Ez az elmélkedés csak töredékes gondolatok sorozata isteni titkok közelében. Hogy is lehetne bármi más? Amikor valami nagy szépség megragad bennünket, legyen az a csillagos ég vagy a virágokkal borított mező, annak a képnek a gazdagságát soha nem tudjuk egyszerre befogadni, még kevésbé tudjuk azt összefüggően elmondani. Maga a töredékes beszéd utal arra, hogy sokkal több van a valóságban.Ha ez így van már a természetben, mennyivel inkább így van isteni titkok közelében. A szavak ilyenkor elsősorban nem arra szolgálnak, hogy ismeretet adjanak, hanem hogy Isten nagy tetteire felhívják a figyelmet. A feltámadásról beszélni lehet szép irodalmi szójátékokban, de a Feltámadottat csak az ismeri meg, aki találkozik vele. Mária ott volt a kertben, szomorúan, az üres sír közelében, kereste, akit szeretett, de csak akkor találta meg, amikor a Feltámadott megszólította: ,,Mária,,.
A Feltámadott ma is keresi a töredelmes szívűeket, hogy nevükön szólítsa őket.
Majd kétezer éve már, hogy Jeruzsálem városában dráma játszódott le, egyedüli dráma, melyhez hasonlót soha szem nem látott, fül nem halott, s emberi értelem fel nem fogott.
,,Halál és élet titokzatos harcban voltak:
Az élet ura elesett és meghalt.
De a halott feltámadott,
Égnek és földnek ura.,,
Azóta is, évről évre hallatszik a kiáltás, felzendül az ének: Krisztus feltámadott! Azóta is ünneplés folyik, napkelettől napnyugatig, az éjszakákban újra és újra tűz gyullad, s ahogy a fénye terjed, terjed az üzenet: Krisztus feltámadott! Az éneket halljuk, a fényt látjuk, de értjük a hírt? Mit jelent a hír?
Krisztus feltámadott! Jézust, a názáreti prófétát megölték: tömegek hallották elítélését, százak látták kínlódását a kereszten. A végén halálát egy római katona bizonyította azzal, hogy oldalába lándzsát szúrt; vér és víz folyt ki a testéből. De harmadnapon jött a váratlan hír: él a halott! Jézus feltámadott! Ilyen hírnek nincs párja a történelemben. De a legmeglepőbb hír is elveszítheti az erejét: a megszokás megöli a csodálkozást. Közöttünk is ott van ez a veszély. Mivel ezzel a hittel nőttünk fel, ezt ismételtük a hitvallásban, a hír mindennapivá lett, jelentőségét nem vesszük többé észre. Szívünk-lelkünk nem figyel a tartalomra; a dráma nem ragadja meg egész valónkat.
Van-e mód arra, hogy kétezer év távlatából frissen átéljük az eseményeket, részt vegyünk az isteni színjátékban, nem mint megfigyelők, hanem mint élő-érző szereplők? Van-e mód arra, hogy most, ebben a húsvéti időben, a Feltámadott átformálja szívünket, lelkünket?!
Menjünk tehát képzeletben Jeruzsálembe. Ott lehetünk a szomorú szombaton. A város nyugodt. A szenvedélyes tömeg szétszóródott: megkapták, amit akartak. A tanítványok rejtőznek - vagy céltalanul keseregnek. Reményük összeomlott. Három éve azt hitték, hogy megtalálták a Messiást; vele voltak, vándoroltak, egy tálból ettek - hallgatták a szavait és várták az ígéret országát.
A Messiás a szombat előtti napon meghalt, megölték. Most fekszik a sírban. Hova lettek az ígéretei?
A hűséges asszonyok, akik követték a Fájdalmak Emberét a kivégzés helyére, a halott testnek tisztességes ellátására készülnek, kenettel, fűszerekkel és tiszta lepellel. Ez minden, amit adni tudnak a Tanítónak, akit tiszteltek, szolgáltak, szerettek.
Szombaton, Jeruzsálemben, a nép ujjongva ünnepli Izrael szabadulását az egyiptomi fogságból. Jézus követői egyedül vannak, szomorúság önti el őket.
Nem nehéz nekünk, ha időben és térben messze is vagyunk tőlük, megérteni Jézus tanítványait: asszonyokat, férfiakat - siralmas bánatukat. Mi is tragikus világban élünk. Az ünnepeink nem gond nélküliek. Háborúk tépik a nemzeteket, nyugtalanság kínozza az embereket. Jézus követői ma is szenvednek - hányszor szóródnak széjjel! A mi reményünk is próbára van téve: néha mintha kihalóban lenne... Mi is kérdezzük, hol van a Megváltó?
De a mi napjainkban is, ma is felzeng a hír: Jézus feltámadott! Mi az, hogy ,,él a halott,,? Ha valaki meghalt, vér és víz folyt az oldalából, életre kelhet újra? Mit jelent, hogy:
,,Halál és élet titokzatos harcban voltak:
Az élet ura elesett és meghalt.
De a halott feltámadott,
Égnek és földnek ura.,,
A feltámadás pillanatát emberi szem nem látta. A szót, amely a halottat életre keltette, emberi fül nem hallotta. De jelek voltak az üres sírban. Ha a Feltámadás értelmét keressük, először ezekhez a jelekhez kell fordulnunk. A felkelő nap hatalmát nem az fogja fel legjobban, aki a napba néz, hanem aki figyeli, hogyan kel a természet életre fényben és erőben. Mi történt a sírkertben?
A nagy kő, a határkő, ami a halál világát elzárta az élők országától, nincs többé a helyén. A sír nyitott. Kívül még hajnalodik, de sírban már fény van. Titokzatos hangok az ,,ÉLŐ,,-ről beszélnek - aki azonban nincs ott. A véres halotti lepel, ami a sebzett testet takarta, ott fekszik tisztán, fehéren, rendben, összehajtva.
Titokzatos jelek a sírban életről beszélnek. A feltámadott ereje és fénye a halotti kamrát megérintette. Mi ez? Új teremtés? Emlékszünk az Írások kezdetére? Isten mondta: ,,Legyen világosság!,, És lett világosság. Most Isten mondta: ,,Legyen élet!,, A természet engedelmeskedett, és a sírból élet fakadt. Ki az, aki parancsol a nagy kőnek, megtöri a sír némaságát, fényt ont a sötétségbe, erőt a gyengeségbe? Ki az, aki életre kelti a halottat? Titokzatos jelek vannak az üres sírban. De nem elég a sírba nézni. Hol vannak Jézus követői? Mit láttak? Mit hallottak? Kivel találkoztak?
Az asszonyok a sírhoz értek, szomorúan, hozva a halottnak szánt keneteket és fűszereket. De ahogy a sírba léptek, ismeretlen új világban találták magukat. Új teremtés vette körül őket. Idegenek voltak isteni titkok országában. Testüket-lelküket félelem járta át. Emberi szegénységük isteni gazdagsággal találkozott: időre volt szükség, hogy valamit értsenek belőle. Reszketve kezdték felfogni, hogy kenetre és fűszerre nem volt többé szükség: a halott eltűnt, a sír életről beszélt. Félve, boldogan elfogadták a küldetést: ,,Jézust keresitek? Feltámadt, nincs itt. ... Menjetek el, s mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába.,, Az asszonyok isteni titok hordozójává lettek, remegve és csodálva vitték a hírt Péternek meg a többinek (lásd Mk 16). És a tanítványok?
Két tanítvány, akik reméltek, hogy a názáreti Jézus lesz Izrael szabadítója, tanúi voltak a pénteki eseményeknek. Harmadnap reggel reményvesztetten úton voltak Emmauszba - nehéz szívvel, búsongó arccal. Egy vándorlóval találkoztak, akinek elmondták bánatukat. Ahogy az útitárs elkezdte nekik az Írásokat magyarázni, a szívük felmelegedett. Meghívták tehát, hogy maradjon velük a szálláson. Az étkezés idejében a vendég kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, nekik adta - s a két tanítvány szeme kinyílt: meglátták, felfogták, megismerték a Feltámadottat.
Új értelemet és új szívet kaptak. Nem ők keresték a Feltámadottat, Jézus ment utánuk - Emmauszba. Hasonló módon történt a többi tanítvánnyal is: Jézus kereste őket.
Jézus visszatért az alvilágból, feltámadott: új útra indult: keresi és gyűjti szétszórt híveit. A Feltámadott földi zarándoklata? Ki hallott még ilyet?
Máriát a sírnál találta. A két tanítványt az emmauszi úton. A félő és rejtőző tizenegy apostolt a városban lepte meg; bezárt ajtó nem volt akadály neki. Később Galileában a tó partján érte el őket; nézte munkájukat, segítette őket, velük étkezett. Végül, utoljára, Sault dobta le lováról a damaszkuszi úton.
Az alázatos Feltámadott visszajött, hogy egybegyűjtse szétszórt híveit. Formálódott a jövő egyháza.
Jézus megjelenései a Feltámadás értelméről beszélnek. Emmanuel, Isten velünk. Azért támadt fel, hogy velünk legyen. Itt van a mi világunkban, nevükön hívja a megtört szívűeket, képességet ad nekik, hogy értsék az Írásokat. Erőt önt beléjük, hogy vigyék a jó hírt a világ végéig.
Nem a tanítványok találták meg a Feltámadottat, a Feltámadott kereste meg őket. Akinek ő kinyilatkoztatta magát, új életre kelt - meg akkor is, ha halandó maradt a teste.
Kezdünk jobban érteni egy isteni titkot.
A Feltámadott személyében ég és föld eggyé lett. Amikor Isten Fia megtestesült, a föld porából halandó emberi testet vett magára; amikor feltámadott, teste átváltozott, halhatatlanná lett, de emberi test maradt. Nincs többé hatalom, amely az eget és a földet szétválassza, mert a Második Személy soha nem veti le emberi testét. Ha égi test is, az eredete földi. Túlzás azt mondani, hogy a teremtett anyagi világ rokonságban van Istennel? Szokatlan szó? Kemény beszéd? Nehéz elhinni? Nem mi találtuk ki; így következik a feltámadásból. Szent Pál próbálta ezt a titokzatos valóságot szavakba önteni: ,,a teremtett világ is felszabadul majd a romlandóság szolgaságából az Isten fiai dicsőségének szabadságára,, (Róm 8,21).
Nézzünk körül: amit látunk az anyagi teremtésben, az mind szent, mert a Feltámadott innen vette testét.
A Feltámadott Emberfia, akkor is, ha halhatatlan, test a testünkből és vér a vérünkből. Nem hagyott el bennünket, hanem az emberségünket vitte magával Isten belső lényegébe. Emberségünk ott van, a Második Személlyel egységben, a három Személy ölelésében. Isten fia emlékszik ránk, a mi világunkra. Helyesebben, velünk van, a mi világunkban. Tagja maradt az emberi családnak, beszéli a nyelvünket (tanítványait nevükön szólította!), érti a gondolatvilágunkat (milyen figyelmesen segítette Tamást a megértésre!). Mint Feltámadott is ismeri poros-sáros útjainkat, látja küszködéseinket, gyógyítja sebeinket. A Feltámadott és az emberi család egymáshoz tartoznak. Mindörökre.
A feltámadás nem elmúlt esemény: Krisztus él. Nem kell többé Jeruzsálembe mennünk, még képzeletben sem, mert a Feltámadás jelen esemény. A Feltámadott itt van közöttünk. Mint egykor régen, ma is keresi és gyűjti híveit. Ki tudná elsorolni a modern idők vértanúit, akiket nevükön szólított és válaszul életüket adták érte? Emlékezzünk Maximilián Kolbéra, aki csendesen énekelt a híveivel az éhség bunkerében. A föld kereksége teli van hitvallókkal, akik viszik a jó hírt, mint valamikor a hűséges asszonyok vitték azt Jeruzsálembe. Valahol, valamikor ezeket a modern hírnököket is meglepték titokzatos hangok, amik az ÉLŐ-ről beszéltek. Kalkuttai Teréz anya egy volt közülük; amerre járt, személyiségével prédikált. De nem csak a híresekre kell gondolnunk, Jézus ismeretlen szolgái és szolgálói mindenfelé járnak: családi házakban, iskolatermekben, kórházi szobákban, kutatóintézetekben, óvodákban, boltokban, gyárakban - mindenütt -, mert nincsen bezárt ajtó a feltámadott előtt. A Feltámadott él és keresi a híveit, hogy nevükön szólítsa őket... Gyűjti az asszonyokat és férfiakat, hogy az egyházát építse...
Szent Márk az evangéliumát legeredetibb formájában befejezetlenül hagyta. Amikor a történet isteni kifejlődéséhez jutott, letette a tollat. Leírta, hogy az asszonyok megkapták a megbízatást: ,,Vigyétek a hírt!,, Hozzáteszi még, hogy futottak a sírtól - biztosan a város fele. Utána... semmi, mintha a történetnek vége lenne. Érdekes, hogy az evangélista kevesebbet mond Jézus feltámadásáról, mint a temetéséről. A Feltámadottat magát be sem mutatja. Miért?
Márk úgy gondolkozhatott, mint Keresztelő János: a hírnök dolga az, hogy a Messiás jövetelét jelezze. Ezt megtette az egész evangéliumával: vitte a drámát a legmagasabb kifejletéig. De ott megállt; arról írni már nem tudott. Aki meglát egy titokzatos világot, könnyen néma marad.
Hogy valaki a Feltámadottat megismerje, találkoznia kell vele. Ahogy Márk hirtelen elhallgatott, miután a Feltámadottra mutatott, úgy legyen most vége ennek az elmélkedésnek. Elértük azt a pontot, amikor tudjuk, hisszük, hogy Jézus él és közöttünk van. Ma is keresi a híveit, hogy nevükön szólítsa őket. Ma is gyűjti őket, hogy egyházát építse.
Isteni drámának vagyunk részesei; szent helyen és áldott időben. AKI ÉL, itt jár közöttünk.
Örsy László SJ
1921-ben született Székesfehérváron. A Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karán doktorált. 1943-ban a Jézus Társaság tagja lett. További jogi és egyházjogi tanulmányait Oxfordban, Leuvenben és Rómában végezte. A II. Vatikáni zsinat idején, 1960-tól 1966-ig Rómában, a Gregoriana Egyetemen a kánonjog professzora, majd a jogfilozófia és a kánonjog professzora a washingtoni Georgetown Egyetemen.
Forrás: Vigilia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése