I. A világiak egyházi
identitása
Cél: megérteni, hogy ki a világi hívő, mi a hivatása, mi a helye az Egyházban, mert „a keresztségből és bérmálásból származó laikus felelősség tudatossága nem mindenhol jellemző” (vö. Evangelii Gaudium 102.)
1. A világi hívő hivatása a keresztségben gyökerezik, és az értelmét az Egyház, mint közösség (communio) misztériumában találja meg: Az Egyház Isten gyermekeinek nagy családja, amelybe a keresztségünk révén tartozunk. Az Egyház Krisztus Misztikus Teste, Isten szeretetét tanúsítja a világban és Őhozzá vonzza az embereket. Minden megkeresztelt részesedik az Egyház szentségében, részesül és hozzájárul a szentek közösségéhez. Az Egyházban található különböző hivatások (életállapotok, szolgálatok, karizmák) értelme és haszna az Egyház missziós közösségének építésében található. Hivatás: Isten hívása, amelyben meghívja az illetőt, hogy valósítsa meg a küldetést, amelyre Isten teremtette.
2. Ki a laikus hívő és mi a jellemzője: A krisztushívők csoportosítása (két szempontból):1.Laikusok – akik nem részesültek a papság szentségében, és klerikusok (diakónusok, áldozópapok, püspökök. 2.Szerzetesek (az evangéliumi tanácsokat nyilvános fogadalommal vállalók) és világiak. Vannak olyanok, akik megszentelt életet élnek, de nem szerzetesek.
A világi jelleg: a világban és az evilági elfoglaltságok között élni keresztény módon. A laikusok karizmája (a Szentlélek adta kegyelem, amellyel az Egyházat építik): a Szentlélek meghívja és képessé teszi őket arra, hogy keresztény módon éljenek a világban és az evangélium szerint tevékenykedjenek az evilági ügyekben. Ez Isten kegyelme, mert csak Isten gyermeke képes helyreállítani az evilági dolgokat a megszentelő kegyelem által. „Rájuk bíz egy hivatást, mely teljesen megfelel a világban elfoglalt helyzetüknek; ugyanis „Itt hívja meg őket Isten, hogy saját hivataluk gyakorlásával az evangélium szellemében élve kovászként belülről járuljanak hozzá a világ megszenteléséhez, és életük tanúságával – hitük, reményük és szeretetük ragyogásával – mutassák meg másoknak Krisztust.” Így a világi hívők számára a világban való létezés és cselekvés nem csupán antropológiai és szociológiai, hanem sajátosan teológiai és egyházi valóság is. Világi körülményeik között ugyanis maga az Úr nyilvánítja ki tervét, és egyedi hivatást közöl velük, hogy „az ideigvaló dolgok intézése és Isten szerint való rendezése által keressék Isten Országát.”(ChL15)
3. A világi hívő sajátos módon részesül Krisztus papi, prófétai és királyi küldetésében:
a) egyetemes papság: felajánlják mindennapi életüket és nehézségeiket, amelyek Krisztus által Istennek kedves lelki áldozattá válnak (főleg az Eucharisztia ünneplésében), „Így a világi hívek mint mindenütt szentül cselekvő imádók magát a világot szentelik Istennek.” (LG34).
b) prófétai küldetésük és tanúságtételük: befogadják életükbe az evangéliumot és tanúságot tesznek róla szavukkal és tetteikkel bátran és türelmesen. „Az ígéret fiainak bizonyulnak, ha erősek a hitben és a reményben, jól fölhasználják a jelen pillanatot (vö. Ef 5,16; Kol 4,5), és türelmesen várják az eljövendő dicsőséget (vö. Róm 8,25). Ezt a reményt pedig ne zárják magukba, hanem folyamatos megtéréssel és küzdve “ennek a sötét világnak kormányzói, a gonosz szellemek ellen” (Ef 6,12) a világi élet struktúráin keresztül is fejezzék ki.” (LG 35)
c) részesülnek Krisztus királyi feladatában, hogy az egész teremtett világ alá legyen vetve az Atyának, kezdve saját magukon, legyőzve magukban a bűnt és átadva magukat mások szolgálatára. „Ezt a hatalmat közölte tanítványaival, hogy ők is a királyi szabadság állapotába kerüljenek, és önmegtagadásukkal, szent életükkel legyőzzék magukban a bűn országát (vö.Róm 6,12), sőt hogy másokban is Krisztusnak szolgálva, alázatosan és türelmesen elvezessék testvéreiket ahhoz a Királyhoz, akinek szolgálni uralkodás.” (LG 36)
4. Az általános és szolgálati papság egymásra irányuló feladata, két különböző formája a Krisztus papságában való részvételnek: az általános papság által a hívek szent életük által Istennek kedves áldozatot ajánlanak fel, és így szentelik meg a világot. A szolgálati papság által az áldozópapok és püspökök azonosulnak Krisztussal, a Fővel és Pásztorral, és a szentség kegyelme által képesek lesznek az Eucharisztia bemutatására és az Egyház közösségében a hívek megszentelésére, tanítására és kormányzására. Az egymásra irányultság: a hívek életszentsége az az áldozat, amit a misében egyesítenek Krisztus érdemeivel és bemutatnak áldozatként a papok. „ A szolgálati papság az általános papság szolgálatában áll, és az összes keresztények keresztségi kegyelmének kibontakoztatására irányul. Egyike azon eszközöknek, melyekkel Krisztus szüntelenül építi és vezeti a maga Egyházát.” (KEK 1547)
5. A világiak és a megszentelt életet élők kiegészítik egymást, így élik meg a communiót az Egyházon belül: mindig létezett a kapcsolat, de az intenzitása és sokfélesége, ami az utóbbi időkre jellemző, az idők jelének tekinthető. A világi hívek ösztönzést kaphatnak a megszentelt életet élőktől arra, hogy észrevegyék, hogy a mennyei javak már itt jelen vannak, és lehetséges a Krisztus által elnyert új és örök életet élni. Rámutatnak a természetfölötti javaknak a földieket felülmúló szépségére. A világi Krisztus-hívők a maguk világi voltát és sajátos szolgálataikat adják viszonzásul a megszentelt életet élőknek. Tanúságtételük segít nekik legyőzni a szubjektív életszentség kísértését, amelyben szétválik a hit és az élet.
6. A világi krisztushívők jogai és kötelességei:
a laikus hívek hivatásának megőrzése és termékennyé tétele érdekében az Egyház jogi szabályozása igyekszik garantálni jogaikat és megfogalmazni kötelezettségeiket:
Egyházi Törvénykönyv (1983) II. könyv, 208-231. kánonok: egyenlőség, megőrizni az egységet az Egyházzal, életszentségre való törekvés, az evangélium terjesztése, engedelmesség a pásztoroknak, részesedés az Egyház lelki javaiból, istentisztelet saját rítus szerint, egyesülési jog, keresztény neveléshez való jog, életállapot megválasztásának joga, hozzájárulni az egyház szükségleteihez stb.
A minden hívőre vonatkozó szabályokon túl az Egyházban létrejött társulások (szerzetesi és világi) tagjaira a saját joguk (saját szabályzatuk) is vonatkozik.
Kérdések:
- Mikor tapasztaltad meg Krisztus jelenlétét a világban és laikus hívő tanúságtétele által?
- Milyen élményeid vannak papi, prófétai és királyi küldetésed gyakorlásáról?
- Mit jelent számunkra a „világban élni”? Mit kapunk tőle és mit adunk mi?
- Mit kapunk mi, laikusok, a papoktól és mit adunk nekik? És a megszentelt életet élőktől?
Cél: megérteni, hogy ki a világi hívő, mi a hivatása, mi a helye az Egyházban, mert „a keresztségből és bérmálásból származó laikus felelősség tudatossága nem mindenhol jellemző” (vö. Evangelii Gaudium 102.)
1. A világi hívő hivatása a keresztségben gyökerezik, és az értelmét az Egyház, mint közösség (communio) misztériumában találja meg: Az Egyház Isten gyermekeinek nagy családja, amelybe a keresztségünk révén tartozunk. Az Egyház Krisztus Misztikus Teste, Isten szeretetét tanúsítja a világban és Őhozzá vonzza az embereket. Minden megkeresztelt részesedik az Egyház szentségében, részesül és hozzájárul a szentek közösségéhez. Az Egyházban található különböző hivatások (életállapotok, szolgálatok, karizmák) értelme és haszna az Egyház missziós közösségének építésében található. Hivatás: Isten hívása, amelyben meghívja az illetőt, hogy valósítsa meg a küldetést, amelyre Isten teremtette.
2. Ki a laikus hívő és mi a jellemzője: A krisztushívők csoportosítása (két szempontból):1.Laikusok – akik nem részesültek a papság szentségében, és klerikusok (diakónusok, áldozópapok, püspökök. 2.Szerzetesek (az evangéliumi tanácsokat nyilvános fogadalommal vállalók) és világiak. Vannak olyanok, akik megszentelt életet élnek, de nem szerzetesek.
A világi jelleg: a világban és az evilági elfoglaltságok között élni keresztény módon. A laikusok karizmája (a Szentlélek adta kegyelem, amellyel az Egyházat építik): a Szentlélek meghívja és képessé teszi őket arra, hogy keresztény módon éljenek a világban és az evangélium szerint tevékenykedjenek az evilági ügyekben. Ez Isten kegyelme, mert csak Isten gyermeke képes helyreállítani az evilági dolgokat a megszentelő kegyelem által. „Rájuk bíz egy hivatást, mely teljesen megfelel a világban elfoglalt helyzetüknek; ugyanis „Itt hívja meg őket Isten, hogy saját hivataluk gyakorlásával az evangélium szellemében élve kovászként belülről járuljanak hozzá a világ megszenteléséhez, és életük tanúságával – hitük, reményük és szeretetük ragyogásával – mutassák meg másoknak Krisztust.” Így a világi hívők számára a világban való létezés és cselekvés nem csupán antropológiai és szociológiai, hanem sajátosan teológiai és egyházi valóság is. Világi körülményeik között ugyanis maga az Úr nyilvánítja ki tervét, és egyedi hivatást közöl velük, hogy „az ideigvaló dolgok intézése és Isten szerint való rendezése által keressék Isten Országát.”(ChL15)
3. A világi hívő sajátos módon részesül Krisztus papi, prófétai és királyi küldetésében:
a) egyetemes papság: felajánlják mindennapi életüket és nehézségeiket, amelyek Krisztus által Istennek kedves lelki áldozattá válnak (főleg az Eucharisztia ünneplésében), „Így a világi hívek mint mindenütt szentül cselekvő imádók magát a világot szentelik Istennek.” (LG34).
b) prófétai küldetésük és tanúságtételük: befogadják életükbe az evangéliumot és tanúságot tesznek róla szavukkal és tetteikkel bátran és türelmesen. „Az ígéret fiainak bizonyulnak, ha erősek a hitben és a reményben, jól fölhasználják a jelen pillanatot (vö. Ef 5,16; Kol 4,5), és türelmesen várják az eljövendő dicsőséget (vö. Róm 8,25). Ezt a reményt pedig ne zárják magukba, hanem folyamatos megtéréssel és küzdve “ennek a sötét világnak kormányzói, a gonosz szellemek ellen” (Ef 6,12) a világi élet struktúráin keresztül is fejezzék ki.” (LG 35)
c) részesülnek Krisztus királyi feladatában, hogy az egész teremtett világ alá legyen vetve az Atyának, kezdve saját magukon, legyőzve magukban a bűnt és átadva magukat mások szolgálatára. „Ezt a hatalmat közölte tanítványaival, hogy ők is a királyi szabadság állapotába kerüljenek, és önmegtagadásukkal, szent életükkel legyőzzék magukban a bűn országát (vö.Róm 6,12), sőt hogy másokban is Krisztusnak szolgálva, alázatosan és türelmesen elvezessék testvéreiket ahhoz a Királyhoz, akinek szolgálni uralkodás.” (LG 36)
4. Az általános és szolgálati papság egymásra irányuló feladata, két különböző formája a Krisztus papságában való részvételnek: az általános papság által a hívek szent életük által Istennek kedves áldozatot ajánlanak fel, és így szentelik meg a világot. A szolgálati papság által az áldozópapok és püspökök azonosulnak Krisztussal, a Fővel és Pásztorral, és a szentség kegyelme által képesek lesznek az Eucharisztia bemutatására és az Egyház közösségében a hívek megszentelésére, tanítására és kormányzására. Az egymásra irányultság: a hívek életszentsége az az áldozat, amit a misében egyesítenek Krisztus érdemeivel és bemutatnak áldozatként a papok. „ A szolgálati papság az általános papság szolgálatában áll, és az összes keresztények keresztségi kegyelmének kibontakoztatására irányul. Egyike azon eszközöknek, melyekkel Krisztus szüntelenül építi és vezeti a maga Egyházát.” (KEK 1547)
5. A világiak és a megszentelt életet élők kiegészítik egymást, így élik meg a communiót az Egyházon belül: mindig létezett a kapcsolat, de az intenzitása és sokfélesége, ami az utóbbi időkre jellemző, az idők jelének tekinthető. A világi hívek ösztönzést kaphatnak a megszentelt életet élőktől arra, hogy észrevegyék, hogy a mennyei javak már itt jelen vannak, és lehetséges a Krisztus által elnyert új és örök életet élni. Rámutatnak a természetfölötti javaknak a földieket felülmúló szépségére. A világi Krisztus-hívők a maguk világi voltát és sajátos szolgálataikat adják viszonzásul a megszentelt életet élőknek. Tanúságtételük segít nekik legyőzni a szubjektív életszentség kísértését, amelyben szétválik a hit és az élet.
6. A világi krisztushívők jogai és kötelességei:
a laikus hívek hivatásának megőrzése és termékennyé tétele érdekében az Egyház jogi szabályozása igyekszik garantálni jogaikat és megfogalmazni kötelezettségeiket:
Egyházi Törvénykönyv (1983) II. könyv, 208-231. kánonok: egyenlőség, megőrizni az egységet az Egyházzal, életszentségre való törekvés, az evangélium terjesztése, engedelmesség a pásztoroknak, részesedés az Egyház lelki javaiból, istentisztelet saját rítus szerint, egyesülési jog, keresztény neveléshez való jog, életállapot megválasztásának joga, hozzájárulni az egyház szükségleteihez stb.
A minden hívőre vonatkozó szabályokon túl az Egyházban létrejött társulások (szerzetesi és világi) tagjaira a saját joguk (saját szabályzatuk) is vonatkozik.
Kérdések:
- Mikor tapasztaltad meg Krisztus jelenlétét a világban és laikus hívő tanúságtétele által?
- Milyen élményeid vannak papi, prófétai és királyi küldetésed gyakorlásáról?
- Mit jelent számunkra a „világban élni”? Mit kapunk tőle és mit adunk mi?
- Mit kapunk mi, laikusok, a papoktól és mit adunk nekik? És a megszentelt életet élőktől?
II. A világiak apostolkodása
Cél: végiggondolni, hogy a világi hívek milyen módon vannak hivatva részt venni az Egyház küldetésében, mi a küldetésük az Egyházban és a világban
A. Az Egyház küldetése: folytatni Jézus Krisztus küldetését. A küldetés: megtenni az Atya akaratát: mindenki üdvözüljön és megismerje az igazságot. Krisztus tanítványává tenni minden népet.
- Mit jelent evangelizálni: a jó hír Jézus üdvözítő jelenléte köztünk. Evangelizálni: elvinni ezt a jó hírt másoknak, átadni Jézust, hirdetni Őt. Kinyilvánítani, tanúságot tenni, megosztani azt, hogy „Jézus az Úr”. Megtapasztalni az krisztusi megváltást. Jelenvalóvá tenni a világban Isten Országát. A keresztségünk és a bérmálás által mindannyian arra vagyunk meghívva, hogy apostolok legyünk. Az Egyház missziós közösség. Szükséges a következetesség a szavaink és az életpéldánk között, hiszen a szavainkkal és a tetteinkkel evangelizálunk. (vö EG 14 és 24)
- Isten Országa: Isten királysága, uralma a világ fölött. Rámutat Isten hatalmának hatékonyságára, amivel kiszabadít a bűn és a halál hatalmából és bevezet szeretetének országába, ahol megélhetjük Isten gyermekeinek szabadságát. Isten Országa az örökkévalóságban teljesedik be. Krisztus elhozta ebbe a világba a megváltás műve által. Belépni ebbe az Országba annyi, mint befogadni ezt a megváltást és már itt elkezdeni megtapasztalni Isten szeretetének elsőbbségét és az új ember életét élni. Az Egyház eszköz arra, hogy ezt a megváltást hirdesse.
- Az Egyház apostolkodásának három kifejeződése, aszerint, hogy milyen helyzetben kell evangelizálni: Pasztorális tevékenység: megkeresztelt, gyakorló hívek felé, segíteni őket növekedni a keresztény életben. Szentségek, hitoktatás, istentisztelet. Elsősorban a papi szolgálathoz kötődnek (pásztor), a világiak együttműködhetnek.
Új evangelizáció: szűk értelemben azokra a hívekre irányul, akik meg vannak keresztelve, de nem élik a hitet, és régen keresztény, de mára szekularizált és elkeresztényietlenedett régiókra. Újra felmutatni nekik az evangéliumot. A világi apostolkodásnak nagy területe ez. Jelenti az új lelkületet és új módszereket is.
Ad gentes misszió: az Egyház missziós tevékenysége ott, ahová még nem jutott el az evangélium. Ez mindig fő feladat, mindannyiunk kötelessége együttműködni.
Cél: végiggondolni, hogy a világi hívek milyen módon vannak hivatva részt venni az Egyház küldetésében, mi a küldetésük az Egyházban és a világban
A. Az Egyház küldetése: folytatni Jézus Krisztus küldetését. A küldetés: megtenni az Atya akaratát: mindenki üdvözüljön és megismerje az igazságot. Krisztus tanítványává tenni minden népet.
- Mit jelent evangelizálni: a jó hír Jézus üdvözítő jelenléte köztünk. Evangelizálni: elvinni ezt a jó hírt másoknak, átadni Jézust, hirdetni Őt. Kinyilvánítani, tanúságot tenni, megosztani azt, hogy „Jézus az Úr”. Megtapasztalni az krisztusi megváltást. Jelenvalóvá tenni a világban Isten Országát. A keresztségünk és a bérmálás által mindannyian arra vagyunk meghívva, hogy apostolok legyünk. Az Egyház missziós közösség. Szükséges a következetesség a szavaink és az életpéldánk között, hiszen a szavainkkal és a tetteinkkel evangelizálunk. (vö EG 14 és 24)
- Isten Országa: Isten királysága, uralma a világ fölött. Rámutat Isten hatalmának hatékonyságára, amivel kiszabadít a bűn és a halál hatalmából és bevezet szeretetének országába, ahol megélhetjük Isten gyermekeinek szabadságát. Isten Országa az örökkévalóságban teljesedik be. Krisztus elhozta ebbe a világba a megváltás műve által. Belépni ebbe az Országba annyi, mint befogadni ezt a megváltást és már itt elkezdeni megtapasztalni Isten szeretetének elsőbbségét és az új ember életét élni. Az Egyház eszköz arra, hogy ezt a megváltást hirdesse.
- Az Egyház apostolkodásának három kifejeződése, aszerint, hogy milyen helyzetben kell evangelizálni: Pasztorális tevékenység: megkeresztelt, gyakorló hívek felé, segíteni őket növekedni a keresztény életben. Szentségek, hitoktatás, istentisztelet. Elsősorban a papi szolgálathoz kötődnek (pásztor), a világiak együttműködhetnek.
Új evangelizáció: szűk értelemben azokra a hívekre irányul, akik meg vannak keresztelve, de nem élik a hitet, és régen keresztény, de mára szekularizált és elkeresztényietlenedett régiókra. Újra felmutatni nekik az evangéliumot. A világi apostolkodásnak nagy területe ez. Jelenti az új lelkületet és új módszereket is.
Ad gentes misszió: az Egyház missziós tevékenysége ott, ahová még nem jutott el az evangélium. Ez mindig fő feladat, mindannyiunk kötelessége együttműködni.
B. A laikusok apostolkodása:
Laikus voltuk különleges módon teszi őket képessé az evangelizációs küldetésre. Belülről evangelizálják a világot, kovászként.
Részt vehetnek és bizonyos mértékben részt is kell venniük a klérus apostoli tevékenységében és abban, ami a klérus által irányított egyházi szervezetben folyik. Sokan köteleződnek szolgálatra el egyházi intézményekben, szervezetekben.
Nem eléggé tudatos a laikus hívek felelősségvállalása. A keresztény értékek nem hatják át a társadalmi, politikai, gazdasági életet. Komoly pasztorális kihívás a laikusok képzése és a szakmai csoportok evangelizálása (vö EG 102). Folyamatosan képezni kell a laikusokat. Missziós tanítványok vagyunk (EG 40)
1. A világi apostolkodás: az evilági dolgok Isten terve szerinti rendezése. Pl: család, lakókörnyezet, ország stb., a különböző foglalkozások, tudomány, művészet, politika stb., az élet különböző helyzetei, különböző életszakaszok. Mindezeket át kell járnia Isten szeretetének, hogy Isten gyermekeinek méltóságában megújulva Isten dicsőségére váljanak. Az ember együttműködik Istennel, hogy a világ visszanyerje a teremtéskori értelmét: „Különleges módon rájuk tartozik tehát, hogy mindazokat a földi dolgokat, melyekkel szoros kapcsolatban vannak, úgy világítsák meg és rendezzék, hogy Krisztus szerint történjenek és növekedjenek, s a Teremtő és a Megváltó dicséretére szolgáljanak.” (LG 31) Kötelesség is (CIC 225. kánon) Vannak olyan helyek, ahová csak ők jutnak el, hogy hirdessék Krisztust.
Szükséges, hogy a mai világban a laikusok ne csak a helyi Egyház berkein belül gondolkodjanak az apostoli tevékenységben, hanem nemzeti és nemzetközi szinten is. Rengetegféle módon lehetséges, egyéni és társult szinten. Az evilági dolgok helyreállításával Isten terve szerint a laikusok megjelenítik az Egyházat a világban, hiszen ez az egyház missziós feladatának része. Ezt az apostolkodást a laikusok saját felelősségükre és saját nevükben végzik, ők a főszereplői, figyelembe véve az egyházi hatóságok tekintélyét. A papok és szerzetesek segíthetnek, de ez az apostolkodás a laikusok felelőssége, amit a Krisztussal megélt egység által visz végbe. Pl. a családban a hitre nevelés a szülők feladata, ebben senki nem helyettesítheti, csak segítheti őket. Vagy a politika és a társadalmi igazságosság. Ezeken és az evilági dolgok egyéb területén a laikusok nem adhatják át a felelősséget a papoknak és a szerzeteseknek, akik segíthetnek, de nem helyettesíthetik őket.
2. Együttműködés a papokkal szolgálatukban
A hierarchiától függő feladatokban vagy intézményekben való közreműködés: pl a liturgikus vagy a szentségi pasztoráció, a hitoktatás a plébániákon vagy egyházi oktatási intézményekben, a plébániai vagy más egyházi intézmények életének animálása. Lehet eseti vagy állandó az együttműködés, egy meghatározott pap megbízásából vagy hivatalos szolgálatból (lektor, akolitus, stb).
VI. Pál pápa: A laikusok feladata nem az egyházi közösség alapítása vagy fejlesztése, hanem az, hogy tegyék gyakorlattá mindazokat a keresztény és evangéliumi lehetőségeket, amelyek elrejtve bár, de jelen vannak a világ dolgaiban. Szükséges, hogy átjárja őket az evangélium, és kivirágozzanak a sokszor elrejtett vagy elfojtott keresztény képességek. Így a világ dolgai Krisztus megváltó művének szolgálatára lesznek (Evang Nun. 70)
Kérdések:
- Látom a különbséget az apostoli munka és apostolnak lenni között? A világi apostolkodás alapján hogyan tudom keresztényebbé tenni ezt a világot a mindennapi tevékenységemmel?
- Mely evilági dolgok, közegek evangelizálására hív engem, minket Isten?
- Eléggé képzettnek érzem magam a missziós küldetésem elvégzésére? Igyekszem képezni magam?
- Hogyan tudnak segíteni nekünk a papok, a szerzetesek, a megszentelt életet élő világiak az apostolkodásban?
Források:
A Katolikus Egyház Katekizmusa 836-856, 863-865, 897-913
A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai:
- Lumen Gentium 1-17, 30-42
- Gaudium et Spes 1-3, 11-12, 22-25, 29-39, 41-45, 47-52
- Apostolicam actuositatem
Christifideles Laici kezdetű apostoli buzdítás (II. János Pál pápa)
Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdítás (VI. Pál pápa)
Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás (Ferenc pápa) 46, 61-75, 87-92, 102-109, 268-274
Forrás: Regnum Christi
Laikus voltuk különleges módon teszi őket képessé az evangelizációs küldetésre. Belülről evangelizálják a világot, kovászként.
Részt vehetnek és bizonyos mértékben részt is kell venniük a klérus apostoli tevékenységében és abban, ami a klérus által irányított egyházi szervezetben folyik. Sokan köteleződnek szolgálatra el egyházi intézményekben, szervezetekben.
Nem eléggé tudatos a laikus hívek felelősségvállalása. A keresztény értékek nem hatják át a társadalmi, politikai, gazdasági életet. Komoly pasztorális kihívás a laikusok képzése és a szakmai csoportok evangelizálása (vö EG 102). Folyamatosan képezni kell a laikusokat. Missziós tanítványok vagyunk (EG 40)
1. A világi apostolkodás: az evilági dolgok Isten terve szerinti rendezése. Pl: család, lakókörnyezet, ország stb., a különböző foglalkozások, tudomány, művészet, politika stb., az élet különböző helyzetei, különböző életszakaszok. Mindezeket át kell járnia Isten szeretetének, hogy Isten gyermekeinek méltóságában megújulva Isten dicsőségére váljanak. Az ember együttműködik Istennel, hogy a világ visszanyerje a teremtéskori értelmét: „Különleges módon rájuk tartozik tehát, hogy mindazokat a földi dolgokat, melyekkel szoros kapcsolatban vannak, úgy világítsák meg és rendezzék, hogy Krisztus szerint történjenek és növekedjenek, s a Teremtő és a Megváltó dicséretére szolgáljanak.” (LG 31) Kötelesség is (CIC 225. kánon) Vannak olyan helyek, ahová csak ők jutnak el, hogy hirdessék Krisztust.
Szükséges, hogy a mai világban a laikusok ne csak a helyi Egyház berkein belül gondolkodjanak az apostoli tevékenységben, hanem nemzeti és nemzetközi szinten is. Rengetegféle módon lehetséges, egyéni és társult szinten. Az evilági dolgok helyreállításával Isten terve szerint a laikusok megjelenítik az Egyházat a világban, hiszen ez az egyház missziós feladatának része. Ezt az apostolkodást a laikusok saját felelősségükre és saját nevükben végzik, ők a főszereplői, figyelembe véve az egyházi hatóságok tekintélyét. A papok és szerzetesek segíthetnek, de ez az apostolkodás a laikusok felelőssége, amit a Krisztussal megélt egység által visz végbe. Pl. a családban a hitre nevelés a szülők feladata, ebben senki nem helyettesítheti, csak segítheti őket. Vagy a politika és a társadalmi igazságosság. Ezeken és az evilági dolgok egyéb területén a laikusok nem adhatják át a felelősséget a papoknak és a szerzeteseknek, akik segíthetnek, de nem helyettesíthetik őket.
2. Együttműködés a papokkal szolgálatukban
A hierarchiától függő feladatokban vagy intézményekben való közreműködés: pl a liturgikus vagy a szentségi pasztoráció, a hitoktatás a plébániákon vagy egyházi oktatási intézményekben, a plébániai vagy más egyházi intézmények életének animálása. Lehet eseti vagy állandó az együttműködés, egy meghatározott pap megbízásából vagy hivatalos szolgálatból (lektor, akolitus, stb).
VI. Pál pápa: A laikusok feladata nem az egyházi közösség alapítása vagy fejlesztése, hanem az, hogy tegyék gyakorlattá mindazokat a keresztény és evangéliumi lehetőségeket, amelyek elrejtve bár, de jelen vannak a világ dolgaiban. Szükséges, hogy átjárja őket az evangélium, és kivirágozzanak a sokszor elrejtett vagy elfojtott keresztény képességek. Így a világ dolgai Krisztus megváltó művének szolgálatára lesznek (Evang Nun. 70)
Kérdések:
- Látom a különbséget az apostoli munka és apostolnak lenni között? A világi apostolkodás alapján hogyan tudom keresztényebbé tenni ezt a világot a mindennapi tevékenységemmel?
- Mely evilági dolgok, közegek evangelizálására hív engem, minket Isten?
- Eléggé képzettnek érzem magam a missziós küldetésem elvégzésére? Igyekszem képezni magam?
- Hogyan tudnak segíteni nekünk a papok, a szerzetesek, a megszentelt életet élő világiak az apostolkodásban?
Források:
A Katolikus Egyház Katekizmusa 836-856, 863-865, 897-913
A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai:
- Lumen Gentium 1-17, 30-42
- Gaudium et Spes 1-3, 11-12, 22-25, 29-39, 41-45, 47-52
- Apostolicam actuositatem
Christifideles Laici kezdetű apostoli buzdítás (II. János Pál pápa)
Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdítás (VI. Pál pápa)
Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás (Ferenc pápa) 46, 61-75, 87-92, 102-109, 268-274
Forrás: Regnum Christi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése