire szeretik egymást!” – mondták a pogányok. A főparancs: az Isten- és emberszeretet, - a kettő szorosan összetartozik, amint ezt Szent János első levelében kifejtette. Nem szeretheti az ember Istent, akit nem lát, ha nem szereti testvérét, akit lát, akivel naponta találkozik, aki segítségét, vigasztalását várja. Jézus tanítása szerint, akár életünket is fel kell áldoznunk testvérünkért, és erre a szentek számos példát adnak. 

Gondoljunk pl. Maximilián Kolbéra, aki a náci haláltáborban önként jelentkezett a megtizedelést végző hóhérnak egy családapa helyettesítésére. Vagy említhetjük Kalkuttai Teréz anyát, a szegények, elhagyatottak angyalát. De nem is szükséges oltárra emelt boldogokra és szentekre hivatkoznunk: az említett híres példák mellett számtalan névtelen szent él egyházi közösségeinkben, környezetünkben; gondoljunk itt a kórházakban dolgozó orvosok és ápolók, gyermekeiket áldozatosan nevelő édesanyák vagy öreg szüleiket hosszú éveken át ápoló, ezért házasságról is lemondó leányok szeretetszolgálatára.

A szentek közöttünk élnek, példát adnak a testvéri szeretet rendkívüli hősies gyakorlására is, de mindig a mindennapi kisebb-nagyobb jócselekedetekre. Jézus a legkisebbekkel is azonosította magát: „Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek!” Az igazságos és irgalmas Bíró aszerint állít bennünket jobbjára, vagy baljára, hogy mit tettünk, vagy nem tettünk testvéreinknek, közösségünk tagjainak, a közvetlen munkatársak és szomszédok, kórházban szenvedő ismerősök, az utunkba kerülő elesettek, éhezők, magányosok megsegítésére. 

Gyakran olvasnunk és elmélkednünk kellene a „Gaudium et spes” kezdetű zsinati konstitúció 39. pontjáról, ahol a várt „új világ körvonalairól” van szó - ezt a mindent összefoglaló mondatot olvassuk: „A szeretet és művei megmaradnak.” (Mt 18, 15-20)

Forrás: Vatikáni Rádió 

Nagymarosi Ifjúsági Találkozó 2014. őszén

Katekumenátus

Ifjúsági szentségimádási estek

Boldog Kalkuttai Teréz anya emléknapjára