Bevezetés a szentháromságtanba

1. Megváltástan és szentháromságtan

 A szótériológiában Jézus megváltói művét elemeztük. Arra a kérdésre, hogy mivel váltotta meg Jézus a világot, ezt a választ kaptuk: engedelmességével, amely az Atya elgondolása szerint leélt emberi életnek és a kereszthalálnak vállalásában mutatkozott. Élete eseményeit elemezve azt is láttuk, hogy megváltásunk szempontjából ennek az életnek minden apró mozzanata mennyire jelentős. Egy mozzanattal azonban nem foglalkoztunk: tanításával, amely részben szóbeli közlés, részben példamutatás formájában tárta fel előttünk, hogyan kell gondolkoznunk Istenről, és hogyan kell viselkednünk vele szemben.

Jézus tanításának összefoglaló külön tárgyalása nem látszik szükségesnek. Hiszen a dogmatika minden fejezete erre is kitér: az egyes tételek tárgyalásakor különleges figyelmet szentelünk annak, hogy Jézus hogyan viszonyult az illető tételhez. Így jártunk el az istentanban, ezt a módszert alkalmaztuk a teremtéstanban és a megváltástanban, és ez jut majd szóhoz dogmatikánk hátralevő fejezeteiben. Sőt nemcsak a dogmatika, hanem az erkölcstudomány és egyéb teológiai tudományszakok is lényegesen krisztocentrikusak: elsősorban Krisztus szóbeli és tettekben mutatkozó kinyilatkoztatására építenek.

Van azonban Krisztus tanításának egy területe, amely külön tárgyalást igényel a dogmatikában: a szentháromságtan. Mert a jézusi kinyilatkoztatásnak a Szentháromságról szóló mondanivalói nemcsak Istenről kialakítható képünket teszik teljesebbé, hanem egyúttal általuk világosabbá válik sok olyan üdvtörténeti megnyilatkozás is, amelyekkel egyéb dogmatikai résztudományok foglalkoznak. A szentháromságtan elemzései fényénél világosabban látjuk pl., hogy mit jelent az a megváltástani és kegyelemtani igazság, hogy Isten az üdvözítés révén a maga életében akar részesíteni bennünket. Ugyancsak a szentháromságtan könnyíti meg annak megértését, hogy a megváltásban Fia révén maga Isten adott ,,elégtételt'' önmagának. Sőt a továbbiakban is szükségünk lesz a szentháromságtanra. Hiszen a megváltástan logikus folytatása a krisztológia, amely arra a kérdésre keres feleletet, hogy ki az, aki a megváltás művét végbevitte. Hogy a Megváltó személyét és küldőjéhez, az Atyához való viszonyát tisztán lássuk, szükségünk van Isten háromszemélyűségének és a személyek egymáshoz való viszonyának tisztázására.

2. A Szentháromság teológiája

2.1. A szótériógia legfőbb mondanivalója, hogy mindnyájan vétkeztünk, de megtisztultunk, szentek lettünk, megigazultunk Urunk Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által (1Kor 6,11); Krisztus révén a Lélekben szabad utunk van az Atyához (Ef 2,18).

Isten tehát az Újszövetségben úgy mutatkozik előttünk, mint Atya, aki irgalmas szeretetében Fiát küldte a világba, hogy a kiengesztelés művét végrehajtsa (Jn 3,16; Róm 5,10; 2Kor 5,18-19; Kol 1,20). Ennek megtörténtével a megtestesült Fiú újszerű, megdicsőült létformában uralkodik a világmindenségen (ApCsel 10,37; 1Kor 8,6), és az Atyával együtt állandóan küldi a Szentlelket, aki követőit elvezeti az igazságra, és megtartja őket az igazságban (Jn 14,16-17; 16,13), összefogja őket a szeretet egységében (1Kor 12,13; 2Kor 13,13), és ,,Paraklétosz'', azaz biztatást, bátorítást és segítséget nyújtó közvetítő a világ számára a Fiún keresztül az Atyához (Jn 15,26; Ef 2,18).

Kik azok, és milyen viszonyban vannak egymással, akiket így a Biblia Atya, Fiú és Szentlélek néven emleget? Ez a szentháromságtan alapkérdése. Végső válasza pedig, hogy Isten az ember számára hármas üdvtörténeti szerepben, Atya, Fiú és Szentlélek szerepében mutatkozik, de ez nem csupán mutatkozás, hanem isteni mivoltából következő hármas megjelenési forma. Az isteni hármasság nem csupán megnyilatkozási formája a természetfölötti rendnek, hanem alapja és hordozója is. Isten nemcsak üdvtörténetileg szentháromságos, hanem ontológiailag is. A megváltás révén Isten az ő teremtményeit saját életének teljességébe, abba a boldog áramkörbe kapcsolja bele, amelyben az Atya öröktől fogva megismeri és kimondja magát a Fiúban, az Atya és a Fiú pedig öröktől fogva akarják és szeretik egymást a Szentlélekben. Hogyan lehetséges mindez? Ennek a kérdésnek válaszát is keresi a szentháromságtan.

2.2. A felvetett kérdések egyikére sem tudunk értelmünket teljesen megnyugtató feleletet találni. Mert a Szentháromság értelmünk által legfeljebb csak megközelíthető, de teljesen meg nem érthető hittitok, misztérium.

 A misztérium szót a Biblia kétféle értelemben használja. Általában olyan eseményre vagy jelenségre szokott utalni vele, amelyben Isten és ember találkoznak egymással, és Isten önmagát adja ajándékul az embernek (Ef 1,9; 3,9-11; 5,32; Kol 1,26). Másik jelentése a misztériumnak a Bibliában a rejtettség és felfoghatatlanság (Róm 11,25; vö. 11,33-34; 1Kor 15,51; Jel 17,7). Ebben a vonatkozásban a hittudósok a Szentháromság titkát az ún. teljes misztériumok (mysteria absoluta) közé sorolják. Teljes, mert értelmünk számára két szempontból is hozzáférhetetlen: a) Értelmünk a maga erejéből, bölcseleti okoskodással nem képes rájönni, csak a kinyilatkoztatásból tudunk róla. -- b) Ha tényét tudomásul vesszük a kinyilatkoztatásból, hogyanját továbbra sem tudjuk megérteni, fogalmi rendszerünkbe beleilleszteni. A kinyilatkoztatás ugyanis három valakiről beszél, Atyáról, Fiúról és Szentlélekről, mindhármukról isteni tulajdonságokat és tevékenységeket állít, és mégis kitart a legszigorúbb egyistenhit mellett, sőt azt az elképzelést sem tűri meg, mintha hármukból tevődnék össze az egy Isten. Hogyan lehetséges ez? Atya, Fiú és Szentlélek valóságosan különböznek egymástól, befelé mégis mindegyikük azonos az egyetlen és osztatlan isteni lényeggel. Hogyan érthető ez? Nem tudjuk. Mindössze annyit tudunk, hogy Isten létezési módja annyira más, mint a teremtményeké, hogy emberi fogalmainkkal képtelenek vagyunk megmagyarázni létezésének és belső életének ezeket az összeegyeztethetetlennek látszó ellentéteit.

Azok a szellemi erőfeszítések, amelyeket a kereszténység kétezer év óta folytat, nem megmagyarázni, hanem csak többé-kevésbé megközelíteni tudják a misztériumot. Teológiai fogalmaink csupán arra szolgálnak, hogy értelmünk számára is elfogadhatóvá tegyék, amit hittel már elfogadtunk. Az ilyen törekvések mögött mindig az a meggyőződés rejlik, hogy a végtelen Isten élete nem szorítható bele véges fogalmainkba, mégsem tartalmazhat logikai ellentmondásokat, hiszen Isten maga a színtiszta igazság. A hittitok nem észellenes, hanem észfölötti, azaz több, mint amit értelmünkkel átfogni, vagy kimeríteni képesek vagyunk (,,mysterium non est contra rationem, sed supra rationem''). Sőt, mivel értelmünk lényeges sajátossága az igazságokra való ráhangoltság, joggal kereshetünk olyan fogalmakat, amelyekből kiindulva legalább némileg megsejtünk valamit a végtelen Igazság kimeríthetetlen gazdag életéből, ha nem is tudunk teljes áttekintést nyerni róla. Ez a törekvés hozta létre és élteti a dogmatikai szentháromságtant, a trinitológiát.

3. A szentháromságtan kettős feladatot tűz maga elé

 Első feladatának tekinti a kinyilatkoztatás gondos elemzését: mit mond a Biblia és a szenthagyomány Isten szentháromságos életéről? melyek azok a tények és kijelentések, amelyekre biztosan ráépülhet Isten üdvtörténeti és ontológiai hármasságának véges fogalmainkkal való megközelítése?

 Maga a megközelítés, vagyis a kinyilatkoztatásnak fogalmi feldolgozása, második feladata a trinitológiának. Ez sem öncélú filozofálgatás, hanem ,,ésszerű hódolat'' (rationabile obsequium: Róm 12,1), vagyis értelemmel is rendelkező egész emberségünk hódolata Isten előtt.

Isten ugyanis a teremtésben és az üdvözítésben saját belső értékeinek utánzatát valósítja meg. Ez különösen áll az emberre, akit a maga képére és hasonlatosságára alkotott (Ter 1,26-27). Minél többet tudunk tehát megsejteni Isten belső életéből, minél mélyebbre hatolunk értelmünkkel és szívünkkel a teremtés, a történelem, az emberi személyiség, de kiváltképpen az üdvözítés csodálatos világába, annál inkább tudunk emberhez méltó formában hódolni az isteni szeretet előtt, amely mindenütt működik, mindent a maga boldog életében akar részesíteni, mindenben az ember földi boldogulását és örök boldogságát kínálja fel (vö. EM 15). És annál inkább válik Egyházunk mint ,,egybegyűlt nép az Atya és a Fiú és a Szentlélek egységének feltárulásává'' (Irenaeus: Adv haer III 24 1; vö. E 4).

Forrás: Előd István: Katolikus dogmatika / Zarándok

Piros betűs titok: mi a Pünkösd valójában?

A kereszténység eredeti tanítása a Szentlélekről

Szentlélek nélkül ugyanúgy nincs kereszténység, mint Krisztus nélkül. Isten megváltó munkáját Krisztus által végezte el, de a Szentlélek alkalmazza ezt a megváltást a hívők életében.

Felekezettől függetlenül minden keresztény elmondja: „Hiszek Szentlélekben.” A Credo Szentlélekről szóló mondata nem száraz hitvallás csupán, hanem egy átélésről szóló beszámoló is. A Szentlélek miatt a kereszténység ideális esetben legalább annyira élmény és megtapasztalás, mint amennyire teológia és hitvallás. A keresztény teológia szerint a Szentlélek a hívők hitének és örömének közvetlen forrása, missziójuk hajtóereje.

Amikor az első pünkösdkor leszállt a Szentlélek a jeruzsálemi keresztényekre, a kívülállók azt gondolták róluk, hogy részegek. Lukács evangélista beszámolója szerint Jézus tanítványaiból az öröm és a felszabadultság érzése buggyant elő, és még aznap háromezren megkeresztelkedtek és csatlakoztak hozzájuk. Pünkösdkor arra emlékezik a keresztény világ, hogy a Szentlélek kiáradásának hatására indult világhódító útjára a Jézusról szóló örömhír. De vajon kicsoda a Szentlélek, akiről az Apostoli hitvallás beszél? És mi pünkösd jelentősége ma?

Kicsoda a Szentlélek?

A keresztény teológia első és legfontosabb mondanivalója a Szentlélekről az, hogy ő nem pusztán erő vagy energia, hanem személy. A bibliai utalások szerint vannak érzései, gondolatai, van akarata, szándéka, beszél, kijelent, meggyőz, sőt, képes megszomorodni is. A „személy” szó jelentése persze tisztázást igényel. A Biblia a Szentlélek személyét különféle metaforákkal jelöli (pl. olaj, kenet, víz, galamb, pecsét, zálog, eső, szél), melyek világossá teszik, hogy a Szentlélek személye nem szorul az emberi minőség korlátai közé. A Szentlélek több, mint ember, de semmiképpen nem kevesebb annál, ami az embert a személytelen dolgokkal szemben – Istenhez hasonlóan – személlyé teszi.

A keresztény teológia azt is hangsúlyozza, hogy a Szentlélek Isten, a Szentháromság harmadik személye. Isten Atya, Fiú, Szentlélek, egy Isten három személyben. A Szentlélek ugyanabban az isteni lényegben részesül, mint az Atya és a Fiú, egylényegű velük. A Szentlélek mint isteni személy Isten Lelke és Krisztus Lelke. Ahol a Szentlélek jelen van, ott Isten van jelen. Ez fordítva is igaz: Isten jelenléte a világban és az egyházban ma a Szentlélek által valósul meg. Amikor Jézus a mennybe ment, maga helyett a Szentlelket küldte el, hogy rajta keresztül követői Pártfogója legyen egészen a világkorszak végéig.

A Szentlélek az, aki a Biblia tanítása szerint Jézus Krisztus megváltó munkáját alkalmazza Isten választottainak életében. A hitet, mely a keresztrefeszített és feltámadt Jézus Krisztussal egyesít, a Szentlélek munkálja ki az emberekben. A Szentlélek műve az újjászületés, melynek során egy ember bűnbánatra és Jézus Krisztusban való hitre jut. A belső megvilágosodás csodája is a Szentlélek munkája által megy végbe: Jézus szerint a Lélek nélkül senki nem láthatja meg Isten országát, a Szentlélek által azonban be is mehet abba. A Szentlélek Krisztust dicsőíti, hogy megvilágosító munkája révén felragyogjon az emberek előtt Isten dicsősége az evangéliumokból megismerhető Jézus arcán. Egyszerűbben fogalmazva: senki nem jut Jézus Krisztusban való hitre a Szentlélek hathatós segítsége nélkül.

A keresztény teológia szerint a Szentlélek koncentrált jelenléte valósul meg az egyházban és a Krisztusban hívők testében. A keresztény ember teste a Szentlélek temploma, és a keresztény egyház is az. A Szentlélek miatt folyamatos istentisztelet zajlik Jézus tanítványai testében is, és a tanítványok közösségében is. Az élő imádság fő forrása a Szentlélek, mert ő képes a lélek bugyraiból Isten elé hozni a hívők legmélyebb, akár önmaguk előtt is ismeretlen sóhajtozásait, és képes úgy megváltoztatni legbensőbb vágyakozásaikat, hogy azok Isten szentségére és szeretetére irányuljanak. A Szentlélek által jut a hívő bizonyosságra afelől, hogy Isten Atyjává lett, és hogy ő Isten szeretett gyermeke. A Biblia szerint a Szentlélek változtatja meg a keresztények jellemét, hogy tisztaságban, szeretetben és szentségben egyre inkább Krisztushoz és mennyei Atyjukhoz hasonlítsanak.

Szentlélek nélkül tehát ugyanúgy nincsen kereszténység, mint Krisztus nélkül. Isten a megváltó munkáját Krisztus által végezte el, de a Szentlélek alkalmazza ezt a megváltást Isten választottai életében. A keresztény élet és a Szentlélek munkája mind a keresztény teológiában, mind a keresztény tapasztalatban elválaszthatatlanok egymástól.

Mi a pünkösd jelentősége ma?

Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének ünnepe, jelentősége túlmutat az eddig elmondottakon – a hiten, az újjászületésen, a megvilágosodáson, az imádkozáson és a megszentelődés folyamatán – is. Pünkösd Lukács leírásában a Szentlélek munkájának egyik legdinamikusabb, legizgalmasabb, legfelforgatóbb oldalát mutatja meg. Pünkösdkor a feltámadt Krisztus a tanítványait megkeresztelte a Szentlélekkel, hogy elküldhesse őket abba a világba, melyért az életét adta. Pünkösd lényegét tekintve a keresztény misszió alapja.

Mielőtt Jézus a tanítványait magukra hagyva a mennybe ment, elmagyarázta nekik pünkösd jelentőségét: „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” A Szentlélek pünkösdi kitöltésének célja tehát az volt, hogy a tanítványokat erővel ruházza fel a világmisszióra. Jézus nem olyan hitet képzelt el a követőinek, melyet maguknak tartanak meg, hanem olyat, amelyet örömmel és bátran hirdetnek a világ minden táján minden embernek. Jézus azt akarta, hogy tanítványai vigyék el a róla szóló örömhírt a föld legtávolibb zugaiba is. Ehhez a vállalkozáshoz a keresztényeknek különleges erőre van szükségük: a Szentlélekkel való megkereszteltetés megrészegítő élményére. A hatóságok előtti bátorságra, a bebörtönzés és megkínzás ellenére őket betöltő örömre, a rokonok és barátok gúnyolódása közepette átélt békességre, a démoni erők ellenállása felett aratott győzelemre, a Szentlélektől kapott erő különféle megnyilvánulásaira.

Mivel pünkösd és a keresztények missziója között szoros kapcsolat van, a Szentlélek kiáradása egészen addig része lesz a keresztények tapasztalatának, amíg Jézus evangéliuma nem jutott el minden emberhez. Pünkösd ünnepe abban különbözik a Karácsony, a Nagypéntek és a Húsvét ünnepétől, hogy míg Jézus megtestesülése, halála és feltámadása egyszeri, megismételhetetlen események, melyekre a hit támaszkodik, a Szentlélek kiáradása ismétlődő, az egyház és az egyéni hívők által újból és újból átélt esemény.

Lukács evangéliuma szerint a Szentlélek pünkösd után többször is kitöltetett emberekre, ugyanazokra is, akik pünkösd napján egyszer már részesültek benne. Péter például megtelt Szentlélekkel pünkösdkor, majd megtelt vele akkor, amikor a nagytanács előtt kellett bizonyságot tennie Jézusról, és megtelt Szentlélekkel akkor is, amikor a gyülekezet erőért és bátorságért imádkozott. A Szentlélekkel való megtelés ismétlődő tapasztalata Lukács leírásában része a normális keresztény életnek.

Jézus szavai alapján pünkösd tehát nem emlékünnep, hanem a Szentlélek első nagy kiáradása, a világmisszió kezdete, melynek folytatása azóta is tart. Jézus szavait támasztja alá, hogy a keresztények két évezrede arról számolnak be a világ minden táján – Kínától Argentínáig, Kongótól Szingapúrig, Angliától Németországig, Norvégiától Romániáig –, hogy a Szentlélek megtapasztalása valóság a számukra. A kívülállók pedig időnként ma is azt kérdezik: „Csak nem részegek ezek?”

Szabados Ádám

Forrás: Mindennapi Közéleti Portál

Pünkösdi szekvencia

Pünkösd

Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szivek megnyilnak.

Hogy először tünt fel a világnak:
Tüzes nyelvek alakjába' támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
Hirdeté a győzedelmes eszmét.

Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed'
Ma is minden bánkodó szivének,
Hogy ki tévelyg kétségbe', homályba':
Világitó sugaradat áldja.

Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világositsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!

Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!

Reviczky Gyula

Forrás: Piaristák

Keresztény vagy ezoterikus? – Tíz kritérium

A New Age megtévesztő köntösben kínálja portékáit. A tisztánlátásban segít az alábbi tíz kérdés.

A New Age alattomosan rombolja a krisztusi hitet. Ezoterikus módszerei univerzális harmóniát, energiával töltődést, lelki békét, egészséget, tudást, sikert ígérnek. Nem csoda, hogy sokan próbálkoznak velük. Talán csak évekkel később, a súlyos pszichikai és egyéb következményeket megtapasztalva döbbennek rá, hogy a világosnak vélt utak sötétségbe vezetnek.

Krisztus mai tanítványainak tudniuk kell, hogy a New Age, az ezotéria összeegyeztethetetlen a keresztény hittel. Fontos, hogy meg tudják állapítani, hogy valamely jelenség – tevékenység, tanfolyam, kulturális termék, gyógymód stb. – a New Age világképéből vagy a keresztény szemléletből táplálkozik-e. A tisztánlátásban segít az alábbi tíz kérdés.

1. Isten egy olyan lény, akivel kapcsolatba léphetünk (keresztény), vagy valami, amit felhasználhatunk, esetleg egy erő, amit igába foghatunk (New Age)?

A New Age istene egy személytelen energia, valójában a kozmosz egy részleges kiterjedése vagy alkotórésze; és ebben az értelemben a világ életereje vagy lelke. Az istenség minden létezőben megtalálható, kezdve az ásványvilág legalacsonyabb rendű kristályaitól egészen a Galaktikus Istenig.

Ez nagyon eltér az Istenről alkotott keresztény felfogástól, mely szerint ő alkotta az eget és földet, és minden személyes életnek ő a forrása. Isten önmagában véve személyes valóság, ő Atya, Fiú és Szentlélek, aki azért teremtette a mindenséget, hogy életközösségéből részt adjon a teremtett személyeknek.

2. Csak egy Jézus Krisztus van (keresztény), vagy Krisztusok ezrei (New Age)?

Jézus Krisztust a New Age irodalma gyakran mutatja be úgy, mint egyet a sok bölcs vagy beavatott közül. A keresztény hit szerint ő az Isten Fia, a názáreti Jézus, akiről az evangéliumok beszélnek, Mária fia és Isten egyszülött Fia, valóságos ember és valóságos Isten.

3. Az ember: egyetlen egyetemes lény van (New Age), vagy sok egyén (keresztény)?

A New Age gondolkodását és gyakorlatát áthatja a holizmus gondolata. Eszerint az önálló létezők – így az emberek is – egy nagyobb valóság részei, amely több, mint alkotóelemei összessége. Az igazi veszély a holisztikus paradigma. A New Age gondolkodás egy totalitárius egységen alapul, és ezért veszélyes.

A keresztény megközelítés szerint Isten minden férfit és nőt egyedinek teremtett, saját képére és hasonlatosságára. Vagyis emberi „teljességünket” nem a kozmosszal való holisztikus egyesüléssel érjük el. Az emberi személy olyan misztérium, amely csak Jézus Krisztusban tárul fel, és hitelesen emberivé igazán csak a Krisztussal való kapcsolatában lesz a Szentlélek ajándéka által.

4. Mi váltjuk meg magunkat (New Age), vagy a megváltás Isten ingyenes ajándéka (keresztény)?

Megváltásunk a magunk tetteivel történik, ahogy ez gyakran szerepel a New Age magyarázatokban, vagy Isten szeretete által? A keresztények számára a megváltás azon múlik, hogy részesülünk-e Krisztus kínszenvedéséből, halálából és feltámadásából, és hogy közvetlen személyes kapcsolatban vagyunk-e Istennel, nem pedig hogy alkalmazunk-e valamiféle technikát. Az emberi léthelyzetet – melyre az eredeti bűn és a személyes bűn rányomja a bélyegét – csak Isten cselekvése hozhatja helyre: a bűn Isten elleni sértés, és csak ő tud kiengesztelni minket magával.

5. Az igazságot mi találjuk fel (New Age), vagy befogadjuk (keresztény)?

A New Age-ben az igazság mércéi a jó rezgések, a kozmikus megfelelések, a harmónia és extázis, általában a kellemes élmények. Lényege, hogy mindenki a maga igazságát találja meg benne, és ennek fokmérője, hogy jól érezzük-e magunkat. A vallás és az etikai kérdések megítélése így kinek-kinek az érzéseitől és tapasztalataitól függ.

A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus „az út, az igazság és az élet”. Követőitől azt kéri, hogy egész életüket nyissák meg előtte és értékei előtt, vagyis egy objektív követelményrendszer előtt, amely része a végső soron mindenki által megismerhető objektív valóságnak.

6. Imádság és meditáció: magunkban beszélünk (New Age), vagy Istenhez (keresztény)?

A pszichológia és a spiritualitás összetévesztésének tendenciája miatt kénytelenek vagyunk szóvá tenni, hogy a használatos meditációs technikák közül sok nem imádság. Gyakran jó előkészítései az imádságnak, de nem többek, még akkor sem, ha kellemesebb belső állapotra vagy testi kényelemérzetre vezetnek el.

A keresztény imádság ezzel szemben kettős irányultságú: magában foglalja a befelé fordulást, de alapvetően egy találkozás Istennel. A keresztény misztika egyáltalán nem pusztán emberi erőfeszítés, hanem lényegileg párbeszéd, és „a megtérés alapmagatartása foglaltatik benne, amely kilépés az én-ből az isteni Te felé” .

7. Engedünk a kísértésnek, hogy tagadjuk a bűnt (New Age), vagy elfogadjuk létezését (keresztény)?

A New Age-ben nincs igazi bűnfogalom, hanem csak tökéletlen tudást ismer; ez megvilágosodást tesz szükségessé, amelyet megfelelő pszichofizikai technikákkal érhetünk el. A New Age tevékenységek résztvevőinek nem mondják meg, hogy mit kell hinni, mit kell tenni vagy nem tenni, hanem: „Ezer útja van a belső valóság felkutatásának. Haladj abba az irányba, amerre intelligenciád és intuíciód vezet téged. Bízz önmagadban.”

A keresztény felfogásban a bűn visszaélés azzal a szabadsággal, melyet Isten a teremtett személyeknek ajándékoz azért, hogy szeretni tudják őt és egymást. A bűn az értelem, az igazság és a helyes lelkiismeret elleni rossz cselekedet; az Isten és a felebarát iránti igaz szeretet hiányossága. Megsebzi az ember természetét és támadja az emberi szolidaritást. A bűn tehát ’önszeretet egészen Isten megvetéséig’.

8. A szenvedés és a halál elutasítására (New Age) vagy elfogadására (keresztény) kapunk biztatást?

Egyes New Age szerzők úgy vélekednek a szenvedésről, hogy azt mi okozzuk magunknak, vagy a rossz karma, vagy legalábbis a kudarc, hogy igába fogjuk a magunk erőforrásait. A reinkarnációt gyakran tekintik szükséges elemnek a lelki előrehaladásban, egy szakasznak az egyre haladó spirituális evolúcióban, amely születésünk előtt kezdődött és halálunk után is folytatódik. A reinkarnáció összeegyeztethetetlen azzal a keresztény hittel, hogy az emberi személy egy különálló lény, aki egyetlen életet él, melyért teljes mértékben felelős.

A Megváltó az ember helyett s az emberért szenvedett. Minden egyes ember részesül a megváltásban. S mindenki meghívást kapott arra is, hogy részt vállaljon a szenvedésből, amely révén minden emberi szenvedés is megváltást nyert. Krisztus, midőn szenvedése által megváltotta az embert, vele együtt a szenvedést is a megváltás szintjére emelte. Így az emberek a maguk szenvedésével együtt Krisztus megváltó szenvedéséből is részt kaphatnak.

9. A társadalmi elkötelezettségtől elhúzódni kell (New Age), vagy keresni lehetőségét (keresztény)?

A New Age nagy része nem csinál titkot abból, hogy a saját érdekeit akarja előmozdítani. Az egyén beolvadása a kozmikus énbe, a különbség és ellentét viszonylagossá tétele vagy eltörlése a kozmikus harmóniában – elfogadhatatlan a kereszténység számára. Ahol igazi szeretet van, ott egy tőlünk különböző másik személynek is lennie kell. A hiteles keresztény az egységet abban a képességben és szabadságban keresi, hogy a másik igent vagy nemet mond a szeretet ajándékára. A kereszténység az egységet a communio, a közösség értelmében fogja fel.

10. Jövőnket a csillagok rejtik (New Age), vagy közreműködhetünk épülésében (keresztény)?

A New Age hívei szerint a felderengő New Age korában tökéletes, androgín (hímnős) lények fognak élni, akik teljesen uralják majd a természet kozmikus törvényeit. E forgatókönyv szerint a kereszténységet el kell törölni, hogy átadja helyét a globális vallásnak és az új világrendnek.

Az asztrológia nem tudomány, hanem ősi hitrendszer; a keresztények nem hisznek asztrológiai korszakokban. A keresztények „új korszaka” 2000 évvel ezelőtt kezdődött el Krisztus születésével, aki Isten megtestesült Igéje. A keresztények az éberség szüntelen állapotában vannak, és készen állnak az utolsó napokra, amikor Krisztus újra eljön.

Forrás: A Kultúra Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa által kiadott Jézus Krisztus, az élő víz hordozója című dokumentum 4. fejezete

Egzisztenciális vallásosság

Szeretetláng fesztivál

A templomi viselkedés etikettje 15 pontban

Az alábbi szempontok segítségével átgondolhatod, van-e olyasmi, amire jobban kellene figyelned.

A templomi „illemszabályok” az Isten és a hívő közösség iránti tiszteletből következnek. Az alábbi szempontok segítségével átgondolhatod, van-e olyasmi, amire jobban kellene figyelned:

1. Öltözz rendesen és illendően! A szentmisében maga az Isten jön el közénk. Ezért hacsak teheted, méltó, vasárnapi öltözékben jelenj meg a misén. Nőként ne nehezítsd a férfiak számára a tisztaság megélését azzal, hogy rövid szoknyában, testhez tapadó nadrágban, fedetlen vállal/keblekkel mutatkozol. Különösen ügyelj erre a templomi környezetben!

2. Férfiként templomba lépve vedd le a sapkát, kalapot! Ez társadalmi szokás, de a templomban is ügyelnünk kell rá, a tiszteletadás jeleként.  

3. A templomba belépve és onnan kilépve hajts térdet a tabernákulum felé! A térdhajtással az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztust, a mindenség Királyát köszöntjük. Ne pukedli legyen, hanem a hódolat és imádás gesztusa, amelyben az egyik térd a földet érinti. Aki fizikailag nem tud féltérdre ereszkedni, tiszteletteljes főhajtással köszöntheti Jézust. 

4. Érkezéskor és távozáskor szenteltvízzel vess keresztet! E mozdulat hitvallás, keresztségünkre emlékeztet, mely által Krisztus Egyházának tagjai lettünk. Hálaadással gondolhatsz erre, amikor keresztet vetsz.

5. Ne egyél és ne igyál a templomban! Kivételt jelenthet, ha a pap vagy egy kórustag diszkréten vizet iszik. Beteg vagy csecsemő is kaphat inni. (Szoptatni viszont kultúránkban másoktól elvonulva illendő.) Rágógumit se rágj! Templomban udvariatlanság, és nem segíti az imádságos elmélyülést. 

6. Legalább néhány perccel a mise kezdete előtt érkezz. Imádsággal ráhangolódva jobban elő tudsz készülni a szentmisére. Ha nem tudsz időben odaérni, hátul keress helyet, hogy ne zavard a többieket. 

7. Ha a pad szélén ülsz le, udvariatlanság elvárni az utánad érkezőktől, hogy átmásszanak rajtad az ülőhelyért. Ilyenkor készségesen húzódj a sor közepe felé, hogy leülhessenek. Még jobb, ha már érkezéskor nem a pad szélén, hanem középen ülsz le, hogy mások is elférjenek. Ha tele a templom, alapvető udvariasság a nők, idősebbek számára átadni az ülőhelyet.  

8. Szentmise közben legyen kikapcsolva a mobiltelefonod! Ha rendkívüli szükséghelyzetben mégis használnod kell, diszkréten menj ki a templomból. 

9. A templomban őrizd a csendet, ne beszélgess! A mise előtti és utáni percek nem társalkodásra, hanem imádságra szolgálnak. Ha valamit feltétlenül mondanod kell, halkan és röviden tedd. A félhangos beszélgetés zavarhatja az imádkozókat.  

10. Kisgyerekkel a pad szélén vagy hátul ülj le. Ha zajong, mihamarabb menj hátra vele. Nem szégyen, ha csitítod vagy kiviszed a templomból; rosszabb, ha zavarja a misét.

11. Mise alatt ne olvass templomi újságot, imakönyvet! Hogy esne neked, ha valaki vendégségbe jönne hozzád, és ahelyett, hogy veled beszélgetne, nekiállna olvasni? Isten házában te vagy a vendég és téged vár a Házigazda!

12. Ha tiszta énekhangot kaptál Istentől, énekelj a szentmisén! Aki énekel, kétszeresen imádkozik, és aktívan hozzájárul, hogy a szertartás még szebb legyen. A túl hangos vagy nem tiszta éneklés viszont zavaró a többiek számára, ezért kerülendő.

13. A békeköszöntésnél nézz a másik ember szemébe, miközben kezet fogsz vele! Udvariatlan, sőt bántó, ha kézfogás közben már azt nézed, ki lesz a következő. Inkább ajándékozd meg őt tekinteted által lelked gazdagságával! Szívből mondd: „Béke veled!” 

A kézfogás lehetőleg csak a közvetlenül melletted, előtted és mögötted ülőkre terjedjen ki. A szentáldozás előtti percekben zavaró, ha valaki az egész sorral kezet akar fogni, vagy vándorútra indul a padtömbök között. 

14. Amikor áldozni mész, ne üdvözöld sorra az ismerőseidet! Nem a társaslét, hanem a belső összeszedettség pillanatai ezek: a végtelen Istennel készülsz találkozni. Krisztus Testét a pap előtt vedd magadhoz, majd zárt, mozdulatlan szájjal térj vissza a helyedre. A szentostyát nem illik szétrágni. 

15. Csak a záró ének elhangzása után indulj kifelé a templomból! Előfordulhat, hogy sietned kell, azonban a pap és az asszisztencia kivonulását ilyenkor is illik megvárni. Lehetőleg mégis a záró ének végén indulj a kijárat felé, mégpedig csöndben, hogy ne zavard a tovább imádkozókat. Az ismerősökkel a templomon kívül üdvözölhetitek egymást.

Forrás: párKatt.hu

A keresztcsőrű nyomdokán 11.

10 dolog a gyónásról, amit mindenkinek tudnia kéne

Megdöbbentő, hogy milyen kevés katolikus él a gyónás szentségével – vajon miért? Talán azért veszett ki a szokás, mert korábbi generációknak kötelezővé tették gyerekként a hétről-hétre való gyónást anélkül, hogy elmagyarázták volna a gyógyító erőt, ami benne rejlik. Ők aztán felnőttként abbahagyták a szentség gyakorlását, és gyermekeiket sem buzdították. Az erőltetés helyett sokkal fontosabb lenne érteni, és szívből megszeretni a kiengesztelődésnek ezt a gyönyörű formáját Istennel.

1) A gyónási titok abszolút. 

A pap nem csak mással nem oszthatja meg a gyónási titkaidat, hanem veled sem beszélhet róla a gyónáson kívül (ha csak te magad nem hozod fel gyónáson kívül is). A pap arról sem beszélhet, hogy ki volt gyónni és ki nem. Anyukák, ne kérdezgessétek a paptól, hogy a fiacskátok mikor volt utoljára gyónni, vagy volt-e egyáltalán! Nem fogja elárulni.

2) A feloldozás objektív. 

Amikor a pap kiejti a feloldozás szavait, a bűneid meg vannak bocsátva. Ez egy tény és ez nem múlik az érzéseiden – hogy megbocsátva érzed-e őket, vagy sem. Ha maradnak bűntudatos vagy szégyenkezős érzések, ezekről is beszélhetsz a papoddal. Én mindig azt javasolom, hogy a mise felajánlási részében ajánljuk fel a rossz érzéseinket Istennek, és kérjük, hogy vegye őket el tőlünk. Isten segíteni fog az érzések feldolgozásában, ám önmagában az a tudat is, hogy a feloldozás objektíven rendezi az ügyeinket Istennel, felszabadító.  

3) Jézus bocsát meg neked a papon keresztül. 

Az Egyház Jézus teste, és ebből következik, hogy az Egyház Jézus tevékenységét folytatja. Ő megbocsátotta a bűnöket és hatalmat adott az apostolainak, hogy ugyanígy tegyenek az ő nevében. A pap a szentelésekor kapja meg ezt a hatalmat az apostolok utódain, a püspökökön keresztül. Amikor a pap feloldoz, Jézusnak ezzel a kétezer éves ajándékával él, amelyet az Egyháznak adott. Élj vele te is, fogadd el a bűnbocsánat ajándékát! 

4) A jó lelkiismeretvizsgálat követelmény. 

A jó gyónáshoz jó lelkiismeretvizsgálaton keresztül vezet az út. Emlékezz, hogy nem mindig azok a legsúlyosabb bűnök, amelyeket a legjobban szégyellsz, vagy amelyektől a legjobban tartasz. A bűntudat és a szégyenérzet nem a legjobb tanácsadók a lelkiismeretvizsgálathoz. Használj felnőtteknek szóló lelki tükröt (például ez jó)!

5) A saját bűneidet gyónd meg, ne másokét. 

A saját dolgoddal törődj! Nem azért jöttél, hogy a papnak a férjed bűneiről beszélj… Nem is azért, hogy a saját jóságodról beszámolj… Még csak nem is azért, hogy a bocsánatos bűneidet ecseteld hosszan. Ha ilyenekkel van tele a gyónásod, kérd a papod segítségét, hogy a legközelebbire jobban felkészülhess. Nem fogja visszautasítani a kérésedet!

6) Imádkozz a gyónásod előtt. 

Ahogy sorban állsz, kérd a Szentlelket, hogy juttasson eszedbe minden bűnt, amiért még bocsánatot kell kérned. Csodálatos, hogy az Úr miként képes megnyitni az emlékezetet és a felszínre hozni elfelejtett bűnöket, amikkel még el kell számolnod. 

7) A gyónás az emlékeidet is gyógyítja. 

Ha rossz dolgok történtek a múltadban és sebeket hordozol magadban, nos, mások bűneit nem gyónhatod meg, de a saját reakcióidat azokra igen. Ha valaki megsértett és bűnt követett el ellened, kérhetsz azért bocsánatot, hogy ezt te nem tudod megbocsátani neki. Meggyónhatod a negatív reakcióidat a történtekkel kapcsolatban, és ezzel együtt fel is szabadulhatsz, meg is gyógyulhatsz a fájó emlékekből.

8) A gyónás egészséges. 

A hitüket gyakorló katolikusoknak kevesebb szükségük van pszichológusra, kevesebb mentális és érzelmi zavarral küzdenek. Véleményem szerint ez azért lehet, mert a gyónás gyakorlata segít nekünk felelősséget vállalni a rossz dolgokért. A gyónás Jézus Krisztus gyógyító erejét hozza az életünkbe a lehető legegészségesebb, legtermészetesebb módon. A problémák egy része megelőzhető ezáltal, míg a továbbra is beálló bűnök mellékhatásai enyhíthetőek.

9) A gyónás megerősít afelől, hogy egy erkölcsös univerzumban élünk. 

A társadalmunkban, ahol mindenki a „maga igazságát” követi, ahol az erkölcsi relativizmus az uralkodó eszme, szükségünk van emlékeztetőkre, hogy a világot Isten teremtette világos szabályokkal együtt, melyek kiteljesedésre és vibráló lelki életre vezetnek bennünket. A gyónás segít az életünket eme elveknek megfelelően berendezni.

10) A gyónás az, ahol „a szívedbe fogadod Jézust”. 

Protestánsok hangoztatják főleg a „Jézussal való személyes kapcsolat” fontosságát. Az, hogy a katolikusok ezzel miért foglalkoznak kevesebbet, számomra is egy fájó kérdés. Ugyanis a gyónás az, ahol kialakítod, megújítod és ápolod a „személyes kapcsolatodat Jézussal”. A gyónás négyszemközti beszélgetés vele. Protestáns imatalálkozókon felszólítják a tagokat, hogy jöjjenek ki, és mondják el a „bűnösök imáját”. Ők ekkor vallják meg a bűneiket, és fogadják a szívükbe Jézust. A katolikusok ezt a gyónásban teszik meg. Gondold végig, hogy ugyanaz a dolog megy végbe emberi oldalról, csak nekünk érvényesen felszentelt pap adja a feloldozást.

Ha egy protestáns valaha megkérdezi tőled, hogy „téged megváltott-e Jézus” vagy hogy „befogadtad-e Jézust a szívedbe”, mondd azt neki, hogy „naná”! Mondd azt neki, hogy „Megbántad a bűneidet, és elfogadtad Jézus kegyelmét, sőt: a bűneidtől valaki olyan oldozott fel, akit Jézus személyesen jelölt ki, és hatalmazott fel erre a feladatra itt a földön”.

Aztán kérdezd meg barátodat, hogy ezt ő is elmondhatja-e magáról?

Forrás: Patheosz / Katolikus válasz

Magnificat koncert

Munkás Szent József

Szent József foglalkozását tekintve ács volt. Az üdvtörténetben fontos szerep jutott neki. A Megváltónak, Jézus Krisztusnak lett nevelőatyja, a Boldogságos Szűz Mária jegyese és hitvese. Dávid házából származott. Júdeában Dávid király óta mindig az ő családjából származó utód lett a király. Az evangéliumok családfái (Mt 1,1-18; Lk 3,25-38) Jézus Dávid fiúságát akarják igazolni (2Sám 7,12-16). Jézus a kor társadalmi rendjének megfelelően József fiának számított. Mária mást nem tudott megnevezni apának, mint Józsefet. Isten kiválasztotta, hogy Jézusnak az ő fiának apja legyen. József tehát nem örökbe fogadta Jézust, hanem Isten tette meg fiává.

Jegyességre lépett a fiatal, dávidi származású Máriával, az akkori szokások szerint 18-24 éves kora között. Még mielőtt a házasságkötésük megtörtént volna, Máriát áldott állapotban találta. József félt Máriát magához venni. Az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, hogy eloszlassa félelmeit. József álmában tudja meg, hogy Jézus apja lesz. Igaz embernek nevezi őt Máté evangéliuma, mert elfogadta az Isten akaratát, és aszerint is cselekedett. 

 Jézus és József kapcsolatát az Atya határozta meg. József Dávid utóda volt és Jézus szintén a Dávidi családból származó Mária fia. Máriától Jézus a vér szerinti Dávidi örökséget kapta, a szent örökséget Józseftől kellett kapnia. József halálával Jézusra szállt át az ábrahámi és Dávidi örökség. Az ószövetségi szokások szerint ölébe ültette a gyermeket, nevet adott neki. Ezzel elismerte, hogy övé a gyermek. Menekülnie kellett Egyiptomba Heródes miatt, de Heródes halála után visszatért Izrael földjére és Názáretben telepedett le. A dávidi családban törvényszerű volt, hogy a gyermekké fogadott szintén dávidi családból származzék, legalábbis, ha a királyság örökléséről volt szó. Hiszen isteni ígéretre alapuló trónjogosultsága volt ennek a családnak: ,,Így szól az Úr: Nem fogy el Dávid házából az utód, aki Izrael házának trónján üljön'' (Jer 33,17).

Ilyen örökbefogadásokat a Máté által leírt családfában föl lehet fedezni. Jekoniás királyt azzal büntette Isten, hogy saját fiát kizárták a trónöröklésből (Jer 22,30). ,,Jekoniás nemzette Szalatielt'', tehát azt jelenti, hogy Jekoniás gyermekévé fogadta őt, hogy mégis legyen trónörököse. Szalatiel ismét ,,nemzette Zorobábelt''. A Biblia királynemzetség-tábláiból tudjuk, hogy Zorobábel Jekoniás vér szerinti unokája volt, valamelyik fiának gyermeke és nem Szalatielé. Szalatiel ezzel az adopcióval újra visszaszármaztatta a trónöröklés jogát Jekoniás utódaira. Mindez bepillantást ad arra, mennyire komolyan vette a dávidi család a trónöröklést. Évszázadokon át őrizték, és Máté föl tudta dolgozni József családfájában. Jézus mint a nemzetségtábla záró tagja többé nem egyszerűen egy láncszem a sok közül, aki továbbadja az Ábrahámtól és Dávidtól származó örökséget, hanem Ő maga az örökség. Jézus, aki a kezdet és a vég, már nem abban az értelemben lesz ,,leszármazottak ősé'', hiszen Ő maga a megígért és várt Megváltó, aki személyesen hozza a világnak a megígért üdvösséget. Vallási-szellemi és egészen természetfölötti módon lesz az egész teremtés királyává, és ,,uralmának nem lesz vége!'' Benne beteljesedett az Ábrahámnak tett ígéret: benne nyert áldást a föld minden népe.

 A „József az ács történetei” című IV.-V. századi apokrif irat részletesen elbeszéli halálát. A Szent Családnak jogi biztonságot és oltalmat adott. Halála előtt átadta Jézusnak az Ábrahám óta apáról fiúra szálló elsőszülöttségi áldást.

Az Egyház Szentként tiszteli Józsefet. IV. Sixtus pápa, aki a ferencesek rendjéből jutott a pápai székbe, ünneppé nyilvánította a Szent neve napját (1479). 1726-ban I. Lipót, majd III. Károly kérelmére bekerült a Mindenszentek litániájába. IX. Piusz az Egyház egyik legválságosabb időszakában az Egyház védőszentjévé nyilvánította. A XX. században a hívek a március hónapot szentelik Szent Józsefnek. 1909-ben külön litániát és 1919-ben pedig mise prefációt kap. 1955 május 1-jén elrendelte XII. Piusz pápa „Munkás Szent József” ünnepét. 

A Habsburg-házban a XVII. század folyamán meghonosodott Szent József tisztelete. Lipót császár fiúgyermeke születésekor hozzá imádkozott. Amikor megszületett, a József nevet adták neki. Neve elterjedt először az arisztokráciában, később a nép névadási szokásában is. I. Lipót az Ő oltalmába ajánlotta egész birodalmát és a Habsburg-ház patrónusává választotta (1675). Bécs (1683) és Buda (1686) felszabadulását az o mennyei közbenjárásának tulajdonította. Buda ostromakor a dönto támadásra induló katonákat a kapucinus Avianói Márk lelkesítette, aki egy dárda hegyén Szent József képét emelte magasba.

Védőszentjüknek tekintik az ácsok, asztalosok, erdészek, famunkások, favágók, bognárok, koporsókészítők, kádárok, tímárok, a jegyesek, az ifjú házasok, a családok, az árvák és a haldoklók. Segítségért folyamodnak hozzá a házépítéskor, kísértésben, hirtelen halál, reménytelen ügyek, szembetegségek idején. A XIX. századtól tartják a papnövendékek és a szerzetesek védőszentjének; a XX. században pedig a munkások patrónusa lett. Szent Józsefet legtöbbször úgy ábrázolják, hogy a kis Jézus a jobb karján ül, bal kezében pedig liliomot vagy kivirágzott vesszőt tart, de ábrázolják vándorbottal, fűrésszel, fejszével és fúróval is. Ez a tisztelet elterjedt a famunkások körében is. Patrónusa volt a szegedi és az aradi ácsok, asztalosok céhének. Hajdanában a koporsót is ok készítették.

A szegedi céhzászlón (1824) két lebegő angyal között egy koporsót is oda hímeztek. A kaposvári ácsok március 19-én végezték a húsvéti szentgyónásukat. A vasvári iparosok a domonkos templomban Szent József képe előtt gyertyát gyújtottak, misét mondattak és felajánlást tettek. A karmeliták Győrben könyörgő társulatot hoztak létre a jó halál kegyelméért. Szent József számtalan ábrázolási módjával találkozunk hazánkban, ezzel is jelezve, hogy a közbenjárását milyen sokan kérték. József napja a mezőgazdaságban is a tavaszi munkák kezdetének számít.

Forrás: Munkás Szent József Plébánia, Oroszlány

Életszentség a házasságban

Pünkösdi Ifjúsági Találkozó

A keresztcsőrű nyomdokán 10.

Nem szabadíthatjuk meg magunkat a bűntől

A gyónás nem csak fertőtlenít, hanem sebtelenít is – mondja Kajtár Edvárd, a liturgikus intézet vezetője a Magyar Kurírnak. Hogyan alakult ki és a története ennek a szentségnek?

Honnan való a gyónás szentsége?

Krisztus maga rendeli ezt a szentséget, aki az apostolait bízza meg azzal, hogy e szentség felelősei legyenek. A feltámadás után mondja: „akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, akinek pedig nem, az megmarad bűneiben.” Jézus az ember bűnöktől való szabadságát tűzi ki célul. Az ősegyházból és az ókori egyházból nagyon kevés adatunk van arról, hogy miként éltek a gyakorlatban e szentséggel. Arra vannak adataink, gyóntak, de hogy konkrétan hogyan, azt nem tudjuk. Ismeretes, hogy létezett az egymásnak való bűnbevallás, illetve a bűnök közösségi hordozása, mint a lelkiség része. Ágoston az első, aki írásai által segíteni tud nekünk a helyzet megismerésében.

Mikor említik először a gyónást?

Liturgikus cselekményként, szentségként a 6. században, a mai Spanyolország területén. A hispániai püspökök Toledóban tartottak helyi zsinatot 589-ben, ahol elrendelik, hogy mindenki a római gyakorlat szerint végezze a gyónását, és az akkortájt a kontinensen terjedő, kelta misszionáriusok által behozott fülbe gyónást megtiltják. Azaz a klasszikus, római gyónás a kora-középkorban közösségi aktus volt.

Ez mit takart?

A bűnbánó elment a püspökéhez, neki személy szerint megvallotta a bűnét, hacsaknem nyilvános cselekményről volt szó. Ezután a püspök felvette őt a bűnbánók rendjébe, és egy nyilvános liturgikus cselekmény keretében elindította a bűnbánati folyamatot, azzal, hogy kizárta őt a közösségből. Amíg nem végezte el a penitenciát, nem térhetett vissza a közösségbe. Ennek volt egy konkrét liturgikus megnyilvánulása: a bűnbánóknak hamarabb kellett érkeznie a templom elé, ahol irgalmat kellett koldulniuk. A szertartásra bemehettek, de az áldozati részről a katekumenekkel együtt távozniuk kellett. Érdekes, hogy a kiközösítés elsősorban nem az eretnekekre vagy az egyház politikai ellenfeleire vonatkozott a középkorban, hanem ezekre az emberekre. A kiközösítés azt jelenti, hogy az illető nincs közösségben a társaival a bűne miatt, és ezért eltávolítják őt, amíg tart a bűnbánat ideje. Az elégtételtől függően ez akár éveket is igénybe vehetett. Konstantin után mindennek akár politikai és egzisztenciális következményei is lehettek: akár az állását is elveszthette egy kiközösített keresztény.

Mi történt vezeklés után?

A püspök nagycsütörtök reggel feloldozta bűnei alól, majd, még a reggel kiengesztelődési szentmisét tartottak a krizmaszentelési szentmise előtt, ezen feloldozottak részére. Ezt az egész folyamatot nevezzük kánoni bűnbánattartásnak. Fontos viszont leszögezni, hogy ilyen bűnbánattartásban akkoriban csak egyszer részesülhettek az emberek életük folyamán. Magasra tették a mércét. Voltak olyan bűnök, amelyekért egyes püspökök feloldozást sem adtak, például ha valaki elhagyta a hitét vagy szándékosan embert ölt, beleszámítva az abortuszt is. Mindennek az is következménye lett, hogy az emberek elkezdtek leszokni az áldozásról, és nem merték vállalni a bűnbánattartást. Nagyon kemény volt a bűnbánati fegyelem, sok böjtöléssel, adott esetben akár a szexuális élettől való tartózkodással (házasok esetén), később zarándoklattal. Ezért sok püspök a frissen házasodottak esetében nem is alkalmazta ezt a rendet, mivel nem lehetett volna gyerekük.

Hogy terjed el a fülgyónás?

Amikor a Brit-szigetekről érkező Szent Kolumbán és társai megjelennek a kontinensen, megdöbbennek, hogy az emberek mennyire leszoktak a bűnbánattartásról, ami akkoriban nem csak a gyónást jelentette. A kánoni bűnbánattartáshoz ugyanis hozzátartozott az imádság, a böjt, az alamizsnálkodás is. Sőt, a középkorban megjelenik a zarándoklat is. Kolumbánék bűnbánati rendje nem kötődik a püspöki és nagycsütörtöki feloldozáshoz. A gyónó elment a paphoz, aki kirótta rá a penitenciát, majd mikor azt elvégezte (ami a lelkiismeretére volt bízva), akkor visszament a paphoz, akár egy hét, akár egy év után, és akkor kapta meg a feloldozást. Ez sokkal rugalmasabb és diszkrétebb gyakorlat, ami elnyeri az emberek szimpátiáját.

Volt valaha nyilvános bűnbevallás?

Nem, ilyen soha nem volt, egy-egy monasztikus szerzetesközösségtől eltekintve. Elvétve ilyen közösségekben még ma is létezik az úgynevezett capitulum culparum, amikor a közösség tagjai összejönnek, és imaóra keretében nyilvános bűnbevallást tartanak, főleg a közösség ellen elkövetett bűnökre koncentrálva, tehát itt sem a privát bűnökről van szó. A bűnöket tehát az egyházban sosem vallották be nyilvánosan. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert ma vannak olyan lelkiségi közösségek, akik a maguk számára fontosnak tartják a nyilvános bűnbevallást. Pedig soha nem volt ilyen az egyházban.

Mi lehet eme jótékony diszkréció mögött?

Az egyház megkülönbözteti a bűnöst és a bűnt, de mégis nagyon nehéz a kettőt elválasztani. A cél, hogy a személy ne kerüljön ítélet alá, amikor elítéljük a bűnét, és a személyi méltósága ne rombolódjék le a közösség előtt. Világos, hogy nyilvánosan bűnös az, aki, például mindenki szeme láttára szúr le valakit a piacon. De a privát bűnöket sosem hozatták nyilvánosságra. Már az ókorban is fontos volt a bűnbánó személye iránti diszkréció és tisztelet. A bűnt elítéljük, de a bűnöst szeretjük.

Mi történt, ha valaki meghalt a vezeklési idő közben?

Sajnos ez előfordult. De azt, akit egyszer felvettek a bűnbánók rendjébe, nem tekintették már bűnösnek – és ez ma is így van. Ez egy külön osztály volt a hívek csoportjában. A gyónás is liturgikus cselekmény, aminek van saját rituáléja. A jelenlegi rituálé is következetesen bűnbánónak, nem pedig bűnösnek nevezi a gyóntatószék előtt sorban állókat. Aki elhatározta magát, hogy megszabadul a bűnétől, az már nem bűnös, és ez minőségi ugrás, akkor is, ha nem részesült a szentségi feloldozásban. A feloldozás feltétele a bűnbánat, nem pedig következménye.

De ha csak szándék kérdése a bűnbánat, akkor minek a gyónás? Lerendezem Istennel – mondják erre a protestánsok.

Magam bánom a bűneimet, de nem tudom magamat megváltani attól. A középkor egyébként tovább színezte a dolgot például a konverzekkel, akik arra vállalkoztak, hogy egész életüket önkéntesen vállalt vezeklő életmódban élik le. Ez hasonlít a harmadrendi megoldásokhoz. Említettem, hogy a spanyol püspökök megtiltják a „szigeti” bűnbánattartást, a galliai püspökök 80 évvel később viszont emellett teszik le a voksukat. A fülgyónás tehát terjed. Az egész mögött a germán jogrendszer sajátos bűnfelfogása áll, ami hangsúlyozza a bírság és a pénzbeli jóvátétel intézményét. Ennek következtében születnek meg a középkor remekművei, a penitenciális könyvek, amik bűn- és penitencia-katalógusok: milyen bűnért milyen jóvátétel jár.

Egyfajta büntető törvénykönyv?

Pontosan. Benne voltak a mentő és súlyosbító körülmények is, a büntetést még a társadalmi állás is befolyásolhatta. A gyónás után a pap felütötte a könyvet, kiszámolta, mi az elégtétel, és kirótta. Mindez érdekes kultúrtörténeti vonatkozásokkal bír, ám ha sok bűnről volt szó, irreális penitenciák alakultak ki. Volt egyébként olyan elégtétel, hogy kavicsokat kellett tenni a cipőbe vagy sündisznóbőrből készült övet kellett viselni. A legkésőbbi penitenciás könyvek már finomítanak a dolgokon, és kialakult a kiváltási szisztéma: például fizesd be, mondass miséket bűneid bocsánatára. Ezekből a miseadományokból alakul ki a stipendium. Ennek a következménye az is, hogy míg a középkor elején egy szerzetesközösségben csak egy-két pap szolgál, később igyekeznek már mindenkit pappá szentelni, hogy minél többen misézhessenek. Megjelennek tehát az abúzusok, a visszaélések is. A cluny-i reform idején ezért jelennek meg a mellékoltárok a templomban: egyszerre miséznek, mert annyi a misefelajánlás. Egyes kolostortemplomok ebből meggazdagodnak. Még olyan visszaélések is megjelentek, hogy háromszor elvégezték a misét a felajánlásig, és onnan folytatták, és ezt három misének számították. Mondhatnám: 3 in 1.

Mikor alakul ki, hogy még a vezeklés előtt feloldozzák az illetőt?

Vannak esetek, amikor felismerik a papok, hogy nem biztos, hogy vissza tud térni a gyónó a paphoz, vagy a távolság vagy mentális problémák miatt, esetleg társadalmi, családi körülmények miatt. Ezért a 800-as évekre már kialakul, hogy a pap a gyónás után rögtön feloldoz, és a gyónó lelkiismeretére bízza az elégtétel elvégzését. Nagy Károly központosító-romanizáló liturgikus reformot indít el, és arra az elhatározásra jut, hogy mindenben Róma szokásait kell követni, így a gyónásban is. 813-ban elrendeli tehát, hogy szigorúan tilos a kelta módi. Még a penitenciális könyvek elégetését is elrendeli birodalom-szerte. Ez óriási zűrzavart vált ki. A püspökök is látják, a hívek mennyire ragaszkodnak a megszokotthoz, és a belső egyházszakadástól félve beszélnek a császárral. Teodulf, a császár bizalmasa eléri, hogy az uralkodó visszavonja a rendelkezést, emellett előáll egy kompromisszumos javaslattal is, ami aztán a tridenti zsinatig működik: ha valaki nyilvánosan követett el súlyos bűnt, az nyilvános bűnbánattartást végez, római módon, a privát vétkek viszont rendezhetőek a pappal, kelta módra. A 9. század közepétől háttérbe szorul, esetivé válik a kánoni bűnbánattartás.

Érdekes a középkori lelkiség.

A középkor embere szeretett élni, szerette habzsolni az életet, de mivel a gyakori háborúk, járványok miatt a halál mindennapos élmény volt, állandóan az emberek körül ólálkodott, ezért komolyan vették a bűnbánattartást, mint lelki önvédelmet. Az első ezredforduló körül jelenik meg a lelki áldozás és a tökéletes bánat felindításának gondolata is. A magyar „fűbe harapott” kifejezés is innen származik. Sokan akartak áldozni, gyónni a hadakozás előtt. De nem mindig volt tábori pap a katonák között. Leszúrták hát a kardot a földbe, hiszen az keresztet formázott, és megvallották bűneiket, mintha Krisztussal beszélgettek volna. Olyanra is van utalás, hogy a ló fülébe súgta valaki a bűneit. A tökéletes bánat felindítása végveszélyben tehát katonai találmány. Olyan is volt, hogy a parancsnok virágszirmokat vagy füvet tett a katonái szájába, mintha megáldoztatná beosztottait, és arra buzdította őket, hogy valahol a környéken biztos miséznek, legyenek azzal lelki közösségben. Ezt nevezzük lelki áldozásnak.

Gyakran hallani, hogy a bűn és az istenkapcsolat magánügy.

A két említett bűnbánattartási rítusnak vannak előnyei és hátrányai is. A kánoni rítusnak előnye, hogy abban mindenki számára világos volt, hogy a bűnös a bűneivel a közösség ellen is vétett. „Ha szenved az egyik tag, vele szenved az egész test” – mondja Szent Pál a korintusiakhoz írt első levelében. Ma is ajánlás, hogy amennyiben lehetséges, az egyéni bűnbevallás mellett tartsunk közösségi bűnbánatot is. Egyáltalán nem igaz, hogy a bűnöm csak rám tartozik és Istenre, mivel egyház vagyunk, Krisztus élő teste. A gyónásban, bűnbánatban az Istennel és a közösséggel való kapcsolatomat értékelem újra, állítom helyre. A skolasztikus teológia azt mondja: a szentség formája a feloldozás, az anyaga pedig a gyónó bűnbánati cselekedetei. Ötfajta cselekményt említ meg: a bűn felismerése, a szívbéli töredelem, a bűn bevallása, a penitencia végrehajtása, végül az életmód megváltozása.

Mégis gyakran visszaesünk.

Mert nem teljes ez a folyamat bennünk. Van, hogy a pap nem oldozhat fel valakit, mivel nem látja garantálva, hogy változtatni fog. Itt általában súlyos dolgokról van szó. Látnunk kell a megtérés jelét, hogy a bűnbánó máshogy fog élni ezentúl. A középkor hajnalán a szerzetesekről úgy tartották, hogy mivel eleve bűnbánó életmódot folytatnak, nem kell gyónniuk. Volt is, aki vezeklésül lépett be egy rendbe. A gyónásra nézve a skolasztika idejére kiforrott az a nézet, hogy az egy új keresztség. A reformációig senki nem gondolta, hogy magunkat megszabadíthatnánk a bűntől. A pap a közösséget is képviseli, amivel le kell rendeznem az ügyet.

Lerendezem Istennel, halljuk ilyenkor.

Hogy? Mindig mentegetjük magunkat. „Nem én voltam, nem én csináltam…” Nem tudunk teljesen objektívek lenni önmagunkkal szemben. Ha valakinek aggályos a lelkiismerete, akkor vádolja magát mindig és mindenért. A túlzóan megengedő, lapozik és kész, Isten dolga a megbocsátás, mondja. Holott itt nem szubjektív, hanem objektív dologról van szó: lehet, hogy nem is igazán kavar fel, amit tettem, de mégis megbánom. Nem elég, hogy ki mit tart bűnnek; mi a kinyilatkoztatás fényében értjük meg, mi az, a kapott hitünk tanít meg felismerni. Ezért is jó, hogy van egy külső személy, aki nem a saját tudását nyújtja csak. A pap nem a saját véleményét kell képviselje, hanem Isten és az egyház befogadó szeretetét.

Sokan vannak, akiknek van egy szakasz az életében, mondjuk egy-két év, amikor egyszerűen hülyeségnek tartják a gyónást, főleg fiatalon.

Valóban. Érdekesek ennek a kulturális vonatkozásai is. Németországban szinte nincsen gyóntatás. Sokfelé nincsenek is gyóntatószékek. Mindenki áldozik, de senki sem gyón, aki gyónni akar, kér időpontot a plébánostól. Emögött a protestáns bűnbánatfelfogás behatása áll. A katolikusnak tartott országokban, a spanyoloknál vagy az olaszoknál viszont úgymond „szeretnek” gyónni, őket nevezhetnénk közepesen gyónni szerető népeknek. Az olaszok gyónásai komolyak, érettek, megfontoltak. A lengyeknél és a horvátoknál is sok a gyónó. Az Egyesült Államokban úgyszólván két katolikus egyház van, egy liberális és egy konzervatív, az utóbbihoz húzók közt úgyszintén van kultúrája a gyónásnak. Egyszer középiskoláknak hirdetett versenyt a new york-i egyházmegye: videót kellett készíteni a gyónásról. Megdöbbentő a győztes videó. Szerintem nagy reneszánsza lesz még a gyónásnak, ahogy az eucharisztikus lelkiségnek is reneszánsza van.

Nem félünk akkor a gyónástól?

Egy ismerősöm találkozott egy német csoporttal Medjugorjében, akik azt mondták, azért jöttek, mert gyónni szeretnének. Protestáns ismerősöm is mondta nekem, hogy irigyli az egyházat a gyónásért. A gyónás nem csak fertőtlenít, hanem sebtelenít is. Egy másik én lép ki a gyóntatószékből. Fontos, hogy ne féljünk a gyónástól, hiszen az jó dolog! A pap is segíthet ilyenkor óvatos irányító kérdésekkel, hiszen ilyenkor nem segít a ledorongolás. Nagy ellenség a szégyenérzet, mert a hallgatás démonának kedvez. Van erről egy elgondolkodtató anekdota: Egy pap kijön a gyóntatószékből a húsvét előtti gyóntatások közepette, és azt mondja a híveknek: elnézést, megiszok egy kávét, aztán jövök vissza. Jön vissza, látja, ott áll a Sátán a sorban. Te mi keresel itt? Jöttem visszaadni az embereknek a szégyenérzetet. Nem szégyellték, amikor elkövették, legalább akkor szégyelljék most bevallani.

Szilvay Gergely

Forrás: Magyar Kurír

Élő Rózsafüzér zarándoklat 2015

Az út a boldogsághoz?

Több ismerősöm megosztja "Az út a boldogsághoz" oldal képeit és idézeteit. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy e mögött a honlap mögött valójában a Szcientológia Egyház áll. Hogyan álljunk hozzájuk katolikus hívőként? 

A Szcientológia...(avagy a Szcientológia Egyháza)

A szcientológia alapítója Lafayette Run Hubbard (1911-1986). Amerikai hajóstiszt, aki több egyetemen is szerencsét próbált, írni kezdett, fõleg a tudományos-fantasztikus mûvek mûfajában, míg végül ötleteibõl vallást is alapított. Azt állította, többször is meghalt. Ezt nem tudni, de azt igen, hogy többször is ült adócsalásért. Közösségszervezése katonai mintát követ (vö. Sea-Org: tengerészeti szervezet). 1986. január 26-án halt meg. 

Irányzatát  elõször  dianetikának nevezte, amely a felfogás átalakítására  utal  (a dianoia, vö. metanoia), majd  szcientológiának  (a scientia, tudomány latin szóból), közösségét pedig Scientology Churchnek, mondjuk  így: a Tudományológia Egyházának. A lélek átprogramozásának gondolatát egybeötvözte a tudományos-fantasztikus irodalom vélt eredményeivel, a lélékvándorlásnak a keleti vallásoktól kölcsönzött eszméjével és a szellemhit modern formáival. Hubbard elképzelése arra épül, hogy egy Xenu nevû bolygóról  35 milliárd éve  "thetan-elemek",  lélekdarabkák kerültek át a földre az emberekbe. A szcientológia ezeket a magvakat ébreszti fel a "tudat átalakításával ". 

Hubbard szerint a dianetika az ember belsõ utazása, melynek célja az ember  veleszületett  képességeinek teljes visszaszerzése. Az ember így ki tud gyógyulni szorongásaiból, félelmeibõl, a depresszióból, vagyis félénksége és kudarcai okából, és sikeres, erõs személyiséggel rendelkezõ, a lét minden  nehézségével szembenézõ és azok fölött gyõzedelmeskedni képes ember  lesz. Ehhez az ún. auditálás, a tudattalanban rejtõzõ képek, lelki sebek (az ún. engramok) felidézése, elõbányászása vezet el. Hubbard gyógyulást igér a pszichoszomatikus (lelki eredetû) betegségekbõl is. 

Hubbard  hívei  Jézust  legfeljebb  nagy gurunak tartják, de semmilyen jelentõséget  nem tulajdonítanak neki. Emlegetik ugyan Istent és valamiféle Lelket (Thetan),  azonban  Istent  nem  tekintik  személyes valóságnak, sokkal  inkább  -a New  Age  ideológiájának megfelelõen afféle világegységben  gondolkodnak, az emberi lelket e világegész részének tartják. Mivel nem fogadják el Istent és Jézust, jogtalanul használják az egyház megjelölést. 

Hogyan fogadják a Szentírást?  Nem tekintik kinyilatkoztatásnak, csupán  az emberi elme adott idõszakra szóló megnyilvánulásának. Még csak nem is hivatkoznak keresztény forrásokra.Nem nevezhetõk keresztényeknek  sem, hiszen nem hisznek a Szentháromságban s Jézust csupán embernek tekintik.Ismernek ugyan néhány keresztény ihletésû szertartást, mint a  keresztség  (vagy inkább névadás), házasság, temetés ceremóniáját, amelyet  "káplán"-nak nevezett  személy végez, de mindez csak álca, semmi köze  sincs a keresztény szertartásokhoz. A Church, Egyház elnevezés hangoztatása  csak  azt  célozza,  hogy az egyházakhoz hasonló adómentességet élvezhessenek és részesülhessenek azokból a forrásokból amelyekbõl a tulajdonképpeni egyházak merítenek. 

A  "régi korszak"  képviselõjének  tekintik  a Katolikus  Egyházat, amelynek  legfeljebb  csak szervezettsége lehet számukra némiképp példakép  (vö. épp az "egyház" motívumát! ).  A  szcientológia feladja az üdvösségeszményt.  Hangoztatja  a  lélekvándorlás eszméjét, de végsõ soron az ember  evilági  boldogulását, személyes kiteljesedését, az önmegvalósítás lehetõségét hirdeti, "az élet és a kommunikáció ismeretére és javítására" vállalkozik,  épp  ezzel arat sikert üzletemberek, sikerre vágyók, félresiklott egzisztenciák körében.Keresztény felfogás szerint a földi élet nem feltétlenül  hoz  kiteljesedést, másrészt Isten, Jézus Krisztuson keresztül szeemélyes  halhatatlanságot igért minden embemek, mely az élet természetfölötti kiteljesedése lesz. 

A szcientológia a "tudás tudománya" kíván lenni. Valójában nem tudományt ad, hanem egyféle sci-fire épül. Emellett az ún. ókori gnószticizmus is hatott tanaira, annak fõleg modern változata, a teozófia, továbbá a spiritizmus,  az  Új Korszak ideológiája  és távol-keleti vallások: a thetán Hubbardnál  a  hindu atmannak megfelelõ, ami a világ-egésszel, a brahmannal azonos. 

Hubbard tetszetõs meséjével kapcsolatban pedig tudnunk kell, hogy a természettudósok  nem  tudnak messzebbre visszamenni a kozmosz történetében, mint 15-20  milliárd  év.  Hogy  "fény-magvacskák" kerültek a testbe,  ezt  már  a  gnószticizmus  is tudni vélte. Nem volna egyszerûbb inkább  egyedi  lélekrõl,  test-lélek egységérõl beszélnünk?  Ha máshonnan kerültek  volna hozzánk  lelkek, azoknak  is létre kellett jönniük, másszóval  a  lélek-magvak  máshonnan  való származtatása  csak olyan, mintha döglött lovat huzigálnánk ide-oda a földön. 

Az én, a lélek nem abszolútum, tehát teremtõt feltételez. A szcientológia  nem  vallás, hanem szellemmágia, üzenetét tekintve pedig a pénz és a hatalom  Isten  nélküli messiásságának ideológiája. A szcientológiai tanfotanfolyamok  százezer  márkára rúgnak:  pl. a VIII. osztály részvételi díja Franciaországban  12.450 frank,  a további tanfolyamé 24.880, a még haladóbbé pedig 52.020 frank. Már ez  is jelzi, hogy itt valójában mire megy ki a  játék: a Szcientológia  Egyháza a tudomány és a vallás leple alatt pénzt akar csinálni. A tét a gazdasági hatalom megszerzése.S vajon nem épp ezt vetette  el  Jézus, mikor  a  Kísértõ neki akarta adni a világ minden országát, s azt mondta neki: "Takarodj, sátán!Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj" (Mt 4,10)? 

Ami gyógyító, terapeuta tevékenységüket illeti, méregdrágán árusított készítményeik valójában csak vitamin- készítmények,  pszichoterapeuta módszereik a silány lelkizés és a felületes kuruzslás kategóriáiba tartoznak.  Bár  elhárítják az "agymosás" vádját, vagy hogy vezetõk és vezetettek  viszonya  náluk rabszolgatartók és rabszolgák viszonyára emlékeztetne, tény, hogy tanfolyamaikon a személyiség teljes átalakítására törekszenek.  Ennek  eredménye a tagok tudatos és tudattalan szféráinak irányítása, a teljes függés, olyannyira, hogy a tagok a vezetõk akaratának kiszolgálóivá válnak. 

Aki  belép a Szcientológia Egyházába, hogy kigyógyuljon szorongásaiból  és  félelmeibõl,  azt elõször elkápráztatják a titokzatos technikák, s ezért szivesen fizet egyre többet,  csak hogy eljusson a "felszabadított", az "áttetszõen világos" állapotba.  Amikor aztán észreveszi, hogy a módszer nem  vezet  igazán  elõre,  és ki akar lépni a szervezetbõl, csapdába kerül. A  szervezet nem engedi el tagjai közül. A tagokat valósággal lelki terror alatt  tartja,  afféle büntetõtáborokat tart fenn azok számára, akik el akarták  hagyni  soraikat. Mindez nem fér össze az ember személyi méltóságával. A szcientológia hívei, s fõleg vezetõi világszerte az ügyészségek állandó vádlottjai. A vádpontok mindig ugyanazok ellenük, bûnszövetkezet, csalás, fõként adócsalás, döntésre képtelen személyek behálózása, erõszak, orvosi  gyakorlat  jogosulatlan ûzése, pénzügyi visszaélések. A szcientológia  komoly könyvek, folyóíratok és az õket kutatók állítása szerint nem vallás,  nem  is tudomány.  Inkább a vallás égisze alatti minden áron való pénzszerzés társasága,  akik  könnyen segítenek a "leégett" embereken, hogy  utána egy életen át rabszolgává  tegyék. Fegyveresen õrzik táboraikat, illetve titkaikat.  Számos országban nem csak perek folynak ellenük, hanem be is tiltják õket. 

Világszerte mintegy tizenötmilliónyira tehetõ, akik különféle kurzusaikon részt vettek. Akiket valamilyen módon elválaszthatatlanul magukhoz kötöttek,  talán mintegy  milliónyian vannak. Magyarországon néhány százan lehetnek. A  szcientológusok a modern technika (épp az  információ-ipar) minden  eszközét  latbavetik tanaik  terjesztésére.  Szabályosan beépültek a nemzetközi számítógépes hálózatba és azon keresztül hirdetik tanaikat.

Forrás: Szent Lajos Plébánia

Nagymarosi Ifjúsági Találkozó 2015 tavasz

Snell György segédpüspök a Mária tiszteletről

Az Isteni Irgalmasság tiszteletéről

Az Isteni Irgalmasság tiszteletének 5 formája

1. Az Irgalmas Jézus, vagy más néven az Isteni Irgalmasság képének tisztelete:

Az első ábrázolások Fausztina nővér látomása alapján készültek. "Este, amikor a cellámban voltam, megpillantottam az Úr Jézust fehér ruhában. Egyik kezét áldásra emelte, a másikkal megérintette mellén a ruháját. Melléből a ruha nyílásán két hatalmas sugár tört elő, egy piros és egy halvány. ... Kis idő múlva azt mondta Jézus: >>Fess egy képet annak alapján, amit látsz, ezzel az aláírással: Jézusom, bízom Benned.<<'' (Napló 47) "Azt kívánom, hogy a képet... húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg. Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!'' (Napló 49)

A kép mondanivalója szorosan kapcsolódik ennek a vasárnapnak liturgiájához. Az Egyház ezen a napon János Evangéliumát olvassa fel, amikor a feltámadt Jézus megjelent az utolsó vacsora termében, s megalapította a bűnbánat szentségét (Jn 20,19-29). Mint feltámadt Üdvözítőt ábrázolja Őt a kép, aki szenvedése és kereszthalála árán megváltott minket. A vér és víz sugarai, melyek a lándzsa által megnyitott szívéből törnek elő, és a keresztre feszítés sebei a Nagypéntek eseményeire emlékeztetnek (Jn 19,17-18; 33,37). Éppen ezért Krisztusnak ezen a képén jellemző a két sugár, melynek jelentéséről kérdezve így válaszol az Úr: "A halvány sugár a vizet jelenti, ami a lelket tisztítja meg, a piros a vért, amely a lélek élete. ... Boldog, aki ezek árnyékában él.'' (Napló 299) A lelket a keresztség és bűnbánat szentsége tisztítja meg, és legbőségesebben az Oltáriszentség táplálja. A két sugár tehát a szentségeket és a Szentlélek összes kegyelmét jelenti -- amelynek bibliai jelképe a víz --, valamint az új szövetséget Isten és ember között, amelyet Jézus az Ő vére által kötött.

A kép nemcsak az Isteni Irgalmasságot ábrázolja, de emlékezetünkbe idézi az Isten iránti bizalom és a felebarátaink iránt tettekben megnyilvánuló szeretet kötelességét. A kép aláírása Jézus akaratából: "Jézusom, bízom Benned.'' "A kép emlékeztessen irgalmam követelményeire, mert a legerősebb hit sem segít semmit cselekedetek nélkül.'' (Napló 742)

A kép így értelmezett kultuszához, - mely alapvetően a keresztény bizalmon és irgalmasságon nyugszik -, az Úr különböző ígéreteket fűzött: örök üdvösséget, a keresztény tökéletesség útján nagy előrehaladást, a boldog halál kegyelmét és minden más kegyelmet, melyet az emberek bizalommal kérnek. "A kép által sok kegyelmet fogok kiosztani a lelkeknek, ezért hozzáférhetővé kell tenni minden lélek számára.'' (Napló 570)

2. Az Irgalmasság ünnepe, az Irgalmasság Vasárnapja:

Isten Irgalmasságának tiszteletében ez áll első helyen. Jézus első alkalommal 1931-ben, Plockban beszélt Fausztina nővérnek arról a kívánságáról, hogy ünnepet szenteljenek az Isten Irgalmasságának: "Azt kívánom, hogy legyen az Irgalmasságnak ünnepe. Azt kívánom, hogy a képet, melyet ecsettel fogsz megfesteni, húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg! Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!'' (Napló 49)

Az Irgalmasság ünnepének Húsvét utáni első vasárnapra történő helyezése mély teológiai értelemmel bír, amely a megváltás húsvéti titka és az Isteni Irgalmasság titka között fennálló szoros összefüggésre utal. Ezt az összefüggést hangsúlyozza az ünnepet előkészítő Isteni Irgalmassághoz végzett kilenced, amit Nagypénteken kell elkezdeni.

Az ünnep nemcsak egy nap, melyen Istent különösképpen tiszteljük irgalmasságának titkában, hanem állandó kegyelem forrása minden ember számára: "Azt kívánom - mondta Jézus - hogy az Irgalmasság ünnepe menedék és menekvés legyen minden lélek, de főleg a szegény bűnösök részére.'' (Napló 699) "Keserves szenvedéseim ellenére elvesznek [egyes] lelkek. Utolsó mentőövet adok nekik, ez Irgalmasságom ünnepe. Ha nem dicsőítik irgalmamat, örökre elvesznek.'' (Napló 965)

Ennek az ünnepnek nagyságát a hozzáfűzött ígéretek nagyságával lehet lemérni, melyeket Jézus ígért: "Aki ezen a napon az Élet Forrásához járul, bűnei és az értük járó büntetés teljes elengedését nyeri el.'' (Napló 300) "Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége: a kegyelmek tengerét árasztom minden lélekre, aki irgalmam forrásához közelít. Egy lélek se féljen közeledni hozzám, még ha bűnei skarlátpirosak lennének is.'' (Napló 699)

Eme nagy kegyelmek elnyeréséhez teljesíteni kell az Isten irgalma iránti tisztelet feltételeit, melyek: a bizalom Isten jóságában, a felebaráti szeretet gyakorlása, a megszentelő kegyelem állapotában (szentgyónás után) méltó szentáldozás. Jézus mondta: "Egyetlen lélek sem nyerhet megigazulást, amíg nem fordul bizalommal irgalmasságomhoz. Ezért kell a Húsvét utáni első vasárnapot Irgalmasságomnak szentelni. A papok ezen a napon hirdessék a lelkeknek nagy és végtelen irgalmamat.'' (Napló 570)

3. Az Isteni Irgalmasság rózsafüzére:

Ezt a rózsafüzért Jézus Vilniusban, 1935. szeptember 13-14-én diktálta Fausztina nővérnek bocsánatért könyörgő, Isten haragját lecsillapító imaként (vö. Napló 474-476).

Ebben az imában az imádkozó felajánlja az Atyaistennek Jézus Krisztus Testét, Vérét, Lelkét és Istenségét saját maga, felebarátai és az egész világ bűneinek bocsánatáért. Mialatt egyesül Jézus áldozatával, hivatkozik arra a szeretetre, mellyel a Mennyei Atya Fiában megajándékozott minden embert.

Ebben az imában irgalmat kérünk magunknak, és az egész világnak. Ezzel az irgalmasság cselekedetét gyakoroljuk. Az alapvető bizalom és minden jó ima feltétele mellett (alázat, kitartás, Isten akaratával való egyesülés) a hívők elnyerhetik Krisztus ígéretét, mely főleg haláluk óráját illeti: a megtérés kegyelmét és a békés halált. Nemcsak azok, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák, hanem a haldoklók is, akik mellett ezt mások mondják. Jézus mondta: "Ha ezt az imát haldokló mellett mondják, mérséklődik Isten haragja és mérhetetlen irgalom veszi körül a lelket.'' (Napló 811) Az általános ígéret így hangzik: "Úgy tetszik nekem, hogy ez által az ima által mindent megadjak, amire engem kértek (Napló 1541), ... ha ez megegyezik akaratommal.'' (Napló 1731) Mindaz, ami nem egyezik Isten akaratával, nem jó az embernek sem, főleg örök boldogságára vonatkozóan.

Más helyen ezt mondta Jézus: "E rózsafüzér imádkozásával közelebb hozod hozzám az emberiséget.'' (Napló 929) "Azokat a lelkeket, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák, már életükben körülöleli irgalmam, különösen pedig haláluk óráján.'' (Napló 754)

4. Az Irgalmasság órája:

1937. októberében Krakkóban Fausztina nővér figyelmét az Úr Jézus halála órájának tiszteletére hívta fel: "Valahányszor hallod, hogy hármat üt az óra, merülj el teljesen irgalmasságomban, dicsőítsd és magasztald; hívd le az egész világra hatalmát, főleg a szegény bűnösökre, mert az irgalom ebben az órában nyílt meg teljesen a lelkek számára.'' (Napló 1572) Az Úr Jézus elég pontosan megadta azt az imamódot is, ami Isten Irgalmasságának kultuszában ennek a formának legjobban megfelel: "Igyekezz ebben az órában elvégezni a keresztutat! - mondta Fausztinának - Ha ez nem lehetséges, kis időre térj be a kápolnába, tiszteld irgalommal teli Szívemet a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ha ez sem lehetséges, akkor merülj el imádságban - ha röviden is - ott, ahol éppen vagy.'' (Napló 1572)

Rózycki professzor három feltételt sorol fel, melyek szükségesek az ebben az órában mondott ima meghallgatásához:

1. Az imát Jézushoz intézzük.

2. Délután háromkor történjék.

3. Jézus kínszenvedéseinek értékére hivatkozzon.

"Ebben az órában - mondta Jézus - kéréseddel mindent elnyersz magad és mások számára. Ebben az órában lépett a kegyelem a világba: az irgalom legyőzte az igazságosságot.'' (Napló 1572)

5. Az Irgalmasság tiszteletének terjesztése:

Ezt azért emelte ki Rózycki atya, mert ehhez is ígéretek fűződnek. Jézus: "Azokat a lelkeket, akik irgalmasságom tiszteletét terjesztik, egész életükben megoltalmazom, mint gyengéd anya óvja csecsemőjét. Haláluk óráján pedig nem bírájuk, hanem irgalmas Megváltójuk leszek.'' (Napló 1075)

Az Isten Irgalmassága iránti kultusz lényege: az Isten iránti keresztény bizalom és a felebarát tettekben megnyilvánuló szeretete. Az Úr Jézus "teremtményeitől bizalmat'' (Napló 1059) követel, valamint az irgalmasság cselekedeteinek végrehajtását tettel, szóval vagy imádsággal. "Felebarátaid iránt mindig és mindenhol irgalmasságot kell tanúsítanod. Ez elől nem térhetsz ki sem kényszerre hivatkozva, sem kifogással, sem bocsánatkéréssel.'' (Napló 742) Jézus azt kívánja tisztelőitõl, hogy a nap folyamán legalább egy jó cselekedetet végezzenek felebarátaikért.

Az Isteni Irgalmasság tiszteletének terjesztése nem kíván feltétlenül sok szót, hanem a hit keresztény alapját, az Isten iránti bizalmat követeli meg, és azt, hogy minél irgalmasabbak legyünk. Az apostoli küldetés ezen példáját adta életével Fausztina nővér.

Forrás: Szent Fausztina Isteni Irgalmasságért Alapítvány