A békesség rajza

Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet.

Az írás további része itt olvasható.

Interjú az Eucharist együttes vezetőjével

A Pápai Missziós Művek és a Szent Gyermekség Műve

Beszélgetés Benvin Sebastian Madassery SVD atyával 

„Itt hagyott ecsetvonásaival prédikál”

A 2003-ban elhunyt Prokop Péterről írt megemlékezést Szabó Ferenc SJ.

Ezt olvassuk egyik vallomásában: „1919. január 6-án, a vesztes háború után, az első levert kommunista kísérlet alatt láttatta meg velem anyám a napvilágot.”

Prokop Péter a kalocsai jezsuitáknál járt gimnáziumba, a 6. osztály végén kérte felvételét a kalocsai kis szemináriumba, majd a Hittudományi Főiskolán tanult. 1942-ben szentelte pappá Kalocsán Zichy Gyula érsek. 1945 őszétől a budapesti Képzőművészeti Főiskolára járt. Az 1956-os forradalom leverése után, 1957 elején elhagyta hazáját, és három hónap múlva Rómába érkezett. Itt a Képzőművészeti Akadémián festőművészetből diplomát szerzett. Előbb a Pápai Magyar Intézetben, majd a Szent István zarándokházban lakott és alkotott. 1999 nyarán végleg hazaköltözött. 2003. november 11-én hunyt el.

Különféle monumentális műfajokban alkotott (freskó, mozaik, üvegalak) és festett tábla- és oltárképeket, készített grafikákat. A fatimai magyar keresztút végén álló Szent István-kápolna színes üvegablakait is ő készítette el, amelyen tizenhárom magyar szent látható (1970). Később a kápolna szentélyének és hajójának mennyezetét borította, díszítette mozaikokkal (1993).

Régóta gyakorolta az írás művészetét is: naplójegyzetek, maximák, pillanatképek és mélyebb reflexiók sorjáztak tizenhét könyvében. Péter barátom egyik könyvében így határozta meg sajátos műfaját: „sziporkagyűjtemények” – írja Szabó Ferenc. „Római éveim során barátok lettünk. Sokszor felkerestem remeteségében. Beszélgettünk a Szent István zarándokházban festészetről, költészetről, az egyház zsinati megújulásáról. Néha Tűz Tamás barátunk is átjött Kanadából, és csatlakozott hozzánk. Ő nevezte Pétert a színek remetéjének. Sokszor írtam különböző folyóiratokban kiállításairól és egymást gyorsan követő könyveiről.

A Vatikáni Rádióban is méltattam, interjúkat készítettem vele. Például 1979. január 19-én, miután az előző évben Magyarországon, Kalocsán és másutt kiállításokat rendeztek képeiből. Akkoriban Péter szülővárosának, Kalocsának ajándékozott 120 képet, az Esztergomi Keresztény Múzeumnak pedig 90 képet és 25 Biblia illusztrációt. Az interjú végén legújabb alkotásáról kérdeztem: 'Ajándékom a magyar közönség számára: a húsz személyes magyar szentek sorozata'.

Megjelent egy kis közös könyvünk is: Uram, irgalmazz! címmel, melyben Prokop Péter képsorozata szerepel a Jézus Szíve-litániához, én pedig mindegyik képhez négysoros verses elmélkedést írtam. E könyvhöz írt bevezetőmben (1983-ban) többek között így próbáltam jellemezni nemcsak az itt látható képeket, hanem Prokop festő barátom ars poetica-ját is. A festőművész szívből jövő vallomásában elmondta az album megszületésének indítóokait; egyben ars poetica-ját is feltárta: képei a Szenvedő Szolga megrázó képei után sejteni engedik az Örök Atya Fia dicsőségének sugárzását, a Feltámadott misztériumát.

Prokop lényegében vallásos művészete itt is, de minden más alkotásaiban hitünk misztériumainak egy-egy mozzanatát vagy központi magvát jelenítik meg. Ezért vallhatta az említett interjúban, Boldog Fra Angelicóval 'védekezve', hogy a papfestő lehet apostol: 'még halála után is, még ma is, szavak nélkül, itt hagyott ecsetvonásaival prédikál' minden kor, minden kultúra emberének' – szerepel Szabó ferenc SJ írásában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Mária Magdolna pálos búcsú Salföldön

Himnusz Szent Benedekhez

Pálos 70 zarándoklat

http://szatter.wix.com/palos70#!lelki-utravalo/cjt0

Goretti Szent Mária emléknapja

Goretti Szent Mária élete

Goretti Mária szüleinek volt néhány hold földjük Corinaldóban, de ebből a család nem tudott megélni. Elköltöztek hát, és Nettunótól 11 kilométerre, Ferriere di Concában egy özvegy emberrel, Serenellivel és ennek fiával közösen béreltek egy kisebb birtokot. A vidék azonban mocsaras volt, és alig telt el egy év, Mária édesapját elvitte a malária. A hatgyermekes özvegy nem tehetett egyebet, ott maradt, és továbbra is fenntartotta a bérletet. Mária volt a testvérek közül a legidősebb, ő segített neki a legtöbbet. Ellátta a háztartást, és vigyázott a kicsikre, amikor édesanyja a nagyobbakkal kinn dolgozott a mezőn. A részeges Serenellinek és a fiának is ő volt kénytelen főzni.

Ez a fiú, akit Alessandrónak hívtak, először szép szóval próbálta megnyerni magának Máriát. Amikor ez nem sikerült, kétszer is megkísérelte, hogy erőszakhoz folyamodjon, de Mária ereje végső megfeszítésével kiszabadította magát a keze közül. A következő hét szorongásban és félelemben telt Mária számára. Kérte édesanyját, ne hagyja soha magára, de az nem vette komolyan a dolgot, és megszidta érte. Mária nem tudta, hogyan magyarázza el a helyzetet az édesanyjának, mert Alessandro megesküdött, hogy ha csak egyetlen szóval is elárulja, megöli. Serenelli és Mária édesanyja közt amúgy is feszült volt a viszony, s Mária nem akarta édesanyja helyzetét tovább nehezíteni. Hallgatott hát, de annál többet imádkozott -- mennyei Édesanyja segítségét kérve. Már nem volt gyermek, tudta, miről van szó.

Így érkezett el 1902. július ötödike. Szombat volt. Az idő dél felé járt, és Mária egyedül volt otthon. Alessandro megtámadta. Amikor nem akart vele bemenni a hálószobába, a fiú megragadta, szájára tapasztotta a kezét, és bevonszolta a maga hálófülkéjébe. Mária kapálódzott, és egyre ismételte: ,,Nem, nem, az bűn, Alessandro, elkárhozol érte!'' Amikor Alessandro látta, hogy nem bír vele, fölkapott egy éles, hegyes kést és szúrni kezdte. Tizennégy mély sebet ejtett Márián. Végül felfigyeltek a szomszédok, és odasiettek.

Ez csak a kiteljesedése, a koronája volt Mária fiatal életének. Hogy azt tudta gyilkosa keze közt mondani: inkább meghal, semmint súlyos bűnt kövessen el, nem volt előzmény nélkül. Nem sokkal előbb így beszélt: ,,Mama, inkább öljenek meg, mint úgy beszéljek'' (tudniillik ahogy előzőleg a kútnál az egyik szomszéd lányt hallotta beszélni). Épp öt héttel korábban volt Mária elsőáldozó. S aznap reggel, amikor Alessandro megtámadta, még örömmel újságolta barátnőjének, Teréznek: ,,Holnap megyünk Campomortóba -- alig várom a szentáldozást!'' Az édesanyja pedig azt mondhatta róla: ,,Mária mindig, mindig, mindig engedelmeskedett nekem!''

Alessandro Serenelli később maga is tanúsította, hogy esős napokon vagy amikor kevesebb volt a munka, s akadt egy-egy szabad órája, mindig a rózsafüzért látta Mária kezében. Barátnője, Teréz pedig így nyilatkozott: ,,Lehetett látni, hogy olyan lány volt, aki különösképpen vonzódott a Megváltóhoz''.

A szentáldozás és az utolsó hetekben átélt sok szorongás kiteljesítették kegyelmi életét, és megérlelték a vértanúságra. Hogy miként gondolkodott, és a szíve mélyén mi rejlett, azt megmutatta életének utolsó huszonnégy órája:

Amilyen gyorsan csak lehetett, beszállították a nettunói kórházba, és kétórás műtéttel próbálták megmenteni. Mária mindvégig öntudatánál volt, s egyre csak Jézust és Máriát szólongatta. Amikor kérdezték, megbocsát-e gyilkosának, ezt válaszolta: ,,Megbocsátok, és az égben imádkozni fogok a megtéréséért. Jézus kedvéért, aki a kereszten megbocsátott a bűnbánó latornak, azt akarom, hogy ő is ott legyen a közelemben a paradicsomban.'' Seblázában újra meg újra átélte az Alessandróval vívott küzdelmet. Lelkülete egészen feltárult, a szavai tudatalattija mélységeiből törtek fel. Egyre csak azt kiabálta: ,,Ne tedd Alessandro, mert bűn és elkárhozol miatta!''

Másnap, 1902. július 6-án, vasárnap Mária meghalt. A szocialista városi tanács csináltatott neki koporsót.

Alessandro Serenellit 30 évi kényszermunkára ítélték. Az első éveket megkeményedett szívvel töltötte el, a bánatnak semmi jelét nem adta. Aztán egy éjszaka megjelent neki álmában Mária. Virágot szedett és odanyújtotta neki. Ettől teljesen megváltozott -- fogolytársai példát vehettek róla. 26 év börtön után 1928 karácsonyán hazaengedték. Első útja Mária édesanyjához vezetett, mert bocsánatot akart kérni. Ennek jegyében karácsony este bekopogott Corinaldóban a plébániára, ahol Mária édesanyja házvezetőnő volt. Ezt a választ kapta: ,,Ha isten megbocsátott neked, én hogyne bocsátanék meg?'' És a karácsonyi misén együtt vették magukhoz az Úr szent Testét, aki mindenkinek mindent megbocsát.

Huszonkét évvel később, 1950. június 24-én XII. Pius pápa szentté avatta Máriát. Először fordult elő az Egyház történetében, hogy az ünnepre félmilliónál is több ember gyűlt össze meg a Szent Péter téren. S az is először fordult elő, hogy egy édesanya megérte és jelen lehetett gyermeke szentté avatásán.

Forrás: Szentek élete

Medjugorjei üzenet

Drága gyermekek! Édesanyai szeretettel kérlek benneteket, ajándékozzátok nekem szíveteket, hogy felajánlhassam Fiamnak és megszabadíthassalak benneteket, megszabadíthassalak mindattól a rossztól, amely egyre inkább rabul ejt és eltávolít benneteket az egyetlen Jótól – Fiamtól; mindez téves úton vezet benneteket és elveszi békéteket. Én szabadságra, Fiam által megígért szabadságra szeretnélek elvezetni titeket, mert azt szeretném, hogy itt teljességben megvalósuljon Isten akarata; hogy a Mennyei Atyával való kiengesztelődés, az imádság és a böjt által megszülessenek Isten szeretetének apostolai, apostolok, akik szabadon és szeretettel hirdetik majd Isten szeretetét gyermekeimnek, apostolok, akik terjeszteni fogják a Mennyei Atya szeretetébe vetett bizalmat és megnyitják a mennyország ajtaját. Drága gyermekek, nyújtsatok szeretetteljes örömet és támaszt pásztoraitoknak, mint ahogyan ezt Fiam tőlük kérte a számotokra. Köszönöm nektek.

Medjugorje, 2013. július 2-án

Forrás: MBKSZ

Megjelent Ferenc pápa Lumen fidei kezdetű enciklikája

Július 5-én mutatták be a Szentszék sajtótermében Ferenc pápa Lumen fidei (A hit fénye) kezdetű első enciklikáját.

Valójában a dokumentum megírása „négykezes” munka volt, ahogy Ferenc pápa már korábban jelezte. A hitről szóló enciklikát ugyanis XVI. Benedek pápa már jórészt elkészítette: célja az volt, hogy a szeretetről szóló első (Deus caritas est)  és a reményről szóló második (Spe salvi) enciklikája után, a hit évére való tekintettel, a hitről is kifejtse gondolatait.

Ferenc pápa közvetlenül elődje kezéből vette át a szöveget március 23-án Castel Gandolfóban, és később szerényen megjegyezte: csupán „előszót” ír hozzá. Természetesen magáévá tette teológus elődje gondolatait, és így megvan a folytonosság XVI. Benedek és Ferenc pápa programja között. 

A Lumen fidei kezdetű első enciklika négy részre oszlik, egy bevezetővel és egy végkövetkeztetéssel. Maga Ferenc pápa megmagyarázza, hogy XVI. Benedek a szeretetről és a reményről szóló enciklikái után majdnem befejezte a harmadikat, ezt a hitről szóló körlevelét. Ferenc pápa további kiegészítéseket fűzött hozzá. 

A bevezetés (1-7.pont) a dokumentum megírásának indítékait vázolja: a hit fényével megvilágítani az emberi létezést, segíteni az embereket, hogy meg tudják különböztetni a jót és a rosszat a modern korban, amikor a hinni-vel ellentétes a keresés és a hitet illúzióként élik meg. Továbbá az enciklika a hit évében jelenik meg, ötven évvel a „hitről szóló” II. Vatikáni zsinat után, hogy új távlatokat nyisson a hit megvallásának és megerősítésének. „Aki hisz, az lát”, a hit fénye Isten ajándéka, amelyet táplálni és erősíteni kell.

Az első fejezet (8- 22, p.) címe: „Hittünk a szeretetnek” (1Jn 4, 16). A dokumentum hivatkozik Ábrahám bibliai alakjára, aki meghallotta Isten „hívását”, és kilépett elszigetelt világából, hitt az isteni ígéretnek. A hívó Isten nem idegen, hanem atya, a jóság forrása, mindennek eredete és mindent Ő tart fenn. Izrael történetében a hittel ellentétes a bálványimádás, az ember sokféle vágyakozásának engedve nem várja az ígéret beteljesedését. Ezzel ellentétben a hit ráhagyatkozás Isten irgalmasságára, aki mindig megbocsát. A hit Isten ingyenes ajándéka, amely alázatot követel és ráhagyatkozást, hogy meglássuk az Istennel és az emberekkel való találkozás fényes útját, az üdvösségtörténetet. (14. p.)

Az enciklika ezután megállapodik Jézus alakjánál, aki közvetítő, megnyitja az utat a nálunk nagyobb igazság felé: Isten szeretetének megnyilatkozása, ami a hit alapja. Jézus halálának szemléletében megerősödik a hit, mert Ő kinyilatkoztatja az ember iránti rendíthetetlen szeretetét. Amennyiben pedig feltámadt, Krisztus „megbízható tanú”, hitelre méltó, aki által Isten működik a történelemben, és meghatározza annak végső kimenetelét. De a Jézusban való hitnek döntő szempontja, hogy részesít az ő látásmódjában. A hit ugyanis nemcsak Jézusra tekint, hanem Jézus szempontjából néz, az ő szemével lát. Jézus megtestesülésének köszönhetően a hit nem választ el bennünket a valóságtól, amikor befogadjuk őt életünkbe, felfedezzük létezésünk mélyebb értelmét A hitnek köszönhetően az ember üdvözül, és megnyílik a Szentlélek által közvetített szeretetnek, amely őt bensőleg átalakítja. A pápai enciklika még hangsúlyozza, hogy „a hit nem magánügy”, valami privát vélemény, hanem hallásból ered, és ezért hirdetni kell.

A második fejezet (23-36. p.): „Ha nem hisztek, nem értetek” (Iz 7, 9). A pápa itt kimutatja a szoros kapcsolatot a hit és az igazság között. „A hit igazság nélkül nem üdvözít, hanem szép mese marad, boldogság utáni vágyakozásunk kivetítése” – hangsúlyozza Ferenc pápa. Manapság az igazság válságát éljük meg: a mai kultúra igyekszik elfogadni a technológia igazságát, az ember a tudománnyal méri magát: „igaz, mert működik”, vagy pedig az igazság csak egyedek számára érvényes, nem szolgálja a közjót. Ma gyanakvón tekintenek a „nagy igazságra”, amely egyszerre magyarázatot ad a személyes és a társadalmi életre, mert tévesen azonosítják azt a XX. század totalitarizmusainak igazságával. A mai világ elfelejti – a relativizmus és a fanatizmus javára – a mindenség eredetére, Istenre vonatkozó igazság keresését. Az enciklika ezután hangsúlyozza a hit és a szeretet közötti kapcsolatot, továbbá azt, hogy a hit és a hűség együtt jár.

Ezután hosszú reflexió következik a hit és az ész közötti párbeszédről. A hit nem intranzigens és nem arrogáns. Ellenkezőleg: alázatossá tesz, mások tiszteletére vezet. A hit a párbeszédet keresi különböző területeken: a tudománnyal, a vallásokkal, a nem hívőkkel, mindazokkal, akik őszinte szívvel keresik Istent. „Aki a jót gyakorolja, Istenhez közeledik” – hangoztatja Ferenc pápa. Végül kitér a teológiára, amelyet nem lehet hit nélkül művelni. A teológia részesedés abban az ismeretben, amelyet Isten önmagáról közöl, következésképpen a keresztények hitét kell szolgálnia. A Tanítóhivatal nem korlát a teológia szabadságának, hanem annak alkotó része, mert biztosítja a kapcsolatot a forrással, Krisztus Szavával.

A harmadik fejezet (37-49. p.) „Azt adom át, amit kaptam” (1Kor 15, 3). Ez az egész fejezet az evangelizálás fontosságára összpontosul. Fontos a kapcsolat a hit és az emlékezés között, mert Isten szeretete tart egységben minden időkben, és Jézus kortárasaivá tesz bennünket. A hit közösségi aktus, „aki hisz, soha sincs egyedül, mert az Egyház közösségében hiszünk.

A hit átadásának kiváltságos eszközei a szentségek. A pápa szól a keresztségről, az Eucharisztiáról, a szentmisében elhangzó hitvallásról és Miatyánkról, a parancsolatokról, az Egyház egységét megvalósító hit egységéről. Aki kikezdi a hitet, a szeretetegység (kommúnió) igazságát csorbítja meg.

A negyedik fejezet (51-61. p.): „Isten hazát készít nekik” (Zsid 11, 16). Ez az utolsó fejezet kifejti a kapcsolatot a hit és a közjó között. A hit jó mindenki számára: közjó, nem egyedül a túlvilágra tekint, hanem segít építeni társadalmunkat, hogy így haladjuk a jövő reménység felé. Az enciklika foglalkozik a hit különböző helyzeteivel (környezeteivel): a férfi és a nő kapcsolataként értelmezett házasságon alapuló családdal, a fiatalokkal, minden társadalmi viszonnyal, az emberi testvériséggel, a teremtett világ védelmével, végül a szenvedéssel és a halállal. A keresztény tudja, hogy a szenvedést nem lehet kiküszöbölni, de értelmet adhatunk neki: Istenre hagyatkozunk, aki sohasem hagy el bennünket, és így az lehet a hit növekedésének egy állomása. A szenvedő embernek Isten nem ad mindenre magyarázatot, de felajánlja jelenlétét, amely kis fényt gyújt a sötétségben. Így a hit a reménységhez kapcsolódik. Itt a pápa felhívást intéz hozzánk: „Ne hagyjuk elrabolni a reménységet, engedjük, hogy meghiúsítsák közvetlen megoldásokkal és javaslatokkal, amelyek eltorlaszolják utunkat.”

Végkövetkeztetés (58-60): „Boldog vagy, aki hittél” (Lk 1, 45) Befejezésül Ferenc pápa Jézus Anyját, Máriát állítja elénk eszményképül, és imát intéz hozzá, hogy segítse az ember hitét, emlékeztetve bennünket arra, hogy aki hisz, soha sincs egyedül, és hogy tanítson meg bennünket Jézus szemével nézni.

Forrás: Vatikáni Rádió

Pálos zarándoklat a Balaton-felvidéken

Pálos zarándoklat Kárpátaljára

A Sziklatemplom Pálos Baráti Köre 

a „Történelmi Magyarország rejtett értékei nyomában”címmel 

indított zarándoklatsorozatának keretében 

2013. szept. 18-22. között 

zarándoklatot hirdet Kárpátaljára. 

A zarándoklat útiköltsége 35.000 Ft lesz. 

Az útiköltséget július 31-ig a Sziklatemplom sekrestyéjében kell befizetni. 

A zarándoklattal kapcsolatban 

szept. 4-én (szerdán) 18 órakor 

tájékoztatás lesz a Sziklatemplom Szent István termében. 

Szent Jakab ünnepe

Zaccaria Szent Antal Mária a művészetben

Szent Tamás apostol

"Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek." (Jn 20,29)

Kármelita búcsú Budapesten

Július 14-én vasárnap

Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén

este 6 órakor

ünnepi szentmisét mutat be

Márfi Gyula veszprémi érsek

a budapesti Huba utcai kármelita templomban.

 

Július 16-án kedden egész napos szentségimádás lesz.

Július 11,12,13-án

triduumot tart

Nemeshegyi Péter SJ atya

az este 6 órai szentmisék keretében.

A templom címe: Budapest, XIII. Huba u. 12.

Miért viselnek a katolikus papok kollárét?

Konferencia a papi hivatásról Rómában

Július 1-je és 4-e között zajlik az Európai Hivatások Szolgálata nevű katolikus szervezet ezévi találkozója Rómában, melynek témája „a papok boldog hivatása”.

A római konferencián 22 püspöki kar hivatásgondozási csoportjának küldöttei gyűltek össze, több mint hetvenen. A találkozó célja a hivatásgondozási tapasztalatcsere elősegítése.

A mai világban, ahol a társadalmi és a szakmai elismerés utáni vágy fényében szokatlanul hat, ha valaki Istennek szenteli életét, az egyház arra kíván rámutatni, hogy a papság is lehet örömteli hivatás. A találkozó alapját a Katolikus Nevelés Kongregációja által kiadott, „Pasztorációs iránymutatás a papi hivatásra buzdításért” című dokumentum képezi.

2013. január 1-je óta a szemináriumok felügyelete már nem a Katolikus Nevelés Kongregációjának hatáskörébe tartozik: a feladat átkerült a Papi Kongregációhoz. A most zajló konferencián Mauro Piacenza bíboros, a Papi Kongregáció prefektusa, és Celso Morga Iruzubieta érsek, a dikasztérium titkára is felszólal majd a témában.

Forrás: La Croix/Magyar Kurír

Magnificat