Jézus nevében - Martos Balázs
atya elmélkedése Szűz Mária, Isten anyja ünnepére
Újév napja a polgári év kezdete,
a béke világnapja, ugyanakkor Jézus születésének nyolcadnapja, Szűz Mária
istenanyaságának főünnepe. Az ünnep evangéliumában a betlehemi pásztorok
hódolatáról és Jézus névadásáról olvasunk.
A történetet először is átjárja a
beteljesedés tapasztalata. Az elbeszélésből első hallásra semmi újat nem tudunk
meg, inkább csak megállapítják benne, hogy minden úgy történt, ahogy előre
megmondatott. A pásztorok megtalálják a gyermeket, ahogy az angyal mondta
nekik, s ő később azt a nevet kapja, amit az angyal előre mondott Máriának.
Ahol sorra beteljesedik, azaz más értelemben be is fejeződik minden, magától
születik a kérdés: mi történik ezután? Vajon most mi következik?
A jelenet kissé olyan, mint
később egy-egy csoda elbeszélése az evangéliumban. Az emberek odasereglenek
Jézus köré, látják a jelet, végül dicsőítik Istent az ő hatalmáért és
hűségéért. A pásztorok is eljönnek, majd ismét hazatérnek, vagyis visszatérnek
mindennapi foglalatosságaikhoz, de most már magukkal viszik a csodajel emlékét,
és dicsőítik Istent. Lelkes tanúságtételük, ahogy mindenkinek beszélnek a
gyermekről és az angyal üzenetéről, majd meg hazatérésük és reménykedő életük,
példa a keresztény közösség számára. Húsvét és Pünkösd után az apostolok és
tanítványok élete is abban áll majd, hogy otthonaikban és missziós útjaikon
felfedezik az Úr ígéreteinek igazságát. Várják a Szentlélek eljövetelét,
Máriával együtt, azután elindulnak a világba, beszélni mindenkinek arról, amit
láttak és hallottak.
A pásztorok sietős-lelkes
látogatásával és tanúságtételével szembenáll Mária csendes jelenléte. Ő nem
csodálkozik a pásztorok elbeszélésén, nem tőlük értesül a gyermek küldetéséről
és méltóságáról. Lukács szavai szerint Mária nem a pásztorok elbeszélését őrzi
meg szívében, hanem „ezeket a dolgokat”, vagyis mindazt, aminek részese lett,
amit az angyal neki már külön is hírül adott, ami a születésben-szülésben
teljessé lett, s ami most jó hírként útra kel. A pásztorok cselekszenek,
lelkesen szólnak, Mária pedig hallgat, szívének bölcsőjében is ringatja
gyermekét.
A Jézus körülmetéléséről és
névadásáról szóló befejező mondat már átvezet az evangélium következő
jeleneteihez: Jézust a szülei bemutatják a jeruzsálemi templomban, illetve 12
éves korában felzarándokolnak vele ugyanide (vö. Lk 2,22-52). Lukács
hangsúlyozni akarja, hogy Jézus és szülei megtartották az ószövetségi
előírásokat, az új a régiből nőtt ki, mint friss olajág az ősi törzsökön. Jézus
neve azt jelenti: Jahve, Isten megszabadít. Eddig is Isten volt a szabadító – de
mostantól Jézusban mutatja meg, hogyan.
Szeretnénk az újévet mi is Jézus
nevében kezdeni. Búcsúzunk a múlt idő sikereitől és kudarcaitól – koloncainktól
szabadítson meg az Úr, de engedje azt is, hogy az idő nemesítsen, nyerjen
értelmet minden tapasztalat. „A Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj föl, és
járj!” – mondja Péter a templom Ékes-kapujánál fekvő sántának (vö. ApCsel
3,1-10). Aztán roskadj térdre! – tennénk hozzá, ahogy Pál énekli: „Jézus
Krisztus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az
alvilágban…” (vö. Fil 2,6-11).
Kelj föl, mint a pásztorok, tedd
a jót, és engedd, hogy a tett is tápláljon téged! De térj be a szíved
szentélyébe is, imádkozz és szemlélődj, mint Mária! Bizony, Isten terve élet,
és nem halál (vö. Ez 33,11). Béke, és nem háború (vö. Zsolt 46,9). Istenre
rátalálni, csodát látni – ez kiengesztel önmagunkkal, és bátorít, hogy szelíden
és tisztán tekinthessünk egymásra is.
Forrás: Vatikáni Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése