Jézus feltámadásának első
szemtanúja, az „apostolok apostola”, az I. század elején született a Tibériás
tava melletti Magdalában (ma Izrael), a hagyomány szerint 74. július 22-én halt
meg Efezusban (ma Törökország) vagy Saint-Maximin-la-Sainte-Baume-ban
(Franciaország). Ereklyéi Vézelay-ben (Franciaország),
Saint-Maximin-la-Sainte-Baume-ban (Franciaország) találhatók. A megtérő bűnös
nők, a foglyok, az egyetemisták és a parfümkészítők védőszentje.
Mária Magdolnáról, vagyis a
Magdalából – egy a Galilei-tó mellett elterülő kis városkából – származó
Máriáról szerzett legfontosabb ismereteinket az evangéliumból merítjük:
Történt aztán, hogy [Jézus]
bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országának
evangéliumát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a
gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét
ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint
Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból. (Lk 8,1-3)
Mária Magdolna jelenléte az evangéliumokban és Jézus életének legfontosabb
pillanataiban, valamint az a tény, hogy nevét majdnem mindig az első helyen
említik azon asszonyok között, akik Jézust kísérték, arról tanúskodik, hogy
Jézus tanítványi körében fontos szerepet töltött be. Ennek ellenére nem sok
információ maradt fenn róla. A keresztény hagyomány ezért összekötötte alakját
más női alakokkal az evangéliumból, mint pl. azzal az asszonnyal, akiből Jézus
hét ördögöt űzött ki (vö. Mk 16,9), vagy azzal a bűnös asszonnyal, aki Simon
farizeus házában „könnyeivel öntözte Jézus lábait, hajával törölgette, majd
megcsókolta és megkente kenettel” (Lk 7,38), vagy a Betániából származó
Máriával (vö. Jn 11,2).
Ennek a három nőnek az
alakját gyakran összemosták a századok folyamán. Jóllehet a biblikusok már
régen „tisztázták” Mária Magdolnát a „gyanúsítgatások és erkölcstelenség vádja”
alól, mégis mintha a nyugati kereszténység nem lenne hajlandó tudomásul venni
az igazságot. Különösen az irodalomban és a festészetben újra és újra a megtérő
bűnös asszony szerepében jelenik meg. Az életrajzi adatoknál azonban messze
fontosabb üzenetet hordoz ennek az asszonynak nemes személyisége.
Jézus keresztje mellett ott
állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna (Jn
19,25). Mária Magdolna pedig és Mária, József anyja figyelték, hogy hová
helyezték (Mk 15,47). Mária Magdolna és a másik Mária ott voltak, és ültek a
sírral szemben, [ahová Jézus testét helyezték] (Mt 27,61).
Jézus elfogatása és kínszenvedése nem ijesztette meg Mária Magdolnát, hiszen a
tanítványokkal ellentétben ő nem menekült el a kereszt alól, hanem a félelem és
a fájdalom ellenére végsőkig kitartott Mestere mellett.
[Mária Magdolna]
hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus
megkérdezte tőle: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő pedig, azt gondolva,
hogy a kertész az, ezt felelte neki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg
nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus megszólította őt: „Mária!”
Erre ő megfordult, és héberül így szólt: „Rabbóni!”, ami azt jelenti: Mester.
Jézus így szólt hozzá: „Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához,
hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és
a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment,
és hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki.
(Jn 20,14-18)
Jézus földi zarándoklása
során többször is átlépett a zsidó jogi előírásokon – hogy csak néhányat
említsünk –, amikor például a szamáriai asszonnyal beszélgetett vagy a beteg
asszonyt meggyógyította szombaton. Ott, az üres sírnál, a kötelező szabályokkal
ellentétben újra szabadon átlépett minden határt. Feltámadása első tanújának
ugyanis egy nőt választott, noha abban a világban a nők – hasonlóan a
rabszolgákhoz és a gyerekekhez – a társadalom legalsó rétegéhez tartoztak. A nő
nem tanulhatott, nem vehetett részt a közéletben, nem tanúskodhatott bíró
előtt. Jézus viszont éppen egy nőt választott ki az emberiség történelme
legfontosabb eseményének – feltámadásának – tanúsítására! És méghozzá milyen
előélettel rendelkező nőt: egy parasztlányt Magdalából, akiből „hét ördögöt
űzött ki”. Teljesen mindegy, hogyan magyarázzuk a hét ördög jelentését (hét
főbűn, pszichikai betegség, erkölcstelen, feslett élet), mindenképp a múltjára
utalnak, ami nincs többé. És éppen Jézus tette őt feltámadásának első tanújává,
vagyis az „apostolok apostolává”, ahogy idővel elnevezték. Mintha azt akarná ez
mondani nekünk, hogy Jézus szemében nem számít a társadalmi helyzet, az állás,
de még a szégyenteljes múlt sem… Számára csak az számít, hogy ki vagy ma.
Mélységes fájdalmában Mária
Magdolna először fel sem ismerte Jézust, akinek testét kereste. Csak amikor
meghallotta az ismerős hangot, amely nevén szólította, akkor nyíltak meg
szemei.
Mária Magdolnához hasonlóan mindannyiunkat nevünkön szólít Jézus. Számára nem
vagyunk tömegember, hanem kivételes, egyedi személyek.
Valaki mondta egyszer, hogy
ha Isten minden szempontból hasonlóvá vált volna hozzánk emberekhez, akkor
hamar megtanulta volna megvetni a saját szeretet parancsát. Elég lett volna
néhány természeti csapás, és a templomok hamar megteltek volna hívekkel. Ha
hasonlóvá vált volna az emberekhez.
De Ő inkább csendben akart
hozzánk fordulni, néven szólítva bennünket, ahogy Mária Magdolnával is tette
húsvét hajnalán, kockáztatva ezzel, hogy a saját dolgainkkal való
foglalatoskodás közepette nem halljuk meg az Ő hangját és összetévesztjük Őt a
kertésszel.
Istenünk, a te egyszülött Fiad Mária
Magdolnára bízta, hogy elsőként ő hirdesse a feltámadás örömhírét.
Közbenjárására add, hogy példája nyomán mi is hirdessük, hogy Krisztus él, és
megláthassuk őt dicsőségedben. Aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
Lengyelből fordította
Szemere János atya.
Forrás: Vatikáni Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése