A cölibátusról 3.

A pap érzelmi világa és másneműekkel való kapcsolata  (1. rész) 

Jézus cölibátusa és a mi cölibátusunk.

Amíg Jézus együtt volt tanítványaival, addig ők nem böjtöltek (Mk 2,18). Ennek egyik oka az is lehetett, hogy Jézus jelenlétében nem tudtak szomorkodni. Jézus gyönyörűen kifejlődött embersége olyan mély hatást gyakorolt tanítványaira, hogy amikor vele együtt voltak, érezték szerető,  meleg és meghitt barátságát. Mint tudjuk, a tanítványok közül három különösen mély kapcsolatban volt Jézussal. Jézus egész biztosan nem volt egy besavanyodott, szomorúképű cölebsz. Jézust cölibátusa nem szakította el másoktól, a nőktől sem. Ez az életállapot segítség volt neki abban, hogy közelebb kerüljön az emberekhez és mély kapcsolatokat építsen ki férfiakkal és nőkkel. Ha figyelmesen olvassuk az evangéliumokat, világosan látható, hogy az emberek szabadnak érezték magukat társaságában, és bárki közel tudott jutni hozzá, mert mindenki tapasztalta szerető gyengédségét, melegségét.

A mi cölibátusunk Jézus cölibátusán alapszik, tehát mi sem zárhatjuk ki életünkből a gyengédséget és a meghitt kapcsolatokat, különben cölibátusunk nem az Isten országáért vállalt életforma (Mt.19,12). Gazdag érzelemvilág,  meghitt, bensőséges kapcsolatok mutatják a pap életében, hogy tisztasága gyümölcsöző, szeretetet árasztó. Azt, hogy mennyire krisztusi tisztaságban élünk, abból tudhatjuk meg, hogy vannak-e barátaink nemcsak a férfiak, de a nők között is, és hogy mennyire mélyek azok a baráti kapcsolatok. Ha a "biztonság" kedvéért mindig távol tarjuk magunkat a mélyebb emberi kapcsolatoktól, az nem a tisztaság jele. Inkább azt mutatja, hogy nem a krisztusi cölibátust, hanem a vénlegények magános életét éljük. A rosszul felfogott cölibátus nem engedi, hogy emberekkel mély kapcsolatba kerüljünk.

Amint tudjuk saját tapasztalatunkból, a cölebsz élet nem könnyű. A nemi vágyak és erők mélyen belénk gyökerezett ösztönök, néha nagyon erősek. Nemiségünket azért kaptuk, hogy új életet adjunk, családot alapítsunk, és ez össze van kötve meghitt, mély kapcsolatokra való vággyal. Ezt a nagyon erős vágyat a tisztaság erénye a pap életébe be tudja építeni, annak ellenére, hogy nem alapít családot. Ha a papnak sikerül a meghittség utáni vágyait beépíteni apostoli életébe, szerető, meghitt, tiszta barátság útján fel tudja fedezni egy másik személy, -  férfi vagy nő -  misztériumát. Ez az út Jézus útja, aki azt hagyta ránk, hogy szeressük egymást amint ő szeretett minket, úgy hogy még életünket is tudjuk adni barátainkért (Jn 15,12-13).

Mi a kölcsönös baráti szeretet azonos neműekkel és másneműekkel a tiszta életet élő cölebsz papnak? Erre tapasztalatainkon keresztül kell világos feleletet adnunk, Válaszunk és tanúságtételünk ezen a téren nagyon szükséges, mert minden egyedülálló férfinek és nőnek, minden férjnek és feleségnek, házastársán kívüli minden más embert cölebsz szeretettel kell szeretnie.

A krisztusi szeretet mindenki iránti szeretet (2Kor 5,15), de ez nem azt jelenti, hogy kivétel nélkül mindenkire ugyanolyan fokban kiáradó szeretet. Jézus szeretete Édesanyja, a három meghitt barátja, a 12 apostol, 72 tanítványa és azok iránt, akikkel nem volt szoros kapcsolatban, más és más fokon nyilvánult meg, E kapcsolatai a személyes, meghitt és kölcsönös szeretet jelét viselték. Jézus ilyen szeretettel szerette nemcsak apostolait, de több nőt és asszonyt is.

Bizalmas, mély, meghitt kapcsolat

Mindazoknak, akik az Isten országáért dogoznak, tudniuk kell, hogyan lehet kiépíteni és fenntartani egészséges, meghitt, mély kapcsolatokat. Valakivel meghitt kapcsolatban élni annyit jelent, hogy az a kapcsolat igaz, hiteles, nyitott és szabad, mentes minden előítélettől és érzelmi gátlástól. Az igazi, meghitt emberi kapcsolatban örömmel rendelkezésére állok társamnak (vagy társaimnak), és megfelelő módon, őszintén kitárom szívemet. Meg tudom mutatni neki nem csak gyengeségeimet és sebezhetőségemet, de jó oldalaimat is és talentumaimat is. Egy meghitt kapcsolat mindig áttetsző, őszinte és nyílt. Az ilyen kapcsolat általában személyes, jó barátok között szokott fennállni, de gyakran megtapasztalható  nyilvános, nagyobb közösségekkel való viszonyban is.

Miért félünk meghitt kapcsolatoktól?

Vannak papok, akik azért élnek magányos, elhagyatott életet, mert félnek meghitt kapcsolatok kiépítésétől. Gyanúsnak tartanak minden olyan kapcsolatot nőkkel vagy férfiakkal, amely bizalmas, mély és meghitt. Ennek egyik oka az, hogy nem szeretik saját magukat. Aki pedig nem tud meghitt kapcsolatban lenni önmagával, természetes, hogy nem akar ilyen kapcsolatot kiépíteni másokkal sem. Vannak olyanok is, akik úgy gondolják, hogy a meghittség a nemi élettel van összekötve, főleg ha azt nők iránt érzik, tehát minden bizalmasságot, meghittséget elutasítanak. Sok pap fél, ha valakivel elmélyül a kapcsolata, mert úgy gondolják, a szeretet szerelemmé változik, a bizalmas kapcsolat nemi kapcsolatba megy át, és házasság lesz belőle. Fontos tehát, hogy világosan lássuk a különbséget a nemi élet és a bizalmas, meghitt kapcsolat között.

Vannak olyanok is akik a mélyebb kapcsolatoktól az esetleges sebek miatt félnek. Mikor mélyebb kapcsolatban vagyok valakivel, akkor annyira kinyitom a szívemet, hogy könnyen sebezhetővé válok. Ha nem merem ezt a kockázatot vállalni, nem tudok úgy szeretni, ahogy Jézus szeretett. Az Ő szeretete is sebezhető, nyílt, életét feláldozó szeretet volt, és most is az. Ha nem merek mély, meghitt kapcsolatokat vállalni, szeretet nélküli életre ítélem magam, ami viszont nem keresztényi.

Igazi emberi élet nem tud kibontakozni bizalmas, mély és meghitt kapcsolatok nélkül. Mi Isten képmására vagyunk teremtve. Isten azonban nem egy egyedülálló személy. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek a legmélyebb, legmeghittebb kapcsolatban élnek egymással. Mi is természetünknél fogva ilyen kapcsolatra vágyunk, és arra vagyunk hívatva. Mindenki, aki nem tud kockáztatni azért, hogy meghitt kapcsolatokat építsen ki, emberi élete kibontakozásának állja útját és romba dönti emberi mivoltát.

Fontos azonban világosan látni, hogy miért és hogyan lehetséges a mély, meghitt kapcsolat kiépítése. Az alábbi vázlat mutatja a meghitt szeretetkapcsolat célját és az arra vezető utat.

A kölcsönös szeretet elmélyítésének dinamikus lépései egyaránt állnak:

     - az Istennel való kapcsolatra,

     - két személy (azonos neműek és különneműek) szeretetkapcsolatára,

     - közösségben élők kölcsönös szeretetének elmélyülésére,

     - közösségek közötti szeretetkapcsolatokra.

 
A szeretetkapcsolat elmélyülésének dinamikus lépései  (Moments of love)

1.Hívás (Call)  Lk 1,28

   2. Önazonosság (Identity)  Lk 1,30

               3. Meghittség (Intimacy)  Lk 1,31.35

                          4. Szembesítés, kihívás (Confrontation)  Lk 1,34

                                      5. Megtérés (Conversion) Lk 1,38

                                                  6. Kiengesztelődés (Reconciliation) Lk 1,38

                                                              7. Egység (Communion)  Lk 1,38

                                                                         8. Elkötelezés (Commitment) Lk.1,38

                                                                                     9. Küldetés (Mission) Lk 1,39

                                                                                  1. Hívás

                                                                       2. Önazonosság

                                                           3. Meghittség

                                                4. Szembesítés, kihívás

                                        5. Megtérés ...stb.

1. Hívás:  A szeretetkapcsolat mindig hívással kezdődik. Isten hív, hogy járjam Krisztus útját mélyebb, személyesebb kapcsolatban. Mikor valaki kéri, hogy legyek az ő barátja, életének útitársa, lelkivezetője, vagy tagja egy keresztény közösségnek, a szeretet dinamikus, spirálisan ismétlődő mozzanatain keresztül életünk legfontosabb folyamata indul el. Ez a hívás természetesen nemcsak szavakban áll. Szavak nélkül is kifejezhető.

2. Önazonosság:  Ha válaszolok a hívásra, újonnan megtapasztalt kapcsolatunkon keresztül új önazonosságra jutok, egy új szemszögből látom meg magamat: mint a Te követőd, a te barátod, útitársad, vezetőd vagy vezetetted, mint a ti közösségtek tagja. Az ilyen kapcsolaton keresztül jobban megismerem magam, mert a Te szemeddel, a ti szemetekkel nézhetem magamat.

3. Meghittség:  Ahogy fejlődik kapcsolatunk, különösebb erőfeszítés nélkül is bizonyos meghittséget tapasztalok közöttünk. Amint mélyül a kapcsolat, az ebből fakadó örömet, melegséget, közvetlenséget is mindig jobban és jobban érzem. A szeretet megmelegíti a szívemet. Tudom, hogy barátommal szívünk összeforrt, érzem, hogy a közösség befogadott bizalmába, hogy valóban meghitt kapcsolatban vagyunk. Fontos azonban tudnom, hogy a meghittség, a közvetlenség megtapasztalása, a kölcsönös szeretet útján csak az első lépések egyike, és kapcsolatunk kiteljesedéséhez vállalnom kell a következő lépéseket is.

Először tehát tudatosítanom kell, hogy akarom-e és ha igen, miért akarom szeretetkapcsolatunkat továbbra is fenntartani és mélyíteni. Másodszor pedig világosan kell látnom, melyek a következő lépések a Jézus szándéka szerinti kölcsönös szeretet útján. Csak így tudom meghitt kapcsolatunkat helyes irányba terelni. Ezen tudás hiányában ugyanis az öröm és a meghittséggel egy időben félelmet is érzek, mert nem tudom mit fog kívánni tőlem barátom vagy közösségem. Különneművel való kapcsolat esetében talán még arra is gondolok, hogy ebből baj is származhat. Félek továbbmenni ezen az úton. Ha a félelem miatt nem merek kockáztatni, akkor nem fogok tudni előrehaladni az igazi szeretet útján.

4. Szembesítés, kihívás:  Amint mélyül a meghittség az igazi szeretetkapcsolatban, már  nemcsak a meleg érzéseken lesz a hangsúly. Mindkét fél számára fontossá válik, hogy szeretett barátja, élettársa vagy a közösség minden tagja növekedjék, úgy is mint ember, és úgy is mint keresztény. Ezért olyan mértékben, amennyire elmélyült a meghittség kapcsolatunkban, szembesítem társamat, barátomat vagy közösségemet azzal, ami neki most fontos és szükséges további fejlődéséhez, radikálisabb evangéliumi élete érdekében. Barátom is tudja, hogy kihívásom szeretetből fakad. Próbál tehát felfigyelni, még akkor is, ha az nehezére esik.

Ha a meghittség nem igazi szereteten alapszik, hanem csak szerelmen, amibe csak beleestem, vagy más hasonló önző szemponton, akkor én nem akarom, nem fogom "barátomat", "kedvesemet",  "társamat" kihívni, vagy valamilyen nehéz ténnyel szembesíteni, mert félek, hogy a kapcsolatunk megszakad. Ezt pedig önző vágyaim kielégítése miatt nem engedhetem meg.

Ha még kevés a meghittség a kapcsolatban, akkor még csak könnyű kihívás ajánlatos, különben a kapcsolat megszakadhat, és több kár, mint haszon származik belőle.

A szeretetkapcsolat elmélyülésének dinamikus mozzanataiban az 1-ről a 2-re, a 2-ről a 3-ra könnyű az átmenet. A 3-ról a 4-re való átmenet kockázatos. Ha barátom, vagy társam elfogadja kihívásomat, akkor megtér, kilép eddigi kereteiből és elindul a fejlődés útján. Ha nem fogadja el a szembesítést, kapcsolatunkat vissza kell vinni az első lépésre: újra kell kezdeni a hívással.

Ez áll az Istennel való kapcsolatra is. Ha nem érzem a meghittséget, és úgy találom, hogy Isten kihívásai túl erősek, zúgolódom és úgy gondolom, hogy Isten valamire kényszerít engem. Tehát csak vonakodva teszek eleget kihívásának. Ez pedig nem segíti a Vele való kapcsolatom elmélyítését. Az is megtörténhetik, hogy elidegenedek Tőle. Ugyanez áll a közösségemmel való kapcsolatomra is, lelki vezetőmmel vagy elöljáróimmal való viszonyomra is.

5. Megtérés:  Ha kihívásom vagy szembesítésem kapcsolatunk meghittségének arányában, megfelelő időben és megfelelő módon történt, és ha barátom vagy társam érzi, hogy nekem is nehezemre esett az kihívás, mert megosztottam vele a szembesítéssel járó fájdalmat, akkor barátom "megtér": önmaga érdekét kereső beállítottságával felhagy Istenért vagy értem, barátjáért, kapcsolatunk elmélyítéséért, vagy közösségünk érdekében. Mivel megteszi, amit kértem tőle, változás áll be életében is, kapcsolatunkban is.

6. Kiengesztelődés:  Az egyik fél, vagy mindkettőnk megtérése nyomán elmélyül szeretetkapcsolatunk, kiengesztelődünk egymással. Megszűnik az a feszültség, amit a kihíváskor vagy a szembesítés pillanatában mindketten tapasztaltunk. Tudjuk, hogy a kihívás nem önkényes volt, hanem szeretetből, a másik javáért, a mi kapcsolatunk elmélyítése érdekében történt. Megbocsátunk egymásnak, még hálát is tudunk adni azért a feszültségért, vagy esetleges sebekért, amit a kihívás hozott magával. Így kis vagy nagy sebeink gyógyulása már meg is kezdődött. Tudjuk, hogy az a kihívás megerősítette, elmélyítette  kapcsoltunkat.

7. Egység:  Kiengesztelődésünk miatt mélyebb síkon tapasztaljuk meg egységünket. Tudjuk, hogy megújult egységünk mélyebb, mint amit eddig tapasztaltunk, érezzük, hogy szívünk sokkal jobban egybeforrt. Mivel meg tudtuk osztani a feszültséget és a megtérés nehézségét, sokkal közelebb érezzük magunkat egymáshoz. Ezt tapasztalom az Istennel való kapcsolatomban is, a közösségemmel, barátommal, vagy társaimmal való viszonyomban is.

8. Elkötelezés:  Egységünk elmélyülésének tudatában és örömében mélyebben elkötelezem magam szeretetkapcsolatunk elmélyítésére. Szabadon és örömmel lekötöm magam barátomnak, társamnak, és érzem, hogy ez az új elkötelezettség erősebb, mint minden más eddigi ígéretem. Az eddigi hét dinamikus mozzanat a szeretetkapcsolat elmélyítéséhez nagyon fontos volt, azért akarom szabadon, örömmel és szeretettel újra elkötelezni magamat Istenemnek, közösségemnek, barátomnak, vezetőmnek vagy társamnak.

9. Küldetés:  Új és radikálisabb elkötelezettségen alapszik küldetéstudatom/tudatunk átérzése, örömmel való elfogadása, magamévá/magunkévá tétele. Ugyanis minden igazi szeretetkapcsolat nem csak befelé, de kifelé is mutat. A szeretet nem igazi szeretet, ameddig meg nem osztjuk. Az Isten, a közösségünk és egymás iránt érzett szeretetünkkel megtelik a szívünk és kiárad másokra is. Ez a kiáradó, kicsorduló szeretet az igazi szeretet.

Tudom, hogy az Isten küld engem. Érzem, hogy barátom, társam, közösségem is küld engem, és én is küldöm őt, vagy őket, hogy osszák meg másokkal is szeretetünket, mert ebben a küldetésben tudjuk megélni azt, ami nekünk a legfontosabb. Tudom és tudjuk, hogy ezért a küldetésért indultunk el a szeretetkapcsolat útján.

Ebben a kölcsönös küldetéstudatban már új hívást is tapasztalunk. Ez a hívás sokkal mélyebb, mint az első lépéskor tapasztalt hívás vagy felszólítás és most már mindketten vagy az egész közösségben együtt éljük  át  az új hívás értelmét és mélységét.

A kilencedik lépés egy elmélyülő szeretetkapcsolat újabb dinamikus mozzanat-sorának a kezdete: „A szeretet nem szűnik meg soha" (1 Kor 13,8).

A szeretetnek ez dinamikus fejlődés folyamata hosszú hetek, hónapok vagy évek alatt jól megfigyelhető, de van, amikor egy rövidebb együttlét alkalmával is megtapasztalható. Fontos, hogy minden lépést megtegyünk, egyiket sem lehet kihagyni. Ha pedig a szeretetkapcsolatot nem akarjuk megszakítani, egyik lépésnél sem lehet végleg megmaradni.

Nemi ösztönök

Ha a szeretetkapcsolat folyamata egy pap és egy nő között a fentebb leírt formában fejlődik, az a kapcsolat tanúságot tud tenni Jézus végrendeletéről: "Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket." Az ilyen kapcsolat tiszta, mindenki előtt világos, áttetsző, egyszerű és nem okoz semmi különösebb nehézséget.

A problémák ott kezdődnek, amikor a barátságban és kölcsönös szeretetben felébred a nemi ösztön. Amikor egy cölebsz ezt először tapasztalja meg, lehet, hogy megijed, s azt sem tudja, mit kezdjen vele. Amikor érzi, hogy az egyre erősebb és erősebb lesz, elveszítheti a fejét és kétségbe is eshet. Hogy ekkor mit tesz, az azon múlik, hogy ezt a keserves tapasztalatot, az erős nemi ösztönöket hogyan értelmezi.

Ha nemi ösztöneit ellenállhatatlan erőnek tekinti, azok fognak rajta uralkodni: függő viszonyba kerül velük, elveszti szabadságát.

Ha nemi ösztöneit életéből kiküszöbölendő kísértésnek vagy szenvedésnek tartja, nagyon nehéz helyzetbe hozza magát is és barátját is.

Ha azonban a nemi ösztönöket Istentől kapott ajándéknak és az igazi szeretetkapcsolat kiépítésére való felhívásnak tekintem, eddig nem ismert új szabadság, öröm és szeretet felé vezető utat találok:

¨    Hogy ki tudjak bontakozni a nemi vágyak uralkodásából, fontos hogy kifejlesszem érzelmi kapcsolataimat Jézussal is és barátaimmal is.

¨    Erős nemi ösztöneim elfogadása és birtoklása megtanít arra, hogy megértő, együttszenvedő szívvel fogadjam azokat, akik emiatt szenvednek.

¨    Ha nem futok el attól a szenvedéstől, amit a nemi ösztönök okoznak és szembenézek velük, meglátom, hogy azok valójában arra mutatnak, hogy nekem szükségem van szeretetre.

¨    Megtanulok különbséget tenni a nemi kapcsolat utáni vágy és az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet között: a szeretet megtapasztalásának vágya között.

¨    Mikor ezt a különbséget világosan meg tudom tapasztalni, képes leszek elindulni az igazi szeretet keresésére és annak tiszta, cölebsz kifejezésére. Meg tudom élni a szeretetkapcsolat dinamikus mozzanatait.

Idő és türelem kell a tiszta, cölebsz kapcsolatok kiépítéséhez. Cölibátusom és nemi ösztöneim integrálása hosszú folyamat. Azonnali megoldásokra nem számíthatok. Ha a testi vágyak kielégítését hosszú időn át következetesen nem választom, minden egyes "nem választás" erősebbé teszi az igazi szeret iránti vágyamat. Lassan megtapasztalom, hogy nemi ösztöneimet Isten kegyelmével és barátaim segítségével helyes irányba tudom terelni. Eljutok oda, hogy csak mosolyogok azon, ha kicsit már megint kiabálni kezdenek leláncolt nemi ösztöneim. Tudom, hogy Isten erejével én vagyok az erősebb.

Azt is látom, hogy vágyaim nem hiúsultak meg. Ha valódi papi életet élek, nem találkozom "meghiúsulással". Meghiúsulásról csak akkor lehet beszélni, ha valami nem történik meg, amit beígértem magamnak. Amikor fiatalon a papi életet választottam, nem ígértem magamnak nemi kielégülést, tehát nem érezhetem, hogy valami meghiúsult volna. Amikor Jézus ígéretét komolyan vettem, hogy "százannyit kapok" (Mt 19,29) már itt a földön is, hittem abban, hogy a nemi kielégülésnél sokkal nagyobb szeretetet fogok kapni Istentől is és emberektől is. Az olyan papoknak, akik azt mondják: "ha megengednék, én rögtön megnősülnék", igazi problémájuk nem nők és a velük való kapcsolat, hanem az Istennel és az egyházzal való kapcsolat. Éretlenek az Úrral, és az egyházzal való kapcsolatra.

El kell-e nyomni a nemi ösztönöket?

Elnyomni annyit jelent, hogy tudat alatt tartok olyan ösztönöket, gondolatokat, tapasztalatokat vagy elméleteket, amelyek nekem túl nehezek, félelmesek vagy melyeket bűnösnek tartok, és nem tudom mit kezdjek velük. Ez természetesen egészségtelen beállítottság. Arra semmi ok sincs, hogy nemi ösztöneimtől féljek, vagy bűnösöknek tekintsem, csak azért, mert érzem, hogy bennem vannak, vagy képzeletemben feljönnek. A nemi ösztönöket fel kell ismerni, tudatosítani és szabad elhatározással újra meg újra dönteni, hogy mit teszek velük. Vagyis olyan beállítottsággal lenni velük szemben, ami tiszta és becsületes, amit cölebsz életem megkíván. Azt tenni, amit minden becsületes magányos vagy házas ember tesz házasságán kívüli kapcsolataiban.

Mi a nemileg érett ember viszonyulása a nemi ösztönökhöz?

Tudja, hogy a nemi ösztönökkel mit akar tenni. Nem engedi, hogy azok uralkodjanak rajta. Érzi a vágyakat és érzelmeket. Tudatában van, amikor egy másnemű jelenléte befolyásolja, és ösztönei felerősödnek. Jól ismeri képzeletvilágát és azt, hogy az milyen hatással van rá nemi területen. Nem engedi, hogy képzeletvilága uralkodjon rajta. Érzi, tudja, hogy mi történik benne és körülötte. Nem csodálkozik, nem menekül, nem is gondolja, hogy azok az érzelmek vagy vágyak bűnösek, nincs lelkiismeret furdalása. Vigyáz arra, hogy elfogadja nemiségét úgy, ahogy van, és nem engedi, hogy nemi vágyai őt hatalmukba kerítsék, hogy erre vagy arra ráncigálják.

Higgadtan meg tudja gondolni, hogy mit jelent, az amit magával vagy egy nővel tenne, ha csak az ösztönei szerint cselekedne. Világos előtte, kit sértene meg, hova vezetnének bizonyos gesztusok, ha az ösztönökre hagyná a döntést.

Isten segítségével eljut addig, hogy mivel nemi ösztöneit fel tudja hozni tudatába és azokat jó, egészséges megnyilvánulásoknak tekinti, azok már nem uralkodnak rajta.

Hogy valaki ide eljusson, ahhoz imádságra és önmegtagadásra van szükség. De talán még fontosabb azt megtapasztalni, hogy mélyen, melegen lehet szeretni egy nőt anélkül, hogy nemi kapcsolat legyen közöttük. A bizalmas, baráti, testvéri kapcsolat különneműekkel lehetséges és fontos. Ez a tapasztalat nemcsak egy papnak szükséges, de minden embernek is a házastársi kapcsolaton kívül. A tiszta, mély baráti kapcsolatok húznak ki minket önző, ego-centrikus beállítottságunkból.

Érettség

Hogy mennyire haladtam az érettség útján, attól függ, hogy milyen választ adok életem különböző szakaszaiban a következő négy kérdésre: 1) Ki vagyok én? (húszas éveimben kell erre először világos választ adnom.) Aki most szabadon választja a cölebsz életformát, és hajlandó újra és újra ugyanígy választani a jövőben.  2) Mit akarok tenni? Jézussal közreműködni, mint cölebsz, hogy tudjak Vele dolgozni az Isten országáért. 3) Kivel vagyok együtt? (negyvenes éveimben) Jézussal, barátaimmal, keresztény kisközösségeimmel, híveimmel, ezért tudok a saját család alapításáról lemondani. 4) Mi az életem értelme? (hatvanas éveimben) Szabadon, örömmel és szeretettel megélni korábbi választásaimat és ugyanazt választani újra meg újra, amikor szükség van új elhatározásokra.

Ez az érés-folyamat kiterjed az egész életre. Lassan, de biztosan a kegyelem ereje segít abban, hogy minden nemi ösztönt, feleség és gyerekek utáni vágyat beleépítsem az igazi krisztusi szeretet megélésébe. Tudom, hogy a nemi kapcsolatoknál sokkal mélyebb kapcsolatokat tudok megélni apostoli életemben. Természetes gyermekeimmel való kapcsolatoknál is melegebb, mélyebb és gyümölcsözőbb kapcsolataim vannak. Ezek a meglátások azonban még nem állnak rendelkezésemre a felkészülés éveiben, amikor még alig van alkalmam igazi apostoli kapcsolatokra férfiakkal és nőkkel. Az érés-folyamat legnehezebb évei talán a húszas évek, mert az áldozat nehézségeit nagyon érzem, de gyümölcseit még nem tapasztalom. Itt edződik meg a hitem Jézusban, aki tudom, hogy meghívott, kiválasztott, és akarja, hogy én is válasszam Őt élettársamnak a vele való közreműködésért, az Isten országa érdekében.

Nemes Ödön SJ

A cölibátusról 2.

A cölebsz élet krízise és veszélyei 

Amikor először beszéltem nektek a cölibátusról, elmondtam, hogy én hogyan tapasztaltam meg ezt az a cölibátus nekem Isten- és Jézus- élményem megélése. Szóltam pár szót arról is, hogy melyek a helytelen okok a cölebsz élet választására. Végül, a cölebsz élet megtapasztalása alapján, adtam egy leírást arról, hogy miben áll ez az életforma és mi ennek a célja.
életformát. Ezt azért tettem, mert nem tartottam érdemesnek általánosságban és elvont fogalmakkal beszélni erről a nagyon is "életbevágó" kérdésről. Arról beszeltem, hogy

Ezen alkalommal az érem másik oldaláról fogok beszélni. Jól tudom, hogy ez bizonyos szempontból veszélyes. Lesznek talán, akik  azt a következtetést vonnák le, hogy a cölibátus olyan krízisben van, hogy  jobb lenne, ha fel is hagynánk vele. Sajnálnám, én nem így gondolom. Amint első előadásomban mondtam, a cölibátus nagy kincs, Jézus és embertársaink szolgálatában igen nagy segítség. Amit most mondani akarok, az csak annyi, hogy a cölibátusban, mint minden más életformában  csapdák és veszélyek is vannak. Azt szeretném, hogy ti lássátok ezeket és készüljetek fel rájuk.

Bevezetésül még egy fontos dolgot kell hangsúlyoznom. Ezúttal még inkább kiviláglik, hogy mi az oka annak, hogy vannak papok, akik életformájukkal nem segítik elő, sőt rombolják az evangéliumi értékeket? Biztos, hogy az ilyen papokat ti elmarasztaljátok. De én attól félek, hogy ennek ellenére, amikor majd ti kerültök az életbe, a "vírus" titeket is megfertőz és  ugyanilyen hibákba eshettek. Abban a reményben, hogy a "vírust" ezen konferencián sikerül leleplezni, megpróbálom bemutatni az általa okozott kórokat.

1) A cölibátus problémái

Nincsen elég idő, hogy a cölibátus történetét részletesen tárgyaljam. Inkább csak egy-két történelmi valóságra és a századok alatt folytatott vitákra akarok röviden rámutatni.

A történelem folyamán sokszor vitáztak a cölibátusról. Noha az Egyházban a hívek lassan megszokták, hogy papjaik cölebsz életet élnek, visszatekintve meg kell állapítani, hogy a cölibátus máskor is, most is gyakran terítékre kerülő téma.

A papi cölibátust teológiailag jobban el kell mélyíteni. A cölibátusról alkotott felfogás szoros kapcsolatban van az egyházképpel. Hosszú századok folyamán különböző vélemények voltak arról, hogy mi is valójában az Egyház, mi a papság és a laikusok kapcsolata. A II Vat. Zsinat először szólt az Egyházról is, a laikusokról is. De még sok tisztázatlan kérdés maradt. Várat magára, bár nagyon fontos lenne a szentmise és a papi élet kapcsolatát kidolgozni. A cölibátus, mint minden más életforma is, áldozatokat is hoz magával. A szentmiseáldozat mély titka és annak megélése a cölebsz életben való gyökérveréshez nagy segítség. Azt azonban nem lehet mondani, hogy cölibátus nélkül nincs szentmise. A cölibátus indítóokait másfelé kel keresni.

Arról is sok vita folyt, hogy miként lehet a papságot és a cölibátus értelmét meghatározni. A következő kérdések vetődnek fel:

à      Szerep vagy rangfokozat (státus) az Egyház tagjai között?

à      A papot el kell-e választani a közösségtől, vagy a pap azért van, hogy szolgálja a közösséget,  mint annak egy fontos tagja?

à      Úgy kell-e a papra tekinteni  mint "szent" személyre, csak azért mert szent cselekményeket végez?

à      A felszentelés által ő közvetítővé válik-e  az ég és a hatalom nélküli hívek között? Vagy azoknak van igazuk, akik úgy tartják, hogy az ember és az Isten között csak egy közvetítő van: Jézus Krisztus?

à      Helyes-e úgy gondolkodni, hogy a cölibátus belépőjegy egy olyan kasztba, amely tagjait a hívek  fölé emeli?

à      Vajon azért fontos a cölibátus, mert a nemi élet beszennyez és méltatlanná tesz a szent cselekmények végzésére és az Istennel való mélyebb kapcsolatra?

à      Helyes-e azt mondani, hogy a cölebsz életforma felette áll más életformáknak?

à      Mondhatjuk-e azt, hogy a férfi nem valahogy inkább "isteni" mint a női nem?

Ilyen és hasonló kérdéseket vitattak a Egyházban hosszú századokon át. Ezek ma is időszerűek. A rájuk adott válaszunk szoros összefüggésben van azzal, hogy miben határozzuk meg  a cölibátus fogalmát és célját. Ha helyes válaszokat adunk ezekre a kérdésekre, helyes fogalmunk van a cölibátusról.

Ma már kevésbé van  így, de régebben a jó katolikus családok nagy megtiszteltetésnek tartották, ha valaki a családból pap vagy szerzetes lett. Ha ezért még a családnak is tisztelet jár, a pap könnyen gondolhatja, hogy az őt még inkább megilleti. Néhányuknál ez az elgondolás még talán azon a téves felfogáson is alapszik, hogy a papi és szerzetesi élet felette áll, vagy tökéletesebb a világi, a házastársi életformánál. A II. Vatikáni Zsinat ezt másként fogalmazta meg. Világosan kijelentette, hogy mindenki hívatva van életszentségre (Lumen Gentium 5. fejezet). Így már a klerikusoknak semmi okuk sincs, hogy a hívek fölé helyezzék magukat. De sajnos a régi nevek megmaradtak. Vannak papok, akik követelik, hogy "főtisztelendő úrnak" szólítsák őket, csak azért, mert fel vannak szentelve. A szentelés miatt természetesen bizonyos szempontból tisztelet jár nekik, de úgy lenne jó, ha azokat tisztelnék, akik erre életükkel valóban rászolgálnak. Probléma akkor van, ha valaki azt hiszi, hogy életmódjától  függetlenül neki tisztelet jár. Talán vannak olyanok, akik nem tudnak anélkül élni, hogy ne tisztelnék őket, de biztos vannak olyanok is, akik a régi, megrögzött formák kényszerű elviselői. Mindkét típus azért képtelen az elavult formákból kivetkőzni, mert életük tartalma nem a Jézussal való meghitt, mély kapcsolat.

 

2) A cölibátus krízise

Régebben papnövendékek és papok is természetesnek vették, hogy ők "felsőbbrendűek", mivel megkapták a hivatást, amit mások nem kaptak meg. A hívek csodálták őket, de nem érezték magukat közel a papokhoz.

Ma ez az Egyház nagy részében már nem így van. Mivel Jézus emberségében "közelebb jött" hozzánk, sok nép Jézust tudatosan Testvérnek nevezi. Akik Jézusról mint Testvérről gondolkodnak, azok a papokban is testvért szeretnének látni. De sok olyan pap is van, akik testvéri, egyenrangú kapcsolatba szeretne kerülni a hívekkel. Ezért ruházatuk, beszédmódjuk és életmódjuk is egyre közelebb kerül híveikéhez. Az Egyház által elfogadott sok megújulási mozgalomban a papság szentsége a házasság szentségével egyenrangú egyházépítő erő lett. A papnak fontos feladata van, de nem áll a többiek felett, nem áll a közösségen kívül, hanem annak tagja és szolgája. Feladata az, hogy segítse a közösség tagjait abban, hogy mindenki  megtalálja a maga karizmáját, és hogy a közösség is tudatában legyen annak, hogy mi a sajátságos hivatása az Egyházon belül. Ezekben az új közösségekben a pap már nem az egyedüli vezető. A közösség élén egy vezető csoport áll. Ennek egyik tagja a pap, a többiek házaspárok, vagy egyedülálló férfiak és nők. A pap mint cölebsz mély testvéri kapcsolatban van mindegyikkel.

Ez a papi ideál egyeseket bosszant, másokat vonz, de tagadhatatlanul feszültséget jelent többek részére. Ezzel az új beállítottsággal több pap nem tud megbarátkozni. Vannak akik úgy gondolják, hogy a papság szentségével ők, és csak ők kapták meg a hatalmat és karizmát a vezetéshez és mindazon feladatokhoz, amikre a közösségnek szüksége van.

Ha keressük a cölibátus krízisének okait, világosan látható, hogy az nem annyira a pap nőtlenségében van. Sokkal inkább a klerikális kultúra csődbe jutásában. A klerikális kultúra természetesen nem csak a cölibátuson alapul, de annak egyik alaposzlopa.

Mi a klerikális kultúra?

¨    Az Egyház vezető pozícióiban lévők által századokon át kialakított szokások, kifejezett és rejtett viselkedési módok, jelek, szavak, öltözetek stb. összessége.

¨    A klerikális kultúra a régi, hagyományos értékrendszeren alapul, amelynek bizonyos megnyilvánulásai már elavultak.

¨    Ez a "kultúra" a klérus tagjaiban olyan gondolkozási és cselekvési módot alakít ki, amely alkalmas emberek problémáinak megoldására és szükségleteinek kielégítésére. Ez viszont a klérust azok fölé helyezi.

¨    A papok magasabb szellemi képzésben részesülvén, a laikusokkal szemben olyan életformát alakítottak ki, amely által az Egyházközösségben kiküzdött előjogaikat és uralmukat biztosítani tudják.

¨    Azok akik a szentelés és a cölibátuson keresztül ezen elit csoport tagjai lettek, féltékenyen őrzik, hogy mások ne részesüljenek azon anyagi és szellemi értékekben, amelyeken keresztül a klérus céljait és eszményeit el lehet érni.

Akik a klerikális kultúra rabjai, azoknak olyan a beállítottságuk, értékrendjük, gondolkozásmódjuk és viselkedésük, ami őket  a közösségnek egyetlen fővállalkozóivá teszi. Mindenki más a közösségben csak alvállalkozó lehet. A cölibátus ilyen értelmezése ma már tarthatatlan. A klerikális kultúrát alátámasztó oszlopok düledeznek, többé már nem javíthatók ki. A pap nem hivatkozhat arra, hogy ő többet tud, szentebb életet él, több áldozatot hoz a közösségért cölibátusa miatt. Azt sem lehet mondani, hogy a közösséget csak ő tudja fenntartani a szentségek kiszolgáltatása által. A keresztény közösségeknek ugyanis más szükségletei is vannak, e szükségletek jó részét pedig a pap nem tudja ellátni. Mások közreműködése  még fontosabb is lehet mint a papé.

A cölibátus krízise ezen klerikális kultúra krízisével van kapcsolatban. Tehát még ha házas embereket szentelnének is pappá, ha azok nem térnének meg, és nem járnák az evangéliumi élet útját, a klerikalizmus bűnei megmaradnának. Házas papok is vágyódhatnak gazdagságra, hatalomra, elzártságra, másokat kizáró, kényelmes életre. Hogy az Isten ajándéka szerinti cölibátus továbbra is megmaradjon az Egyházban, ahhoz a klerikalizmus történeti bűneitől meg kell szabadulnunk.

A cölibátus  krízisének másik oka az emberek egymás közötti viszonyában beállt lényeges változásokban keresendő. Ez különösen áll a másneműekkel való, Jézus Szíve szerinti szeretetkapcsolatra.

A normális emberi élethez elengedhetetlenül szükséges, hogy tudatában legyek és érezzem

- hogy engem  szeretnek és hogy én is tudok szeretni,

- hogy értékes ember vagyok,

- érzem, hogy valakikhez tartozom, vannak meghitt, személyes, mély kapcsolataim,

- hogy tudok szabadon dönteni.

Ezen  alapvető emberi szükségletként Isten által a szívünkbe plántált mély kapcsolatok iránti vágyat nem elfojtani kell, hanem kiépítésén fáradozni. Az Istennel való kapcsolatot az ilyen meleg, tiszta emberi kapcsolatok gyakran nagyon is segítik.

Jézus életében is nagy szerepe volt a mély baráti, vagy ahogy Ő mondta testvéri kapcsolatnak Péterrel, Jánossal, Jakabbal és Lázárral. De Mária Magdolnával és Lázár testvéréivel, Máriával és Mártával meg a többi asszonnyal is, akik az Ő közösségébe tartoztak, Jézus személyes, bizalmas kapcsolatot tartott fenn.

A személyes kapcsolatokra vonatkozó ma már ferde szemlélet (ami szintén a klerikális kultúrában gyökerezik) nem szolgálja és nem segíti az evangéliumi élet előrevitelét. Az Egyház jövője szempontjából fontos, hogy a papok ne zárkózzanak el, hanem tudjanak bizalmas, mély testvéri kapcsolatokat kiépíteni férfiakkal és nőkkel egyaránt. Csak keresztény közösségek egészséges légkörében lehetséges a szeretetteljes, szabad és örömmel vállat közreműködés az Isten országáért.

A cölibátus krízisének harmadik oka az, hogy a megváltozott emberi kapcsolatokban manapság sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítanak az egyenrangú kapcsolatoknak. Felnőttek  - nők és férfiak egyaránt - közötti szabad és örömből fakadó együttműködés csak úgy lehetséges, ha az egyenrangú kapcsolaton alapszik. Ha egy pap azt gondolja, hogy cölibátusa felsőbbrangúvá teszi a házasokkal, vagy a nőkkel szemben, akkor ő csak névleg keresztény, valójában ellentmondásban él, nevetségessé teszi önmagát is, az Egyházat is. Gondolkodásával és életmódjával több kárt okoz, mint hasznot.

Krisztus Egyházának két fontos alapköve az Ő útját járók közötti meghitt kapcsolat és a szívből jövő együttműködés. Ez áll úgy a pap minden kapcsolatára mint a hívek egymás közötti kapcsolataira is. A cölebsz pap csak úgy tudja szolgálni híveit, ha ebből a szemszögből alakítja ki egyházképét és az evangélium továbbadásának módszereit.

Nem szabad a cölibátus krízisét tehát abban látni, hogy sok az aposztata pap és kevesebb a papjelölt. Nem azért futnak zátonyra papi életek, mert a cölibátus miatt életük nem tud kiteljesülni, és nem azért van kevés papjelölt, mert a cölibátus kötelező. A házasság megengedése még számokban sem hozna megoldást. Ez a nem katolikus klérus esetében nyilvánvalóan látszik. A krízis okai sokkal mélyebben vannak, de kitapasztalhatók és leküzdhetők. A krízistől nem kell félni. Nincs semmi ok a meghátrálásra. Fontos azonban, hogy ne tüneti kezelésre gondoljunk. Mélyremenő evangéliumi megújulásra van szükség. A cölibátus krízisének megoldása komoly, radikális világnézeti és egyházszemléleti változást kíván a klérustól. Így lesz  majd  a cölibátus ismét erős, világos jel, amely örömet, szabadságot és Krisztusi szeretet tud sugározni.

3) A cölibátus veszélyei

A fentebbekből - gondolom - már világos, hogy miért kell beszélnünk a cölibátus veszélyeiről. Mint minden életformának, ennek is vannak világosan látható, de rejtett, komoly veszélyei is. Jó tudni ezekről, mielőtt valaki ezt az életformát szabadon választja.

Két szempontból fogjuk ezt a témát tárgyalni:

a) Megnézzük milyen veszélyek fenyegetnek, ha a cölibátust helytelen indítékok alapján vállaljuk.

b) Számba vesszük, milyen veszélyeket rejt magában a cölebsz életforma, ha azt nem mérjük állandóan a jézusi eszményhez, a vele való személyes kapcsolathoz.

a) Nem hiteles indító okokból vállalt cölibátus

Mikor valaki egy életreszóló választás előtt áll, vagy jövendő életformáját akarja eldönteni, főleg ha az a hittel van kapcsolatban, a döntését befolyásoló indítóokok és  mozgató erők különösen összetettek és bonyolultak. Ráadásul minden nemes és tiszteletre méltó választásnál vannak indítékok, amelyek "árnyékban" maradnak, mert nem tudatosak. Ha mi nem próbáljuk ezeket a motívumokat napvilágra hozni, később bajba hozhatnak minket.

Tegyük fel, valaki megkérdez egy kispapot: "Miért választottad a cölebsz életformát?" Egy ilyen válasz: „Azért mert Isten hívott engem erre az életmódra," még ha összhangban is van az ő tapasztalatával, nem elegendő. Ahhoz, hogy teljes képet tudjon adni önmagáról és választásának motívumairól, több más indítóokot is fel kellene sorolnia. A cölebsz élet választását nem lehet csak az "Istenre hárítani". Mikor ezt az életformát latolgatja, a kispapnak szubjektív, nem tudatos, más motívumai is vannak. Ezek között vannak hiteles és nem hiteles, vagy helytelen, félrevezető motívumok is. Hiteles motívumok azok, amelyek alapvető hitélményem szerint közelebb visznek Istenhez és embertársaimhoz, amelyek összhangban vannak legmélyebb és legszentebb vágyaimmal. A nem hiteles motívumok azok, amelyek próbálnak ezektől eltávolítani.

Úgy hiteles, mint a nem hiteles (félrevezető) indítóokok lehetnek tudatosak vagy tudat alattiak.

A továbbiakban ezekről a nem hiteles motívumokról lesz szó, hogy minél világosabb, minél tisztább indítékokkal tudjátok életformátokat megválasztani és buktatók nélkül megélni.

A tudatalatti, "árnyékban lappangó" motívumok múltbeli tapasztalatainkkal vannak összefüggésben. Ezek általában "védekező mechanizmusok" is egyben. Ahhoz, hogy minél szabadabb, tisztább és világosabb döntéseket tudjunk hozni életünkben, szükséges, hogy minél több múltbeli tapasztalatunkat felhozzuk a tudatunkba és szembenézzünk velük.

Tapasztalataimból felsorolok néhány nem hiteles motívumot.

·      Vannak, akik azért akarnak cölebsz életet élni mert  érzelmi biztonságra vágynak, vagy félnek a házas élettől.

·      Találkoztam olyanokkal, akik valóságos kényszer-állapotban éltek: mindenük a rend, fegyelem és törvénytartás volt.

·      Voltak, akik látva a sok evilági szennyet és nyomorúságot, kényszerítve érezték magukat valamilyen "másvilági lelki életre" és ezt  a cölebsz életformában akarták megtalálni. Vannak akik azért választják a cölebsz életformát, mert meg akarják magukat védeni a veszélyeket és sebeket rejtegető mélyebb emberi kapcsolatoktól.

Ezek a motívumok általában másodlagos indítóokok egy életpálya választásánál, így nehéz őket világosan látni. Az ilyen másodrangú indítóokok nem törlik az elsődleges, fő motívumokat, de adott helyzetben elhomályosíthatják azokat.  Ha például a papi élet derekán megismerek egy olyan nőt, aki teljesen ledönt lábamról, és azt gondolom, hogy nélküle nem lehet élni, vagy rájövök, hogy családom neve kihal, ha nem házasodok meg, ilyen és hasonló váratlan helyzetben a fel nem ismert tudatalatti motívumok előre ugranak és csapdába ejthetnek. A tudatosítási folyamat azért fontos, mert általa későbbi életünknek kríziseit védhetjük ki. Ha csak későbbi életünkben döbbenünk rá, hogy miért is választottuk a cölibátust, az ilyen "lappangó" indítóokok világossá válnak, és sok bajt, még a cölibátus felhagyását is okozhatják.

Fontos tehát, hogy ezeket a tudatalatti motívumokat amennyire csak lehet hozzuk fel a tudatunkba és tisztázzuk. Ez úgy történik meg, hogy gyakran visszatekintünk életünkre, és szembenézünk azokkal a tapasztalatokkal, amelyek formálták egyéniségünket. Mindenki életében vannak sebek, kellemetlen élmények. Ezeket nem szabad gyorsan "átfesteni", természetfeletti vagy "lelki" okokkal kimagyarázni, és úgy viselkedni mintha ezeket már egészen sikerült volna "szublimálni". Nem megengedhető, hogy valaki azért válassza a cölebsz életformát mert, menekülni akar az esetleges "kellemetlen" élményektől.

b) A cölebsz életben rejlő veszélyek

Most pedig felsorolok néhány a cölebsz élet megélésében gyakran előforduló veszélyt.

·      Megtörténhetik, hogy egy pap becsületesen küzd, hogy megtartsa a cölebsz életre tett ígéretét. De ha nem vigyáz, negatív beállítottságot szerezhet  a nőkkel, a nemi élettel,  az emberi testtel és talán még a mélyebb emberi kapcsolatokkal szemben is.

·      A pap,  mivel nem él házasságban és pénzével egyedül rendelkezik, ha nem vigyáz, gazdagabb életet fog élni, mint mások. Pedig a cölebsz élet csak úgy lesz tanúságtétel Jézus mellett, ha igazi szegénységgel párosul.

·      Vannak olyan papok, akik félnek mélyebb emberi kapcsolatok kiépítésétől. Különösen másneműekkel való kapcsolatoktól félnek, mert úgy gondolják, hogy az nemi kapcsolatok felé visz és házasságban végződik. Így úgy gondolják, hogy érzelmi életüket egészen el kell nyomni az összes emberi kapcsolatok terén, leszámítva a harag kifejezését. De többen még ezt is nagyon kerülik. Elnyomott érzelmi világukat úgy élik ki, hogy mindig többet és többet dolgoznak. De vannak akik nem tudják mit csináljanak, és meg nem engedett kielégüléseket keresnek. Ha nincs meg az érzelmi élet helyes irányítása, sok veszélynek teszi ki magát a cölibátust fogadott pap. Erről a következő fejezetben lesz szó.

·      A  papnak, mivel egyedül él, nem kell annyira alkalmazkodnia másokhoz, mint annak, aki családi életet él. Így nagy a veszély, hogy  uralkodni kezd mások felett. Jól bebizonyított pszichológiai igazság, hogy mikor egy ember meg van fosztva valamilyen fontos szükségletétől, akkor valamilyen más téren keres kárpótlást. Ebben gyökerezik a cölebsz élet legtöbb csapdája. Ebből származik a gazdagságvágy, iszákosság és hatalomvágy. Vannak olyan papok, akik az űrt, amit a szívükben éreznek, hatalomra törekvéssel töltik be. A férfi uralkodó és kontrolláló ösztönét az egyházközség vezetésében élik ki. A hatalomnak igen jó íze van. Ha valaki belekóstol abba, hogy milyen jó másoknak parancsolni, másokon uralkodni, hatalmát minden áron megpróbálja kiterjeszteni.

A hatalomvágy két formát ölthet:

a) Atyáskodás: Ez abban áll, hogy noha a papnak nincsen családja, úgy viselkedik, mintha az egyházközösség minden tagja az ő gyereke lenne. A papnak mindent be kell jelenteni, mindenkinek tőle kell engedélyt kérni. A döntési hatalom mindig az ő kezében van. Nem tudja elviselni, hogy valaki önállóan, felnőtt módon gondolkodik, és véleményt nyilvánít. Pedig a papot valójában nem a hatalmaskodásért szentelték fel. Ő arra kapott megbízást, hogy szolgálja a közösséget, azt tegye, ami a közösségnek valóban szükséges, nem azt, amit ő szükségesnek tart. Ez durva eltorzítása annak, amit Jézus gondolt a hatalomról.

b) Felfelétörekvés: Vannak papok, akik a társadalmat is, és a klérust is egy létrának tekintik. Csak úgy tudják megtalálni helyüket, önazonosságukat, hogy azt nézik, kik és hányan vannak felettük. Próbálnak mindig jobb és jobb helyekre kerülni, jobb pozícióban lenni. Mindig azt akarják, hogy őket jobban elismerjék, nemcsak a hívek, de az elöljárók is, és a társadalom vezetői is. A papi élet vállalásának egyik nem hiteles motívuma sokszor éppen a felfelétörekvés.

Az Egyházban -  manapság ugyanúgy,  mint a múltban is, vagy mint Jézus korában a főpapok és a nép vénei (Mt. 21:23-27) - sok pap félti hatalmát. Azok, akik ellenállnak minden újításnak, változásnak, gyakran attól félnek, hogy megfosztják őket hatalmuktól, befolyásuktól. Erre mutat az a tény, hogy az utóbbi időkben sok országban több szó esik arról, hogy mi is tulajdonképpen a papi élet, mit lehet, vagy kell csinálnia egy papnak, mint arról, hogyan lehetne minél több laikus nővel és férfival együttműködni Isten országának építésében. Ha a cölibátushoz a hatalomvágy kapcsolódik, akkor az nem Jézus szellemében vállalt életforma. Ha a cölebsz papnak nincsen mély, személyes kapcsolata Istennel, ha nem él Jézussal élettársi kapcsolatban, könnyen beleeshetik a hatalomvágy csapdájába. Így történhetik meg, hogy noha egy pap fiatal korában őszintén az emberek szolgálatáért vállalta a cölebsz életet, de ha nem tartja kordában a másokat kontrolláló ösztönét, egyre éhesebb lesz a hatalomra. A hatalomvágy viszont  nem Jézus útja.

Ha a cölibátus az egyik oka annak, hogy a papok elkülönítik magukat és nem tudnak másokkal közreműködni, akkor a cölibátus nem azt a célt szolgája, amire és amiért Krisztus vállalta ezt az életformát.

Nagy veszély a pap számára az  intézményes gondolkodásmód is: ha csak az intézmény szempontjából tud dolgokat látni és megítélni. Alattvalóit, az "alsóbbrendű embereket", az egyszerű híveket hideg, érzéketlen, ítélkező, kontrolláló módon igazgatja, hogy az intézmény fennmaradjon. Isten országát nem lehet ilyen beállítottsággal sem terjeszteni, sem fenntartani.

A cölibátusnak ilyen megélése az evangéliumi élet szempontjából ellen-tanúságtétel. Jézusnak sem  a gazdagabb élet, sem a felsőbbrendű élet nem kellett. Jézus a lefelé való törekvés útját választotta.

4) Mi Jézus felfogása a hatalomról?

A társadalom gazdasági és politikai életében minden attól függ, hogy kinek a kezében van a hatalom. Ez dönti el, hogy ki tud mások felett uralkodni és saját érdekeit másokra ráerőszakolni. Emberi társadalom elképzelhetetlen struktúra nélkül. Viszont struktúra lehetetlen hatalom nélkül. A hatalmaskodás sok politikust is megszédít.

Jézus tanítása és példája szerint az Isten országában, az Isten szíve szerinti társadalomban ez nem így van. Ott a hatalom helyett szívből jövő szolgálat az, ami mindent összetart (Mk 10:42-45). Tekintély és hatalom nem azért van, hogy az emberek annak szolgáljanak, hanem azért, hogy akinek hatalma és tekintélye van, jobban tudjon szolgálni, azt tenni, ami embertársainak valóban szükséges. Jézus kezében a hatalom arra való, hogy szolgáljon élete feláldozásáig.

Jézus arra használta hatalmát, hogy másokat szabaddá tegyen. Azok, akik tiszteletre és hatalomra vágynak, terhet raknak alattvalóik vállára (Mt. 23:4). Jézus arra használta az Atyától kapott hatalmat hogy teljessé tegye a törvényeket, azaz hogy azok teljesítsék igazi céljukat, az Isten szíve szerinti társadalom építését, ami csak a szolgálat, az együttérzés (együttszenvedés) és az igazi szeretet útján lehetséges.

Jézus elsősorban irgalmasságot gyakorolt mindenki iránt. Ő meg akarta szabadítani az embereket a hatatom és a törvény igájától. Ezt úgy tette meg, hogy megfosztotta a törvényt és az a mögött rejtőzködő hatalmat trónjától. Lehetőséget teremtett arra, hogy azoknak mi ne legyünk szolgái, hanem  hogy azok legyenek a mi szolgáink.

Jézus minden hatalmat és tekintélyt arra rendelt, hogy szolgáljon az embereknek, nem pedig, hogy uralkodjon rajtuk. A hatalom, amit egy pap kap, arra való, hogy  az emberek igazi szükségleteit szolgálja, nem pedig a sajátját. Ezért mondta Jézus: "Ha igaz voltotok (= a törvény beteljesítése)  felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába." (Mt. 5:20).

A cölibátus tehát nem belépőjegy egy hierarchikus, erősen megszervezett, hatalommal és tekintéllyel rendelkező közösségbe. A cölibátust nem lehet úgy tekinteni, hogy az papok megszervezésére és kontrollálására van, hogy ők is tudjanak másokat rendben tartani és kontrollálni. A cölibátus, ha bizonyos hatalmat ad is a papnak, az csak arra van, hogy az emberek igazi szükségleteit szolgálja.

5) Jézus cölebsz élete

Jézus a cölebsz életet a szolgálatért és a mélyebb együttérzésért választotta. Nem azért, hogy mint nőtlen ember megóvja magát a szenvedésektől és bajoktól. Jézus nem rejtőzködött el az Atyától kapott státus és hatalom mögött, hogy kényelemben és jólétben éljen. Cölibátusa nem arra szolgált, hogy megvédje magát a "világtól", hanem arra hogy kockáztassa és maradéktalanul tudja adni életét az emberek gyógyításáért és felszabadításáért. Tudta, hogy sok sebet fog kapni, de éppen azért, mert sebezhető volt, tudott sokakat segíteni és együtt szenvedni. Így lesz ez a mi életünkben is, épp azért, mert nincsen családunk. Nekünk megadatott a lehetőség, hogy "a világ gondjai, a csalóka gazdagság és egyéb vágyak" (Mk. 4,19) ne kerítsenek hatalmukba. Mivel Isten kegyelmével szabadabb életet tudunk élni, tanúságot tudunk tenni arról, hogy ebben a modern szexuális forradalomban is lehet tisztának és szabadnak lenni, ebben a társadalomban is lehet mélyen szeretni, és minden nehézség és szenvedés ellenére is örömmel élni. Mivel cölebsz életet élünk, meg tudjuk mutatni, hogy lehet mélyen szeretni és mégsem uralkodni, hogy lehet komolyan szeretni nem csak néhány embert, de sokakat is.

Noha Jézus kultúrájában ez természetes volt, Ő nem tartotta a nőket alsóbbrendűeknek, hanem egyenrangú társainak. Elfogadta és viszonozta szeretetüket, még akkor is, ha ezért üldözést szenvedett. Jézus nem akart uralkodni a nőkön. Szolgálta őket, amit csak tudott, megtett értük, együtt érzett velük örömeikben és szenvedéseikben. Még tanulni is tudott a nőktől, elsősorban édesanyjától:       hogyan kell kockáztatni életét másokért,

                                                hogyan kell együtt érezni a bajbajutottakkal,

                                                hogyan lehet meghitt, mély kapcsolatban élni.

A feltámadás örömhírét is a nőkre bízta, hiszen azok tudták legjobban megérteni őt, akik legmélyebb szenvedésében együtt tudtak érezni vele.

Mi azért vállaljuk a cölebsz életet, hogy Jézus életét éljük az Ő kegyelmével az emberek szolgálatára, az Isten szíve szerinti társadalom építésére. A mi cölebsz életünk annyit ér, amennyiben Jézus értékrendjét törekszünk azon keresztül magunkévá tenni és tanúskodni tudunk cölebsz életünkkel az evangéliumi értékek érdekében.

Nemes Ödön SJ

A cölibátusról 1.

Mi a cölibátus?  Miért és hogyan lehet azt megélni? 

Cölibátusról, úgy gondolom, nem érdemes általánosságban és elvont fogalmakkal beszélni. Ugyanúgy, amintNem teóriákból hanem tapasztalatból kell kiindulni. Nem elvekről kell beszélni, hanem arról, hogy nekem mi a tapasztalatom a cölebsz életformáról és hogy mi segített nekem, hogy belenőjek ebbe az életstílusba.
nem sok értelme van a házasságról való elvont értekezésnek. Komolyan beszélgethetünk azonban az én, a mi házasságunkról vagy az én cölibátusomról és a te cölibátusodról.

Én a magam és cölebsz életet követő más emberek tapasztalatából arra a következtetésre jutottam, hogy a cölibátus azon áll vagy bukik hogy milyen mély a Jézussal való életközösség élménye.

Én nem nősülök meg. De nem azért, mert nem érzem magam képesnek a házaséletre. Nem is azért mert a női nem hidegen hagy. Egyáltalán nem. Én a nőkkel, apácákkal és asszonyokkal való személyes, baráti kapcsolatokon keresztül sok jót kaptam. De nemi kapcsolatba lépni, vagy házasságot kötni nem találtam szükségesnek. Jézus és az Ő népe annyira vonzott, hogy ezt vonzódást nem tudtam más vonzódásokkal egyenrangúnak tekinteni. Isten és az Ő értékrendje annyira központi volt, hogy más valaki vagy valami oda nem jöhetett be. A házasélet, nemi kapcsolat, vagy gyermekek nevelése fontosságban másodrendűnek tűntek számomra.

17 -18 éves koromban mély és nagyon boldogító kapcsolatban éltem egy lánnyal. Komolyan szerettük egymást. Éreztem, hogy ő boldoggá tud  tenni engem és én is biztosan  széppé és meleggé tudnám tenni az ő életét. Noha fülig szerelmes voltam, mégis úgy éreztem, hogy mást és többet adó életre vagyok hívatva. Ő elfogadta döntésemet és ezt mondta: "Nagyon szeretlek téged, azért akarom hogy azt tedd ami téged igazán boldoggá tesz." 50 évvel ezelőtt hallottam ezeket a szavakat, de még most is érzem, hogy ő igazán szeretett engem és tudom, hogy nagyon sokat kaptam tőle.

Nekem a cölibátus Isten- és Jézus-élményem megélését jelentette és jelenti most is. Jézus számomra olyan élettárs, akit más élettárssal nem lehet összehasonlítani. Természetesen érzem és tudom, hogy szükségem van segítőtársakra, kisközösségekre. De ezt a szükséget egészen más síkon tapasztalom.

Mikor ötvenkét évvel ezelőtt elindultam a papi életre, akkor még Jézus-élményem nem volt olyan erős hatással rám. A cölebsz élet felé úgy indultam el hogy ez az életforma jobban fog segíteni a szegények és a hitetlenek szolgálatában. Akkor még csak annyit láttam, hogy a házasélet nem ad nekem annyi lehetőséget az elhagyatottak szolgálatára mint a cölibátus.

Körülbelül 25 évvel ezelőtt sok olyan házaspárral találkoztam, akik gyönyörű, eredményes szolgálatot teljesítettek saját hazájukban, sőt még a missziókban is. Tapasztalataim alapján mondom, hogy a cölibátust nem lehet úgy értékelni, mintha az a "jobb szolgálat" kizárólagos feltétele volna. Igaz, meg kell vallanom, hogy kevés volt azoknak a házaspároknak és családoknak a száma, akik ott tudták hagyni hazájukat, és el tudták vinni gyerekeiket a hitetlenek világába. De voltak egypáran, igaz nagyon kevesen, akik hosszú éveken át folytattak önfeláldozó szolgálatot a hitetlenek között. Akik saját hazájukban teljesítettek ilyen áldozatos szolgálatot, azok többen voltak.

Ebből azt a következtetést akarom levonni, hogy a jobb, a szélesebbkörű, a nehezebb körülmények közötti szolgálat érdekében ajánlatos választani a cölebsz életformát. De ha valaki csak ilyen indítékkal akar cölibátust élni, kétlem, hogy becsületesen meg tudná tartani ezt az életformát. Előbb vagy utóbb a Jézussal való mély élettársi kapcsolatot is ki kell építenie, különben zátonyra fut.

Meg is mondom miért gondolkozom így. A Jézussal való mély és minden szempontból kielégítő kapcsolat mindenképpen szükséges egy boldog cölebsz élethez. Ha csak a papi szolgálat miatt választod a cölibátust, azt egy fájó áldozatnak fogod tekinteni. Noha az emberektől, akiket szolgálsz, fogsz kapni sok boldogságot is, de amikor ők elköszönnek tőled és hazamennek, akkor nagyon rád nehezedhet a magányosság. De ha Jézussal mély, szívből fakadó kapcsolatban élsz, akkor tudod és tapasztalod, hogy ha magányosnak érzed is magad, te soha nem vagy egyedül.

A papi szolgálatba bele lehet fáradni. Ha Jézus számodra nem egy élő, szerető élettárs, túl erős lesz a vágy egy emberi, női élettárs iránt. Ha éppen akkor találkozol egy olyan nővel, akit  úgy tapasztalsz meg, mint egy lehetséges jó élettársat, a papi szolgálat miatt vállalt cölibátusod  nem lesz elég vonzó ahhoz, hogy ne add fel.

Azok viszont, akiknek életében a cölibátus a Jézussal való mély és meleg kapcsolat kifejezése, nem úgy tapasztalják meg a cölibátust, mint mások szolgálatáért vállat nagy áldozatot. Éppúgy, ahogy egy szerető férj nem gondolja fájó áldozatnak az őt szerető feleségével való együttlétet, még akkor sem, ha az néha nem könnyű. Ez áll a gyerekekkel való kapcsolatra is. Szerető házastársak jól tudják, hogy a nehézségek és a szenvedések közelebb hozzák őket egymáshoz. Azok a házastársak, akik igazán szeretik egymást, ápolják és mélyítik kapcsolatukat. Ők sokkal könnyebben tudnak ellenállni a kísértéseknek és ösztöneiknek, amelyek nem egyeztethetők össze a szerető házastársi kapcsolattal.

Találkoztam olyan papokkal is, akik nem közvetlenül választották a cölebsz életformát. Ők nem azért fogadták el a cölibátust:

mert abban életük alapvető formáját látták,

nem is azért, hogy Jézussal mélyebb kapcsolatba kerüljenek,

és nem is azért, hogy az embereket  jobban tudják szolgálni,

hanem csak azért, mert a cölibátusban egy feltételt láttak ahhoz, hogy papok lehessenek. Ők nem választották, hanem csak elfogadták a cölibátust, mint egy nehéz áldozatot, amit meg kell hozni a papi méltóságért. Ők papok akartak lenni,

nem a radikálisabb  szolgálati életért,

nem is az Isten országával való életközösségért,

nem a Jézussal való élettársi kapcsolatért.

 Ők csak a papi méltóságot akarták.

Ha valaki csak így nézi a cölibátust, egy darabig talán megy. De amint ránehezedik a papi élet terhe, vagy magábazárkózott remete-féle egyéniséggé lesz, vagy agyondolgozza magát, vagy előbb-utóbb meg nem engedhető utakat keres magányosságának orvoslására.

A magam és mások tapasztalata alapján le kell szögeznem, hogy csak Isten népének szolgálata, vagy a papi méltóságra való eljutás vágya, még ha kánonjogilag elegendő motiváció lenne is, boldog cölebsz élethez nem elegendő.

.

·      A cölibátus nem arra való, hogy nőtlen férfiak, vagy egy elit klerikus osztály kezébe vegye a hatalmat a hitközösség többi tagja felett.

·      Nem is azért választjuk ezt az életformát, mert ez egy magasabb, szentebb életformára nyitja meg az utat. Minden megkeresztelt és meg nem keresztelt is egyenlő méltóságú ember.

·      Nem is azért, mert ez egy "tisztább" életforma, a "tisztátalan" házasélettel szemben. Nem lebecsülése a házaséletnek, vagy a nemi kapcsolatnak. Nem jelenti, hogy én pszichológiailag befolyásolhatatlan magasságban élek minden nő vagy házas ember felett.

·      Nem is menekülés a házasságtól. Nem  azért választjuk mert félünk a másik nemtől, vagy lebecsüljük.

·      Nem is azért, mert a "világi" életforma felett áll.

·      Nem is azért, hogy az egyházi birtokokat megvédjük, nehogy a családtagok, gyerekek kezébe kerüljön.

·      A cölebsz életforma nem valamitől való megfosztás, vagy valaminek elvesztése. Ez az életforma egy felismert meghívás, meglátás és intuíción alapszik. Egy pozitív életcélhoz vezető út itt a földön és az örök életre mutat.  

·      A cölibátus nem a nemiség tagadása, nem jelent nem nélküliséget, mert az, hogy én férfi vagyok, az Isten ajándéka. Nemiségem mindig az én személyiségem igen fontos és szükséges alkotó része  marad. A cölibátus nem zárja ki a meleg és erős szeretetet. "Ubi caritas et amor Deus ibi est." Nem zárja ki a másik nemmel való meghitt, mély és tartós barátságot sem. Az Egyház történetében több szent élt ilyen baráti kapcsolatban. Az ilyen barátság hosszú felkészülést és önmegtagadást igényel. A cölibátus - szabad elhatározás alapján - csak a testi, nemi kapcsolattól való önmegtartóztatásra szólít fel.

·      Ezt az életformát nem azért tanácsolják, mert ez nehezebb. Nem is azért jó és értékes, mert nehéz.

·      A cölibátust senki sem tudja magáévá tenni emberi erőfeszítéssel. Csak a saját erejéből sem tudja senki  azt becsületesen megélni.

·      Cölibátusban élni nem azt jelenti, hogy nekem acélakaratom van, vagy hogy én legyőztem és hatalmamba kerítettem minden ösztönömet és vágyamat.

·      Még azt sem jelenti, hogy én különféle aszketikus gyakorlatokon keresztül nemes, nagy áldozatokat tudok hozni valamilyen magasztos cél érdekében.

A most felsorolt okok vagy célok elégtelenek, és ha csak ilyen indítékok vezetnek, előbb-utóbb zsákutcába kerülök.

Mi tehát az igazi értelemben vett cölebsz élet?

Szabadon adott válasz egy személyes hívásra, ajánlatra, hasonlóan a házasélethez.

A cölibátus hasonló a házassághoz abban, hogy egy ember ebben is beirányozza egész nemiségét egy életre azért, hogy olyan kapcsolatban élje egész életét, amelyen keresztül meg tudja tapasztalni az igazi szeretet, melynek erejével ki tud lépni önmagából.

Az, aki hosszú megfontolás és az Istennel való személyes, mély kapcsolat megtapasztalása után vállalkozik a cölebsz életre, megérzi, megtapasztalja és hiszi, hogy nemiségének megvalósítása és annak gyümölcsöztetése  nem abban áll, hogy házasságot köt, gyerekeket nemz, hanem abban, hogy mély, meghitt kapcsolatai vannak Jézussal is, embertársaival is, és hogy örömmel, szabadon és szeretettel tud áldozatokat hozni szeretteiért.

A nemiségnek ilyen negatív megvalósítása valójában nagyon is pozitív életforma. Az a szabad elhatározás, hogy nincsenek nemi kapcsolataim és hogy nem kötök házasságot, az Istennel és az Isten népével való életközösségnek megnyilvánulása. Az Istennel és az Ő népével való kapcsolat számomra olyan mély és életetadó kapcsolat, hogy azt összeegyeztethetetlennek érzem a házassági kapcsolattal. Ez nem azért van, mert valaki így írta elő, hanem azért mert az én Istennel és Isten népével való kapcsolatom minden erőmet, ösztönömet és képességemet igénybe veszi és felemészti.

A házassági szeretet is ilyen. Ha férj és feleség igazán szeretik egymást, örömmel élnek egymásért és gyerekeikért. A házasságtörést nem azért kerülik, mert az elő van írva, hanem azért, mert nemiségüket, minden erejüket, ösztönüket és képességüket igénybe veszi és felemészti a házastársi szeretet megélése. Ha a házastársak szeretetből fakadó egységének ereje minden széthúzó és egységüket romboló tendenciánál is nagyobb, akkor ugyanúgy, vagy még annál  inkább, nagyobb erővel tudja az Isten és az Ő népe magához vonzani a cölebsz életet hűségesen megélőket.

Amint a házastársak egymás iránti vonzódása olyan személyes szeretetélmény, hogy általános kategóriákba nem foglalható, ugyanígy a cölebsz élet is minden általánosítást felülmúló, nagyon személyes szeretetkapcsolaton alapszik. Amint lehetetlen mély házastársi szeretetkapcsolatban élni, és ezzel párhuzamosan házasságtörő kapcsolatot is folytatni, ugyanúgy lehetetlen Istennel és az Ő népével hűséges szeretetkapcsolatban élni, és párhuzamosan a cölebsz tisztaságot romboló kapcsolatot is fenntartani.

Az eddig mondottakat így tudnám összefoglalni:

A cölebsz élet:

¨    Egy nagyon személyes, általánosan meg nem határozható formája a férfi és női élet kibontakozásának.

¨    Isten ajándéka egy személynek és ezen személyen keresztül az Egyháznak.

¨    Az Isten hívására adott felelet és egy életre szóló elkötelezettség.

¨    Ennek a mély, megtapasztalt szeretetből fakadó élet-formának külső kifejezése a szabadon választott önmegtagadó élet és  házasságról való lemondás.

¨    Így akarja a cölibátusra hívott kifejezni Istennel és az Ő népével való személyes és minden erejét felemésztő kapcsolatát.

¨    A cölibátus kegyelmének ajándéka mély szeretet-kapcsolatban áll. Ezt a személyes, belső szeretetélményt egy életre szóló, hűséges, tiszta élet fejezi ki látható formában.

¨    Ezt a személyes, szabadon választott életformát nem lehet senkire rákényszeríteni vagy valakinek megparancsolni.

¨    A cölebsz élet szemlélődő életstílus, amelyet azért tudok élni, mert megtapasztaltam Isten szeretetét,  mert Isten megadta nekem az igazi  szabadság kegyelmét.

Isten tett engem  hűségessé Önmagához a Szentlélek vezetése által, Fia képmására, aki cölebsz életet élt.

A cölebsz élet a múltban is és ma is fontos jel az egyházban. Egy olyan életstílus, amely fontos értékekről tanúskodik. Természetesen mindig lesznek olyan emberek, akik nem értik meg az ilyen tanúságtételt, vagy félremagyarázzák azt .Az is természetes, hogy nekem mást jelent a cölibátus, mint annak, aki kívülről nézi. Egy fiatalnak, aki csak most indul a cölibátus felé, mást jelent, mint annak, aki már 50 éve éli.

Tehát a cölebsz élet tanúságtétele kor, életkörülmények, hitbeli beállítottság és egyebek miatt más és más lehet. De talán mégis fel lehet hozni egy-két fontosabb és általánosabb érvényű szempontot ezzel kapcsolatban.

¨    A szabadon választott és hűségesen megélt cölibátus az elmúlt 2000 év alatt tanúságot tett arról hogy Jézus él, és hogy most is be tud tölteni szeretetre vágyó nőket és férfiakat annyira, hogy az igen nagy értékű házaséletnél is fontosabb, kielégítőbb személyes kapcsolatot tud adni nekik.

¨    A cölibátus az Istent kereső, Őt szerető emberek szívéből jövő, szabad válasz a Mindenható hívására. Hogy ezt a hívást emberek el tudják fogadni és komolyan tudják venni, az az egy Isten korlátlan szeretetét mutatja.

¨    A cölibátus a házasság szentségével együtt egymást kiegészítő tanúságtétel a keresztény élet valódiságáról: mi valóban törekszünk egymást úgy szeretni, amint Jézus szeretett minket. Ennek bebizonyításához szükséges a férj és feleség halálig tartó szeretetteljes hűségének tanúságtétele. De a mindent átható és mindennél erősebb Isten-szeretetet mutató cölibátus tanúságtétele is szükséges. A családban megvalósuló keresztényi értékeket felmutató életforma is fontos, de az Istennel és a közösséggel való élettársulás tanúságtétele is ugyanannyira nélkülözhetetlen.

A férj és a feleség, akik eredetileg nem is ismerték egymást, Isten kegyelmével mély, életre szóló, egyenrangú baráti szeretetkapcsolatnak és szívből jövő közreműködésnek gyönyörű példáivá lehetnek. De ugyanígy a cölebsz életet élők egymás között is, másnemű, cölebsz életet folytatókkal is, házaspárokkal is tudnak szerető, baráti kapcsolatban együttműködni. Ezzel Jézus végrendeletére, a krisztusi szeretet-életre hívják fel mások figyelmét. A szeretetből fakadó és nem nemi kapcsolaton épülő barátság és Isten népének szolgálata kis közösségeken keresztül, a 21. században is igen fontos tanúságtétel.

Ezt a kincset, életformát törékeny cserépedényben őrizzük, hogy "az erő túláradó nagyságát ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk." (2 Kor 4,7)

Nemes Ödön SJ

A hit évének lezárása az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében

Az ima csodákat művel

"Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy nyíljatok meg az imára. Az ima csodákat művel bennetek és általatok. Ezért gyermekeim, a szív egyszerűségében kérjétek a Magasságbelit, adjon erőt nektek, hogy Isten gyermekei legyetek, és a sátán ne tépázhasson titeket, mint ágakat a szél. Gyermekeim, döntsetek újra Isten mellett, csak az Ő akaratát keressétek, és akkor Benne örömre és békére fogtok találni. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." (2013. október 25.)

Ezt az üzenetet olvasva úgy tűnhet számunkra, hogy a Szűzanya már sokadszorra ismétli önmagát. Üzeneteinek szavai szinte egyformák. Ha felszínesen olvassuk a Szűzanya üzeneteit, akkor úgy tűnhet számunkra, hogy ezek a szavak és hívások nem ránk vonatkoznak. Azt is gondolhatjuk, hogy ezen üzenet szavait már sokszor hallottuk, és abba a veszélybe kerülhetünk, hogy félreértjük a Szűzanya hívását. De Ő nem hiába hív. Az üzenetek ismétlésével azt akarja mondani nekünk, ha úton vagyunk is, megéri növekedni és a végső cél és találkozás felé haladni.

A hit menetelés, és ez az úton levés egész életünkön át tart. Nem növekedni a hitben azt jelenti, megállni félúton, vagy ami még rosszabb visszafelé haladni. Ki mondhatja közülünk, hogy eléggé megnyílt az imára? Ki mondhatja, hogy megtért és nincs szüksége megtérésre? Ki mondhatja azt, hogy eléggé szeret, hisz és remél? Nincsenek százszázalékos keresztények. Vannak azonban olyan keresztények, akik haladnak az úton, törekednek és vágyakoznak Isten után. Sajnos, azonban vannak olyanok is, akik lelkileg elaludtak vagy, ami még rosszabb lelkileg halottak. A Szűzanya szavai személyesen, egyenként mindnyájunkhoz szólnak. Bátorkodom azt mondani, hogy a Szűzanya lehajol mindnyájunkhoz és kér bennünket, hogy vegyük Őt komolyan.

Szűz Mária nem mond le rólunk, mert hisz, szeret és remél. Ő már célba ért, útja hasonló volt a miénkhez. Ő maga is megtapasztalta az ima csodálatos erejét. Azt mondanám, hogy Ő nem csak imádkozott, hanem Ő maga is imádsággá vált. Az ima alkalmassá tette arra, hogy meghallja és felismerje Isten hívását Gábor arkangyal által. Az ima által növekedett a hitben, mert úgy járt ezen a földön, hogy mindvégig beteljesítette Isten akaratát és olyan utat mutat számunkra, amely a teljes és értelmes életre vezet.

           

Istennek szüksége volt Máriára ahhoz, hogy eljöjjön hozzánk. Neki ma is szüksége van Máriára ahhoz, hogy szívünkbe és életünkbe belépjen. De Istennek szüksége van ránk, ezért Mária által keres bennünket, aki kegyelemmel teljes, és aki a legjobban ismeri Isten csodálatos erejét és mindenhatóságát. Az imán kívül nincs más mód, sem út, sem eszköz, amely által Isten eljöhet hozzánk. Az ima egyszerű és ugyanakkor csodálatos. A mi Istenünk is egyszerűen jelent meg, kicsi gyermekként fedte fel önmagát, ugyanakkor csodálatos módon.

Isten szépségéhez és mindenhatóságához szeretne elvezetni bennünket égi Édesanyánk, amikor sokszor mondja üzenetében: „Ha megnyitjátok szíveteket és imádkoztok, akkor csodák fognak történni… Gyermekeim, az ima csodákat művel az emberi szívekben és a világban… higgyétek el, hogy egyszerű imával csodákat lehet tenni. Imádságotok által szívetek megnyílik Istennek és Ő csodákat művel az életetekben… A rózsafüzér is csodákat tehet a világban és az életetekben…”

           

Azt, hogy szükségünk van az imára nem mi találtuk ki, hanem szívünk mélyébe szőtt szükségletünk. Sokan érzik az ima szükségességét, mégis kevés az ima az életükben. Ima nélkül a lélek üres marad. Az imádság az ember Isten utáni legmélyebb vágya. Az ima elsősorban Isten műve. Isten elkezd imádkozni bennünk, a mi imánk pedig válasz az Ő hívására.

           

Érintsenek meg bennünket a Szűzanya szavai, hogy válaszoljunk hívására és állhatatosak legyünk az ima és a hit útján, hogy életünkben Isten csodáit élhessük meg.

Imádság

Szűz Mária, Te, aki imádságban éltél és födi utadon hitedet imával tápláltad, taníts meg bennünket imádkozni. Taníts meg hinni Jézusban és úgy szeretni Őt, ahogyan Te szeretted. Imáink alakítsák szívünket hasonlóvá Szeplőtelen Szívedhez, hogy felfedezhessük Isten akaratát életünkre vonatkozóan. Mária, imádkozz velünk és értünk! Különösen is oltalmadba ajánljuk a lelkileg alvó vagy lélekben halott keresztényeket. Kérlek, segíts, hogy az imádság ereje által, amely az Istennel való találkozáshoz vezet, minden keresztény, aki lelkileg alszik, vagy lélekben halott feltámadhasson az élő hit útjára. Különösen kérünk Téged, Szűz Mária minden családért, merjenek együtt imádkozni, hogy megélhessék Isten kegyelmének csodáit. Családjaink váljanak a közösség és a szeretet iskolájává, valamint az elfogadás és a megbocsátás helyévé. Legyenek családjaink az örömteli hit megélésnek helyei. Ámen.

Ljubo Kurtović

fordította: Sarnyai Andrea

Tiszta Szívek Mozgalma Ifjúsági Találkozó