Az Egyház tanítása Aprószentek ünnepéhez kapcsolódóan

Isten irgalmas emberszeretete

Isten gazdag az irgalmasságban, dives in misericordia (Ef 2,4). A bizánci liturgia gyakran dicsőíti Isten emberszeretetét; Isten „emberszerető”.[107] Továbbá, Isten szeretetteljes terve, ami most a Lélek által lett kinyilatkoztatva, meghaladja elképzelésünket: „azt készítette Isten azoknak, akik szeretik őt”, „amit szem nem látott, fül nem hallott, ami az ember szívébe föl nem hatolt” (1Kor 2,9-10, amely idézi Iz 64,4-et). Azok, akik bánkódnak a megkereszteletlenül meghalt kisgyermekek sorsán, különösen a szüleik, gyakran olyan emberek, akik maguk is szeretik Istent, olyan emberek, akiket ezek a szavaktól megvigasztalhatnak. Részleteiben a következő megállapításokat lehet tenni:

a) Isten kegyelme minden embert elér, és az ő gondviselése mindenkit átkarol. A II. Vatikáni Zsinat azt tanítja, hogy Isten nem tagadja meg „az üdvösségre szükséges támogatást” azoktól, akik önhibájukon kívül nem jutottak még el Isten kifejezett ismeretére, de akik a kegyelem támogatásával „iparkodnak becsülettel élni”. Isten megvilágosít minden embert, „hogy végülis élete legyen” (Lumen gentium 16). Tanítja továbbá, hogy a kegyelem „láthatatlanul működik” minden jóakaratú ember szívében (Gaudium et spes 22). Ezek a szavak közvetlenül azokra vonatkoznak, akik elérték értelmük használatának idejét és akik felelős döntéseket hoznak, de nehezen lehet tagadni alkalmazhatóságukat az értelmük használata alatti korúakra is. A következő szavaknak, részleteiben, úgy tűnik, valóban egyetemes jelentősége van: „Mivel Krisztus mindenkiért meghalt, és mivel az embernek valójában csak egy végső hivatása van, mégpedig az isteni [cumque vocatio hominis ultima revera una sit, scilicet divina], vallanunk kell: a Szentlélek mindenkinek módot ad arra – Isten tudja, miképpen –, hogy a húsvét titkában részesedjék” (Gaudium et Spes 22). A II. Vatikáni Zsinatnak ez az oly mély megállapítása a Szentháromság szeretetteljes szándékának szívébe helyez bennünket, és hangsúlyozza, hogy Isten meghaladja az emberi értelmet.

b) Isten nem követeli meg tőlünk a lehetetlent. Továbbá, Isten hatalma nem korlátozódik a szentségekre: „Deus virtutem suam non alligavit sacramentis quin possit sine sacramentis effectum sacramentorum conferre” (Isten nem köti a hatalmát a szentségekhez, úgy hogy a szentségek hatását szentségek nélkül is közvetíteni tudja). Isten tehát anélkül is meg tudja adni a keresztség kegyelmét, hogy a szentséget kiszolgáltatnák, és ez olyan tény, amire különösen olyankor kellene emlékezni, amikor a keresztség kiszolgáltatása lehetetlen. A szentség szükségessége nem abszolút. Ami abszolút, az az ember szüksége az Ursakrament-re, amely Krisztus maga. Minden üdvösség tőle származik, és ezért valami módon az Egyházon keresztül.

c) Isten minden időben és minden körülmények között gondoskodik az üdvösség gyógyszeréről az emberiségnek. Ez volt Aquinoi tanítása, előtte pedig Ágostoné és Nagy Leóé. Megtalálható ez Caietanus-nál is. III. Ince pápa különösen összpontosított a gyermekek helyzetére: „Távol legyen ugyanis, hogy minden kisded elvesszen, akiknek naponta akkora tömege hal meg, anélkül, hogy az irgalmas Isten, aki senkit sem akar elveszíteni, valami menedéket ne adott volna az üdvösségre… Azt feleljük, hogy különbséget kell tenni, mivel a bűn kétféle. Áteredő bűn és tényleges bűn. Az áteredő beleegyezésünk nélkül is megvan, a tényleges, amit a beleegyezéssel követünk el. Mivel az áteredőt beleegyezés nélkül szerezzük meg, beleegyezés nélkül szűnik meg e szentség ereje által”. Ince védelmezte a kisgyermekek keresztségét mint Istentől a naponta meghaló sok kisgyermek számára nyújtott eszközt. Azonban megkérdezhetjük ugyanezen elv óvatos alkalmazásának fényében, hogy Isten nyújt-e valami gyógyszert azoknak a kisgyermekeknek, akik keresztség nélkül halnak meg. Egyáltalán nem arról van szó, hogy tagadjuk Ince tanítását, mely szerint azok, akik az áteredő bűnben halnak meg, megfosztatnak a boldogító színelátástól. De megkérdezhetjük és megkérdezzük, hogy azok a kisgyermekek, akik keresztség nélkül halnak meg, szükségszerűen az áteredő bűnben halnak-e meg, isteni gyógyszer nélkül.

Attól a bizalomtól éltetve, hogy Isten minden körülmények között gondoskodik, hogyan képzelhetjük el ezt a gyógyszert? A következők azok az utak, amelyek által talán a megkereszteletlen kisgyermekek is egyesülhetnek Krisztussal.

a) Általánosságban azokban a kisgyermekekben, akik szenvednek és meghalnak Krisztushoz az ő saját halálban való üdvözítő hasonlóságot láthatjuk meg, és egy vele való bensőséges kapcsolatot. Maga Krisztus az egész emberiség bűnének és halálának terhét fölvitte a keresztre, s attól kezdve minden halál és szenvedés az ő ellensége elleni harc (vö. 1Kor 15,26), részvétel az ő saját harcában, melynek közepében őt találhatjuk magunk mellett (vö. Dán 3,24-25 [91-92]; Róm 8,31-39; 2Tim 4,17). Az ő feltámadása az emberiség reménységének a forrása (vö. 1Kor 15,20); egyedül csak őbenne van az élet bőségben (vö. Jn 10-10); és a Szentlélek megadja mindenkinek a lehetőséget a húsvéti misztériumában való részesedésre (vö. Gaudium et spes 22).

b) Egyes gyermekek, akik szenvednek és meghalnak, erőszak áldozatai. Az ő esetükben könnyen hivatkozhatunk az Aprószentek példájára, és felismerhetjük az üdvösséget hozó vérkeresztség párhuzamát. Még ha öntudatlanul is, de az Aprószentek Krisztusért szenvedtek és haltak meg; gyilkosaik a kis Jézust akarták megölni. Amint azokat, akik elvették az Aprószentek életét, félelem és önzés ösztönözte, úgy különösen a meg nem született kisgyermekek életét ma gyakran mások félelme és önzése teszi ki veszélynek. Ebben az értelemben sorsközösségben vannak az Aprószentekkel. Sőt, sorsközösségben vannak Krisztussal is, aki ezt mondta: „Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek” (Mt 25,40). Milyen életbevágóan fontos, hogy az Egyház hirdesse azt a reményt és a nagylelkűséget, amelyek lényegesek az Evangéliumhoz, és lényegesek az élet védelméhez.

c) Az is lehetséges, hogy Isten egyszerűen úgy tevékenykedik, hogy megadja az üdvösséget a megkereszteletlen kisgyermekeknek, a megkeresztelt kisgyermekeknek szentségileg megadott üdvösség ajándékának mintájára. Talán ahhoz a ki nem érdemelt ajándékhoz hasonlíthatjuk, amit Isten adott Máriának az ő Szeplőtelen Fogantatásakor, amely által ő egyszerűen működött, hogy előzetesen megadja neki a megváltás kegyelmét Krisztusban.

Forrás: Az üdvözülés reménye a keresztség nélkül meghalt kisgyermekek számára, Nemzetközi Teológiai Bizottság dokumentuma 2007. április 19.