Sok ember számára ma nehéz összeegyeztetni a hitüket egy teljes hatalmú és mindentudó Istenben és az ember szabad döntésének valódi szabadságát. Ha Isten mindent tud, ami történni fog, és terve van a teremtett világgal, mi értelme az agyunkat gyötörni, hogy megpróbáljunk valódi döntéseket hozni?
Először is, az isteni „terv” elképzelése nem azt jelenti, hogy van egy nagykönyv, amiben minden előre meg van írva: csupán azt az igazságot fejezi ki, hogy a világegyetem létezése és saját életünk nem puszta véletlen eredménye, hanem oka van annak, hogy létezünk. Isten azért teremtette meg a világot és az embert, hogy kapcsolatba lépjünk vele: meg akarja osztani a saját életét velünk. Ahogyan egy régi keresztény ének mondja: „Krisztusban Isten kiválasztott bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek legyünk előtte, szeretetből” (Ef 1,4) Minden eseményt, amely által Isten megmutatja magát számunkra, egy előzetes szándék vezet (előzetes, de nem időben, hanem logikailag) épp azért, hogy az élet teljességét adja nekünk, Vele közösségben. Ez az ő „terve”, az ő „akarata,” és ez nem más, mint Szeretetének kifejezése.
Ez a szerető akarat az emberek és a helyzetek nagy különbözőségében mutatkozik meg. Először is azokban az ajándékokban nyilvánul meg, amelyet Isten ad teremtményeinek. Az ember esetében az egyik legnagyobb ajándék a választás képessége, a cselekvés szabadsága. Ez az ajándék alapvető, hiszen Isten saját szeretetére szerető választ vár tőlünk. Ha erőltetné ezt, vagy előre meghatározná döntéseinket, teljes ellentmondásba kerülne terveivel; lehetetlenné tenné a szeretetet.
A hibás hit, hogy minden eleve elrendeltetett, abból ered, hogy összekeverjük Istent, a magában létezőt a teremtett idővel. Isten nincs alárendelve a mi időnknek. Isten se nem „előtt,” se nem „után.” Isten Van. János evangéliumában azt mondja Jézus: „Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (Jn 8,58). Isten és köztünk az egyetlen kapcsolódási pont a jelen lehet. Istent valaki már „az Örök Most”-nak is nevezte. Nem az történt ugyanis, hogy Isten megteremtette a világegyetemet, aztán a „kellemes elszigeteltséget” választotta. Épp ellenkezőleg: Szentlelke által Isten minden pillanatunkat átéli velünk, és arra bátorít, hogy életünket szeretet-akaratával harmóniában éljük. Ahelyett, hogy előre eltervezett lenne, Isten terve az, amit vele együtt percről percre, egész életünkön keresztül megélünk azáltal, hogy próbáljuk megköszönni szeretetének ajándékát úgy, hogy szolidaritásban és mások szolgálatában élünk.
Mit jelent egy hívő számára a választás szabadsága?
A szabadságot sokféleképpen értelmezhetjük. Ma az emberek általában a választás szabadságát hangsúlyozzák: szabadnak lenni annyit jelent, hogy az ember maga eldöntheti, hogy mi akar lenni és mit akar tenni. Ez a nézet annyira eluralkodott, hogy többek számára Isten az emberiség ellensége, mert befolyásolni akarja viselkedésünket: így a hit kevésbé szabaddá tesz bennünket.
Hogy teljes képet kapjunk a szabadságról, két szintet kell elkülönítenünk. Egyrészről a szabadság olyan választást feltételez, amely mentes minden külső megkötéstől. Azáltal, hogy Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, megadta nekünk a választás lehetőségét. Nincs minden előre beprogramozva bennünk. Ahhoz, hogy fejlődjünk, lépéseket kell tennünk, amelyeket senki más nem tud megtenni helyettünk. És, ahogy sokszor hallani, a nem választás is egy választás eredménye!
A választás szabadsága magában jó és szükséges, de nem elég ahhoz, hogy elérjük a valódi szabadságot. Valamilyen rendeltetéssel kell meghoznunk ezeket a döntéseket: ezek mind egy végső cél vagy szándék irányába mutatnak. Ahhoz, hogy valóban szabaddá váljunk, a szándékunknak az kell, hogy legyen, hogy azzá váljunk, akik igazán vagyunk, hogy saját identitásunkat teljesen kibontakoztathassuk.
Így hát egyértelműnek kellene lennie, hogy még emberi mértékkel is hibás az a szabadság-nézet, amely arra bátorít bennünket, hogy azt tegyük, amihez kedvünk van. Vannak döntések, amelyek távolabb visznek bennünket saját valónktól. Egy extrém példával élve, ha valaki „szabadon” elhatározza, hogy drogfogyasztó lesz, vagy öngyilkosságot követ el, elfűrészeli azt az ágat, amelyen ül, és megfosztja magát a lehetőségtől, hogy további döntéseket hozzon, amely nagyobb boldogsághoz vezet.
„Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem,” – énekli a zsoltár szerzője (Zsolt 139,1) Ha az emberi szív teremtője az, aki azt a legjobban ismeri (vö: Jer 17,9-10), akkor az Ő segítségével képesek leszünk meghozni a döntéseket, amelyek valódi magunkhoz és így az igazi boldogsághoz vezetnek. Isten elsősorban Igéjével segít bennünket, amely megmutatja cselekedeteink helyes irányát, amely Fiának, Jézus Krisztusnak életében teljesedik ki. Isten Szentlelkének bensőnkben lévő jelenlétével is segít, amely Krisztus halálának és feltámadásának gyümölcse. Ha bízunk Istenben és az ő útját próbáljuk járni, azzal nem oltjuk ki szabadságunkat; arra használjuk szabad akaratunkat, hogy létezésünk Forrásával való kapcsolatunkban valóban önmagunkká váljunk. Az emberi élet teljes kibontakozásának készítünk helyet ezáltal önmagunkban és magunk körül is.
Forrás: Taizéi Közösség
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése