Arról kérdeztük a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány szerzeteseit, mit jelent a nagyböjti időszak a 21. századi ferences életében, és mit gondolnak, hogyan élje meg, kellene megélnie a nagyböjtöt a ma emberének. Nagyböjt első vasárnapján fr. Páll Leó volt tartományfőnök, szászsebesi házfőnök és főegyházmegyei papi spirituális osztja meg gondolatait.
Nem tudom, sikerül-e nekem olyan közös jellemvonást találnom, ami a ferences szerzetesek nagyböjtje szempontjából érvényes minden 21. századi ferences számára. Nem tudom, hogy van-e valami sajátos, amit csak a ferencesek élnek meg a nagyböjt folyamán. Azt sem tudom, hogy a 21. század ferencesei mennyiben különböznek a 20. század vagy a még régebbi idők ferenceseitől. Az biztos, hogy a 21. században is vannak az egyházban ferencesek, és ők is ünneplik a nagyböjtöt.
A nagyböjt olyan időszak, amely ránk köszön akkor is, ha felkészültünk rá, és akkor is, ha még szívesen farsangolnánk egy ideig. A nagyböjt folyamán más hangulata van az imáinknak, a liturgiának, és ez hatással van a közösségi életünkre is. Van, aki régi szép szokás szerint valamilyen jó elhatározással indul neki a nagyböjtnek, szeretne egy lépéssel előbbre haladni a lelki életben, de olyan is van, aki úgy érzi, már így is sok teher nehezedik rá, vagy hogy számára elég, ha szívvel és összeszedetten próbálja átelmélkedni azokat a szentírási szakaszokat, amelyeket az egyház elénk tár a nagyböjt során, és igyekszik odaadással részt venni a nagyböjti liturgikus cselekményekben.
A nagyböjt olyan időszaknak tűnhet, amikor rajtunk a sor, hogy tegyünk valamit. A cselekvés időszakának tűnik, amikor elhatározzuk, hogy megtérünk, elhatározzuk, hogy bizonyos bűnöket kiküszöbölünk az életünkből, bizonyos erényeket jobban próbálunk gyakorolni, többet imádkozunk, több jót teszünk. Magában a kifejezésben, hogy nagyböjt, benne van az, hogy a nagy önmegtagadások ideje, a lemondások, a kiüresedés időszaka.
Éppen ezért a szerzeteseknek – nem csak a papoknak – ilyenkor több dolga akad olyan emberekkel, akik buzgóbban veszik a lelki élet gyakorlatait, és ezért tanácsra, útbaigazításra, bátorításra van szükségük. Meg kell tanítani őket arra, hogy Istennek is hagyjanak valami szerepet, ne ők akarjanak mindent elintézni. Ezért a szerzetesnek a nagyböjtben nem csak a maga nagyböjtjével kell törődnie, hanem másoknak is segítségére kell lennie, hogy gyümölcsözően tudják eltölteni a nagyböjtöt. Különösen fontos ez a 21. században, amikor a kereszténynek már nem nyújt segítséget a lelki életben, a nagyböjti gyakorlatok végzésében sem a környezete, sem a társadalom. Ezért szükséges, hogy legyen, aki őt bátorítsa, lelkesítse, hogy találkozzon olyan szerzetesi közösséggel, amelyet látva, hogy hogyan éli meg a maga nagyböjtjét, ő is vágyat érezzen, és keresse a maga közösségét, azoknak az embereknek a társaságát, akikkel közös lelki utat tudnak megtenni a nagyböjt során.
A nagyböjt a ferences közösség számára az Istenhez való visszatérés időszaka, ami a ferences szerzetes számára egyet jelent a testvéreihez való visszatéréssel. Nem mindenikünknek sikerül nagy önmegtagadásokkal készülni húsvét szent ünnepére. Legtöbbször akkor is zajosak, vidámak vagyunk, amikor illene összeszedetteknek lennünk. A lelkigyakorlataink nem mindig hoznak életirányt meghatározó döntéseket, de újra és újra felfedezzük, hogy Isten, a mi mennyei Atyánk szeret bennünket, és testvéreket adott nekünk. A testvéreink alkalmat nyújtanak arra, hogy gyakoroljuk a türelmet, az elfogadást, a megbocsátást, ugyanakkor megtapasztaltatják velünk azt is, hogy minket Isten szeret, elfogad feltételek nélkül.
***
Tanácsot nem tudok adni a ma emberének, hogyan élje meg a nagyböjtöt, de mondok egy-két szót arról, hogy Szent Ferenc hogyan élte a maga böjtjét, és próbálom átültetni azt a mai ember életébe. Szent Ferenc nagyböjtjét költőien meséli el nekünk a Fioretti (7), hogy a Trasimeno taván lévő lakatlan szigetre ment ki, és ott böjtölt negyven napig. Magával vitt két kenyeret, de nagycsütörtökön, amikor érte ment a barátja, aki oda vitte őt csónakkal, azt látta, hogy a két kenyérből az egyik épen maradt, és a másiknak is csak a fele hiányzott. A jámbor író megjegyzi, hogy azt a fél kenyeret is csak azért ette meg Ferenc, hogy nehogy azt higgye magáról, hogy ugyanolyan erős, mint az Úr Jézus, aki negyven napig nem evett semmit. Ebben a kis, mesébe illő történetben jelen vannak a ferences böjtölés elemei.
Az egyik ilyen elem az önmegtagadás. A ferences önmegtagadás lényege nem a test kínzása, hanem a bűn elleni küzdelem. Bennünk életre kelt az új ember, de csak fokozatosan újulunk meg, és bizony, küzdelembe kerül ez a megújulás. Nem utáljuk tehát a testünket, hanem szeretjük, és éppen ezért akarjuk megóvni attól, ami árt neki, épp ezért akarjuk kivágni belőle azt, ami belülről tönkreteszi, mint egy rosszindulatú daganat. A mai embernek is úgy kell önmegtagadást gyakorolnia a nagyböjt folyamán, hogy fölismeri életében a bűnt, a rosszindulatú daganatot, azokat a cselekedeteket, amelyeket rossz irányba viszik, és azok ellen határozottan fellép, azokról igyekszik lemondani. Ehhez erő kell, határozottság, kitartás. Itt mutatkozik meg, hogy mennyire szükséges minden ember számára a lelki vezetés, a lelki elkísérés. Legyen, aki segít felismerni, hogy milyen téren kell küzdenie, és legyen, akivel megbeszélnie, hogy konkrétan mi a teendő. Legyen, akinek beszámolhat arról, mit próbált meg, és mire jutott.
A másik eleme a ferences nagyböjtnek a visszavonulás. Ez a visszavonulás sem amiatt van, mert rossznak, veszedelmesnek tartanánk a világot, és el akarnánk tőle menekülni, hanem azért van, mert annak a társaságát keressük, aki számunkra a legfontosabb, akit a legjobban szeretünk. Véle kettesben elvonulunk egy csendes helyre, ahol nem zavar bennünket senki. A mai ember számára létfontosságú – különösen a feszültséggel teli, rohanó életritmusban – megtalálni a sivatagot, azt a szigetet, ahová vissza lehet vonulni, ahol fel lehet fedezni, Isten mennyire szereti őt, és véle időzni. Ezért ebben is szeretnénk segítséget nyújtani a ma emberének. Kolostoraink mellett vannak fogadószobák, ahova visszavonulhat, aki erre vágyik, csendben imádkozhat, részt vehet a közös imáinkon, és azokról a dolgokról, amelyek ima közben felszínre kerültek, elbeszélgethet valakivel.
Egy harmadik eleme a ferences böjtölésnek a szegénység keresése. Amikor az ember visszavonul csendben imádkozni, nem visz magával sok mindent. Amikor Szent Ferenc visszavonult, nem vitt magával sok mindent, hogy semmi ne vonja el a figyelmét az Úrral való együttléttől. Ez a mai ember számára olyan nehéz! Nehezen tud csendben visszavonulni anélkül, hogy magával vigye a telefonját vagy a laptopját, hogy naponta meg ne nézze a leveleit, pedig – ahogy mondani szokták – Isten nem mobiltelefonon hív, vagy e-mailen fog megkeresni, megszólítani.
Végül a negyedik elem a teremtés csodálata. Szent Ferenc sokszor vonult vissza magában imádkozni, de olyan helyeket keresett, amelyeket meglátva az emberben ma is vágy ébred arra, hogy ott maradjon. Ezeknek a helyeknek a szépsége nem elvon Istentől, mert ezt nem birtokolja az ember, hanem ellenkezőleg: Istenre emlékeztet, aki annyi mindennel megajándékoz bennünket, és gazdaggá tesz.
Jól teszi a ma embere is, ha imáinak legalább egy részét a természetben, olyan környezetben végzi, ahol a lelke ujjong, a látvány elbűvöli, ahol a teremtményekkel együtt dicsőítheti a Teremtőt. Persze valaki azt kérdezhetné, hogy ezt miért éppen nagyböjtben végezzük, hisz mindez érvényes az év minden napjára. Ez igaz. Ellenben az egyház nem hiába hirdeti meg a nagyböjti időszakot. Amellett, hogy ilyenkor Isten különleges kegyelmet ad azoknak, akik nagyböjt folyamán készülnek húsvét szent ünnepére, jó tudnunk, hogy együtt készülünk a nagy ünnepre, egymás példáján buzdulunk, és egymást támogatjuk a szent úton. Olyan a nagyböjt, mint egy szent zarándoklat, amelyen mindenkinek magának kell megtennie az utat, de a testvéreink, akikkel együtt zarándokolunk, segítségünkre vannak ebben.
Minden olvasónak sok kegyelmet kívánok a nagyböjt folyamán!
Borsodi L. László
Forrás: Vasárnap katolikus hetilap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése