Mit tanított Jézus az élet értelméről?

Kedves Hallgatók! A mai estén arra keresnénk választ, hogy mit tanított Jézus az élet értelméről. Amennyiben a Biblia Isten szava, és ez valóban így is van, bizonyára adott Isten útmutatást ebben a fontos kérdésben is. Az élet teremtőjének bizonyára van mondanivalója arról, mire is szolgál ez a földi életünk, milyen célja, milyen értelme van.

A mai estén két, egymással szorosan összefüggő kérdésre fogjuk megkeresni a választ. Ezek a következők:
1. Mi az élet célja?
2. Milyen minőségű élet az, amivel ez a cél elérhető, mit mond a Biblia arról, mi a legfontosabb az életben.

Másként így fogalmazhatnánk meg az alapkérdéseinket: mi az élet értelme, és milyen az értelmes élet?

Néhány vélemény az élet értelméről

Hogy erre válaszolhassunk a kérdéseinkre, először is tisztáznunk kell az alapokat. Nevezetesen azt, hogy valaki céllal és okkal hozta-e létre az embert, vagy pedig az atomok véletlen összeütődésének végtermékei vagyunk. Amennyiben a véletlen terméke az emberiség, mint ahogy sokan tartják, ebben az esetben a fogalom maga, hogy élet értelme, gyakorlatilag értelmezhetetlenné válik. Ha a véletlen termékei vagyunk, akkor a semmiből jöttünk, a semmibe megyünk akkor nincs és nem is lehet az életnek magán az életen túlmutató értelme. Ok és cél nélkül sodródunk egy végtelen és közömbös univerzumban. Akkor az élet célja mindössze egyvalami lehet: éljünk jól. Ma élünk, holnap meghalunk, akkor legalább a pillanatot tegyük éhezhetővé. Ha a véletlen a létrehozónk és a megsemmisítőnk, akkor mindössze annyit tehetünk., hagy megpróbáljuk magunkat jól érezni. Sokan gondolkodnak így manapság. Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik egy hozzáállás is, sokan kezelik úgy a kérdést, hogy nem kell azért az életet olyan nagyon komolyan venni. Az én meggyőződésem az, hogy mivel csak egy van belőle, komolyan kell venni. Akinek van valamilyen nagy vágya az életben, és közel kerül hozzá, bizonyára komolyan veszi ezt az esélyt. Mi kaptunk az élettel egy nagy lehetőséget, meg kell találni azt, hogy mire irányul ez a lehetőség, s ha megtaláltuk, meg is kell valósítani azt.

Madách Imre ezt írja az "Ember tragédiája" című művében: az élet célja a küzdés maga. Kétségtelenül igen nagy író volt Madách, de ez a kijelentése nem ad választ az élet legfőbb kérdésére. Az ember céllal küzd, hogy valamit elérjen. Ha azért küzdök, hogy tovább küzdhessek. ugyanannyi erővel abba is hagyhatnám, és nézhetnék valami kevésbé fáradságos után.
Képzeljük el, hogy mondjuk valaki sportoló. Sokat edz, megtagadja magát, fájdalmakat szenved. S ha valaki megkérdezi, hogy miért csinálja, mit mond? Azért edzek, hogy tovább edzhessek? Vagy azt, hogy azért tűröm a fájdalmat, hogy még tűrhessem a fájdalmat? Dehogy is. Azért teszi, mert a jól meghatározott célját el akarja érni. Hogy első legyen a következő versenyen, aztán ha az sikerül, az országos versenyen, a világbajnokságon, vagy az olimpián. Cél nélkül soha nem küzd az ember sem kis, sem nagy dolgokban, hogyan várhatnánk el, hogy valaki végigküzdjön egy életet, ha nincs cél?

Tamási áron a méltán híres ábel-trilógiájában ezt mondatja ki a főhősével: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon tegyünk benne." Nem kívánom kisebbíteni az otthon, a család jelentőségét, mégis látnunk kelt, hogy ezen a világon minden múlandó. A család nyújthat sok örömöt és békességet, biztonságot is jelenthet egy bizonyos szintig - de mivel minden múlandó, mi magunk is, bizony előbb-utóbb közbeszólhat az élet elmúlása, amit senki el nem kerülhet. Pénz, hímév, siker - mindezek végén ott áll az, hogy egyszer - ki tudja mikor - itt kell hagynunk ezt a világot. Pál apostol ezt így fogalmazta meg ezt a gondolatot 1 Tim. 6.7-ben: "Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit." A születés és a halál közé van beszorítva ez a földi életünk, és nem mindegy, hogyan indulunk neki, vagy hogyan éljük végig. Minden ember valahol érzi azt, hogy a halál értelmetlen dolog, az elmúlás kelti art a gondolatot. hogy értelmetlen az élet, mivel egy nap mindennek vége lesz.

Van azután olyan vélemény, hogy azért élünk, hogy gyűjtsünk, vagy magunknak, vagy azoknak, akik utánunk lesznek. Bölcs Salamon, aki nagyjából háromezer éve élt, és Izrael harmadik királya volt,így ír ezekről a kérdésekről: "Annakokáért mondám az én elmémben: bolondnak állapotja szerint lesz az én állapotom is, miért vagyok tehát én is bölcsebb? és mondtam az én elmémben: ez is hiábavalóság! Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következendő időkben már mind elfelejtetnek: és miképpen meghal a bölcs, azonképpen meghal a bolond is. Azért gyűlöltem az életet; mert gonosznak látszott nékem a dolog, a mi történik a nap alatt; mert mindez hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme! Gyűlöltem én minden munkámat is, melyet munkálkodom a nap alatt; mivelhogy el kell hagynom azt oly embernek, a ki én utánam lesz. És ki tudja, ha bölcs lesz-e vagy bolond? és mégis uralkodik minden munkámon, a mit cselekedtem és bölcsen szerzettem a nap alatt! Ez is hiábavalóság!" (Préd. 2.16-20)
Jézus tanítása a helyes gondolkodásról

Jézus is tanított a földies gondolkodásról egy példázatában: "Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az élete. És monda nékik egy példázatot, szólván: Egy gazdag embernek bőségesen termett a földje. Azért magában okoskodott, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová gyűjtenem az én termésemet. És monda: Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat. És ezt mondom az én lelkemnek: én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél! Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek? így van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag." (Luk. 12.15-21.) Jézus azt a gondolkodást, ami kizárólag a földi jólétre irányul, bolondságnak nevezte. Nyilvánvaló, hogy Isten tud arról., hogy valamiből élnünk kell, ruházkodnunk kell, szükségünk van lakásra - de nem szabad, hogy csupán ezzel foglalkozzunk, hogy ez foglalja el a fő helyet.

Jézus tanításaiban központi helyet foglal el egy fogalom: ez pedig az örök élet. A halál nem mindennek a vége, hanem a halál fölött győzelmet lehet aratni, lehet részesülni egy örök életben, amit Isten ajándékoz az embernek. Ez az örök élet pedig elválaszthatatlan Krisztus személyétől. "Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre." (Ján. 5.24) Aki hisz Jézusban, a szó bibliai értelmében, annak nem lesz_ örök élete valamikor, hanem van: a már itt a földön megkezdett új élet fog folytatódni az örökkévalóságban is. Fontos az, hogy tisztában legyünk azzal, hogy nem a mostani, szenvedésekkel teli élet fog folytatódni, hanem egy minőségben új élet kezdődik el már itt a Földön - bár még szenvedések között - de az örök életbe átlépve már csak a jó marad meg. János apostol ezt írja Jelenések könyvében: "és hallottam nagy szózatot, a mely ezt mondta az égből: ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük. És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És mondta az, a ki a királyiszéken ül: ímé mindent újjá teszek." (Jel. 21.3-5: )
Mitől rossz az élet?

Mi teszi rosszá ezt a földi életet? Mitől van "halál, gyász, kiáltás és fájdalom" ahogy az előző ige mondta. Ennek igazából nem más az oka, mint az emberek egymás közötti kegyetlensége, önzése. A bajok nagy részérő1 nyilvánvaló, hogy ez áll a háttérben, gondoljuk csak a háborúkra, terrorizmusra. Naponta több ezer gyerek hal éhen csak Afrikában. És nem azért, mintha a Föld nem lenne képes eltartani az embereket. Nem csak a mai népességnek juthatna elegendő élelem, egyes számítások szerint húszmilliárd ember is élhetne a bolygónkon. A probléma az elosztásban rejlik, abban, hogy egyesek csak úgy halmozhatnak fel nagy vagyonokat hogy másoktól vagy aktívan elveszik az élethez szükséges dolgokat, vagy nem tesznek semmit, és hagyják őket meghalni. Vannak persze természeti katasztrófák is - de ki tudja megítélni azt, hogy vajon milyen szerepe van ezekben a környezetszennyezésnek, a természet kizsákmányolásának és tönkretételének? Egyes tudósok már évtizedekkel ezelőtt felhívták a figyelmet arra, hogy ha az emberiség nem változtat a magatartásán, folytatódik a környezetünk tönkretétele, akkor rövid időn belül katasztrófa fog bekövetkezni, összeomlik az ökológiai rendszer. Persze ez a rövid idő relatív, de évszázadokra már nem lehet tervezni a jelenlegi ütem mellett - száz évre sem. Hallottam olyan becslést, amely szerint az édesvízkészletek a hatalmas környezetszennyezés miatt kb. húsz évre tesznek elegendőek, azután a rendszer teljesen felborul. A környezetünkben is láthatjuk, hogy az önzés hosszú távon katasztrófát eredményez.

Azonban a Biblia azt is tanítja, hogy egyéni életünkben ez hasonlóan van. A mi életünk legnagyobb katasztrófája, a halát is az önzés miatt van. "A bűn zsoldja a halál" - mondja Róma 6:3-ban Pál apostol. A bűn miatt van halál az életünkben, ha nem lenne bűn, nem lennének bűneink, élhetnénk örökké.

A Biblia tanítása az élet értelméről

A bevezetőben feltett kérdésekre a Szentírás szerint a válasz az, hogy a földi élet tétje, az élet értelme Jézus tanításai szerint az, hogy az örök életben részesülhessünk, az értelmes élet pedig olyan élet, ami a bűn feletti győzelemhez vezet. Az élet értelme az örök élet elnyerése, az értelmes élet pedig a jó élet. Az élet értelme tehát túlmutat magán a földi életen, ezért mondta Jézus. hogy bolondság az az élet, ami csak itt a földi életben keresi a, célját. Itt minden cél mulandó, kivéve egyet - ez pedig az örök élet elnyerése. és a jó élet az értelmes élet, ami nem növeli tovább a bűnt, a fájdalmat, sőt ezek ellen harcol, A mai este további részében azt vizsgáljuk meg Jézus tanításai alapján hogy hogyan lehet a miénk az, örök élet, hogyan részesülhetünk Istennek ebben az ajándékában?
Istent megismerni

Van Jézusnak ezzel a kérdéssel kapcsolatban egy nagyon tömör és sokai mondó meghatározása, ami így szól: "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust" (Ján. 17.3). Hatalmas kijelentés ez, amit részleteiben meg kell vizsgálnunk. Először is Jézus leszögezi, hogy van örök élet. Ez az ember számára elnyerhető, mégpedig az által, hogy megismerjük Isteni. Azonban így fogalmaz az Ige: meg kell ismernünk ,, az egyedül igaz Istent". Ez két fontos dologra hívja fel a figyelmünket.
Egyrészt, hogy a szó teljességében "igaznak" csak Isten mondható. Bár a mennyei lények is bűntelenek, és nevezhetjük őket - helyesen - igazaknak, mégis Isten igazságához és tökéletességéhez képest nyilvánvalóan fejlődhetnek ebben. Hát még mi, akik ráadásul bűnökkel terhelt emberek vagyunk.
Másodszor pedig arra, és a ma esti témánk szempontjából most ez a fontosabb, hogy a különféle hiedelmek, filozófiák, vallási tanítások tömkelegén túl megismerhető Isten. Van egy olyan megismerési mód, ami garantálja azt, hogy ezt az igazságot megismerhessük, ami Istent hitelesen mutatja be. Van igazi Isten-kép. Félretéve minden emberi elgondolást, Isten megismerhető, úgy, ahogyan ő kinyilatkoztatja a magát.
A megismerés módjai

Tegyük fel a kérdést: milyen fokozatai, milyen módjai vannak a megismerésnek? Hogyan ismerhetünk meg például egy másik embert? Több módja is van ennek.

Megismerhetjük úgy, hogy valaki beszél az illetőről, egy másik ember. Ez a megismerés azonban csak töredékes lehet, talán nem is mindig pontos. Sőt a bűn világában alig pontos - még az esetleges rosszindulattól eltekintve is.

Megismerhetjük az illetőt a telteiből, a munkáiból, tetteiből. Mit tesz, hogyan tesz, ezekből is vonhatunk le következtetéseket. Figyelhetjük őt, hogy milyen a külseje, milyenek a megnyilvánulásai, s ilyenformán ismereteket szerezhetünk róla.

Egy magasabb szintje a megismerésnek az, ha találkozunk és beszélünk az illetővel, és ő elmondja magáról, hogy milyen. Ez már egy igen komoly szintje a megismerésnek, de van még egy, ami ennél is mélyebb és biztosabb. Ezt egy jó magyar mondás így fejezi ki: "lakva ismeri meg az ember a másikat". A közös élet az, ami a legmélyebb a megismerést nyújtja. A földi életben például a házasság az, ami erre a legjobb példa. Senki sem ismer minket annyira. mint a házastársunk. Ismerjük a megnyilvánulásait, szokásait, belső világát. A Biblia egyik legnagyobb tanítása az - már ha lehet egyáltalán bármiféle rangsort felállítani - hogy Isten együtt akar lakni az emberrel.

Ez az együtt-lakozás nem csupán újszövetségi gondolat. Ezt a szándékát az ószövetségben is kinyilatkoztatta Isten a hívők számára. "Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét." (ésa. 57.15) Isten tökéletes és végtelenül szent. Ő a magasságban lakozik, ám mégsem messze azoktól, akik őt keresik. A kevélyektől messze van Isten, azoktól, akik a maguk bölcsességében bíznak, akik nem szeretik az igazságot, ami esetleg őket is megítéli. Azonban Isten azokkal lakik, akik megrontottak és alázatos szívűek. A megrontottság itt azt jelenti, hogy a saját bűnei miatt megtört szívű az ember. Isten akkor lakozik együtt az emberrel, amikor az már nem magát igazolja, hanem felismeri és elismeri az igazságot a saját életére nézve is, elismeri a bűnt, bűnnek látja, bánkódik miatta.

Nem kell attól félnünk, hogy a bűneink túl nagyok lennének ahhoz, hogy Isten könyörülhessen rajtunk. Igaz, hogy a bűn elválaszt Istentől, de csak az a bűn, amit az ember nem bán meg, amiben kitart, amihez ragaszkodik. Legyen bármekkora a rossz, amit elkövetünk, ha megbánjuk, Isten megbocsát és megtisztít minket minden hamisságtól, bűntől. Új életet kaphatunk, amely minőségben más, mint az előző, amelyben Isten jelenléte által lehetünk mi is tiszták és jók. Aki Istent beengedi az életébe, soha nem lesz egyedül. Még ha azt érezni is, amit ésaiás 49.14 megfogalmaz: "és szól Sion: Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az úr!" Mit felel erre Isten? "Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? és ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem." (ésa. 49.15)

Az együtt lakozás feltétele

A Szentírás tanúságtétele szerint az együtt lakozásnak feltétele van, mégpedig az, amit Jézus így fogalmazott meg Ján. 14.21 és 23. verse szerint: "Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak." "Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk."

Ismeret és engedelmesség - ezt kívánja Isten tőlünk. Az Úr világosan kijelentette az akaratát a Szentírásban. Elmondta, hogyan éljen egy keresztény ember, milyen tulajdonságokat kell gyakorolnia, milyen élet az, amelyre Isten áldást adhat. Önmagában az, hogy valaki elfogadja Isten létezését, még kevés az üdvösséghez. Máté 7.21-ben ezt így fogalmazta meg Jézus: "Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát." Ugyanezt a gondolatot János apostol pedig így írta le: "és a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." (1 Ján. 2.17) Az Istenben hívők tetteinek együtt kell mozdulniuk az Úr akaratával. Az ószövetség hívőinek megüzente Isten Jeremiás próféta által, hogy mi a feltétele annak, hogy Isten velük lakjon. Bár ők valóban választott nép voltak, és Isten kijelentette, hogy valóban közöttük akar lakni, mégis volt feltétele az együtt-lakásnak, az Istennel való közösségnek, és ma is van. "Az a beszéd, a melyet az Úr szóla Jeremiásnak, mondván: állj az Úr házának ajtajába, és kiáltsd ott e beszédet, és mondjad: Halljátok az Úr beszédét mind, ti Júdabeliek, a kik bementek ezeken az ajtókon, hogy imádjátok az Urat! így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg a ti útaitokat és cselekedeteiteket, és veletek lakozom e helyen! Ne bízzatok hazug beszédekben, mondván: Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez! Mert csak ha valóban megjobbítjátok a ti útaitokat és cselekedeteiteket; ha igazán ítéltek az ember között és felebarátja között; Ha jövevényt, árvát és özvegyet meg nem nyomorgattok, és ezen a helyen ártatlan vért ki nem ontotok, és idegen istenek után sem jártok a magatok veszedelmére: Akkor lakozom veletek ezen a helyen, a földön, a melyet a ti atyáitoknak adtam, öröktől fogva mindörökké." (Jer. 7.1-7)
Salamon pedig a Prédikátor könyvének végén így összegez: "A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga! Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az." (Préd. 12.15-6) Az istenfélelem pedig nem az, hogy féljünk Istentől, hanem az, hogy távozzunk el a gonosztól, szakítsunk a rosszal, a bűnnel. Jób 28.28-ban ezt olvashatjuk: "ímé az úrnak félelme: az a bölcseség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás."

A mindeddig felsoroltak valóban feltételei az Istennel való közösségnek, azonban ne gondoljuk azt, hogy mi önmagunktól képesek lennénk Isten parancsolatait megtartani, Isten törvényei szerint élni a saját erőnkből. Ez lehetetlenség. Ez csak és kizárólag az Istennel való közösség által, Isten ajándékaként nyerhetjük el, ha hiszünk Istenben és az ő erejét igénybe vesszük.

A sokaság egy alkalommal ezt kérdezte Jézustól: "Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?" (Ján. 6.28) Ez az emberi felfogás: Mondd meg Jézus, hogy mit tegyünk. Mi tenni akarunk dolgokat Istenért, tenni akarunk magunkért. Adni szeretnék, hogy kaphassak - így működik az emberi gondolkodás. Jézus nem sorolta el nekik, mint más alkalommal (pl. a gazdag ifjúnak), hogy meg kell tartaniuk Isten parancsolatait, mert azok szentek és jók. Jézus a parancsolatok, a törvény, Isten akarata megtartásának alapjára mutatott rá. Igen, Isten akaratát megtartani nagyon is szükséges, ám ez valamin alapul, valamiből következik.. "Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, a kit ő küldött." (Ján. 6. 29)
Minden ezen áll vagy bukik, hogy lesz-e hitünk Jézusban, vagy pedig nem. "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Ján. 3.16) Meg kell ismernünk, miért jött Jézus erre a Földre, hinnünk kell abban, hogy odaadta az életét értünk - de nem csak általában az emberért, hanem énértem személyesen. Hinnünk kell abban, hogy Isten valóban velük akar lakni, és hinnünk kell abban, hogy ő véghezviszi bennünk, hogy az ő akaratát cselekedjük. Engedelmeskednünk kell Istennek, nem azért, mert ő ezt kívülről kéri, hanem mert belülről, a szívünkben megértjük, hogy az ő akarata jó és helyes, ez a legjobb. Mi bármennyit gondolkodnánk, soha nem tudnánk annál jobbat kitalálni, mint amit Isten akar. A mi gondolkodásunknak, belső világunknak át kell itatódnia Isten gondolataival és szándékaival. Ne kényszer legyen az engedelmesség, hanem gyermeki örömmel engedelmeskedjünk a mi mennyei Atyánknak. Mitől leszünk engedelmesek? Ha meglátjuk, milyen rossz a bűn, ha meglátjuk Isten szeretetét és igazságosságát. Mindezeket pedig csak Krisztus keresztjére tekintve ismerhetjük meg. Vajon rossz-e a bűn, ha Isten egyszülött Fiának kellett a bűneinkért meghalnia? Vajon Isten elnézi-e a bűnt, ha a saját Fián kellett megbüntetnie, hogy nekünk életünk lehessen? Jézus eljött a mennyből ide közénk. Itt élt, otthagyva a mennyet, hogy jó pásztorként megkeresse az elveszetteket. Isten a mi büntetésünket őrá mérte.

Egy messiási prófécia

Ésaiás könyvében egy nevezetes messiási prófécia előre elmondta Jézus küldetésének legfontosabb célját, és leírta azt is, hogyan fogják Őt fogadni az emberek.
"Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem volt ábrázata kivánatos! útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orcánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozta, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! és ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultuk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá vetette. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lett rajta vereség?! és a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában. És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz. Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli. Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozta, és a bűnösökért imádkozott!" (ésa. 53.1-12)
Vajon Jézus azokért halt meg, akik szerették őt igazán, akik kitartottak mellette? Igen, mi talán azt mondanánk, hogy a jó emberekért adta az életét Jézus. Emberileg így gondolnánk el.
Fontos meglátnunk, hogy Isten ezt milyen körülmények között, és kikért tette. Pál apostol ezt írja Róm. 5.7-8-ban: "Bizonyára igazért is alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki. Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt." Amikor még semmi remény nem volt felőlünk, Jézus már akkor az életét adta miértünk. Nem csak azokért, akik elfogadják Őt, hanem mindenkiért. A sok milliárd emberért, aki ma él vagy valaha élt, vagy a jövőben élni fog. Isten ebből a világból semmit nem tud átvinni az örök életre, mert minden bűnnel fertőzött. Csak azokat az egyes embereket tudja megmenteni, akik ebből a fertőzésből meg akarnak gyógyulni, az igazságot akarják követni.

Mindenki, aki bánja a bűneit, bátran mehet Jézushoz. Ján. 6.37-ben ezt mondja Jézus: "Mindenki, akit nékem ad az Atya, én hozzám jön; és azt, aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem." Legyünk bármilyen bűnösök, bármilyen romlottak, gondoljuk magunkat bármilyen szennyesnek, úgy ahogyan vagyunk, Jézushoz kell mennünk, és kérnünk, hogy tisztítson meg bennünket, és Ő ezt megteszi. Mi magunkat megtisztítani nem tudjuk, ő viszont szeretne minket tisztává tenni. Jézus megbocsát és megtisztít a rossztól. Mát. 9.13-ban ezt mondta Jézus: "...nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre."

Pál apostol ezt írja a római levélben: "Mert Krisztus, mikor még erőtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért. Bizonyára igazért is alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki. Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa. Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által minekutána megbékéltünk vele." (Róm. 5.6-10)

Jézus élete által, az Istennel való közösség által Isten képes megmenteni minket, és ő meg is akar tartani minket. Szoros közösségbe akar vonni mindannyiunkat magával, az ő beszédének hallgatása és megtartása által. Imádságainkban pedig az ővele való személyes kapcsolatunkat ápolhatjuk, közösségben maradhatunk vele, vagy ha ez a közösség a bűneink miatt meglazult, visszatérhetünk Őhozzá.

Kívánom mindannyiunknak, hogy találjuk meg az értelmes életet a magunk számára az Isten szerinti életben, és engedjük meg az úrnak, hogy átformáljon minket igaz emberekké.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: Szabó Ferenc honlapja - http://www.szaboferenc.hu/eload/elet.htm