
Ma egy olyan világban, mely gyakran távol áll a
hittől, sőt ellenséges vele szemben, a hívő családok mint a hit élő és sugárzó
tűzhelyei rendkívül fontosak. Ezért nevezi a II. Vatikáni Zsinat a családot ősi
kifejezéssel: Ecclesia domestica, `családi egyháznak'. A család ölén "a
szülők legyenek gyermekeik első hithirdetői szavukkal és példájukkal, és
ápolják mindegyikük sajátos hivatását, s különös gonddal a szent
hivatásokat".
A családban kiemelkedő módon gyakorolják a
családapa, a családanya, a gyermekek és valamennyi családtag keresztségi
papságát "a szentségek vételében, az imádságban, a hálaadásban, a szent
élet tanúságtételében, az önmegtagadásban és a tevékeny szeretetben". A családi otthon tehát a keresztény élet első
iskolája és "az érlelődő emberiesség iskolája". Itt tanulja meg az
ember a kitartó munkát, ismeri meg a munka örömét, a testvéri szeretetet, a
nagylelkű, ismételt megbocsátást, és mindenekelőtt Isten szolgálatát az
imádságban és az élet elajándékozásában.
Gondolnunk kell még azokra az emberekre is, akik
konkrét körülményeik miatt -- melyekben kénytelenek élni, gyakran akaratuk
ellenére -- különösen közel állnak Jézus szívéhez, és ezért megérdemlik az
Egyház megbecsülését és gondoskodását, különösen a lelkipásztorok részéről: a
nem házasságban élő emberek sokaságára. Sokan közülük emberi család nélkül
maradnak, gyakran szegénységük miatt. Vannak, akik ezt az élethelyzetet az
evangéliumi boldogságok szellemében, Istent és a felebarátot példás módon
szolgálva élik meg. Mindannyian találjanak nyitott ajtóra a
"családegyházaknál" és annál a nagy családnál, ami az Egyház.
"Senki nincs család nélkül ezen a világon: az Egyház mindannyiunk otthona
és családja, különösen azoké, akik fáradoznak és az élet terheit hordozzák (Mt
11,28)."
Forrás: Katekizmus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése