A Katolikus Egyház és az anyagi javak

A bejegyzés apropója, hogy evangelizáció során azt a választ kaptam, hogy az összes felekezet közül a Katolikus Egyház szedi be a legtöbb pénzt. 

Idő hiányában nem tudtam érvekkel válaszolni az Egyházat támadó negatív véleménnyre, amelyet egy Egyházat nem ismerő és a téves képet kapott ifjú tárt fel előttem, de biztos vagyok benne, hogy ez a vélemény sokat árthat az Egyháznak és a misszió feladata lenne az is, hogy a tévedésben levőket felvilágosítsa az igazságról. 

Fontos lenne tudnia a kereső lelkeknek, hogy az Egyháznak igenis vannak anyagi javai, ezek szükségesek, de a cél az evangelizáció, a testben és lélekben szegények szolgálata. Az Egyház nagyon sokat tesz a lelkieken túl az oktatás, nevelés és szociális területeken karitatív szolgálatként is a világban.

Az adományok, péter-fillérek, a perselypénz és az egyházi adó nem kényszerítő erővel, hanem az egyéni lehetőségekhez és felajánlásokhoz mérten eszközölhető. 

A stóladíj és a szentmisékért kért pénz pedig nem véletlen: a gyertya is pénzbe kerül és a templom világítása sem kevés összeg.

"Az egyházi javak: az egyház és jogi személyeinek pénzértékkel bíró dolgai és jogai.

Tágabb értelemben minden, ami az Egyház tulajdonában van, s ami akár dologi természetű (pl. használati, szolgalmi, vadászati-halászati stb. jog), akár kötelmi jogviszonyból eredő (pl. egyházi tized, vagy törvényen, kiváltságon, szerződésen, szokásjogon alapuló követelések: híd-, piac-, rév-vám, só-, bányajövedék) vagyonérdekű joggal bír. Szoros értelemben az egyetemes Egyházhoz, az Apostoli Szentszékhez, részegyházhoz vagy egyházi jogi személyhez tartozó anyagi értékek összessége. Ezen értékek lehetnek ingó (műalkotások, liturgikus fölszerelések, könyvek stb.) vagy ingatlan (épületek, föld, egyházi birtok, egyházi javadalom) anyagi javak és jogok.

Az Egyházi Törvénykönyv (CIC 1983.) V. könyve szól az egyházi javakról. A korábbi állapottal szemben változások mutatkoznak a javadalmi rendszer megszüntetése, a közös használatra rendelt egyházmegyei vagyon létrehozása, a javak egyházmegyék közti áramlásának támogatása, a részleges jog lehetőségeinek bővítése, az egyházi javak közületi tulajdon jellegének erősödése és a világi joggal való fokozódó kapcsolat következtében.

1. Az egyházi javak alanya.

A Katolikus Egyháznak született joga, hogy a világi hatalomtól függetlenül anyagi javakat szerezzen, birtokoljon, igazgasson és elidegenítsen sajátos céljai szolgálatára. (1254.kánon 1.§) 

Céljai: a liturgikus szolgálat, az igehirdetés és a misszió, a segítő szeretet (caritas) különösen a szegények iránt, s a klérus és a többi szolgálattevő tisztes ellátásának biztosítása (1254.kánon 2.§).

Az egyetemes Egyház és az Apostoli Szentszék, a részegyházak, valamint minden más (akár hivatalos, akár magánjellegű) jogi személy jogképességgel rendelkezik anyagi javak szerzésére, birtoklására, igazgatására és elidegenítésére a jognak megfelelően (tulajdon; 1255 k.). A magán jogi személyek vagyonjogi jogképességét az Egyházi Törvénykönyv elismeri, javaik azonban nem egyházi javak, hanem magán javak. Korábban vitatott volt, hogy valójában ki az egyházi javak tulajdonosa. 

5 nézet alakult ki: 

a) maga Krisztus vagy Szt Péter;
b) az egyetemes Egyház;
c) a szegények;
d) a pápa;
e) az egyes intézmények. 

Az Egyházi Törvénykönyv (CIC) 1917. után a CIC 1983. szerint az egyházi javak tulajdonjoga a római pápa legfőbb fönnhatósága alatt azt a jogi személyt illeti, aki az illető javakat törvényesen megszerezte, (1256 kánon). A pápa nem tulajdonosa az egyházi javaknak, hanem legfőbb felügyelője és kezelője. Joga az egyes egyházi jogi személyek tulajdonjogát korlátozza, mert javaik az Egyház céljait szolgálják, és a tulajdonjogra emlékeztet (ugyanis javakat átadhat egyik jogi személy tulajdonából a másikéba, ingyenesen elidegeníthet) A pápa e jogát az Apostoli Szentszék révén gyakorolja.

2. Az egyházi javak szerzése.

Az Egyház akár a természetjog, akár a tételes jog alapján anyagi javakat szerezhet minden olyan jogos módon, ahogyan mások szerezhetnek (vétel, öröklés stb). (1259 kánon).

Az egyházi javak szerzésének sajátos módja általában
- a kegyes adományok,
- kegyes alapítványok,
- elbirtoklás,
- elévülés,

plébániai szinten
- az egyházi adó és
- a stóladíj,

egyházmegyei szinten
- az EKRA, az Egyházmegyei Központi Rendelkezési Alap, amely egyházmegyei pénzalap, melyből a plébániákat és a papságot támogatja a püspök. A plébániák híveinek létszáma arányában kirótt befizetésekből áll elő.

"A püspökök az egység és a szeretet kötelékére való tekintettel egyházmegyéjük lehetőségeihez mérten járuljanak hozzá azoknak az eszközöknek előteremtéséhez, melyekre az Apostoli Szentszéknek a kor körülményeinek megfelelően szüksége van ahhoz, hogy az egyetemes egyházat kellőképpen szolgálhassa." Ilyen törvény a korábbi kánonjogban nem volt. A helyi egyházak főpásztorai hozzájárulásukat az ad limina látogatás alkalmával adják át.

A hívők ilyen hozzájárulása: péterfillér (1271 kánon)

3. Az egyházi javak kezelése.

"A pápa a kormányzati primátus alapján az összes egyházi javak legfőbb igazgatója és kezelője" (1273 kánon), hatáskörének fő terűletei: vagyonjogi törvényhozás, rendkívüli ügyletek ellenőrzése és engedélyezése, beszámolókérés a helyi egyházak vagyonkezeléséről.

Az egyetemes egyházjog elrendeli, hogy minden jogi személynek legyen gazdasági tanácsa vagy legalább 2 tanácsosa, akik az egyházi vagyonkezelőt a szabályzat szerint feladata teljesítésében segítik (1280.kánon); minden egyházmegyében külön intézménye legyen az adománygyűjtésnek a klerikusok ellátására (1274.kánon 1.§), s ahol szükséges a klérus társadalombiztosítására (2.§). Az egyes egyházmegyékben, amennyire szükséges, hozzanak létre olyan közös alapot, mellyel a püspök eleget tehet kötelezettségeinek az egyház szolgálatában álló más személyekkel szemben, fedezheti az egyházmegye szükségleteit, s a gazdagabb egyházmegyék segíthetik a szegényebbeket (3.§). A helyi körülményeknek megfelelően az előbbi célokat jobban el lehet érni egymással szövetkezett egyházmegyei intézmények révén vagy együttműködés útján, ill. egyházmegyék közti vagy a püspöki konferencia egész területét felölelő társulással (4.§). Ezeket az intézményeket, ha lehetséges, úgy kell megalakítani, hogy a világi jog is elismerje őket. (6.§)

A különböző egyházmegyékből származó javakból összetevődő alapot az érdekelt püspökök által megfelelően összehangolt szabályok szerint kezelik (1275 kánon).

Az ordinárius feladata gondosan felügyelni mindazoknak a javaknak kezelésére, melyek a neki alárendelt hivatalos jogi személyekhez tartoznak; megmaradnak azok a törvényes jogcímek, melyek alapján az ordináriust ennél szélesebb körű jogok illetik (1276.kánon 1.§).

A jogok a törvényes jogszokások és a körülmények figyelembevételével az ordináriusoknak legyen gondja arra, hogy az egyetemes és a részleges jog keretei között külön utasításokkal rendezzék az egyházi javak kezelésének egészét (2.§).

A megyéspüspöknek az egyházmegye gazdasági helyzetéhez mérten nagyobb jelentőségű vagyonkezelési intézkedések előtt meg kell hallgatnia az egyházmegyei gazdasági tanácsot és az egyházmegyei tanácsosok testületét; ezek beleegyezésére van szüksége az egyetemes jogban és az alapító okmányokban különlegesen megjelölt eseteken kívül ahhoz is, hogy a rendkívüli vagyonkezelés körébe tartozó intézkedést hozzon. A püspöki konferenciára tartozik annak meghatározása, hogy mely intézkedéseket kell a rendkívüli vagyonkezelés körébe tartozónak tekinteni (1277 kánon). 

A MKPK (Magyar Katolikus Püspöki Konferencia) 1994-ben e kánonhoz a következő kiegészítést fűzi: "Rendkívüli vagyonkezelés körébe tartozik:

a) örökségek vagy ajándékok elfogadása, ha azokhoz teher vagy meghagyás járul;
b) kezesség vállalása idegen kötelezettségekért;
c) 100.000 USD értéket meghaladó kölcsönfölvétel;
d) adásvételi vagy megbízási szerződések kötése, ha az egyes szerződésekben szereplő érték a 100.000 USD-t meghaladja;
e) egyházi vagy állami jog szerint elismert intézmények (önálló szervezeti egységek) létesítése, átvétele, megszüntetése, v. átadása."

4. Az egyházi javak elvesztése.

Az egyházi javak elidegenítése tartozik ide."

Péterffy I:6. (I.) - CJH I:21, 97. - CIC 1983:1254-1298. (Erdő Péter kommentárjával) - KSZ 1994:13.

Forrás: Magyar Katolikus Lexikon