Michael Marsch német domonkos
atya, a párizsi rendtartomány tagja, Heiligkreuztalban él. A budakeszi világi
közösség hívására évente hazánkba látogat, lelkigyakorlatokat és előadásokat
tart, közös imára gyűjti a testvéreket. Immár tíz éve rendszeresen Makkosmárián
a világi domonkosokkal közösen ünnepel. Az 1995. július 2-án elhangzott
előadásból idézünk.
Nagy öröm számomra, hogy ismét
találkozhatunk. Lassan, de biztosan tudjuk már, hogy egy családhoz tartozunk.
Ez már a tizedik alkalom, hogy itt összejövünk és gyakran beszéltünk Máriáról.
Legtöbbször Önmagában láttuk,
legfeljebb Fiához, Jézushoz fűződő viszonyában szemléltük. Kérdés, hogy
helyesen tesszük-e, igazságosak vagyunk-e hozzá?
Mária életszentsége folytán minden
ember fölé magasodik, mégsem szabad elfelejtenünk, hogy Ő nemcsak szűz és anya,
hanem feleség és háziasszony is volt. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy
amikor Fiát, Jézust a Szentlélektől foganta, már jegyese volt Józsefnek, egy
kis faluban, Názáretben. Házasságot kötni és együtt élni egy olyan asszonnyal,
aki valaki mástól vár gyermeket, abban az időben sem lehetett egyszerű dolog.
Nem kell sok fantázia hozzá, hogy kiszínezzük, milyen szóbeszéd és pletyka
tárgya lehetett mindez a rokonság és az ismerősök körében. Mária igent mondott
az angyaltól kapott üzenetre, a kérdés azonban most az, miként viselte mindezt
József? Miért egyezett bele és miért vállalta a Máriával való együttélést? A
válasz egyszerű, de éppen azért, mert magától értetődő, nem jut azonnal
eszünkbe.
Ahogy Mária igent mondott az
angyal üdvözletére, ugyanúgy mondott József is igent az álmában megjelent
angyal szavaira. József álmában az angyal pontos, józan és lényegretörő volt:
„…ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen akit a szíve alatt hord, az
a Szentlélektől való. Fiat szülsz, akit Jézusnak nevezel…” (Mt 1,20-21.).
Elképzelhetjük, hogy ez József számára nagyobb problémát jelentett, mint
amilyeneket azelőtt már megoldott. Honnan tudhatta József, hogy amit álmodott
az valóság. Almunkban az angyal sokmindenről mesélhet. Próbáljuk meg magunkat
József helyzetébe képzelni, és belegondolni, milyen gondolatok fordulhattak meg
a fejében, amikor megtudta, hogy jegyese gyermeket vár. Ehhez járult még az az
álomban kapott ismeret, hogy mindez becsületes úton történt. Ha meggondoljuk
azt is, hogy mit jelentett mindez Mária számára, aki szerette Józsefet és
házasságra készült vele, és megpróbáljuk a kettőjük kapcsolatát is megérteni,
akkor hamar meglátjuk, hogy itt a pszichológia nem elegendő. Amikor erre az
előadásra készültem, egy tucat könyvet elolvastam Máriáról, Józsefről és a
Szent Családról, de túl messzire nem jutottam. Vagy pszichologizáltak, vagy
moralizáltak. Igen sokat megtudtam a szerzőkről, de nem túl sokat a Szent Családról.
Vagyis arról, hogy mi játszódott le bennük illetve a kettőjük kapcsolatában. Ha
a pszichologizálás, vagy a moralizálás, vagy mindkettő irányából közelítjük meg
ezt a kérdést, akkor hajlamossá válunk arra, hogy egy fontos dolgot
elfelejtsünk, és ez a döntő.
József az írás szerint kézműves
volt, ami azt jelenti, hogy egyben írástudó is. Az írástudók mind kézművesek is
voltak és a kenyerüket munkával kellett megkeresniük. Szent Pálról olvashatjuk
a Szentírásban, hogy sátorkészítő volt. Jézus maga is ács lett apja műhelyében.
József ezért a Szentírást nemcsak felületesen ismerte, és nemcsak akkor
imádkozott, amikor sürgősebb dolga nem volt.
Amikor Izraelben jártam és
kézművesekkel ismerkedtem meg, láttam, hogy nyolc órát a műhelyben dolgoznak és
nyolc órán keresztül a Szentírást és annak kommentárjait tanulmányozzák.
Mindennap ugyanúgy. Ez azt jelenti, hogy ezek az emberek, gyerekkoruktól fogva
bizalmas viszonyban vannak Isten titkaival. Igen mély tisztelettel viseltetnek
Isten szeretetének titkai és egyúttal az Isten által teremtett ember iránt is.
Az emberek, akik ilyen bizalmas viszonyban vannak Isten kinyilatkoztatásaival,
tudják, hogy Isten terveiből számukra nagyon sok elképzelhetetlen. De attól,
hogy elképzelhetetlen, még reális lehet. Megvalósulnak akkor is, ha nem tudjuk
elképzelni. Az angyal üzenete Mária és József számára biztosan felvetette a
kérdést, hogy „kik is vagyunk tulajdonképpen?”. Milyen a kapcsolatunk egymással
és a családdal? - éppen akkor, amikor Istennek ilyen komoly tervei vannak velünk.
Ebből adódik a nagy kérdés, hogyan találhatott rá Mária és József kapcsolatuk
jelentőségére? Egyszerű a válasz. Ha sokat kérdezek, inkább elvesztem a
tájékozódásomat, ahelyett, hogy megtalálnám. Csak akkor találok rá az útra,
amelyen Isten vezetni akar, ha azonnal megteszem, amit kér tőlem.
Mindennek Izraelben nagy
hagyománya volt, amit Mária és József jól ismert. Amikor Mózes a két kőtáblával
lejött a Sinai hegyről, a nép azt kérdezte tőle: „Mit kezdjünk ezekkel a
parancsokkal?”. Mózes nem kezdett hosszú teológiai magyarázatba, hanem azt
mondta: „Tegyük meg, aztán majd megértjük!”. Ebben a hagyományban élt Mária és
József. Az angyal szavaira adott igenjük által ismerték fel az utat, amit Isten
személyesen kettőjüknek szánt, még akkor is, ha minden részletet előre nem
ismerhettek. József felismerte, hogy Mária iránti szerelme értelmes akkor is,
ha Mária valaki mástól áldott állapotban van, és nem tudhatta, hogy ki a
gyermek apja. Mária ebben a kérdésben hallgatásba burkolózott. Az angyal
üzenetének elfogadásával mindketten megtapasztalták, mi a családjuk jelentősége
és többet értettek meg belőle, mintha az angyalt különböző kérdésekkel
ostromolták volna, vagy megkértek volna egy pszichológust, hogy értelmezze az
álom jelentését.
Isten akaratának a megvalósulása
az életükben, az Isten Fia szülői felelősségének vállalása érteti meg velük,
hogy kik is ők valójában. Tették mindezt a fejcsóváló rokonok, ismerősök és a
faluközösség előtt. Ennek a titoknak a megvalósulása a betlehemi istállóban
folytatódik. Józsefnek Betlehembe kellett mennie az adóhatósághoz, mert onnan
származott és a családja nagy része is ott élt. De a nagy családból senki sem
volt, aki befogadta volna őket. Egyáltalán nem értették, mit akar József egy
olyan asszonnyal, aki valaki mástól vár gyermeket. Érdekes, hogy csak az
istállóban tudták önmagukat, mint házaspár megérteni. Családjuk értelmére,
lényegére igazán ott döbbentek rá.
Isten őket választotta ki a
Megváltó emberi szüleinek. A megszületett Király, már a születése pillanatában
is az utolsó helyet választotta. Mária és József hallgattak erre az üzenetre és
hívásra, és elmentek addig a pontig, amíg megértették küldetésük lényegét és
rátaláltak saját önazonosságukra.
Ezzel nagymértékben járultak
hozzá a mi önazonosságunk megtalálásához is. Ha Jézussal együtt akarunk lenni,
a közelében akarunk élni, ha részesedni akarunk az Ő életében, akkor mindig az
utolsó hely lesz a miénk! Teljesen mindegy, hogy erről és rólunk mit gondolnak
az emberek, és mindegy az is, hogy a kedves rokonaink miként rázzák a fejüket.
Új rokonokat kapunk, egy nagyon színes társaságot.
A pásztorok a mezőről érkeztek, a
három királyok pedig Keletről. Sem a szociális helyzet, sem a származás, sem a
képzettség nem számít. Rokonaik fő jellemzője a Jézushoz való viszony lesz.
A Szent Család következetes
útjából megtanulhatjuk, mi a mi önazonosságunk. Ezt nem személyiségfejlesztő
tanfolyamokon és önmegvalósító gyakorlatokon érhetjük el. Önazonosságunk már
adott, mert Istentől kaptuk, Ő teremtett minket, mégpedig mindegyikünket
egészen egyedülálló módon. De ez az egyediség csak akkor nyilvánul meg, ha az Ő
hívását követjük. Ehhez szorosan hozzátartozik az is, hogy ennek a
megvalósulási módját előre nem ismerjük. Nem mondhatjuk azt, „a Jó Isten sajnos
tévedett, - ez még a legjobb Szentháromságban is előfordul”, vagy udvariasabban
azt, „sajnos nem igazán értettem meg, mit is akar velem”. Ezért óvatosságból
nem tesszük meg rögtön azt, amit kér, „egy kicsit még hallgatóznunk kell, amíg
tényleg megértjük, mit is akar tőlünk.” Előfordulhat az is, hogy egy Istentől
érkező hívást elvetélünk, csírájában elpusztítunk, úgy, ahogy a gyermeket az
anyaméhben. Ez nem más mint gyilkosság, és ezért a gyilkosságért Istent nem
tehetjük felelőssé. Nem mondhatjuk azt, hogy nem nekem beszél, amikor nem
akarjuk meghallani. Nem írhatjuk elő számára, miként hívjon minket. Különböző
módon szólíthat meg bennünket, embereken keresztül, helyzetek által, belülről
jövő megérzések által, vagy álmok, vagy angyal által.
Jean Vanier mondja, hogy a „leggyengébb
tag a közösségben a legprófétaibb”. Nem írhatjuk elő Isten számára, hogy ezek a
próféciák mennyire legyenek erősek. Bárhonnan is jöjjön ez a hivatás, a fontos
az, hogy megerősítésére van szükség, a lelki életben tapasztalt személyek, vagy
egy közösség által. Egy testvérünk mondta nemrégiben, „a közösség az a hely,
ahol Isten lakik.” Ez a hely az, ahonnan megszólít, hív minket. Nagyon fontos,
hogy hivatásunk valódiságát a közösség megerősítse.
Figyeljük meg, hogy Ádám és Éva
megkísértésekor a kígyó először elválasztja őket egymástól. Azután jön azzal a
hazugsággal, - többes számban - „olyanok lesztek, mint Isten”. A kígyó Ádámot
és Évát még a „nem” kimondása előtt szétválasztja, Mária és József először
eggyé válik és utána mondanak igent.
Istenre hallgatni gyakran azt
jelenti, hogy a másikra hallgatok. Nem kizárt, hogy éppen a házastársamra vagy
esetleg olyan személyre, aki igen közel áll hozzám. A hozzánk közel álló
prófétaságát fogadjuk el sokszor utoljára. Ehhez meg kell jegyeznünk, hogy nem
lehet megkülönböztetni kicsi és nagy hivatást, mert minden hívás Isten
szeretetének titkából fakad és neki nincsen se kicsi, se nagy szeretete. Mivel
minden hívás az Ő szeretetéből fakad, ezért mindegyiket meg kell valósítani. Az
úgynevezett kis hívások elfogadása és teljesítése, szükséges iskola
mindannyiunk számára.
Adott esetben hallgatnom kell a
házastársamra, a gyermekemre, a szomszédomra, sőt, talán még az anyósomra is.
Mindaddig, amíg nem valósítottam meg, nem tudom eldönteni, melyik a kicsi és
melyik a nagy hivatás. Fontos, hogy megtegyem, mert a következmények és
dimenziók csak a megvalósítás után válnak nyilvánvalóvá.
Mária és József igent mondott az
angyal hívására, anélkül, hogy a legcsekélyebb fogalmuk lett volna
mibenlétéről. Ez azt is jelentette, hogy ezután mindig igent mondtak ennek az
első igennek a következményeire. Igent mondtak a közös életre Názáretben, Jézus
születésére a betlehemi istállóban. Az angyal egyetlen szavára Egyiptomba
menekülnek, a körülmetélésre és a templomban való bemutatásra, és végül Jézus
halálára a kereszten. Mindezekkel az egymás utáni igenekkel Jézus társaivá
váltak a megváltásban.
Ugyanígy lehetünk mi is, vagy
nem, a kis szolgálatokban megnyilvánuló igenek által Jézus társai embertársaink
megváltásában. Ma már tudjuk, hogy Mária és József igenje nemcsak saját életük,
hanem az egész emberi történelem számára alapvető volt, mert megváltoztatta
azt. Mi által?
Igenjük gyümölcsöt hozott, sokkal
többet, mint amit ők egyáltalán el tudtak képzelni. Ez csak azért történhetett
így, mert Mária és József megtette azt, amit Isten mondott nekik. Nemcsak
egyszer, hanem mindig, amikor ezt az igent meg kellett valósítani.
Számunkra ez azt jelenti, hogy
minden isteni hívást teljesíteni kell, és a megjelenő gyümölcsökön látszik meg
az eredmény, nem valamikor valahol és valahogy, hanem itt és most. Ezek a
Szentlélek gyümölcsei. A Galatáknak írt levélben olvashatunk erről (Gal 5,22):
„szeretet, öröm, békesség, türelem…”.
Mária és József élete biztos nem
volt mindig örömteli, életük sok eseménye nem volt vidám, de igenjük
következetessége és kitartásuk révén belső örömük folyamatos volt.
Az igazi hivatás a megvalósulás
során igazi gyümölcsöt terem. Az álhivatások álgyümölcsöt hoznak. A Galata
levél ezt a test gyümölcseinek nevezi: „gyűlölet, irigység, harag, veszekedés”.
A szükséglet gyors kielégítésének kényszerét, egy neves német írónő így
fogalmazta meg: „valami mindig kevés!” És itt nemcsak a pénzre gondolt. Valami
mindig kevés, mindig valami újnak kell történnie. Ez az újdonság utáni vágy nemcsak
az evés, az új ruha, a szex és a televízió, hanem létezik egy vallási
szükséglet-kielégítési vágy is. „Még ebben az évben okvetlenül el kell mennem
Medjugoréba, és ha még nem voltam Rómában, akkor már éppen ideje; és ha
minderre nem futja, akkor legalább Makkosmárián ott kell lennem. Mindentől
azért nem foszthatom meg magamat.”
Az álhivatás olyan, mint a vágy
terhesség, melynek következménye nagy has és idegesség, de gyermek nem születik
belőle. A valódi hivatások tartósak, minden ember számára jó gyümölcsöt hoznak.
Mária és József Jézusra mondott közös igenje szabadságban kimondott igen volt a
barátságra is. Ebben a kapcsolatban nem volt birtoklási- és uralkodási vágy,
sem gyors szükséglet-kielégítési vágy. Olyan családi kapcsolat volt ez, aminek
gyümölcseiből mind a mai napig élünk.
Összefoglalhatjuk egyetlen
mondatban: József és Mária szeretete a szeretet legmagasabb formája volt, mert
nem zavarta meg a birtoklási vágy.
Michael Marsch OP
Fordította: Kőrösiné Merkl Hilda
Forrás: Piaristák
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése