Az Eucharisztia: hitünk titka

P. Szabó Ferenc elmélkedése Úrnapjára

Az áldás kelyhe: Krisztus Vérében való részesedés, a megtört kenyér Krisztus Testében való részesedés, - tanítja Szent Pál a Korintusiaknak. Az Eucharisztia, „hitünk titka”: üdvösséges áldozat és megtört kenyér, keresztény életünk és a liturgia középpontja, csúcsa: ebben a hálaadó és engesztelő isteni áldozatban „megvalósul megváltásunk műve” („opus nostrae redremptionis exercetur”. 

A zsinat tanítása szerint (Sacrosanctum Concilium, 2) az eucharisztikus liturgia egyrészt „az Úrban szent templomává és a Szentlélekben Isten hajlékává építi az Egyház tagjait, amíg el nem jutnak a krisztusi nagykorúságra, másrészt csodálatos erőt ad nekik ahhoz, hogy Krisztusról tanúságot tegyenek.”

Az Eucharisztia hálaadás, utal a bibliai „áldásra” (eulogia beraka): az Egyház e hálaadásban, a szentmisében Isten csodatetteit ünnepli, visszaemlékezve az üdvösségtörténet nagy eseményeire, amint ez a zsidó pászkavacsorában is történt. Mi most az Úr Jézus meghagyása, az utolsó vacsorán tett rendelkezése szerint - „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” – elsősorban az Ő üdvösséget hozó kereszthalálára emlékezünk. Ez a hálaadó emlékezés az egyszer s mindenkorra végbevitt üdvösséges áldozat hathatós megjelenítése a Szentlélek erejében. (Nem megismétlése!) 

Az Eucharisztia Krisztus „húsvétja”, pászkája”, átmenete az Atyához; az önkiüresítő, halálig menő, engedelmes szeretet áldozata (Fil 2). Ez a nagy Igen az Atyának sorsunk megfordítása, bűntől való szabadulásunk, újjászületésünk és feltámadásunk forrása. A szeretet erősebb, mint a bűn és a halál: ezt hirdeti a keresztre feszített és feltámadt Krisztus, akinek emlékezetét (anamnézis, memoriale) az Eucharisztiában ünnepeljük. Nem puszta visszaemlékezés egy hajdani eseményre, hanem Krisztus halálának és feltámadásának hathatós megjelenítése: az Egyház és hívő tagjai – megnyílva a Szentléleknek - részesednek abban a valóságban, amely isteni életüket táplálja. 

A hívők Krisztus által és Krisztussal felajánlják magukat élő és szent áldozatként, és így megújulva tanúságot tesznek a bennük kibontakozó isteni életről. Könyörögnek azért, hogy a Krisztus-hívők mind egyek legyenek, és minden ember részesedjék a megváltás nagy művében. (1Kor10,16-17; Jn 6, 51-58)

Forrás: Vatikáni Rádió