Pál mindent elviselt Krisztus szeretetéért

Nem volt még senki, akiben úgy megmutatkozott volna, mint Pál apostol személyében, hogy mi is az ember, milyen nemes a mi természetünk, és mekkora erények hordozójává is lehet. Mindennap nagylelkűbb lett, mindennap új erőre kapott. Új kockázatokkal szembenézve újult kedvvel vállalta azokat. Erre célzott, amikor kijelentette: „Elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van” (Fil 3, 13). Amikor pedig a halálát közeledni látta, arra biztatta övéit, hogy vegyenek részt az ő nagy örömében: „Örüljetek hát ti is, örüljetek velem!” (Fil 2, 18.) Amikor veszedelmek leselkednek rá, bántalmazásokat kell elviselnie, és mindenféle megaláztatás éri, megint csak ujjong, és így ír a korintusiakhoz: „Kedvem telik a gyengeségben, gyalázatban, üldöztetésben” (2 Kor 12, 10). Mindezeket a megigazulás eszközeinek tartotta, rámutatva, hogy ebből meríti a legnagyobb hasznot.
Ezért, amikor ellenségei mindenfelől szorongatják, minden támadásuk alkalom neki a győzelemre. Amikor mindenütt megkorbácsolják, bántalmazzák, szidalmazzák, ő mintegy diadalmenetnek tekinti ezt, állandóan győzelmet ünnepel, dicsőségének tartja, és szívből hálálkodik Istennek: „Hála legyen Istennek, aki mindig győzelemre segít minket” (2 Kor 2, 14). Hogy az ige hirdetéséért megszégyenítették és bántalmazták? Ezt ő jobban kereste, mint mi a megtiszteltetést. A halált pedig sóvárgóbban kívánta, mint mi az életet, a szegénységet inkább akarta, mint mi a gazdagságot, a fáradalmakat jobban kereste, mint mások a munka utáni pihenést. Semmitől sem félt, csak attól az egytől menekült, hogy megbántsa Istent. Mint ahogyan nem is vágyódott semmi másra, csak arra, hogy mindig Isten tetszésére legyen.
Mert mindent felülmúló érték gyanánt hordozta szívében a Krisztus iránti szeretetet. Ezért meg volt győződve arról, hogy ennek birtokában ő boldogabb mindenkinél, e nélkül viszont semmiféle uralkodásban, fejedelmi méltóságban sem kívánkozott volna részesülni. Ennek a szeretetnek birtokában viszont inkább akart volna az utolsók, sőt a börtönben levők közé tartozni, mint ennek hiányával a legfőbbek és köztiszteletben állók között lenni.
Ha ettől a szeretettől megfosztják, az a gyötrelmek gyötrelme lett volna számára, a pokol, az igazi büntetés, a végtelen és elviselhetetlen szenvedés.
Persze, a gyönyörűsége is ez a Krisztus-szeretet volt; ez lett számára az élet, a világ, az angyali állapot, a jelen és a jövő, a királyság, az ígéret és felmérhetetlen érték. A Krisztus-szereteten kívül semmi sem jelentett neki szomorúságot vagy örömet. Mindazt, ami e világon van, nem tekintette sem kellemetlennek, sem kellemesnek.
Annyiba vette ő az egész világot, mint a rothadó füvet. A zsarnokokat és a dühtől lihegő népeket pedig kellemetlenkedő szúnyogoknak tartotta.
Ha egyszer valamit Krisztusért szenvedhetett, akkor már a halált, a sok fenyítést és az ezernyi kínzást is csak gyerekjátéknak tartotta.

Forrás: Aranyszájú Szent János püspök szentbeszédeiből (Hom. 2 de laudibus sancti Pauli: PG 50, 477-480) – Imaórák liturgiája

Rubens: Szent Pál megtérése

Az egyházjogászok védőszentje

Pennaforti Szent Rajmund

Pennaforti Szent Rajmund legendája

Amikor Rajmund még spanyol hazájában élt, gyóntatója volt Aragóniai Jakab királynak, aki nagyra becsülte őt. Az uralkodó híve volt ugyan a vallásnak, de ez nem nagyon látszott meg életén. A szent hiába intette, hogy küzdjön ártalmas szenvedélyei ellen. Szemtől-szembe javulást ígért a király, de egyáltalán nem törte magát érte. Rajmund egy napon megtudta, hogy a király ismét tilalmas viszonyt kezdett az egyik udvarhölggyel. Mint gyóntató sürgette a királyt, hogy bocsássa el a hölgyet, de annak esze ágában sem volt megtenni. Erre Rajmund úgy döntött, hogy otthagyja a királyi udvart, amely akkor éppen Mallorca szigetén tartózkodott. A király azonban megparancsolta, hogy senki se merjen Rajmundnak bármiben is segítségére lenni. Amikor szentünk nehéz helyzetében tengerre akart szállni - így beszéli a legenda -, éppen útra készen állt egy hajó a kikötőben. A hajós azonban vonakodott őt magával vinni, és fölmutatta a király írásos parancsát. Rajmund erre Istenbe vetett bizalommal azt mondta útitársainak: ,,Egy földi király meg akarja akadályozni, hogy elutazzunk. Majd az égi Király fog javunkra beavatkozni''. Ezekkel a szavakkal a tengerre terítette köpenyegét, fogta botját, keresztet vetett, azután bátran rálépett a köpenyre, és hat óra leforgása alatt átkelt a hatvan mérföld széles tengeren. Nagy tömeg szeme láttára lépett partra Barcelonában. Vállára vetette köpenyét, és elindult kolostorába - s annak kapuja magától kitárult előtte. 

Pennaforti Szent Rajmund legendája

Irgalmas Istenünk, ki Szent Rajmundot arra választottad, hogy irgalmas szeretettel lehajoljon a bűnösökhöz és a foglyokhoz, kérünk, add meg közbenjárására, hogy mi is kiszabaduljunk a bűn szolgaságából, és szabad szívvel megtegyünk mindent, ami előtted kedves!

A bölcs írástudók feladatai

„Szabad idejének köszöni bölcsességét az írástudó, akinek kevés a dolga, az tehet szert bölcsességre! Hogyan is telhet el bölcsességgel, aki az ekét fogja, aki hajítófával büszkélkedik, ösztökével hajtja a marhát, és annak dolgában jár kel, akinek borjú körül forog a beszéde, barázdák boronálásán jár az esze, és tehenek hízlalása a gondja! De így van minden kézműves és mester is, aki éjjelét nappallá teszi: aki pecsétet vés, akinek a színek keverése a mestersége, aki színes ábrázoláson töri a fejét, és virrasztva végzi munkáját; éppígy a kovács, aki üllő mellett ül, s a vasmunkára ügyel, a tűz heve pörköli bőrét, s a kemence hőségét állja. Pöröly csapása cseng szüntelen fülében, s a szerszám mintájára szegezi szemét, munkái végzésén jártatja eszét, s azok tökéletes végzése a gondja. Nincs másképp a fazekassal sem: ül a dolga mellett, s a korongot hajtja a lábával, folytonos gondban van munkája miatt, és darabszámra dolgozik teljes igyekezettel, agyagot gyúr karjával, és lába előtt meghajlítja merevségét, a máz elkészítésére ügyel, s a kemence tisztításán jár az esze. Kezük munkájából élnek mindezek, és mindegyikük bölcs a maga mesterségében. Nélkülük nem épül a város,nem jövevények ők, és nem jöttmentek, de azért nincs a gyülekezetben ülőhelyük, nem ülnek bírói székbe, mert nem értenek a törvénykezéshez, nem ők mondják meg, mi a jog és az igazság, nincs jártasságuk a bölcs mondásokban. Értenek azonban a világ mesterségeihez, és iparuk űzése a legfőbb kívánságuk. De másképp van annál, aki arra adja lelkét, hogy a Magasságbeli törvényét tanulja! Sirák fia 38, 25-39 

Forrás: Szentek élete

Kép: Domonkosok, Wikipédia 

Szent Rajmund sírja a barcelonai katedrálisban

Vízkereszt

A három király imádása

a ravennai San Apollinare Nuovo

bazilika mozaikján (6–7. század)

Urunk megjelenésének főünnepe (Epiphania)

Az Epiphania görög szó, a császár megjelenését jelentette. Keletről származik, eredetileg egy szekta ünnepelte január 6-án, az óegyiptomi naptár téli évfordulóján Jézus megkeresztelkedését. Az ünnepet az egész keresztény világon megünneplik. Eredetileg Jézus megkeresztelkedésével együtt ünnepelték születését. Nyugaton ezt a karácsony később háttérbe szorította és a három bölcs imádása lett a központi téma. Mivel Jézus megkeresztelkedésekor kinyilvánult istensége, azért társult hozzá a kánai menyegzőre való emlékezés, mert ez utóbbi Jézus első csodája, istenségének bizonyítéka. Az Epiphania tartalma így lett Jézus istenségének megnyilvánulása.

Vízkeresztkor a három napkeleti bölcsre emlékezünk, akik hódolatukkal a pogány népeket képviselik. A kánai borcsodát a vízkeresztet követő egyik hétköznap olvassuk az evangéliumból, és a január 6-át követő vasárnap Urunk megkeresztelkedésének ünnepe. Vízkeresztet a világegyház január 6. ősi dátumán ünnepli. Nálunk – mivel nem parancsolt ünnep – a január 2. és 8. közé eső vasárnap tartjuk. Így alkalmanként a Jordán folyónál történtekre egy héttel később emlékezünk. 

A napkeleti bölcsek hódolata

„Amikor Heródes király napjaiban Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek érkeztek Jeruzsálembe, és megkérdezték: ,,Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.' Amikor Heródes király meghallotta ezt, megrettent, és vele együtt egész Jeruzsálem. Azután összegyűjtötte a nép minden főpapját és írástudóját, és tudakozódott tőlük, hogy hol születhetett a Krisztus. Azok ezt felelték neki: ,,A júdeai Betlehemben, mert így van megírva a próféta által:,,És te Betlehem, Júda földje, semmiképp sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert belőled támad majd a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek''' [Mik 5,1-3; 2 Sám 5.2]. Akkor Heródes titokban magához hívta a bölcseket, és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Azután elküldte őket Betlehembe ezekkel a szavakkal: ,,Menjetek, tudakozódjatok pontosan a gyermek felől, és amikor megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.' Azok pedig, miután meghallgatták a királyt, elmentek. És íme, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük haladt, majd odaérkezve megállt a hely fölött, ahol a kisgyermek volt. Mikor a csillagot meglátták, örvendeni kezdtek igen nagy örömmel. Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket Máriával, az anyjával, és a földre borulva hódoltak neki. Majd felnyitották kincses ládáikat és adományokat ajánlottak föl neki, aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban intést kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.” Mt 2,1-12

 

Urunk megkeresztelkedése 

„János öltözete teveszőrből volt, és bőröv a csípője körül, sáskákat és vadmézet evett. Így prédikált: ,,Utánam jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó leborulva megoldani a saruja szíját. Én vízzel kereszteltelek titeket, ő pedig Szentlélekkel fog benneteket megkeresztelni.' Történt azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és János megkeresztelte őt a Jordánban. Amint feljött a vízből, látta, hogy megnyilnak az egek, és a Lelket, mint galambot leszállni rá. Az égből szózat hangzott: ,,Te vagy az én szeretett fiam, benned kedvem telik' [Iz 42,1].” Mk 1,6b-11

A kánai menyegző

„Harmadnapon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja, és Jézus is hivatalos volt a menyegzőre tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: ,,Nincs boruk!' Jézus azt felelte neki: ,,Mi közünk ehhez, asszony? Még nem jött el az én órám!' Anyja ekkor ezt mondta a szolgáknak: ,,Tegyétek meg, amit mond!' A zsidók tisztulására volt ott hat kőedény, egyenként két vagy három mérős. Jézus azt mondta nekik: ,,Töltsétek meg az edényeket vízzel!' Színig töltötték őket. Ekkor így szólt hozzájuk: ,,Most merítsetek, és vigyetek belőle a násznagynak!' Azok vittek neki. Amint a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, mivel nem tudta, hogy honnan való - de a szolgák, akik a vizet merítették, tudták -, odahívta a vőlegényt, és azt mondta neki: ,,Minden ember a jó bort adja először, és miután megittasodtak, akkor a kevésbé jót. Te mindeddig tartogattad a jó bort!' Jézus ezzel kezdte meg csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, és tanítványai hittek benne. Azután lement Kafarnaumba, ő és anyja, a testvérei és tanítványai, és ott maradtak néhány napig.” Jn 2,1-12

A kánai menyegző

Bölcsek jöttek Napkeletről

A Három Királyok neve napján

A hagyományos három név szír forrásokban fordul elő először: Karsudas, Hior és Bazantor, amelyek biztosan későbbi jelképes elnevezések. Ezekből alakult ki az 5. században az arám és görög nyelvjárásokban a Kaspar, Melkhior és Baltazar.

Gáspár

Kaspar az iráni-perzsa Gathasphar rövidített formája lehet, amelyben a Szaturnusz elnevezése rejlik. A 3. századból fennmaradt az eredeti szír nyelven írt Tamás-akták szövege: az apokrif Tamás apostol cselekedetei c. irat. Ez arról is beszámol, hogy Tamás megtérítette és megkeresztelte az indo-parthus királyt, akinek neve Gadaphar, görög átírásban Gathasphar volt. Emlékét őrzi egy érme és egy sziklafelirat a nyugat-pakisztáni Kush hegységben. Nevéből alakult ki a latin Caspar, amelyet a legöregebb mágusnak tulajdonítottak. Ennek a hagyománynak alapján jött létre a középkori legenda arról, hogy Tamás apostol keresztelte meg a Betlehemben járt mágusokat is. A legendától eltekintve nincs kizárva, hogy keleti missziós útjai közben találkozott a babiloni mágusokkal és Mátéval is. Tamás apostol a Kr. u. 70-es években szenvedett vértanúhalált a nyugat-indiai Madrasz közelében. Ma is ott tisztelik első síremlékét és templomát.

Megtestesülés

Menyhért

Melkhior kifejezetten héber név: melekhi-or = királyom-fény, vagy Fény-király, ami már Jupiterre emlékeztet, a királyok csillagára. Úgy látszik, hogy egyes ókeresztény hagyományok is héber származásúnak tartottak legalább egyet a három mágus között, akit Melkhiornak neveztek.

Boldizsár

Dániel próféta - Balhasar - Boldizsár

Dániel próféta babiloni neve, aki a legfőbb mágus volt Babilonban, és látomásai voltak a Messiással kapcsolatban. A perzsa és görög uralkodók mágusoknak hívták a kaldeus papokat. Babilonban a papok sokáig a kaldeus népcsoporthoz tartoztak. A babiloni csillagászok pedig a papi osztály legelőkelőbb tagjai voltak. Dániel gyerekkorában került Babilonba a száműzött izraeliták első csoportjával, Kr. e. 597-ben. Nabukodonozor kiválasztott néhány nemes családból származó izraelita fiút, akik hároméves kiképzést kaptak. Megtanulták a kaldeusok nyelvét, írását és minden tudományát, hogy aztán a királyi udvarban teljesítsenek szolgálatot. Köztük Dániel volt a legtehetségesebb, látnoki képességgel rendelkezett, ezért új nevet adtak neki: Bel-tsar-uzur = az Úr-óvja-életét. (Ez a név a görög és latin átírásban Balhasar, magyarul Boldizsár. Újabb fordításokban Béltsacár.)

Nabukodonozornak (Nabukadnezárnak) egyszer valami igen jelentős álma volt az ország jövőjéről, de nem emlékezett rá pontosan. Hívatta mágusait és azt követelte tőlük, hogy mondják meg, mit álmodott. Egyikük sem tudta, csak Dániel, aki az álom értelmét is megmagyarázta. Ekkor Nabukodonozor kinevezte őt "az összes babiloni bölcs elöljárójává és minden tartomány kormányzójává" (Dán 2,4-48). Később, amikor a király látta, hogy Dániel minden jóslata szó szerint beteljesedett, a legfőbb mágus rangjára emelte őt (Dán 4,6; 5,11). Ezek az elbeszélések a 8. fejezetig arámul vannak írva a héber Bibliában. A könyv szerkesztői bizonyára az eredeti babiloni feljegyzéseket idézik, mert a kaldeusok nyelvjárása is arám volt. Az arám kifejezés (ráb-haretumíja és ráb-hartumí) megfelel a babiloni elnevezésnek: nagy tudós és mester. Az ószír és görög szövegben ennek jelentése: a kaldeus mágusok legfőbb elöljárója.

Forrás: Wikipédia

Oszlopos Szent Simeon

Oszlopos Szent Simeon

Mint valami lepecsételt könyv, olyan számunkra Simeon élete, mégis teljes nyilvánosságában játszódott le az akkori civilizált világ országainak számtalan embere előtt. Mi ösztönözhette ilyenféle látszólag értelmetlen aszkézisre? És ha azt hitte, hogy Isten tetszését leli a természet ilyen erőszakos leigázásában, miért állt egy oszlopra, amely mindenki számára láthatóvá tette? Nem kellett volna-e inkább alázatosan a rejtettséget keresnie? A sok kérdés ellenére csodálatot kelt ennek az embernek a lelki ereje, mögötte pedig olyan erő érezhető, amelyet természetes módon nem lehet megmagyarázni. Maga Simeon arról az álomról beszélt, amelyet ,,megtérése'' kezdetén vallott be. Akkor ugyanis miközben - még félig gyermekként - a nyolc boldogság szavain tűnődött, azt álmodta, hogy ki kell ásnia egy épület alapjait. Eközben egy titokzatos hang egyre arra késztette, hogy ásson mélyebbre, és ne fáradjon bele. Csak amikor ez az alap már rendkívül mély lett, kapta azt az utasítást, hogy most már hozzákezdhet az építéshez. A rendkívül mély alapon a jelképek nyelvén kétségtelenül az alázatosságot kell érteni. És valóban: a szentség ismertetőjelei közül ezt a legcsalhatatlanabbat Simeonban magas fokon lehet megtalálni. Mindenki másnál bűnösebbnek tartotta magát, és nem vetett meg senkit, aki felkereste. Elérhető volt mindenki számára, szelíd és szeretetre méltó mindenki iránt; az osztályrészévé vált csodálatot egyedül az általa működő Istenre tudta áthárítani. Életét egyértelműen Isten megbízásának tekintette, s olyan módon valósította ezt meg, hogy nyomát sem találni benső bizonytalanságnak, vagy hivatása valódiságában való kételkedésnek. Az oszlopos szentnek nagy jelentősége volt a maga korában. Úgy állt az oszlopán, mint messzire világító fény, amely sokak útmutatója és Krisztushoz vezetője lett. Bizonyára sokan szenzációvágyból keresték fel, de jól ki tudta használni az általa előidézett bűvöletet: prédikált, intett, korholt, vigasztalt, gyógyított, jövendölt, beleavatkozott a teológiai vitákba, megtérített számtalan arabot és pogányt, hitehagyottakat és langyosakat vezetett vissza az Egyházba, a szava pedig eljutott császárokhoz és királyokhoz, papokhoz és püspökökhöz, gazdagokhoz és koldusokhoz egyaránt. Emellett napjának csak egy csekély töredékét szentelte külső ügyeknek. Az éjszakát és a nap nagyobb részét egyedül Istennek tartotta fenn. Ekkor áramolhatott belé az az erő, amely hallatlan kínjai közepette is rendíthetetlenül tartotta fenn. Hiábavaló, ha ezt az életet ,,igazolni'' akarjuk; belső titka rejtve marad számunkra. Jelentősége azonban kora súlyosan megpróbált Egyháza számára felbecsülhetetlen; szeretete és segítő jósága kiárad minden testi és lelki nyomorúságban sínylődő emberre, és Istennek égő, mélységesen misztikus megtapasztalásában úgy áll még ma is előttünk, mint felfoghatatlan, utánozhatatlan ,,jel'', amely hirdeti, hogy mire képes az az ember, aki elfelejti önmagát, mert Isten szeretete hatalmasodott el benne. 

Forrás: Szentek élete

Fra Angelico: Hegyi beszéd - A Nyolc Boldogság

A munka, mint a szeretet kifejezése

A názáreti család életében ennek a szeretetnek mindennapos kifejezője a munka. Az evangéliumi elbeszélés közli, hogy az a munka, amellyel József a család megélhetését biztosította, az ácsmesterség. E mögött az egyszerű szó mögött rejtőzik József egész felnőtt élete. Jézus számára ezek a rejtett élet évei, melyekről az evangélista a templomi esemény után ennyit mond: "Ezután visszatért velük Názáretbe, és engedelmeskedett nekik" (Lk 2,51). Ez az "alávetettség", vagyis Jézus engedelmessége a názáreti házban, Jézusnak József munkájában való részvételét is jelenti. Ő, akit az "ács fiának" tartottak, vélt atyjától megtanulta az ácsmesterséget. Amiként a názáreti család az üdvösség és szentség rendjében az emberi családok példaképe, hasonlóképpen elmondhatjuk ezt Jézus munkájáról is, melyet József, az ács oldalán végzett. Korunkban az Egyház azzal kívánta kiemelni ennek a jelentőségét, hogy május hó első napjára helyezte munkás Szent József liturgikus emléknapját. Az evangéliumban nagy becsületnek örvend az emberi munka, különösen, ha azt kézzel végezték. A munka együtt lépett be a Megtestesülés misztériumába Isten Fiának emberségével, sőt sajátos módon részesült a megváltásból. József, munkapadjának köszönhetően, amelyen Jézussal együtt végezte tevékenységét, az emberi munkát is közelebb vitte a megváltás titkához.

Abban, hogy Jézus emberileg növekedett "bölcsességben, korban és kedvességben", jelentős szerepet játszott a tevékenység erénye, a szorgalom, hiszen a munka "érték az ember számára", alakítja a természetét és "képessé teszi arra, hogy tökéletesedjen emberségében".

A munka jelentősége az ember életében megköveteli, hogy elfogadjuk azon elemeket, "melyek lehetővé teszik minden ember számára, hogy munkája révén közelebb kerüljön Teremtő és Megváltó Istenéhez, együttműködjék vele az ember és világának üdvösségére irányuló tervben, Krisztus iránti barátsága mélyüljön, hite által pedig részt vegyen Urunk papi, prófétai és királyi hármas küldetésében."

Végeredményben a mindennapi élet megszenteléséről van szó, amelyre mindenkinek törekednie kell saját helyzetének megfelelően, s amelyet segíthet egy mindenki számára elfogadható példakép: "Szent József a példaképe azoknak az alázatosaknak, akiket a kereszténység nagy célokra rendel... Ő annak a bizonyítéka, hogy nincs szükség rendkívüli dolgokra ahhoz, hogy az emberek Krisztus jó és hiteles követői legyenek, csak általános, emberi, egyszerű, de igaz és hiteles erények szükségesek."

Forrás: II. János Pál REDEMPTORIS CUSTOS kezdetű apostoli buzdítása Szent József személyéről, valamint Jézus Krisztus és az Egyház életében kifejtett tevékenységéről

Hivatás és küldetés

Könyvajánló

Piet Van Breemen SJ: Hivatás és küldetés - Gondolatok a Krisztus követéshez (Korda Kiadó, 1998)

Minden embert Isten hívott a létbe és küld a világba. Ebben rejlik létezésének és élete értelmének ténye és titka. A hívő ember tudatában van ennek a hivatásnak és küldetésnek; ezért képes életét annak a titokzatos mélységben éberebben és tudatosabban megalapozni és gyümölcsözővé tenni. Ebben a kis írásban olyan lényeges értékekről van szó, amelyeket sajátos módon minden keresztény életben meg kell és meg lehet jeleníteni. (Forrás és megrendelés: Korda kiadó - Jézus Szíve Népleányai)

A keresztény életvezetés legfőbb törekvése Krisztus példájának követése. Már a legrégibb egyházi írók is arra igyekeztek rávenni hallgatóikat-olvasóikat, hogy a maguk módján Krisztust kövessék mind egyéniségük, jellemük, mind életük menetének kialakításában. A modern, mai ember számára jelöli ki a Krisztus-követés alappilléreit és módszereit a német nyelven író jezsuita szerzetespap, elsősorban a mindennapokban felmerülő problémák (szegénység, betegség, papi és világi élet stb.) kapcsán. A modern krisztológiai irodalmat is nagymértékben hasznosító, egyszerre ismeretterjesztő és hitéleti olvasmány – minden hivatását kereső és abban kiteljesedni szándékozó hívő figyelmébe ajánlható. (Forrás: a Könyvtári Intézet recenziója alapján)

Párizs védőszentje

Párizsi Szent Genovéva

Tizenöt éves korában tette le Genovéva Párizs püspökének kezébe a szüzességi fogadalmat és felvette a fátylat. Amint az ókeresztény időktől kezdve szokásos volt, családjában élte tovább az Istennek szenteltek csendes életét; először atyja nanterrei házában, szülei halála után pedig keresztanyjánál, Párizsban. Kemény böjtökben törte meg testét; egy súlyos betegségben átélte a halál közelségét is. Felgyógyulása után elmondta, hogy egy angyal felvitte a magasba, Isten dicsőségébe. Elnyerte azt az adományt, hogy olvasni tudott az emberek szívében, akik vigasztalást és tanácsot keresve érkeztek hozzá. 

Sok időt szentelt az elmélkedő imának, s hogy testén uralkodni tudjon, böjtölt és vezekelt. Környezete számára érthetetlen módon negyven éven át csak csütörtökön és vasárnap evett kevés kenyeret és főtt zöldségfélét, a többi napokon semmit. 55 évesen a püspök tanácsára vett magához néha tejet és halat. Emiatt sokan boszorkánynak tartották, de ő alázatosságával, tisztaságával és jótékonyságával megnyerte az embereket. Azt szokták mondani róla, hogy mindig tizenkettedmagával van, s a tizenkét erényt értették ezen, amely szüntelenül megmutatkozott tetteiben: a hitet, böjtölést, türelmet, nagylelkűséget, egyszerűséget, ártatlanságot, egyetértést, szeretetet, fegyelmezettséget, tisztaságot, igazságosságot és okosságot. 

Rágalmak, gyanúsítgatások, ellenségeskedések megtapasztaltatták vele a kereszt keménységét. Genovéva szerény párizsi házából lassanként valami kis kolostorféle alakult ki. Fiatal lányok sereglettek köréje, hogy együtt imádkozzanak vele, és együtt szolgálják Krisztust testvéreikben. Genovéva számára azonban mindez csupán előkészület volt tulajdonképpeni feladatára. Nemsokára eljutott hozzá a második hívás is, amely isteni megbízatással küldte ki cellájából népe és évszázada nagy küzdelmeibe és döntéseibe. 

451. tavaszán Attila lovas hadaival átkelt a Rajnán, a nagyhéten elfoglalta Metzet, és a Szajna völgyén át Nyugat felé nyomult előre. Az öldöklő és gyújtogató hunok rémtetteiről szóló hírek hallatára Párizsban pánik tört ki: mindenki fejvesztetten menekült kifelé a városból. Szent Genovéva szembeszegült a zűrzavarral: éjszakai imádságra gyűjtötte össze a nőket, erőteljes prédikációt tartott a férfiaknak, és Istenbe vetett bizalmat kívánt tőlük. Ekkor az egész nép ellene fordult, levonszolták a Szajna partjára, hogy megkövezzék és a folyóba vessék. A forrongó tömeg azonban szétrebbent, amikor egy csapat klerikus tört utat magának. A haldokló Germanus püspök fődiákonusa kereste Genovévát, hogy átadja neki a püspök utolsó miséjéből való szentelt kenyereket. Germanus mély tiszteletének e jele a szent nő iránt nem maradt hatás nélkül a népre. A haldokló láthatatlan jelenléte megmentette Genovévát és általa Párizst is. 

 

A város védelmét lázas sietséggel megerősítették. Attila pedig elhagyta a Szajna völgyét, és Orléans ellen sietett, ám saját romlására. Ott ugyanis már várta Aätius a germánok és a gall-rómaiak egyesített seregével, és megsemmisítő csapást mért rá. Aätius halála (454) után a frankok pogány vezére, a Merovingok nemzetségéből való Kilderik meghódította Közép-Galliát, és székhelyét Párizsba tette. Erőszakos és veszedelmes férfi volt Klodvig apja. Számára Genovévát bizonyára titokzatos félhomály övezte; úgy tekinthetett rá, ahogy a germánok néztek bölcs nőikre. Genovéva mindenesetre félelem nélkül és sikeresen tárgyalt vele, kegyetlen kezéből kiragadta a hadifoglyokat, vagy legalább megkönnyítette sorsukat. 

Forrás: Szentek élete

Szent Genovéva Attila, a hun csapatok vezére előtt

Jézus legszentebb Nevének segítségül hívása

Liguori Szent Alfonz imádsága

Ó, Jézusom, vésd drága szent nevedet szegény szívembe és  nyelvemre, hogy a bűn csábításait szent neved  segítségül  hívása által legyőzzem, s ha a bizalmatlanság lelke megszállja szívemet, a te érdemeidbe helyezzem reményemet; ha hozzád való szerelmem hűlni kezd, szent neved gerjessze föl és emlékeztessen arra, mennyire szerettél engem. A te neved legyen mindig oltalmam, vigasztalásom és a tűzszikra, amely szívemben a hozzád való szeretetet lángra gyullassza. Engedd, ó Jézus, hogy amíg élek, mindig segítségül hívjalak, e névvel  ajkamon  váljak  el  a  világtól  s  még  halálom végső percében ezt kiáltsam: szeretlek, Jézusom, Jézus, édes Jézus! Ámen.

Forrás: Hozsanna, Jézus Neve litánia befejező imádsága

Jézus Szent Neve

Nincs szó a földön kedvesebb,

Nincs dallam zengőbb, édesebb,

Gondolni szebbet nem lehet

Mint Jézus, édes szent neved.

Hozsanna 152. ének 2. versszak

Az írók és költők védőszentje

Nazianzi Szent Gergely

Nazianzi Szent Gergely, ez az ékesszóló és mélygondolkodású szent, akit ,,a teológus'' és ,,a keresztény Démoszthenész'' névvel illettek, az írók és a költők védőszentje. 

Egy elbeszélés szerint zsenge gyermekkorában egy álmot látott, amely mélyen beleivódott lelkébe. Két fehér ruhás nőalak jelent meg előtte. Az egyiknek fátyol takarta az arcát. Karjukba vették és megcsókolták Gergelyt. Amikor csodálkozva nevüket kérdezte, az egyik azt mondta, hogy őt Szüzességnek hívják, a másik pedig Bölcsességnek nevezte magát. Elmondták még, hogy kísérői Krisztusnak és mindazoknak, akik a tisztaságnak szentelik magukat, hogy Isten hívását követve éljenek. Ez a csodás látomás mélyen a gyermek szívébe vésődött. Ettől fogva élete végéig szűzi tisztaságban élt és minden erejével a bölcsességet szolgálta.

Megrendítőek azok a szavak, amelyekkel ez az alázatos püspök búcsút vett népétől, amikor látta, hogy ellenségei makacsul kétségbe vonják megválasztásának jogszerűségét: ,,Ha megválasztásom ekkora nyugtalanságot kavar, akkor Jónás prófétával azt mondom: „Fogjatok és dobjatok a tengerbe, hogy elcsituljon a vihar, bár azt nem én támasztottam. Sosem kívántam püspök lenni, és ha az vagyok, az az én akaratom ellenére történt. Szívesen visszamegyek magányomba, hogy Isten egyháza nyugalmat leljen. Csak azt kérem tőletek, hogy utódomul erényes férfit válasszatok, aki majd buzgón védi a hitet.''

Azután elbúcsúzott szeretett konstantinápolyi templomainak klerikusaitól és híveitől. Mindenki könnyezett, amikor e szavakkal végezte beszédét: ,,Gyermekeim, őrizzétek meg a hit rátok bízott kincsét, és emlékezzetek rá, hogy többször is megköveztek, mert az igaz hitet plántáltam szívetekbe.'' 

Nazianzi Szent Gergely a többi IV. századi egyházatyával

 

Istenünk, ki Nazianzi Szent Gergelyt azért adtad Egyházadnak, hogy példája és tanítása világosságul szolgáljon, kérünk, engedd, hogy igazságodat alázatosan megtanuljuk és hűséges szeretetben tettekre is váltsuk!

 

Forrás: Szentek élete

Szűz Mária, Isten Anyja

Mária Istenszülő Szűz

Mária Istenszülő

A szent liturgiában gyakran hallunk ilyen könyörgéseket és felkiáltásokat: „Istenszülő Szűz Mária…” „Legszentebb Istenszülő imáid által üdvözíts minket!” Téged valóságos Istenszülő magasztalunk!” stb.

Vajon nem túlzás-e ez valóban, mint ahogyan túlzásnak érezte, pl. Nestorius, aki azt mondta: „Ha Mária Istennek anyja, akkor nem lehet kifogást emelni a pogány görögök ellen, akik isteneiknek anyát tulajdonítottak!” De ehhez hasonlót állítanak egyes protestáns teológusok is és arra hivatkoznak, hogy a Szentírás sehol nem nevezi Máriát Istenanyának!

Gondoljuk át először ezt az utóbbi állítást! Hiszen valóban így van. Ilyen elnevezés nem található a Szentírásban. Azonban találunk más megnyilatkozásokat, amelyeket azonban másképpen nem értelmezhetünk. Pl. az angyali üdvözlet leírásában az angyal ezt mondja Máriának: „A születendő szent Isten fia lesz…” (Lk 1,36). „Amikor elérkezett az idők teljessége Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született!” (Gal 4,4). Ezeken felül pedig a Szentírás kifejezetten állítja, hogy Jézusnak Mária az anyja. Jézusról pedig kifejezetten állítja, hogy Isten Fia!

Éppen e szentírási alapon cáfolta az Efezusi zsinat (431) Nestorius tévedését. Ez a legrégibb hittétel. A zsinat által használt görög kifejezés - Theotokosz - elterjedt jelszó lett a 3. sz-ban. A Theotokosz kifejezés azt jelenti, hogy Jézusban a két természet (az isteni és az emberi természet) egy személyben található egységbe fogva. Ez a személy ezért Isten! De ennek a személynek az anyja Mária.

Az efezusi zsinat után a III. Konstantinápolyi zsinat (681) ezt a hittételt pontosította: Jézus valóságos Isten (nem átvitt értelemben). Mária ezt a testté lett Istent szülte (már anyja méhében is Isten volt, nem később lett azzá). Mivel Jézus valóságos Isten, az ő anyja is valóságos Istenszülő!

Mária szűz!

Szűz és anya, ezek egymást kizáró fogalmak. A szűzi foganás biológiailag elképzelhetetlen. Nagyon sok emberi tévedés forrása lett az, hogy Jézus születését természetes módon akarták megmagyarázni, holott arra nincsen természetes magyarázat. A zsolozsmában is így imádkozzuk: „Ezen titok nem tűr vizsgálódást, melyet mindnyájan hit által dicsőítünk…!” Jézus emberré levésének folyamata csoda és a kereszténység mindig is csodának tartotta. Jézus anyja az egyetlen olyan nő, aki a szűz nevet „cím”-ként viselheti. Ő volt az egyetlen, aki kinyilatkoztatásban kapta meg szűzi hivatását és édesanyai hivatását egyszerre! „Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába, egy szűzhöz…” (Lk 1,26). Józsefnek így szól a kinyilatkoztatás: „Ne félj feleségül venni Máriát, hiszen ami őbenne fogant, a Szentlélektől van!” (Mt 1,18). Izajás prófétánál: „Íme a szűz méhében fogan és fiat szül és Emmánulnek fogják hívni!” (7,14). Az Emmánuel fordítását is megadja az evangélium: „Ez azt jelenti: Velünk az Isten!” (Mt 1,24).

Tudni kell, hogy a megtestesülés és a megváltás szempontjából nem lett volna szükség Mária szüzességére. Még az áteredő bűn miatt sem lett volna ez szükséges, hiszen a bűn nem biológiai úton száll át az utódokra. A Biblia szimbolikus gondolkodása azonban megkívánja, hogy Jézus Krisztus, az új embertípus ne úgy szülessék, mint a régi ember. Nem jöhet az Évára tett átok jegyében a világra az, aki ezt az átkot feloldani jött! XII. Piusz pápa mondta: „Számunkra elképzelhetetlen, csodás módon született.”

Annak ellenére, hogy sohasem fogjuk tudni elképzelni azt, hogy mi történhet az olyan testtel, amely nincs alávetve az áteredő bűnnek, mégis sokan megpróbálták elképzelni ezt Jézus születésének esetében. Az ösztönzést erre a kísérletezésre éppen az adja, hogy tudjuk, hogy az áteredő bűnnek a következményei között ez is szerepel: „Megsokasítom gyötrelmeidet és terhességed kínjait: fájdalommal szüljed gyermekedet!” (Ter 1,16). - Akkor hogyan történhetett ez Jézus születésének esetében?

Voltak, akik úgy gondolták, hogy Jézus születése úgy történt, ahogyan a napsugár áthatol az üvegen, nem sérti meg az üveget. Vagy ahogyan tapasztalhattuk nála feltámadása után: beléphetett a bezárt ajtón keresztül. Ez a spekuláció egy eretnekség kifejlődéséhez vezetett. A dokéták azt állították ezen megfontolások alapján, hogy Jézusnak nem is volt valóságos teste, csak látszat teste volt.

Az apokrif Jakab evangéliumban pedig ezt a leírást olvassuk Jézus születéséről: Mária meglepődött, amikor minden szülési folyamat nélkül egyszer csak maga előtt látta a kisdedet és érezte, hogy terhessége megszűnt.

Nem kell ilyen mélyen és részletesen átgondolnunk a lehetőségeket, mert nem tudjuk elképzelni, hogy arra a testre, amelyik mentes az eredeti bűntől, milyen törvények érvényesek. Elég vallanunk annyit, hogy Mária mindenkorszüz (szülés előtt - közben - után is szűz), ezért bár biztos, hogy természetes módon szülte a világra Jézust, de az Évának adott átok nélkül. Azaz a szülés fájdalmai nélkül! Mert mentes volt az áteredő bűntől.

Szépen imádkoztatja velünk a zsolozsma: „…mert, aki nem volt alávetve a romlásnak, az saját szülőanyját is sértetlenül tartá meg!” És a másik Katavászia: „Mindenek csodálkozának a te mennyei dicsőségeden ó szeplőtelen, méhedben hordoztad a mindenség Istenét, és szülted az örökké való fiút, ki a téged éneklőknek, békességet ajándékoz!”

Mária a feleség

Mária és József házassága, ha a szentírási helyeket és a kor szokásait is figyelembe vesszük, teljesen érvényes házasság volt. Még akkor is, ha feltételezzük és elfogadjuk tényként ezt a feltételezést, hogy házaséletet (testi szerelmi kapcsolat) nem éltek. Azonban ezt az együttlétüket nem szabad úgy értelmeznünk, hogy pusztán a kötelesség miatt, vagy gyermekük miatt maradtak együtt. Sőt az is nagy tévedés lenne azt hinni, hogy érzelmileg közömbösek lettek volna egymás iránt. Nem tudjuk azonban még elképzelni sem, hogy hogyan lehetett, mert a Szűzanya mentes volt az eredeti bűntől, szent József pedig hozzánk hasonló ember volt. Egyet biztosan állíthatunk. Azt, hogy az ő házasságuk szeretetközösség volt. Jézus ugyan nem természetes úton lett a gyermekük, ők elfogadták ilyennek és éltek, mint testvérek ebben a szeretetközösségben. Nem tudjuk hogyan volt. Ők azt az „új embertípust” képviselték, amely típus a végső időkben jelenik meg. Jézusban ennek a végső (eszkatológikus) idők állapotát ismerjük fel. Erről az időről Jézus így beszél, éppen a házassággal kapcsolatban: „Nem ismeritek sem az Írást, sem az Isten hatalmát. A feltámadás után nem nősülnek s férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint Isten angyalai az égben!” (Mt 22,30).

Forrás: Véghseö Dániel: Katekézisek – Nyíradonyi Görögkatolikus Egyházközség

A kép az Istenszülő Szűzanya ikonját ábrázolja (Theotokos).

A kegykép Máriapócson látható, és az ország egyik legfontosabb kegyképe.

A képnek több csodát is tulajdonítottak.

Története során kétszer is könnyezni kezdett.

Ima a könnyező pócsi Szűzanyához

Töredelmes és alázatos szívvel borulok legszentebb lábaidhoz, ó Mária, ki értem, nyomorult bűnösért könnyeztél. Te az irgalomnak és kegyelmeknek anyja vagy, mert anyai szemeidnek mi másért kellett annyi keserű és bőséges könnyet hullatniuk, mint az én megszámlálhatatlan és igen megvetendő bűneimért. Irántam, méltatlan iránt való anyai szereteted csalta szemedbe a könnyek árját. Te láttad, hogy szörnyű vétkeim miatt örökre elveszek, és előre láttad, hogy az örök pokol büntetésére juthatok. Azért akartál nekem, aki már-már elvesztem, segítségemre jönni. Ártatlan könnyeiddel akartad az isteni igazságosságnak ellenem felgerjedt haragját csillapítani, és az örök tűz megérdemelt büntetését eltörölni. Azért is, ó Jézus Krisztus, az irgalom Anyjának legirgalmasabb Fia, tekintsd Anyád drága könnyeit, és könyörülj rajtam! Tekintsd, ó legszelídebb Jézus, az értem keservesen síró, igen szeretett Anyádnak könnyes szemeit, és könyörülj rajtam, nyomorult bűnösön! Ó, mennyire fáj nekem, mennyire szégyellem, hogy téged, az én legfőbb jómat, az én Istenemet, annyiszor és oly súlyosan megbántottalak. De irgalmazz, mivel szívem minden érzésével megvetem a múltat, s a jövőben kegyelmeddel jobb akarok lenni. Most pedig, te is, kegyelmek Anyja, csodatevő Mária, tekints az én bánatos könnyeimre! Sírok, mert súlyos bűneimet megvetem és utálom, hogy szeretetedet kiérdemeljem. Én viszont szeretni akarlak Téged és kedves Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust. Fogd fel, Anyám, méltatlan és sok bűnnel szennyezett könnyeimet, s legszentebb könnyeiddel egyesítve mutasd be azokat szent Fiadnak, hogy közbenjárásoddal, szent Fiad kegyelmével és irgalmával, bűneimtől megtisztultan halálom után veled az ő boldogító látására eljuthassak, s abban örökké élhessek és örvendhessek.
Ó, könnyező Szűz, ó drága Istenanya, emlékezzél meg rólam Jézusnál most és halálom óráján! Ámen.

Forrás: Szent Atanáz Főiskola

Új év – új remények

Az újabb polgári év küszöbén gyakran megrettenünk, milyen gyorsan megy az idő. Már megint meg kell szokni egy új évszámot és megint egy évvel öregebbek leszünk idén. Belegondolunk, hogy az előttünk tornyosuló feladatok tömkelegét emberi számítás szerint valószínűleg lehetetlen elvégezni.

Számomra sokat jelentett, amikor egy elmélkedésben azt olvastam egy szent életrajzában, hogy minden évben úgy gondoljak az új évre, mintha egy fehér papírlap, vagy egy üres könyv lenne, amelyet majd a Jó Isten fog velem, az eszközeként használt írószerszámmal teleírni.

Örömmel, telve hittel, reménységgel és szeretettel kell tehát minden új évnek nekikezdenünk. Aki hisz és bízik az Úrban, Rá építi életét az Ő Akarata szerint élve, annak nem csak azok a természetes források állnak rendelkezésre, amelyekre általában építeni lehet. Az Úr a természetesre építi a természetfelettit, felhasználja a mi adottságainkat, de meg is sokszorozhatja azokat, kiegészíti az Ő Kegyelmével és Erejével.

Önmagunk íróeszközként való átengedésével még inkább megvalósulhat az Isten Országa már itt a földön, és közelebb kerülhetünk Örök célunkhoz, ha magunk és mások üdvösségén munkálkodunk.

Ehhez a bátorsághoz és önátadáshoz adja meg minden kedves Olvasónak az erőt az Úr és segítsen, hogy valóban az Ő útján az Ő tervei szerint alakítsa mindennapjait ebben az új esztendőben.

Bízzuk Újra Életünk Krisztusra!

Szeretettel és imádsággal:

Luscinia