Idén újra eljuthattam
Klastrompusztára, ahol az elsőként épült pálos kolostor romjainál kialakított
szabadtéri oltárnál pálos búcsúi szentmisén vehettünk részt. Külön busz is
indult a Sziklatemplomból, de én egy kisbusznyi énekkaros különítménnyel
utaztam. Út közben kicsit eltévedtünk, de időben odaértünk az általunk
szállított orgonával együtt. A szentmisén a De Angelis misét énekeltük és az
Éneklő Egyház énekeit. A szentmisét Botond testvér helyett idén János atya
celebrálta, ő volt a főcelebráns és Zsongor atya illetve a területileg
illetékes atya koncelebráltak. Nagyszerű volt a szentbeszéd, a bejegyzés végén
video részleten meg is hallgatható.A szentmise után Szent Kereszt hódolatra
lehetett menni. A kereszt felső részén az eredeti Szent Keresztből egy darabka
ereklyeként ott volt, nekem nagy kegyelem volt ez a hódolat.Délután egy
fogadáson is részt vehettünk a Kultúrházban a már hagyományossá vált babgulyás
nagyon ízletes volt, utána pedig rétest ettünk. Később mi még elkirándultunk
Esztergomba és látogatást tettünk a Szamos cukrászdában. Nagy örömmel és
hálatelt szívvel tértünk haza a kapott testi lelki ajándékokért. A képeket
Széncinege és Kanári készítette, köszönet érte nekik.
Íme, Kanári képei:
Széncinege egy más perspektívából fotózott:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése