P. Szabó Ferenc SJ
elmélkedése az évközi 27. vasárnap evangéliumáról
Az apostolok ezzel a
kéréssel fordultak az Úrhoz: „Növeld bennünk a hitet!” Nekünk is, kétezer év
után ugyanígy kell könyörögnünk Jézushoz, illetve a Feltámadott Lelkéhez.
Jézus többször megfeddette
követőit kicsiny hitűségük, hitetlenségük miatt. Pedig látták csodáit, tanúi
voltak isteni hatalmának, majd – a nagypéntek botránya után a Feltámadottnak le
kell ereszkednie hozzájuk, megjelenéseivel csodákat tesz egy ideig, hogy
megerősítse őket hitükben. Teljes csak akkor lesz az apostolok hite, amikor
elérkezik a Szentlélek, és mindenre megtanítja őket, amit korábban nem
értettek, és elküldi őket szerte a világba, hogy hirdessék az örömhírt. Péter
pünkösdi beszédétől kezdve az Apostolok Cselekedetei hírt adnak az apostolok
működéséről, az örömhír terjedéséről.
A hit évében többször
elmélkedtünk keresztény hitünk különböző szempontjairól. Az Egyház sürgeti – a
missziók mellett - az új evangelizálást az ún. nyugati világban, ahol egyre
terjed a szekularizálódás, az elkereszténytelenedés és az ateizmus. Ahhoz, hogy
a nem hívőkkel párbeszédet folytassunk, és hogy hitelesen hirdessük Krisztust,
a mi hitünket is el kell mélyítenünk, meg kell tisztítanunk, és hiteles
tanúságot kell tennünk életünkkel, testvéri szeretetünkkel Krisztusról. Mert a
hit és a hitetlenség határvonala saját szívünkön keresztül húzódik.
H. de Lubac jezsuita
teológus - élete végén bíboros - szerint három szóval jellemezhetjük az
ateistákkal folytatandó helyes párbeszédet: „dialógus, szembesülés, harc. Ha
helyesen értjük a három kifejezést, egyáltalán nem zárják ki, inkább
feltételezik, kiegészítik egymást – összekapcsolódnak. Nem kell szégyellenünk,
hogy az ateizmussal való konfrontációban a harcra is felkészülünk. Nem az
ateisták személyét támadjuk, hanem az ateizmust. Persze lelki fegyvereket használunk.
Legelőször pedig önmagunk ellen fordítjuk e fegyvereket, a bennünk rejtőzködő
ateizmust vagy hamis istenképet igyekszünk legyőzni. Mert a hit és a
hitetlenség határvonala tulajdonképpen mindannyiunk szívén keresztül húzódik.
A hívő magatartása – amikor
szembesül az ateizmussal, vagy az ateista támadja őt – nem lehet más, mint a
harc: harc Istenért – hangsúlyozza H. de Lubac. Példának a tudós gondolkodó
rendtársa és barátja, Teilhard de Chardin magatartását idézi. A neves
paleontológus a tudományos világban forgolódott, sok barátot szerzett nem hívő
tudósok körében is. Ő jelentette ki, nem titkolta, hogy ’harcban áll a
személyes Istenért’.
A hívőnek el kell fogadnia a
vallás, s a hite elleni jogos kritikákat, meg kell szabadulnia minden
farizeizmustól és hiteles tanúságtételre kell törekednie. Szüksége van
alázatra: ez a hitben való szilárdság feltétele. Mert hitünk nem emberi érték,
valami biztos tőke, hanem Isten kegyelmi ajándéka. Értelmes – de nem az ész
szüleménye; abszolút misztérium – amelyet mindig el kell mélyíteni a feltámadt
Krisztus Lelke erejében, meg kell tisztítani a babonás elemektől, és
szeretetben kell gyümölcsöztetni. (Lk 17, 5-10)
Forrás: Vatikáni Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése