"Légy rajta, hogy az Úrban kapott hivatásodat teljesítsed" (Kol 4, 17).
Életed nem sors, hanem hivatás.
Van külső hivatásod: küldetésed, hogy ott, ahol élsz, tanúságot tégy Krisztusról egész magtartásoddal, s egy belső, mely neked szól egyedül. Egy név lebeg fölötted, melyet nem ismersz, de amelyen Isten fog szólítani az örökkévalóságban. "A győztesnek rejtett mannát adok, és egy fehér követ, a kövön új név áll, amelyet más meg nem ért, csak aki megkapja" (Jel 2, 17). Az ókor csiszolt, fehér kőlapja a mai belépőjegyek őse: névre szóló, névvel ellátott meghívó. Ez a név teljesen fedi majd énedet, s kifejezi azt az élő isteni gondolatot, aki vagy. Ez a név csak a tied lesz, senki másé, hiszen egyetlen példány vagy a világmindenségben. Nem fogod érezni az isteni szeretet különbözőségét, mert Isten az "egyetlennek" kijáró, sajátos szeretettel szeret.
Nem a küldetés nagysága számít, hanem az, hogy hogyan töltötted be.
Az űrhajósokat ünnepli a tömeg, van, aki ismertetést is olvas az űrkutatásról, de szakmának alig választja valaki.
Ez a szentek sorsa is: a nagyközönség megcsodálja őket, néhányan megveszik életrajzukat, de ki lép a nyomukba?
Az evangélium legszomorúbb mondata, melyhez az Úr könnye tapad: "De te nem akartad" (Mt 23, 37).
Ne álmodozzunk: rövid ahhoz az élet!
Az életszentség sok kicsiségből tevődik össze.
Úgy átitatódni Isten gondolataival, hogy gondolkozás nélkül is akarata szerint cselekedjünk: ez a szentség.
Vannak oltárra emelt testvéreink, nagybetűs SZENTEK, -- egy világkiállítás mintadarabjai, különböző korok és ízlések válogatása szerint. De hiába időtálló az életszentség lényege, a ma szent-eszménye eltér az előző századokétól. Nekünk elérhető, utánozható, "emberi" szentek kellenek, akik ebben a túlhajszolt életben, kultúrkörnyezetben és jól szabott ruhában élik elénk a legmélyebb Isten-közelséget.
A született szent: mese.
Az új lakótelepek kockaházai közé nem illik a gótika csipkéje, vagy a barokk aranyos faragása. Korszerű templomokat igénylünk, de addig is szükségkápolnákat.
Vajon Isten nem kívánja-e,
hogy "szükségkápolna" légy?
"Azok az embertestvérek, akik nem járnak templomba, nem az Oltáriszentségben fognak találkozni Krisztussal, hanem mibennünk, éspedig abban a mértékben, amennyire mi krisztusiak vagyunk" (H. Perrin).
A felismerés: hívás a követésre.
Nem valószínű,
hogy holnap megteheted azt, amit ma elmulasztottál,
hogy holnap majd lesz erőd szakítani a bűnnel,
hogy Isten szavát holnap is meg fogod hallani,
mert Ő ma hívott téged.
Isten szemében a te sorsod is van olyan értékes, mint a világtörténelem főszereplőié.
Nincs két egyforma út, legfeljebb csak hasonló. Minden emberéletnek megvan a maga egyéni ösvénye, melyen sem előtte, sem utána nem járt senki, és nem is fog járni soha.
Ha gyorsan akarsz haladni: dolgozz össze Istennel.
Ha valami világosodik benned: mélyítsd el azzal, hogy olvasol hozzá, hogy gondolkozol fölötte. Ha indítást érzel a jóra: tartsd ébren, mérlegeld, hogyan tudnál megfelelni.
Lehet Istennek olyan hívása is, ami nehezedre esik. A kegyelem sem föltétlenül hozza magával a lelkesedést. Számíts arra, hogy Isten mindent kívánhat. Keresztül húzhatja terveidet, megmásíthatja az emberi okosság útjait. Kimozdíthat a magányból az emberek közé, s a nagyváros forgatagából a tanyavilágba. Az is kegyelem, ha felvillan benned: élni kellene az Evangéliumot, most és itt, ahol vagy!
A kenyérhez arcunk verítéke tapad, de éppen úgy verítékbe kerül az Atya akaratának teljesítése is. Sok önnevelés kell addig, míg elmondhatjuk: az én eledelem az, hogy annak akaratát teszem, aki elküldött engem tanúságot tenni a mi Urunkról.
Ne glóriás szent akarj lenni, hanem igaz ember!
Szent-Gály Kata
Forrás: Ferences Gimnázium, Szentendre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése