Irgalmasság vasárnapja az irgalmasság évében

Április 3-án ünnepeljük idén az Isteni Irgalmasság vasárnapját. Szent II. János Pál pápaságában központi helyet foglalt el az Isteni Irgalmasság gondolata. Már megválasztása után két évvel, 1980 adventjének kezdetén kiadta második, Dives in misericordia kezdetű enciklikáját, majd 1993-ban boldoggá avatta  Fausztina nővért, akinek a szentté avatására hét évvel később, 2000-ben került sor. Ekkor hirdette ki II. János Pál a világ számára az Isteni Irgalmasság ünnepét is, e szavakkal: „Húsvét második vasárnapja ettől kezdve az egész egyházban az Isteni Irgalmasság vasárnapja nevet viseli.”

Részletek Ábrahám Béla tartományfőnök atya szentbeszédéből:

"Az irgalmasság jubileumi szentévének egyik központi napját ünnepeljük ma, az Irgalmasság vasárnapját. Ez a nap figyelmeztet is bennünket, hiszen azért van a Föld napja, a fák meg a madarak napja, mert baj van vele. Mindig annak van a világnapja, amivel baj van. Amivel nincs baj, arra nem gondolunk.

Ezek szerint talán az isteni irgalmassággal is baj van? Elfogyott volna? Kevesebb lenne?

Talán nem az Isten részéről van baj az irgalmassággal, hanem a mi részünkről, a befogadó részéről. Talán nem vagyunk eléggé készek az irgalmasság halk szavát meghallani a magunk keltette zajban. Nem vagyunk készek arra, hogy Isten irgalmasságát ne csak a magunk számára, hanem a mellettünk levő ember számára is kérjük, fontosnak tartsuk. És nem vagyunk készek arra, hogy Isten irgalmasságát gyakoroljuk, tevékenységgé, tettekké váltsuk.

Az Isteni Irgalmasság vasárnapjához kötődik egy festmény, az irgalmas Jézus képe, amely Fausztina nővér naplója szerint maga Jézus kérésére készült el. A képnek van egy felirata is Jézus szándéka szerint: „Jézusom, bízom benned!” Egy egyszerű fohász, egy egyszerű mondat, egy egyszerű imádság. Hisz az imádság alapvetően nagyon egyszerű, nem irodalmi, nyelvtani bravúr kell hogy legyen, nem költői képek halmaza és hatalmas körmondatok, hanem a szívből fakadó, őszinte, természetes és emiatt egyszerű fohász, kiáltás, reménykedés, kérés.

Jézusom, bízom benned! - ezt az egyszerű, felszólító, óhajtó, kérő mondatot akarta Jézus a képre íratni, elvégre az a legfontosabb, hogy megvan-e bennünk a belé vetett bizalom, amely kapcsolatunkat vele személyessé, gyermekivé, barátivá tudja tenni.

Irgalmasság vasárnapja van az irgalmasság évében. Ebben az évben különösen is elmélkedünk azon, hogy mit is jelent irgalmasnak lenni. Mi ezzel töltöttük a nagyböjt öt vasárnapját, az irgalmasságot különböző helyzetekben megvizsgálva a kinyilatkoztatás fényében, de tovább kell mennünk, hiszen amikor megismertük Isten irgalmasságát, befogadtuk azt, akkor tettekre hív bennünket. Szent Ágoston Arisztotelész nyomán használja az „együtt szenvedés” kifejezést az irgalmasságra, és kiemeli, hogy ez nem csupán egy érzelem, hanem cselekvés is, tettek, tevékenység.

Mit jelent mindez a mi számunkra? Mit jelent ez a mi életünkben? És az lenne jó, ha ezt minél konkrétabban meg tudnánk fogalmazni. Ebben segítenek az irgalmasság testi és lelki cselekedetei. De mindezt kiegészítve egy gondolattal, amely mindannyiunknak a sajátja lehet, az irgalmasság meghív bennünket arra, hogy látásmódot cseréljünk.

Megszoktuk, hogy azt vesszük észre, ami rossz, ami hibás, amit kritizálni kell. Az irgalmasság meghív bennünket arra, hogy a szépet lássuk meg. Lássuk meg esetleg a hibásban is azt a töredékes emberi jószándékot, jóakaratot, ami mögötte áll. Vegyük észre még talán a nem egészen tökéletesre sikerültben is a másik szeretetét, amivel igyekszik valami jót, valami szépet, valami igazat megvalósítani. Gondoljunk bele, hogy akár a családi életben, akár a szerzetesi életben is mennyi fájdalmat okoz az az ember, aki mindig csak kritizál, mindig kekeckedik, mindenbe beleköt, semmire nem tud dicséretet mondani, köszönetet mondani. Mennyire fontos lenne az irgalmasság évében, hogy olyan keresztények legyünk, akik észrevesszük és szóvá tesszük a jót. Még akkor is, ha az talán nem tökéletesen jó, hiszen mi sem tudjuk a tökéletesen jót megvalósítani. Észrevesszük a jó szándékot, a jóakaratot, és azt tudjuk értékelni, mert ha értékeljük, akkor az egyre inkább tökéletessé válik, egyre bátrabbá váló jó szándék és jóakarat lesz, önbizalommal teli jóakarat lesz, ami, valljuk be, nem könnyű, és akkor talán lelkesebbé tud majd válni. Igazibb lenni.

Látásmódot cserélni, irgalmas szemmel tekinteni a világba, irgalmas szemmel tekinteni a családi életben, a közösségi életben, a baráti életben, a társainkra, a munkatársakra, a szomszédokra, mint ahogy – reméljük - az Atya is irgalmas szemmel tekint ránk, ugyanis csak akkor van igazán reményünk és életünk. De erről biztosít bennünket, hogy ezt megteszi.

Az Irgalmasság vasárnapja ugyanakkor arra is alkalmat ad, hogy fejlesszük magunkban a Jézus iránti bizalmat. 

Mit jelent számunkra az, hogy valóban bízom Jézusban?  Hol van ennek az akadálya? Milyen nehézségeket kell emiatt legyőznöm az életemben? Mi az, ami meggátol engem, hogy valódi bizalommal legyek iránta? Azaz őszinteséggel. Azaz egy hozzá kötött reménnyel. Egy rá alapozott élettel. A bizalom, az nem fellengzős szavak, nem érzés, hanem gyakorlati dolgok.

Jézusom, bízom benned! – hív meg ő maga bennünket imádkozni. Ezt a fohászt mondjuk el sokszor, egyszerűen, őszintén, kifejezve a benne levő reményt."

Forrás: Szaléziak