Egyszerűen fogalmazva a közbenjáró ima a másokért való imádkozást jelenti. Az Ószövetségben fontos szerep jutott azoknak, akik imában jártak közben népükért, gondoljunk csak Ábrahámra, Mózesre, Dávidra, Sámuelre, Ezékiásra, Elizeusra, Jeremiásra, Ezékielre vagy Dánielre. Krisztust a legfőbb Közbenjáróként mutatja be az Újszövetség, így a keresztények által elmondott valamennyi imádság közbenjárásnak tekinthető, hiszen Krisztuson keresztül jut el az Atyához. Jézus kereszthalálával áthidalta a szakadékot Isten és az ember között. Közbenjárásának köszönhetően mi is közbenjárhatunk imádságban keresztény testvéreinkért vagy az elveszettekért, és könyöröghetünk, hogy Isten teljesítse a kéréseiket akarata szerint. „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,” (1Tim 2:5) „Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik [vagy közbenjár – a fordító] is értünk?” (Róm 8:34)
A közbenjáró ima csodálatos példáját találjuk Dániel könyve 9. részében. Az igazi közbenjáró ima minden elemét felfedezhetjük benne: az Igére reagál (2. vers), buzgóság és önmegtagadás jellemzi (3. vers), önzetlen azonosulást fejez ki Isten népével (5. vers), a bűnbánat erősíti meg (5-15. versek), Isten jellemére hagyatkozik (4, 7, 9, 15. versek), és Isten dicsőségét tűzi ki célul (16-19. versek). A keresztényeknek Dánielhez hasonlóan töredelmes és bűnbánó szívvel, saját méltatlanságuk tudatában és önnön vágyaikat megtagadva kell Isten elé járulniuk másokért. Dániel nem ezt mondja Istennek: „Jogom van ezt kérni tőled, Istenem, mert én az egyik különleges, kiválasztott közbenjáród vagyok.” Ehelyett bűnösnek ítéli magát, aki közvetkezésképpen semmit sem követelhet Istentől. Az igazi közbenjáró nem csupán Isten akaratának megismerésére és beteljesedésére vágyik, hanem azt kéri, hogy mindenképpen legyen meg az Úr akarata, bármi legyen is az, és bármibe kerüljön is. Az igazi közbenjáró nem a maga dicsőségét keresi, hanem Istenét.
Lássuk most a teljesség igénye nélkül, hogy kikért kell közbenjárnunk: „minden feljebbvalóért” (1Tim 2:2), a szolgálattevőkért (Fil 1:19), a gyülekezetért (Zsolt 122:6), a barátainkért (Jób 42:8), embertársainkért (Róm 10:1), a betegekért (Jak 5:14), ellenségeinkért (Jer 29:7), üldözőinkért (Mt 5:44), azokért, akik elhagytak bennünket (2Tim 4:16) és minden emberért (1Tim 2:1).
Bevette magát egy tévhit keresztény körökben, miszerint a közbenjáró hívek egyfajta magasabb rendű „kasztot” alkotnak, akiket Isten különleges szolgálatra hívott el. A Biblia világosan azt tanítja, hogy Isten minden keresztényt elhívott a közbenjárásra. Minden keresztény szívében ott lakik a Szent Szellem, ezért nekünk is éppúgy közben kell járnunk egymásért, ahogyan a Szent Szellem Isten akarata szerint közbenjár értünk (Róm 8:26-27). E parancs mindenkihez szól, nem pedig egyfajta keresztény elit privilégiuma. Valójában bűnt követünk el, ha nem járunk közben másokért. „Tőlem is távol legyen, hogy vétkezzem az Úr ellen, és ne imádkozzam többé értetek.” (1Sám 12:23)
Nyilván Péter és Pál sem korlátozta, hogy kik imádkozzanak értük. „Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez.” (ApCsel 12:5) Vegyük észre, hogy az egész gyülekezet imádkozott, vagyis nem csupán azok, akiknek különleges ajándékuk volt a közbenjárásra. Pál az Efézus 6:16-18-ban a keresztény hit alapjaira hívja fel az efézusi hívek figyelmét (valamennyiükét!), s ezek közé tartozik a „mindenkor a Lélek által” történő közbenjárás is. A közbenjáró imádság nyilvánvalóan minden keresztény hívő életének szerves részét kell, hogy képezze.
Ezenkívül Pál a Rómabeli híveket is arra kérte, hogy imádkozzanak érte (Róm 15:30), és a Kolossébeliek közbenjárására is számított (Kol 4:2-3). Egyik helyen sem utal arra, hogy csak a hívek egy meghatározott csoportja vehetne részt e szolgálatban. Éppen ellenkezőleg: akik imát kérnek, azoknak minden segítség jól jön! Nincs tehát bibliai alapja annak a feltételezésnek, mely szerint a közbenjárás csupán egyes keresztyének előjoga és elhívása lenne, sőt, kifejezetten káros ez a szemléletmód, mivel gyakran büszkeséget és felsőbbrendűséget szül.
Isten minden keresztényt elhívott a közbenjárásra, és azt szeretné, ha minden hívő aktívan venne részt ebben a szolgálatban. Milyen csodálatos kiváltság, hogy imáinkkal és kéréseinkkel alázatosan járulhatunk a Mindenható Isten trónja elé!
Forrás: Got Questions
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése