A keresztútról

1. Értelme

Jézus keresztútja a megváltás isteni drámájának csúcspontjára vezet. Itt születik az új ember, újjáteremtve Isten tökéletes képmására Krisztusban:
Ő a láthatatlan Isten képmása, benne teremtett mindent a mennyben és a földön. Ő az Egyháznak is feje és eredete, mint elsőszülött a holtak közül. Aki a kereszten a saját vérével szerzett békességet (Kol 1, 15-20.)
Feltámadása után az apostolok bátran hirdették, hogy a kereszt a győzelem és dicsőség útja, nem a vereség és nem a gyalázat jele.
Krisztus keresztje mutatja az ember végső győzelmét a szenvedés és halál felett. Az Atya akarata örökké boldog életünk a feltámadás dicsőségében, nem pedig a szenvedés és halál. Ezért tanított minket így imádkozni:
Legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy itt a földön is!
Krisztus önként és szabadon vállalta a kereszthalált hogy meggyőzzön minket üdvözítő szeretetéről. Így mutatta meg, hogy valóban Isten Fia, Ő az élet és halál feltétlen Ura, aki új életre tudja kelteni még az átszúrt szívvel elvérzett embert is. Világosan kijelentette:
"Azért szeret engem az Atya, mert feláldozom életemet értetek. Senki sem veszi el tőlem, önként adom oda. Mert hatalmam van, hogy odaadjam életemet és van hatalmam, hogy vissza is vegyem." (Jn 10, 17-18.)

2. Története

A keresztút az a másfél kilométeres útszakasz, amelyen Jézus a keresztet hordozta. Ez az út a Templom jobboldalán álló Antóniavártól haladt Jeruzsálem utcáin a nyugati városkapun át fel a Golgotára.
Egy régi hagyomány szerint Mária, Jézus édesanyja gyakran végigjárta ezt az utat Fia feltámadása után, hogy így megemlékezzen szenvedéséről. Néhány hű tanítvány kíséretében lassan és elgondolkodva ment az utolsó vacsora termétől az Antónia-várhoz, onnan tovább a keresztúton fel a Golgotára és a sírbolthoz. Azután visszatértek "abba a terembe, ahol együtt szoktak lenni. Mindnyájan egy szívvel s lélekkel állhatatosan imádkoztak Jézus anyjával, Máriával együtt". (Ap Csel 1, 13-14)
Euszébiosz és Szent Ambrus püspökök a 4. században leírták, hogy Szent Ilona, Nagy Konstantin császár anyja, hogyan kerestette meg Jézus keresztjét és építtette fel az első templomot a Golgotán a 320-as években. Később felállítottak néhány emléktáblát is a keresztút egyes helyein.
A 15. században már 12 márványtábla vagy emlékmű állt a keresztút mentén Jeruzsálemben. Ezeket stációknak vagy állomásoknak nevezték. A zarándokok megálltak az emlékművek előtt s egy kis szünetet tartottak az úton, hogy imádkozzanak és gondolkodjanak az eseményről, amely a felirat szerint ott történt.
Az 1600-as években alakult ki a keresztút végleges formája a 14 stációval. A ferences P. Antonio Daza volt az első, aki leírta a stációk történetét a lelkigyakorlatos könyvében (Exercios espirituales, 1620). Elmélkedéseit az
evangéliumi elbeszélésekre és hiteles egyházi hagyományokra építette.
A keresztút tisztelete és gyakorlata ezután egyre jobban elterjedt a keresztény országokban. Mivel a legtöbb hívőnek sohasem volt alkalma a Szentföldre zarándokolni, a nyugati városokban is kezdtek építeni keresztutakat a jeruzsálemi mintájára. A szabadtéri keresztutakon minden állomást egy-egy kis kápolna vagy emlékmű jelzett a megfelelő felirattal. A legnépesebb zarándokhelyeken, mint Lourdes-ban és Fatimában, embernagyságú szobrok ábrázolják az egyes stációk történetét. Ma már minden katolikus templomban van egy megszentelt keresztút. Az állomásokat 14 megszámozott kép, festmény vagy dombormű jelzi. Ezeket a stációkat a római rituáléban előírt szertartással áldják meg.
Az Anyaszentegyház teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik a keresztutat a kegyelem állapotában végzik.
A keresztúttal járó búcsút nem csak magunknak nyerhetjük meg. Felajánlhatjuk egy olyan lélekért is, aki esetleg még a tisztítótűzben bűnhődik a földi életében elkövetett bűnei miatt. Így sok lelket kiszabadíthatunk a tisztítótűzből, akik ezért biztosan hálásak lesznek és egyszer még nekünk is segíthetnek a másvilágon. - Mindez az Egyház hagyományos tanítása.

3. Gyakorlata

A keresztúthoz nincsenek előírva meghatározott imák. A századok folyamán kialakult és jóváhagyott gyakorlat szerint mégis ajánlatos a következő módot követni:
(1) Először felindítjuk a tökéletes bánatot:
"Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi vétkeinkért vállaltad a keresztút szenvedéseit. Teljes szívemből bánom minden bűnömet, melyekkel Téged, végtelenül jó és szeretetre méltó Istenem, megbántottalak. Most követni akarlak a keresztúton, hogy kifejezzem őszinte hálámat és szeretetemet irántad. Kérlek, fogadd ezt engesztelésül mind a saját vétkeimért, mind mások bűneiért. Add meg lelkem üdvösségére, vagy egy tisztítótűzben szenvedő lélek javára azt a búcsút, amit Egyházad által a keresztút végzőinek megengedtél. Amen."
(2) Minden stáció előtt térdeit hajtunk s így mondjuk:
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged, mert a te szent kereszted által megváltottad a világot!
(3) Néhány percig szemléljük minden egyes stáció képét és elgondolkodunk az eseményről, ami ott történik.
(4) Egy-egy stáció végén elmondunk egy Miatyánkot és Üdvözlégyet. Az egész keresztút végén ugyanezt imádkozzuk a pápa szándékára, aki Krisztus földi helytartója. Ezzel kifejezzük az Egyházzal való közösségünket és hűségünket. Ez is feltétele annak, hogy a teljes búcsút elnyerjük.
Beteg és idős emberek, vagy akiket súlyos okok akadályoznak nem tudnak a templomba menni, hogy ott végezzék a megszentelt keresztutat. Pedig éppen ők osztoznak legjobban a keresztet hordozó Jézus sorsában. Ezért az Egyház megkönnyítette számukra ezt a gyakorlatot s a búcsú elnyerését. Elég, ha egy feszületet vagy rózsafüzért tartanak a kezünkben, amely erre a szándékra van megáldva, és így gondolatban követik Jézust a keresztúton.
Ezt a füzetet azzal a szándékkal készítettük, hogy mindnyájunknak segítsen a keresztút áldásos végzésében. A betegek és öregek is sok lelki vigaszt és erőt meríthetnek belőle.
Végül érdemes megjegyezni, hogy a keresztút valóban "lelkigyakorlat": szemlélődés, elmélkedés és imádság. Mintha ugyanabban az időben személyesen jelen lennék, úgy nézek minden eseményt, látom magam előtt az embereket és hallom hangjukat.
A "kontemplatív" vagyis szemlélődő élet titka az egyidejűség. A múlt és jövő eseményei különös módon összefonódnak a jelenidőben, látjuk a legmélyebb összefüggéseket. Mekkora lelki öröm ez a világos-látás!
Jézus élete tökéletesen "kontemplatív" volt. Születésétől kezdve állandóan a kereszt és feltámadás szemléletében élt. Ezt az istenemberi öntudatot sugározza minden szava és tette. Többször is részletesen beszélt jövő sorsáról, hogy felkészítse barátait a nehéz napokra. Tudta, hogy szenvedése óráiban már nem lesz sem ideje, sem ereje, hogy magyarázzon nekik. De akkor ők emlékeznek majd minden korábbi szavára s tettére, és így lassan felfogják a kereszt és feltámadás misztériumát.
Ha megfontoljuk ezt a tényt, megérthetjük, hogy a keresztút egyes állomásain valóban Jézus korábbi szavai visszhangzanak.
Amikor Jézus szótlanul háromszor is összeroskad a keresztfa súlya alatt, ugyanaz ismétlődik szívében, amit előző éjjel átélt az Olajfák hegyén. Most vonzó példájával mutatja azt a hitet és szeretetet, amelyet hirdetett. Ezt látjuk azokban a prófétai zsoltárokban is, amelyeknek egy-egy mondatát hangosan megismétli a kereszten. Gondolhatjuk, hogy ezeket a zsoltárokat akkor végig elmondja magában. Ő jól tudja, hogy minden beteljesedik. Hiszen ő maga volt az, akiről a prófétákban működő Lélek "előre hirdette a Krisztusra váró szenvedést és a rákövetkező megdicsőülést" (1 Pt 1, 11).
Hasonlóképpen, amikor Szűz Máriának szótlanul kell néznie fia szenvedéseit, lelkében visszhangzanak az angyali üdvözlet és a gyermek Jézus szavai is, mindaz, amit azóta "szívében őrzött" (Lk 2, 52).
Jézus földi életének csúcspontja a kereszt volt. Szinte minden szava és tette ebben az áldozatban sűrűsödik. Ezért amikor a keresztutat így szemlélődve végezzük, újra és újra eszünkbe jutnak korábbi szavai és tettei, melyeket ezen az úton egyre világosabban megértünk.

Forrás: Virtuális Plébánia