2011. július 27., szerda

A nyelvek adománya

-   a Szentírás megemlíti: "Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni,úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket." (ApCsel 2,4), "...új nyelveken beszélnek..." (Mk 16,15-19); tehát már volt az Ősegyházban is
-    a nyelvek adományát vagy nyelvimát a legkisebb adománynak mondják a Lélek ajándékai közül, de fontos, mert aki ezt megkapja, utána más adományokat is könnyebben be tud fogadni
-     ezt is lehet kérni és általában meg is kapják sokan a testvérek közül
-    nem jellemző, hogy alkalmatlan lenne erre valaki, amennyiben Istennek átadott életű, Szentlélekben megújult testvérről van szó, aki kész az Isten Akaratának megtételére és készen áll mindenkor az Általa adni akart kegyelmek, adományok befogadására
-    jó, ha van mellé a nyelvek értelmezésének az adománya – ez így együtt már ritkábban szokott megjelenni a közösségben, a közösséget az evangélium szerint akkor építi az ember adományával igazán, ha meg is magyarázza (annyira ritka, hogy ezzel nem is találkoztam emlékezetem szerint igazán, csak ige és kép magyarázatával tehát erőteljesebb törekvés kellene erre)
-    a Szentlélek által szól az ember egy különleges, ismeretlen nyelven, ereje ezáltal is megnyilvánul a közösségen, testvéreken keresztül
-    kívülálló, de még a megújulásbeli testvérek számára is értelmetlen szavak, ugyanakkor első jelentéssel bíró szavak is lehetnek (akár vegyesen is vagy külön)
-    lehet egy régi már elhalt vagy akár élő nyelven is megszólaló az adomány, amelyet az imádkozó valójában nem is tud pl. arám, latin, francia, keverék is, bármi
-    lehet nyelvi ének is belőle
·    ekkor a dallam harmonikus, a szöveg a fentiek szerinti
·    egyénileg is lehet, de közösségben imádkozva még erőteljesebb pl. dicsőítéskor vagy közbenjáráskor a Szentlélek hívás során, vagy szentmisén Úrfelmutatáskor (sokáig nem tudtam, honnan származik az a gyönyörű polifonikus egységes dallam, az első találkozástól számítva több év után döbbentem rá mi is ez valójában)
-    ha nem használják aktívan, vissza is fejlődhet, de újra előjöhet, mint más adomány (inaktiváció) attól függően, hogy alakul a többi adomány szükségessége az egyén, ill. a közösség életében (személyes lelki érettség alakulása, életút változásai vagy közösségváltás, szolgálatok változása miatt lehet ilyen például)
-   három formája van tehát: nyelvi ima, nyelveken való éneklés és a próféciák is elhangozhatnak nyelveken
-    irodalom: a Marana Tha kiadó gondozásában megjelent "A nyelvek adománya" c. könyv


pünkösdi ikon - ókeresztény ábrázolás

3 megjegyzés:

  1. Ez egy nagyon jó összefoglalás a nyelvek adományáról! Rövid és a lényeg benne van. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. Turákó megjegyzése:

    Egy dolgot hiányolok a felsorolásból, hogy arról nem esik szó, hogy azért különleges még a nyelvek beszéde, mert állítólag az egy olyan nyelven szólal meg, amit az ördög nem ért meg. Persze, ha éppen általunk is használt nyelven szól, akkor valószínű azt az ördög is megérti. Én fiatal koromban nagyon szerettem volna ezt az ajándékot megkapni, de ma már nem érdekel annyira. Valószínű azért sem sikerül, mert nem vagyok olyan testvér aki kész Isten akaratának a megtételére. Ettől mindig is féltem. Néha érzek valamit magamban amikor arra akarok készülni, hogy nyelveken szóljak, de sosem valósul meg, csak úgy érzem, hogy van bennem valami és Isten úgy megmozdul, de beszéd nem lesz belőle sosem. Mondjuk a leghasznosabb az a két adomány együtt lenne a nyelveken szólás és annak értelmezése.

    VálaszTörlés
  3. Nem hallottam idáig, hogy nem értené meg lévén angyal, lehet, azért mondják, mert értelmezni nem tudja.Az átadottság, az Úrra hagyatkozás nagyon fontos. A Szentírásban is benne van, hogy az adományokat azért kapjuk, hogy használjunk vele a közösségnek, de ha valaki csak nyelveken szól és nincs aki értelmezze, akkor kérdés, hogy szolgál ez a testvérek javára.

    "A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele." 1 Kor 12, 7
    "Aki tehát az elragadtatás nyelvén szól, imádkozzék, hogy meg is tudja magyarázni. 14Ha ugyanis elragadtatásban imádkozom, lelkem ugyan imádkozik, de tudatom nem kapcsolódik bele. 15Mi következik ebből? Imádkozzam lélekkel, de imádkozzam értelemmel is, énekeljek lélekkel, de énekeljek értelemmel is. 16Ha ugyanis csak lélekben dicsőíted az Istent, hogyan mondhat áldó imádra ament az, akinek a be nem avatottak szerepe jutott? Azt sem tudja, mit beszélsz. 17Te szép hálaimát mondhatsz, de a másik nem épül rajta. 18Hálát adok Istenemnek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok az elragadtatás nyelvén szólni, 19az egyházban azonban inkább szólok öt érthető szót azért, hogy másokat tanítsak, mint tízezer szót az elragadtatás nyelvén." 1 Kor 14, 13-19 (az egész 14. fejezetet érdemes elolvasni)

    VálaszTörlés