Máriát tisztelői nem ok nélkül és
nem csupán véletlenségből nevezik anyjuknak, s ezt is oly sűrűn teszik, hogy
úgy tetszik, mintha nem is volnának képesek őt másképpen hívni s nem bírnának
betelni azzal, hogy őt az anya elnevezéssel illessék. Igen, anyának hívjuk őt,
mivel tényleg az; mivel testi értelemben ugyan nem, de lelki értelemben igenis
anyja a mi üdvösségünknek és lelkünknek.Midőn a bűnbeesés tőlünk Isten kegyelmét elrabolta, egyszersmind lelkünk életét is elvette.
Mikor így a halál fiaivá lettünk, eljött Jézus, a mi Megváltónk, végtelen irgalma és szeretete által indíttatva, hogy kereszthalála által ismét visszaszerezze nekünk elvesztett életünket, miként ezt Ő maga is kijelenti: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővebben legyen.” (Jn 10,10) Jézus így szólt: „hogy bővebben legyen”; a hittudósok szerint ugyanis Jézus Krisztus az ő megváltó halála által velünk a lelki javak oly nagy bőségét közölte, mely messze túlszárnyalja a kárt, melyet Ádám bűnével okozott. Így lőn Jézus, mivel minket az ő mennyei Atyjával kiengesztelt, az új kegyelemszövetségben lelkünk Atyjává, miként ezt a próféta megjövendölte: „A jövendőség atyja, békesség fejedelme.” (Iz 9,6) Ha tehát Jézus lelkünknek atyja, akkor Mária a mi anyánk, mert az által, hogy Jézust nekünk a világra szülte, az igaz életet adta nekünk; midőn a Kálvárián felajánlotta szent Fiának életét a mi üdvünkért, egyszersmind újra szült bennünket az isteni kegyelem élete számára.Két különböző időben lett tehát Mária a szentatyák tanítása szerint lelkünk anyjává, és pedig első ízben akkor, midőn méltó lett ama kegyelemre, hogy az Isten fiát szűz méhébe fogadja, miként azt Nagy Albert és még világosabban Szienai Szent Bernardin tanítja. Utóbbi azt állítja, hogy a boldogságos Szűz attól a pillanattól fogva, midőn az örvendetes hírt hozó angyalnak beleegyezését adta, amelytől az Ige megtestesülése függött, végtelen buzgósággal imádkozott Istennél üdvünkért és szeretetteljes anya módjára állandóan szívében hordott bennünket. (S Bern. Tr. de B. V. serm. 6) Szent Lukács Jézus Krisztus születésének elbeszélésénél ama kifejezéssel él, hogy Mária a világra hozta elsőszülött fiát: „És szülé az ő elsőszülött fiat.” Ha az evangélista azt mondja, hogy Mária megszülé elsőszülött fiát, úgy bizonyára még egyéb fiainak is kellett lenni, jegyzé meg egy híres író; – már pedig hitigazság, hogy Máriának Jézuson kívül nem volt több testi értelemben vett fia, tehát lelki értelemben vett gyermekeinek kell lenniük, s azok mi vagyunk. Ezt az Úr Szent Gertrúdnak ki is jelentette; midőn ez ugyanis egy napon Szent Lukács evangélistának fentidézett helyét olvasta, egészen zavarba jött, mivel nem tudta elképzelni, miként lehet Jézust Mária elsőszülött fiának nevezni, mikor Máriának csak Jézus volt a fia. Ekkor megmagyarázta neki az Isten, hogy Jézus testi értelemben volt Máriának elsőszülött gyermeke, az összes emberek pedig lelki értelemben voltak utóbb született gyermekei.
Ezek után megérthetjük az Énekek énekének Máriára vonatkozó következő szavait is: „Tested mint a liliomokkal kerített búzaasztag.” Szent Ambrus azt mondja e mondatról, hogy Mária legtisztább teste, bár csak egyetlen egy búzaszemet, ti. Jézus Krisztust rejtette magában, mégis búzaasztagnak nevezhető, mivel ez az egyetlen mag magában zárta mind ama kiválasztottakat, kiknek anyjává kellett egyúttal lennie. (S. Ambr. de Instit. Virg.) Szent Vilmos apát így kiált fel: „Ebben az egyetlen búzaszemben, Jézus Krisztusban, az emberiség Megváltójában, Mária sokakat szült az üdvösségre. Mivel magát az Életet szülte, egyúttal sokaknak adott életet; minthogy Mária Jézust, a mi Üdvözítőnket és életünket szülte, ennélfogva mindnyájunkat újra szült az üdvösségre és életre.” (S. Guill. in Can. 5. 13.)
Másodízben akkor szült minket újra Mária a kegyelemre, mikor szeretett fiának életét oly sok fájdalom közt üdvünkért az örök Atyának áldozatul hozta. Szent Ágoston azt tanítja, hogy mivel Mária akkor szeretetével közreműködött a hívőknek a kegyelemre való újjászületésében, ez által lelki értelemben Két különböző időben lett tehát Mária a szentatyák tanítása szerint lelkünk anyjává, és pedig első ízben akkor, midőn méltó lett ama kegyelemre, hogy az Isten fiát szűz méhébe fogadja, miként azt Nagy Albert és még világosabban Szienai Szent Bernardin tanítja. Utóbbi azt állítja, hogy a boldogságos Szűz attól a pillanattól fogva, midőn az örvendetes hírt hozó angyalnak beleegyezését adta, amelytől az Ige megtestesülése függött, végtelen buzgósággal imádkozott Istennél üdvünkért és szeretetteljes anya módjára állandóan szívében hordott bennünket. (S Bern. Tr. de B. V. serm. 6) Szent Lukács Jézus Krisztus születésének elbeszélésénél ama kifejezéssel él, hogy Mária a világra hozta elsőszülött fiát: „És szülé az ő elsőszülött fiat.” Ha az evangélista azt mondja, hogy Mária megszülé elsőszülött fiát, úgy bizonyára még egyéb fiainak is kellett lenni, jegyzé meg egy híres író; – már pedig hitigazság, hogy Máriának Jézuson kívül nem volt több testi értelemben vett fia, tehát lelki értelemben vett gyermekeinek kell lenniük, s azok mi vagyunk. Ezt az Úr Szent Gertrúdnak ki is jelentette; midőn ez ugyanis egy napon Szent Lukács evangélistának fentidézett helyét olvasta, egészen zavarba jött, mivel nem tudta elképzelni, miként lehet Jézust Mária elsőszülött fiának nevezni, mikor Máriának csak Jézus volt a fia. Ekkor megmagyarázta neki az Isten, hogy Jézus testi értelemben volt Máriának elsőszülött gyermeke, az összes emberek pedig lelki értelemben voltak utóbb született gyermekei.
Ezek után megérthetjük az Énekek énekének Máriára vonatkozó következő szavait is: „Tested mint a liliomokkal kerített búzaasztag.” Szent Ambrus azt mondja e mondatról, hogy Mária legtisztább teste, bár csak egyetlen egy búzaszemet, ti. Jézus Krisztust rejtette magában, mégis búzaasztagnak nevezhető, mivel ez az egyetlen mag magában zárta mind ama kiválasztottakat, kiknek anyjává kellett egyúttal lennie. (S. Ambr. de Instit. Virg.) Szent Vilmos apát így kiált fel: „Ebben az egyetlen búzaszemben, Jézus Krisztusban, az emberiség Megváltójában, Mária sokakat szült az üdvösségre. Mivel magát az Életet szülte, egyúttal sokaknak adott életet; minthogy Mária Jézust, a mi Üdvözítőnket és életünket szülte, ennélfogva mindnyájunkat újra szült az üdvösségre és életre.” (S. Guill. in Can. 5. 13.)
Másodízben akkor szült minket újra Mária a kegyelemre, mikor szeretett fiának életét oly sok fájdalom közt üdvünkért az örök Atyának áldozatul hozta. Szent Ágoston azt tanítja, hogy mivel Mária akkor szeretetével közreműködött a hívőknek a kegyelemre való újjászületésében, ez által lelki értelemben tanítványnak, értésünkre akarván adni ezzel, hogy az Úr Máriát mindazok anyjává jelölte ki, kik keresztények s így méltók a tanítvány elnevezésre.
Én a szép szeretet anyja vagyok, mondja Mária, mivel az ő szeretete, mely lelkünket Isten színe előtt kedvessé teszi, eszközli egyúttal azt is, hogy ez a szerető anya bennünket gyermekeivé fogad. (Pacciuch. de B. V.) És vajon melyik testi értelemben vett anya szereti annyira gyermekeit, mint ahogyan te bennünket szeretsz, ó legédesebb királynő, ki kizárólag csak a mi jólétünkkel vagy elfoglalva, ki bennünket oly forrón szeretsz, és oly nagy gonddal mozdítod elő javunkat, mondja Szent Bonaventura.
Boldogok, kik egy ily szerető és hatalmas anyának oltalma alatt élnek. Noha Mária még nem élt Dávid korában, mégis a királyi próféta már akkor abban kereste üdvét, hogy Mária hű gyermekének vallotta magát és így könyörgött Istenhez: „Szabadítsd meg szolgálód fiát.” Milyen más szolgálóról beszélhetett ” volna a próféta – mondja Szent Ágoston – ha nem arról, ki ezt mondja magáról: „Íme az Úr szolgáló leánya?” (Aug. in Ps. 85.) Ki merné – kiált fel b. Bellarmin bíboros (Bellarm. de sept. verb.) Mária gyermekeit az ő szívétől elszakítani, ha ezek ellenségeik elől menekülve nála védelmet keresnek? Vajon a pokol összes dühe, a szenvedélyek romboló vihara képes volna-e őket legyőzni, ha minden bizalmukat ennek a hatalmas anyának pártfogásába helyezik? Mondják, hogy a bálna szájába veszi kölykeit, és ily módon védi, ha abban a veszedelemben forognak, hogy a vihar vagy a vadász zsákmányai lesznek. Novarinus szerint hasonló módon védi meg ez a szelíd anya a hívőket és anyai szeretetébe fogadja őket, ha a szenvedélyek viharai és a sátán fenyegetik azokat, míg be nem vezeti a mennyország biztos kikötőjébe. (Novarin. c. 14. exc. 81.) Ó hőn szeretett és legjobb Anya, hálát adunk Istennek s hálát akarunk adni neki az egész örökléten át, hogy téged anyánkká és ezen élet összes veszélyei ellen menedékhelyünkké tett. A boldogságos Szűz maga jelentette ki Szent Brigittának, hogy minden lehetőt megtesz megmentésünkre, hasonlóan az anyához, ki gyermekét az ellenség fegyvereitől látja körülvéve. „Így járok el gyermekeimmel szemben – szólt a szenthez – s így is fogok mindig cselekedni, legyenek bármily nagy bűnösök is, ha megteszik a legcsekélyebbet, hogy ti. segítségül hívnak.” (Rev. lib. 4. c. 38) Biztosak lehetünk tehát aziránt, hogy a pokollal vívott minden harcunkban győzünk és fogunk is győzni, ha Isten anyjához fordulunk, ki egyúttal a mi anyánk is és folyton feléje kiáltjuk: „Oltalmad alá futunk Istennek szent Szülője.” Hányszor arattak győzelmet a hívők ezen rövid, de annál hathatósabb imádsággal a pokol felett? Többek közt ezzel az imádsággal győzte le Istennek hős szolgálója, a keresztről nevezett Mária a sátán összes incselkedéseit.
Örvendjetek tehát ti, kik Mária gyermekei vagytok és tudjátok meg, hogy ő mindenkit gyermekének, ismer el, aki csak az óhajt lenni; örvendjetek, mert mitől kellene félteni üdvösségteket, ha ilyen anya védelmez, és segít benneteket. Szent Bonaventura szerint olyannak, ki szereti e jó anyát és bízik segítségében, fel kell bátorodnia és felkiáltania: „Mit félsz, édes lelkem? nem, te nem fogsz elveszni, mivel ítéleted Jézustól, a te testvéredtől és Máriától, a te anyádtól függ.”
E gondolatot annyira vigasztalónak találta Szent Anzelm, hogy örvendezve felkiáltott: „Ó boldog bizalom, ó biztos menedék, Istennek anyja egyúttal az én anyám is! Mily biztossággal remélhetjük tehát üdvösségünket, hiszen az a mi jó testvérünk és könyörületes anyánk elhatározásától függ.” (In Depr. ad V.) Igen, a mi anyánk maga hív bennünket magához e szavakkal: „Ha valaki kicsiny, jöjjön hozzám.” (Péld 9,4) A kicsiny gyermekeknek mindig ajkukon van anyjuk neve, s valahányszor veszélyben forognak, vagy megijednek, tüstént hangos szóval kiáltják: „Anyám, anyám!” Ó legédesebb, legszeretőbb anyánk, Mária! hasonlót kívánsz te mi tőlünk is; kívánod, hogy mi is olyanok legyünk, mint a gyermekek, hogy minden veszedelemben segítségül hívjunk és mindig hozzád meneküljünk, mert te akarsz segíteni, te meg akarod tenni, hogy üdvözüljünk, miként azt meg is cselekedted mindazon gyermekeiddel, kik hozzád menekültek.
A Jézustársaságának nápolyi történetében a következő részletet találjuk egy skót nemes ifjúról, kit Elfinston Vilmosnak hívtak s rokona volt Jakab királynak. A protestáns vallásban nevelkedve, buzgón kitartott felekezete mellett, míg végre megvilágosítva az isteni kegyelem sugaraitól, felismerte tévhitét. Erre Franciaországba ment, hol égy jámbor skót jezsuita segítségével, de még inkább a boldogságos Szűznek közbenjárása révén, ki őt az igazság megismerésében gyámolította, hátat fordított eddigi vallásának és katolikussá lőn. Később Rómába utazott. Egy napon barátjainak egyike igen elszomorodva látta őt, kérdezősködött ennek oka felől. Erre Vilmos elbeszélte, hogy az elmúlt éjjel megjelent neki megholt édesanyja és így szólt hozzá: „Szerencséd, kedves fiam, hogy visszatértél az igaz Egyház kebelébe, mert lásd, én tévhitemben haltam meg s emiatt elkárhoztam.” Ettől az időtől fogva Máriához való ragaszkodása még nagyobb lett; egyetlen édesanyjául választotta. Erre Mária azt a gondolatot sugallta neki, hogy vonuljon kolostorba, mit ő tüstént ünnepélyesen meg is ígért. Mivel azonban nemsokára ezekután beteg lett, Nápolyba ment, hogy e légváltozással helyreállítsa egészségét. Isten azonban úgy akarta, hogy itt haljon meg, még pedig mint szerzetes. Minthogy tehát röviddel Nápolyba érkezte után betegsége életveszélyesre fordult, kéréssel és könyörgéssel kivitte, hogy Jézustársaságának elüljárói fölvették a szerzetbe. A legméltóságosabb Oltáriszentség előtt, melyet útiköltségül vett magához, tette le fogadalmát, s jezsuita lett. Mindnyájan mélyen meg voltak hatva, midőn édesanyjának, Máriának szíve mélyéből köszönetet mondott, hogy őt a tévtanok elhagyásában megsegítette, s megadta neki a kegyelmet, hogy nem csak az igaz Egyházban, hanem azonfelül még Isten házában a szerzetesek, az ő új testvérei közt halhat meg. Örömmel eltelve így kiáltott fel: „Ó mily boldog vagyok, hogy ily sok angyal közt halhatok meg.” Kérték, engedjen magának egy kis pihenőt, ő azonban így felelt: „Ó most nincs idő pihenésre, mikor oly közel halálom”. Mielőtt lelkét kiadta volna, így szólt szerzetes testvéreihez: „Nem látjátok, édes testvéreim, miként segítenek engem az ég angyalai?” Egyik szerzetes hallván, hogy néhány szót suttog, kérdé, mit beszél, mire ő felelé, hogy őrzőangyala tudtára adta, hogy csak rövid ideig kell a tisztítóhelyen maradnia s nemsokára a mennyországba jön. Majd erre állhatatosan és buzgón folytatta imádságát Máriához, s oly csendesen hunyt el, mint a kicsiny gyermek, ki anyja karjaiba veti magát, hogy ott megpihenjen, miközben felkiáltott: „Anyám, anyám!” Nemsokára egyik igen buzgó szerzetes kijelentést nyert, hogy már az égben van.
Ima
Óh szentséges anyám, Mária! miként lehetséges, hogy ámbár oly szent anyám van, magam mégis oly gonosz vagyok? Anyám van, ki a legtökéletesebben át van hatva Isten izzó szeretetétől, s magam még mindig a teremtményeket szeretem. Miként lehetséges, hogy én a teremtményeket szeretem, mikor oly anyám van, ki annyira lángol az isteni szeretettől? Hogyan lehetséges, hogy én oly szegény vagyok, mikor oly erényekben dúsgazdag anyám van? Ó szeretetreméltó anyám, valóban nem érdemlem meg, hogy továbbra is gyermekednek nevezz, mert gonosz magaviseletem által nagyon is méltatlan lettem e névre. Megelégszem, ha szolgádnak fogadsz, mert íme kész vagyok lemondani a világ minden javairól, csakhogy helyet foglalhassak legutolsó szolgáid közt. Igen, mindennel megelégszem, csak engedd meg, hogy anyámnak hívhassalak. E név a legnagyobb örömet és a legteljesebb vigaszt nyújtja nekem, mivel arra emlékeztet, hogy szeretnem kell téged. Ez a név remélnem engedi, hogy meg fogsz segíteni. Ha bűneimnek és az isteni igazságosságnak megfontolása rettegéssel tölt el, azonnal újabb remény éltet, ha meggondolom, hogy anyám vagy. Engedd meg tehát, hogy anyámnak, szeretetre legméltóbb anyámnak nevezhesselek. Igen, ezzel a vigasztalással teljes névvel üdvözöllek, így óhajtlak mindig hívni. E siralomvölgyben Isten után te légy reményem, menedékem, szerelmem. Életem utolsó pillanatában lelkemet a te szent kezeidbe akarom átadni és hozzád kiáltani: „Ó Anyám, ó Anyám, Mária, segíts, könyörülj rajtam!” Amen.
Forrás: Liguori Szent Alfonz: Szűz Mária dicsősége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése