Az Egyház életében a tanítás mellett
mindig fontos szerepet játszott a liturgia, különös módon az imádság, amely
elmélyíti a tanítást és a lelket felemelve, megerősítve a cselekvés indító oka,
forrása lehet. Ez a tapasztalat érvényes az ember és a természet kapcsolatára
is. Az Ószövetségben a természet szépségének a bemutatása, dicsérete elsősorban
a közös imádságban, a zsoltárokban mutatkozik meg. Az utóbbi időben sokat
használt ökológiai egyensúly alapelemei jelennek meg a 104 zsoltárban: „Áldjad
lelkem az Urat! Uram, Istenem, mindennél nagyobb vagy! Fönségbe és méltóságba
öltözöl, a fény, mint köntös úgy fog körül […]. Az ég madarai partjaikon
lakjanak, az ágak közt zengik énekük / A hegyeket kamráid vizéből öntözöd, eged
gyümölcsével a földet jóllakatod. / Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket,
hogy az ember jóllakhasson; / hogy a földből kenyeret nyerjen, a szívét meg
borral vidíthassa” (Zsolt 104,1–2; 12–15).
A teremtés dicsérete
jelenik meg Szent Ferenc Naphimnuszában, ahol az előbb idézett zsoltárhoz
hasonlóan ő is a teremtés szépségéről zeng dicséretet, megszemélyesítve, és
családtagként fogadva az embert körülvevő kozmikus elemeket. Az előbb idézett
alkotások a mai embert is Isten dicséretre ihletik: „Uram! Ne hagyd, hogy
leromboljam az élet templomát / Engedd, hogy hasznomra váljék a tudás, hogy hasznossá
legyek általa; Adj méltóságot rövid napjaimnak.” […] Majd így folytatja: „Uram!
Legyünk társak az alkotásban / Dolgozzunk tovább műved nyomán, / hogy bolygónk
a bőség, a boldogság / És az összhang erős otthona legyen.”
A Teremtőt és a
teremtést dicsőítő kórusba való kapcsolódás másik, gyakoribb formája az
együttgondolkodás kifejezése. Az utóbbi időben az Egyház más testvéregyházakkal
együtt keresi a közös hitből származó igazságok megfogalmazását és annak
lehetőségét, hogy ezt a világ felé, mint örömhírt és figyelmeztető üzenetet
továbbadja. Ennek szép példája a II. János Pál pápa és I. Bartholomeosz pátriárka által közösen
kiadott ún. Velencei
Nyilatkozat, amely a teremtett létünkből eredő
alázatosságra, a megváltásból fakadó reményre és a közös imádság erejébe vetett
hitre hívja fel a figyelmet.
Ugyancsak fontosnak
és a teremtett világ védelmében alkalmasnak és szükségesnek tartjuk azokat az
imaalkalmakat, imanapokat, melyeket a hívek különböző korcsoportjai vagy
közösségei szerveznek, tudatosan csatlakozva a teremtett világ Teremtő Istenét
dicsőítő öröméhez. A természet szeretetét és ritmusának, törvényeinek ismeretét
növelheti, ha azok az egyházi ünnepek, amelyek a természet változásaihoz
kapcsolódnak nagyobb figyelmet kapnak a jövőben. Ezeknek az ünnepeknek a
megfelelő előkészítése és ünneplése – lehetőség szerint – a városi környezetben
is történjen meg.
Forrás:
Felelősségünk a teremtett világért - „Minden általa és érte teremtetett…” (Kol
1,16) - A Magyar Katolikus
Püspöki Konferencia körlevele a teremtett világ védelméről
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése