Noha a Boldogságos Szűz Mária
Szeplőtelen Fogantatásának tételét IX. Piusz pápa 1854. december 8-án mondotta
ki tanítóhivatala péteri magasából kötelező erővel, a dogmának hosszabb
előtörténete van, mintsem gondolnánk. A szenthagyományban ez a hittétel is
bejárta a dogmafejlődés útját, eleinte feltűnés nélkül, az egyéni jámborság,
lelkiélet vidékein; majd amikor fontosabb személyiségek, püspökök, teológusok
töprengtek rajta, mind többen érdeklődtek a megtestesülés e távoli
előkészítésének misztériuma iránt, de nem kevesen akadtak olyanok is, akik
vitatták, tagadták a Szeplőtelen Fogantatást.
Az egyházatyák a bibliai
Ádám–Krisztus párhuzam1 alapján megalkották az Éva–Mária párhuzamot, s ezzel az
Ószövetség rejtett üzenetei érthetőbbé váltak, Mária és egyszülötte, Krisztus
egészen sajátos, szentségi kapcsolatba kerültek. Mária szentségéről az atyák
serege értekezik, s az iránta megnyilvánuló hyperduliát személyének a bűn
valamennyi fajtájával való összeférhetetlenség hangoztatásával támasztják alá.
Szír, görög, latin, örmény egyházatyák beszédeit kell felütni, és a Máriáról
szóló szövegek hatalmas csokrában ott találjuk azokat a kijelentéseket, amelyek
a dogma korai meglétét bizonyítják. Szent Ágoston a pelágiánusokkal vitázva
állítja, hogy a bűn minden ember számára alapadottság, ,,kivéve azonban Szűz
Máriát, akiről az Úr Krisztus méltósága miatt egyáltalán hallani sem akarok, ha
a bűnről van szó,,.
A hyperdulia meghozta a maga
Mária-ünnepeit is, s noha az augusztus 15-i Mária-ünnep ősiségével nem veheti
föl a versenyt a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, a 8. század elejétől kezdve meg
lehet lelni a nyomát. Először Euboiai János (†749-ben) beszédében, amelyet
december 9-én tartott.2 A Jakab-féle protoevangélium szerint angyal adta hírül
a szülőknek a rendkívüli, csodálatos fogantatást.3 A görög kapcsolatokkal
rendelkező Nyugat fogadta be elsőnek a 8–9. század során (Ravenna, Nápoly),
majd a magyarok dúlta 10. században Gallián, Normandián át Írországig eljutott
az egymással kapcsolatban álló szerzetesi közösségek láncolatán keresztül. A
magyarok megtértével Európa nyugati fele békésebbé vált, a világi papság is
kezdte megismerni ezt a tanítást, ami áttételesen bár, de Krisztusra utal,
Krisztus szentségéből fakad; és 1120-ban Szent Anzelm tanítványa, Eadmer,4
valamint clare-i Osbert5 Isten bölcsességéről értekezvén mondták ki Mária
bűntelenségét, szentségét magzati léte első pillanatától kezdve. Szent Bernát
ezt ellenezte, azonban ha a magzat fogantatásának korabeli biológiai ismereteit
figyelembe vesszük, akkor megértjük Bernát ellenkezését.6 A kor értelmezési
horizontja fölött azonban éteri magasságban átívelt, mint valami nyugvópont
felé tartó csillag, a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának lényege, s fényével
megvilágította a középkori, sok arcú és sokszínű Mária-tisztelet útját az újkor
felé.
A Bázelben maradt zsinati atyák,
a szuprakonciliarizmus kérlelhetetlen hívei 1439-ben, a 36. szesszión (ami már
skizmatikusnak számít) ünnepélyes tanítást fogalmaztak meg a Szeplőtelen
Fogantatásról, és mert skizmában voltak, végérvényesen kompromittálhatták volna
e hittitkot, ha nem szól közbe a Magisztérium. Ugyanis IV. Sixtus pápa -
anélkül, hogy a Bázeli zsinat skizmatikus szakaszának jottányi engedményt is
tett volna - megtiltotta a december 8-i ünnepnek és tartalmának a támadását.7
Ezzel lehetővé vált eme Mária-misztérium továbbélése; a Trentói zsinat atyái
pedig szükségesnek tartották kijelenteni a következőket: ,,Ez a szentséges
zsinat kinyilvánítja azt is, hogy nincs szándékában az eredeti bűnről szóló eme
határozat megállapításait vonatkoztatni az Isten Anyjára, a Boldogságos és
Szeplőtelen Szűz Máriára, hanem ővele kapcsolatban a boldogemlékű IV. Sixtus
pápa rendelkezéseit kell követni, mégpedig az azokban foglalt büntetések terhe
alatt, amely rendelkezéseket ez a szentséges zsinat ezennel megújítja.,,8
A tilalmat - mint minden egyéb
más tilalmat is! - időnként föl kellett újítani. V. Pál ezt 1616-ban tette, XV.
Gergely pedig 1622-ben.9 A barokk kor Mária-kultusza a pestis elleni
küzdelemben éppen úgy jelen volt, mint a török elleni küzdelemben, s a Beata
Virgo dabit auxilium = Buda tovább egyengette a Szeplőtelen Fogantatás hittitka
terjedésének és ünnepének az útját, majd XI. Kelemen pápa 1708-ban az egész
egyház számára nyilvános ünneppé tette.10 A velencei nyomtatású 1744-es
Breviarium Romanum függelékében a Szent Rítus kongregáció 1727. december 15-én
hozott döntése alapján Germániában sub ritu duplici mondható valamennyi olyan
szombaton, amikor nem kilenc leckés az officium, kivéve: advent, kántorböjt,
vigiliák, nagyböjt.11
A francia forradalom eseményei az
egyház idősebb leányának életére hatottak, s azon keresztül az egész egyház
életére a 18. század végén, amikor körülbelül fél évig a katolikus világ azt
hihette, nem lesz több pápa. A katolikus hit üldöztetésére, majd Napóleon által
rendőri felügyelet alá helyezett megtűrtségére a válasz hamarosan megérkezett,
elsőnek francia földön: az Oltáriszentség, a Jézus Szíve- és a Mária-kultusz
föllángolásában, az ultramontán eszmék terjedésében, a papi, szerzetesi,
szerzetesnői hivatások százezres nagyságrendű jelentkezésében, a missziós munka
hatalmas méretűvé válásában, a keresztény-szociális tanítás lassú
bontakozásában.
Az 1846-ban megválasztott IX.
Piusz pápa a Qui pluribus kezdetű, 1846. november 9-én kelt körlevelében
(magyar fordításban) 24 sort szentelt a pápai tévedhetetlenségnek,12 mintegy
előkészítve közelebbről az 1854-es dogma kimondását, távolabbról pedig az I.
Vatikáni zsinat Pastor Aeternus kezdetű hittani rendelkezését.13 A
februári-márciusi forrongások után IX. Piusz 1848. június 1-jén teológiai
bizottságot hozott létre, majd Rómából történt elmenekülése után Gaëtában
kibocsátotta az Ubi primum kezdetű körlevelet, amely Szűz Mária tiszteletének
fontosságát hangsúlyozva tudakolta a püspökök, teológiai fakultások véleményét
a Szeplőtelen Fogantatás dogmakénti kimondása kapcsán. A válaszok összegzése
alapján 543 püspök közül 484 akarta, 18 nem a dogma kimondását. 41 püspök vagy
közvetett definiciót akart, vagy az időt nem találta arra alkalmasnak.14
A pápa, miután megismerte a világ
püspökeinek a véleményét, teológusaival ismételten megtárgyalta a kihirdetendő
dogma szövegét, s az ünnepélyes pápai tanítás mikéntjét. A világegyház
püspökeit meghívta Rómába ezen alkalomra. A bíborosi testület 1854 novemberében
négyszer ülésezett, majd december 1-jén a pápa jelenlétében titkos
konzisztóriumot tartottak, amelyen IX. Piusz ismertette a dogma szövegét,
előtörténetét, és a bíborosok véleményét kérte a kihirdetés megtételéről. Mivel
a válasz kedvező volt, kijelölte a dátumot.
December 8-án a Szent
Péter-bazilikában IX. Piusz pápa intonálta térden állva a Veni Creator
himnuszt, majd az Ineffabilis Deus kezdetű bullát maga olvasta föl. Végül
megindult hangon segítségül hívta a Szentháromságot és az apostolfejedelmeket,
s a definimus, decretamus et comfirmamus
szavakkal kezdve kihirdette a kötelező erejű megerősítést. A jelenlévőket a
dogma szövegének előszöri hallása lenyűgözte, amint erről a visszaemlékezések
egybehangzóan tanúskodnak. Ezt követően, általános megindultság közepette a
pápa intonálta a Te Deum himnuszt, megáldott egy aranyból készített, díszes
mívű koronát, s azzal a IV. Sixtus kápolnájában álló Szűz Mária-szobrot
megkoronázta. Az ünnepnap estéjén egész Róma fényárban úszott.
Végezetül álljon itt a dogma
szövege: ,,A kimondhatatlan Isten (...) kezdettől fogva és a századok előtt
egyszülött Fiának anyát választott és rendelt, hogy a Fiú testet öltve az idők
boldog teljességében tőle megszülessék. Ezt az anyát az összes teremtményekhez
képest annyira megajándékozta a szeretetével, hogy egyedül benne lelte a saját
akaratához legközelebb álló tetszését. Ezért messze megelőzve az összes Angyali
Szellemeket és az összes szenteket, oly csodálatosan elhalmozta Őt minden égi
kegyajándék bőségével istenségének kincsesházából, hogy ő maga a bűn minden
szennyétől mindig teljesen mentesen és egészen szépen és tökéletesen az
ártatlanság és a szentség teljességének azt a példáját adja, amelynél nagyobb
az Isten alatti világban nem képzelhető, és el sem lehet gondolni, hogy Istenen
kívül bárki elnyerhesse.
Így tehát mindenképpen illő volt,
hogy ő mindig a legtökéletesebb szentség díszeivel fölékesítve tündököljön, és
teljesen mentes lévén még az áteredő bűn szennyétől is, az őskígyón a
legnagyszerűbb győzelmet arassa, ő, az oly tiszteletreméltó anya. Az Atyaisten
úgy rendelkezett, hogy egyszülött Fiát - akit úgy szeretett szívből, mint
önmagát, hiszen önmagával egyenlőnek nemzette - úgy adja oda anyjának, hogy
természet szerint az Atyaistennek és Szűznek egy és ugyanazon közös Fia legyen.
Maga a Fiú választotta őt, hogy valóságosan a maga anyjává tegye, és akitől a
Szentlélek azt akarta és eszközölte ki, hogy tőle, az anyától fogantassék és
szülessék meg, akiből ő származik. (...)
A Szent és Oszthatatlan Háromság
tiszteletére a Szűz Istenanya dicsőségére és ékességére, a katolikus hit
fölmagasztalására és a keresztény vallás növelésére, Urunk Jézus Krisztusnak,
Szent Péter és Pál apostoloknak tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük,
kihirdetjük és meghatározzuk, hogy az a tan, amely azt tartja, hogy a
Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában, a mindenható Isten
egyedülálló kegyelméből és kiváltságából, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus
Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől
eleve megőrizve mentes volt: Istentől való kinyilatkoztatás, és ezért erősen és
állhatatosan kell hinnie minden hívőnek.
Dr. Török József
Forrás: Vigilia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése