"Elég neked az én kegyelmem..."

Történetem a gyermekkorom iskolakezdés előtti éveiben kezdődik. Budapesten nevelkedtem a nagyszüleimnél.Nagyapám a Vitukinál dolgozott, amelynek a karsztvíz megfigyelő állomása a Gellért-hegy oldalában volt elhelyezve egy nagy sziklabarlangban. Abban a sziklában, ami a második világháború előtt Pálos templom volt, majd a rendszerváltás után befalazták.

Ma ismét a Pálosoké a Szikla, és rendházukat is visszakapták, amely évtizedekig kollégiumként működött. Tehát az a sziklabarlang, ahol nagyapám dolgozott, most a Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom és Pálos kolostor. Óvoda helyett nagyapámmal jártam a dolgozóba, ott telt kisgyermekkorom, ott futkároztam, játszottam, nevettem és sírtam. Mikor elfáradtam a mostani gyóntatószék helyén volt egy kis nyoszolyám, ahol aludtam, álmom nyugodt, békés volt, mintha angyalok vigyáztak volna rám, délutánonként, mikor haza kellett menni szomorú voltam, de mindig megvigasztaltak.”Nem baj, most haza megyünk, de holnap ismét jövünk a dolgozóba”, és én hazamentem, gyorsan lefeküdtem, mert tudtam, hogy másnap ismét vár az a csodálatos hely, így teltek napok, hetek, hónapok, évek, de mint minden, ez is egyszer véget ért, később nagypapa nyugdíjba ment, én iskolába kezdtem járni, és nem maradt több idő a sziklára, elszakadtam, de szívemben örökre megmaradt csodálatos gyermekkorom csodákkal teli helye, majd jött a felnőttkor, elszakadás hazámtól 25 év Törökországban iszlám kultúrában, éltem Isztambulban, majd egy szép tengerparti öbölben, fényben, csillogásban. 2005. október  6-án azonban megváltozott egész életem, családommal elmentünk yet skyzni a tengerre, nekünk jött egy motorcsónak, és leszakította a lábamat, súlyosan kivéreztem, vér nem volt, az orvosok már lemondtak rólam, de Isten úgy döntött  élnem kell, keserves napok kezdődtek, majd haza tértem mindenemet elveszítve, üresen, kiégve, Isten ellen felbőszülve.

2013. tavasza

Állok az út szélén, mellettem motorosok robognak el, utánuk nézek összerezzenek. ”Ki az az őrült aki motorra ül?”- gondoltam.

2013. nyár

Vonz a szikla felmegyek, megnézem! Hát nem néztem meg… Épp hogy csak beléptem, néztem nagyot…templom lett… Ráadásul pénzt is kérnek! Dühödt haraggal kirohantam. Isten, vallás, papok? Na nem! Én erről hallani sem akarok! És feldúlva haza mentem.

Otthon rossz hírek vártak, teljesen kiborultam, mindenért Istent okoltam, kiabáltam, sírtam, ellene fordultam.” Ha Te vagy a Mindenható, akkor mondd miért teszed ezt velem?”, és aznap éjjel  álmodtam: állok a szikla bejáratánál, hideg van reszketek, döngve nyílik az alacsony vaskapu, és én belépek, elindulok a megszokott úton, de most nem szaladok, csak tétován, félénken, lassan haladok, végighúzom kezemet a sziklafalakon, mint gyermekkoromban, ekkor egy szerető hívogató hangot hallok:”Gyere - gyere, te most már itthon vagy!” És bátrabban lépkedve bejárom a barlangot, előttem furcsa homályban, fehér csuhában elsuhanó alakok, érzem azt a megnyugvást, melyet gyermekkoromban, mikor itt a sziklában aludtam, érzem hogy egy szerető erős kéz vezet, és boldogan bejárom régi „játszóteremet”. Elérek a szikla mélyébe, egy beton fal zárja el utamat, tétován megállok, nem tudom mit tegyek, de ekkor leomlik a fal, és mögötte fényesen szikrázó napsütés csalogat, belépek, mert egy szelíd hang hívogat, felébredek, kábán kinyitom szemem, majd lassan megváltozik életem.

2013. ősz

Hűvös, esős volt az idő nagyon rossz letört hangulatban voltam, elindultam a barátnőmhöz leszálltam a vonatról…és a többit nem tudom, a  Sziklában tértem magamhoz, az oltárra meresztett szemekkel, a Miatyánkot mormoltam, csak ültem és imádkoztam, egy idő után felálltam, kifelé indultam, remegő térdekkel meg-megálltam, kezemet a sziklafalra tettem, homlokomat oda nyomtam, és visszarepültem gyermekkoromba. Valahogy hazabotorkáltam, valami furcsa nyugalom áradt szét a lelkemben, attól a naptól valami megváltozott, pár héttel később az Úr megismertetett egy olyan emberrel aki első lépteimet segítette a hozzá vezető úton, elmondta ,hogy egy keresztény motoros közösség tagja, és Pálos szerzetesek vezetésével zarándoklatokra  járnak, na gondoltam magamban, ismét egy őrültet sodort a sors az utamba. Megkérdezte, ismerem-e a pálosokat, csak néztem rá, hiszen nem ismertem őket, majd megkérdezte tudom e, hogy a Gellért-hegy oldalában van a Sziklatemplom, ott is élnek pálosok, hát ekkor nagyot néztem, hisz a  Sziklát ismertem már nagyon régen.

2014. január

Meghívást kaptam Hargitafürdőre, a Szent István Templom szentelésére, elmegyek gondoltam megnézem kik a Pálosok, mikor felértünk Hargitára, és kiszálltam a kisbuszból zuhogott a hó, ott álltam egy ismeretlen tájon, ismeretlen emberek között, egyszer csak megjelent barna kabátban hosszú fehér csuhában előttem egy szerzetes, elmondta, hogy hosszú a kerülő út és egyszerűbb, ha felmegyünk az előttünk lévő emelkedőn, és elindult, hogy mutassa az utat, néztem utána, és felmerült bennem a kérdés,vajon hogy fogom ezt az akadályt leküzdeni, de  egyszer csak éreztem, hogy egy erő elkezd húzni felfelé, és lépésről lépésre könnyebb lett az utam. Ahogy felértem és visszafordultam csodálatos látvány tárult elém, hatalmas pelyhekben hulló hó, égig érő fenyők, és egy apró fatemplom, ott álltam a Hargitán és még nem tudtam, hogy elindultam Isten útján. Majd döbbenetes fordulat következett be életemben ,megfordult velem az egész világ.

2014. áprilisa

Én! Ülök egy motoron! Czestochowába indulok. 1200 kilométer, életemben nem ültem motoron! Hogy kerülök én ide? Beérünk egy benzinkútra, gyülekezőhely, lekászálódok,körülnézek, és ekkor megszólal egy hang… Gyerekek indulás előtt egy ima!... És elő lép Botond atya, csak nézek, nyelni sem tudok körülöttem mindenhol motorok, atyák, motorosok, és én egy motoros zarándoklatra indulok, majd nyeregbe pattanunk, indulunk, én bukósisakom alól felnézek az égre, és megpróbálom kitalálni, hogy mi történik velem.

2014. nyár

Ismét motoros zarándoklatra megyünk, éppen indulás van, vidáman felugrok a motorra, körülnézek és felteszem a kérdést magamban, hogy ki az az őrült, aki nem ül motorra? Motorosok, zarándoklatok, misék, atyák, Czestochowa, Márianosztra, Pálosszentkút, és a Szikla, mind-mind életem részévé vált.

2014. november

Ülök a Sziklatemplom kolostorának ebédlőjében, rajtam fekete póló a Pálos rend címerével, körülötte nagy betűkkel ráírva Motorkerékpálosok, büszke vagyok arra, hogy ezt viselhetem, fejemet felemelem, körülöttem fehér habitusban atyák. Ők a Pálosok, a fehér barátok, és boldog vagyok, hogy köztük lehetek, azt mondják, Isten útjai kifürkészhetetlenek, most már úgy érzem itthon vagyok, köszönöm  Jó Istenem! 

Megköszöntem Istennek, hogy visszavezetett a gyermekkoromba, egyre többet voltam, a fehér barátokkal, motoros társaimmal, és szenvedélyemmé vált a motorozás.

És így folyt életem, míg csak egy probléma után lekerültem a motorról, amit annyira szerettem, nagyon szomorú voltam, úgy nézett ki hogy, eltávolodok mindentől, egy téli estén Pálosszentkúton beszélgettem Csaba, és Antal atyával, elmondtam nekik mennyire bánt a dolog, ők kedvesen rám mosolyogtak és csak ennyit mondtak: „Nem baj itt vagyunk neked mi.” És ekkor döbbentem rá, hogy már nem vagyok egyedül, hogy Isten mennyire körbe vett hálójával, mely szeretetből fonódott, és újult erővel folytattam utamat, pár héttel később Botond atyával beszélgettem a Sziklában, szóba került az áprilisi Czestochowai zarándoklat, elmondtam, hogy mennyire szeretnék elmenni, és megkérdeztem tud e segíteni abban, hogy én is ott lehessek, szelíden rám nézett és felajánlotta,hogyha gondolom felmászhatok mögé a motorra,úgy éreztem nekem adták az egész világot, és megköszöntem a Jó Istennek.

2015. áprilisa

Kilépek a Sziklatemplomból, ragyog a nap a bukósisakomon, Botond testvér kérdőleg rám tekint. ”Igen indulhatunk”. Ahogy gurulunk lefelé a lejtőn lepereg előttem gyermekkorom mely a Sziklában csodás volt egykoron, majd hazámtól elszakadt, rögökkel teli felnőtt korom, és egy kérdés foglalkoztatott, ”Mondd Uram hogy van ez? Én nem akartam se Istent, se vallást, se papot, sem motort és most itt ülök egy szerzetes mögött a motoron és ismét zarándokútra indulok? Mit kívánsz, mit vársz tőlem?” Pár másodpercen múlva megérkezett a válasz, ahogy távolodtunk egyre kisebb lett a szikla, és  ahogy felzúgott alattunk a gép és neki indultunk szívembe mart a rémület, ”Ismét elszakadok tőled Istenem?” Ekkor egy szelíd hang halkan a fülembe súgta: ”Dehogy - dehogy, soha többé te buta!” Bukóm alól az égre néztem, előttem megjelent a kereszt, melyen az Úr Jézus szenvedett ismét az égre néztem, egy szerető kezet éreztem vállamon, és átcikázott rajtam a gondolat, igen én a KERESZTSÉGET akarom. Megjártuk Jasna Gorát, és ahogy visszaértünk a Sziklába, odamentem az oltárhoz, megálltam a keresztre feszített Jézus Krisztus előtt, elpirultam, elszégyelltem magam, mert én Őt elutasítottam, az én terveimben nem volt benne Isten, de irgalmának hála az Övében én igen, ott álltam előtte szememet ráemeltem, és esedezve kértem hadd legyek a gyermeke.

2015. májusában Szentkúton Antal atyával beszélgettünk, mondtam, hogy mielőbb szeretnék megkeresztelkedni, rám nézett, megcsóválta a fejét, jó, jó, de ez nem úgy megy, mint ahogy én elgondolom, előtte hittanoktatásra kell járni és minimum 1 évet várni kell, kicsit kétségbe estem, sosem voltam jó tanuló nehezen fog az agyam. Csaba atyától kaptam ajándékba egy Újszövetséget, ahogy otthon a kezembe vettem, belelapoztam, olvasgattam, elkeseredve  tettem félre az Evangéliumot.” Hogy fogom én mindezt megtanulni? Kérlek segíts Uram! ”Leültem a számítógéphez, hogy keresek valami vidám filmet, és ekkor a monitoron megjelent Lukács Evangéliuma megfilmesítve, elkezdtem nézni, megragadott, vitt magával a történet és ahogy a film végén elmondták a megtérők imáját, és én utána mondtam, hirtelen egy erő telítette meg lelkemet, megnyitotta értelmemet és attól a perctől hihetetlen erőt kaptam a tanuláshoz, Isten megadta a segítő kegyelmet, sokszor még éjszaka is elküldte hozzám a Szentlelket, felébresztett, ösztönzött, ”Tanulj  Edina!” Nagyon rövid idő alatt magamba fogadtam Jézus Krisztus tanítását, így telt a tavasz és a nyár, Antal atya oktatott, Botond atyával és motoros társaimmal lelkigyakorlatokra, zarándoklatokra jártam, minden nagyon csodálatos volt.

Majd eljött az ősz és egy rossz hír várt, Botond atyát Hargitára helyezték, mikor ment kifelé a Szilából szomorúan néztem utána, és Istenhez fordultam: ”Ezt most miért tetted mondd Uram!” Három hónap múlva megérkezett a válasz, Botond atya meghívott Hargitára, egy szombat délután beszélgettük, hogy mikor legyen a keresztelőm. Nyárban maradtunk, másnap vasárnap révén Szentmisére mentünk, ott ültem ismét abban a kis fatemplomban ahol két évvel ezelőtt az Úr elindított a hozzá vezető úton.  A Szentmise kezdetén hatalmas pelyhekben hullani kezdett a hó és mikor a gyerekek a házi áldást énekelték hirtelen szemeim megteltek könnyel, éreztem, hogy most Isten hív, és hozzá kell lépnem, mert nélküle nincs többé életem, másnap reggel odaléptem Botond atyához és megkértem, kereszteljen meg, elcsodálkozott, majd elment engedélyt kérni, zöld utat kaptunk és másnap megkeresztelkedtem.

Ahogy ott álltam az Úr színe előtt hallottam, hogy lassan csendben bezárul mögöttem egy ajtó a múltam ajtaja, éreztem hogy egy pillanatra nem létezek, ahogy a halál országából átlépek az örökkévalóságba, hogy szívem megtelik békességgel és szeretettel, és éreztem, hogy a célnál vagyok a szeretetnél, amelyből  mindannyian teremtődtünk.

Lelkem tele volt nyugalommal, békességgel, azt hittem, hogy az elsőáldozás, és bérmálkozás után befejeződik az út, amit Isten kíván tőlem, de nem így történt.

2016. április

Ismét Czestochowa. Gyönyörű, verőfényes nap volt, Jasna Gorán álltam fent a nyitott oltár mellett a Szent misén, velem szemben huszonötezer motoros megnyomta a kürtöket, szállt a hang az éterben, ekkor megjelent a Boldogságos Szűz arca előttem és megvilágította utamat, abban a pillanatban értettem meg, hogy az én utam nem ért véget, csak most kezdődik, a Szűz Anyától kaptam egy küldetést, Pálosokkal Istenért,Istennel a Pálosokért!

Azt tudtam, hogy Isten már régóta gondjaiba vett, azt is hogy mutatja utamat, de hogy ennyi csodában részesülök általa remélni sem mertem volna, mikor Hargitafürdőn, a fehér barátokhoz vezetett, még nem tudtam, hogy milyen csodálatos tervei vannak velem, nem elég hogy visszaadta gyermekkoromat, azt is megadta, hogy ott abban a kis fatemplomban, ahol visszakaptam a hitet és a szeretetet, ott ahol elindított a hozzá vezető mesébe illő úton, ott abban a kis fatemplomban, az Úr ismét megérinti vállamat, elküldi hozzám a Szentlelket és a fülembe súgta…”Gyere légy a gyermekem!” És nem tudtam azt sem, hogy van ilyen csodálatos érzés ezen a földön, de most már tudom, hisz a Mindenható Úr megismertette velem hatalmas irgalmát, szeretetét, és kegyelmét, adott egy új életet, új reményt és új célt, megtanította, hogy nem az a boldog ember, aki mindent megkap, hanem az aki értékelni tudja amit kapott, visszatekintve  életemre, ha Isten nem engedte volna meg azt a sok rosszat ami velem történt, és nem üríti ki a markomat, most nem tudtam volna elvenni azt a hatalmas kegyelmet amit nekem szánt, ha nem lennének fájdalmaim nem tudnám átérezni, Jézus Krisztus mennyire szenvedett  érettünk a Golgotán, és nem hallottam volna meg, Isten hozzám szóló üzenetét sem…

„Elég neked az én kegyelmem…”

DICSŐSÉG A MAGASSÁGBAN AZ ÚRNAK!

KÖSZÖNÖM, HOGY VAGY NEKEM ISTENEM!

Ámen.

Szekeres Edina Andrea