Máriát tisztelői nem ok nélkül és
nem csupán véletlenségből nevezik anyjuknak, s ezt is oly sűrűn teszik, hogy
úgy tetszik, mintha nem is volnának képesek őt másképpen hívni s nem bírnának
betelni azzal, hogy őt az anya elnevezéssel illessék. Igen, anyának hívjuk őt,
mivel tényleg az; mivel testi értelemben ugyan nem, de lelki értelemben igenis
anyja a mi üdvösségünknek és lelkünknek.
Midőn a bűnbeesés tőlünk Isten kegyelmét elrabolta, egyszersmind lelkünk életét
is elvette.
Mikor így a halál fiaivá lettünk, eljött Jézus, a mi Megváltónk, végtelen
irgalma és szeretete által indíttatva, hogy kereszthalála által ismét
visszaszerezze nekünk elvesztett életünket, miként ezt Ő maga is kijelenti: „Én
azért jöttem, hogy életük legyen, és bővebben legyen.” (Jn 10,10) Jézus így
szólt: „hogy bővebben legyen”; a hittudósok szerint ugyanis Jézus Krisztus az ő
megváltó halála által velünk a lelki javak oly nagy bőségét közölte, mely
messze túlszárnyalja a kárt, melyet Ádám bűnével okozott. Így lőn Jézus, mivel
minket az ő mennyei Atyjával kiengesztelt, az új kegyelemszövetségben lelkünk
Atyjává, miként ezt a próféta megjövendölte: „A jövendőség atyja, békesség
fejedelme.” (Iz 9,6) Ha tehát Jézus lelkünknek atyja, akkor Mária a mi anyánk,
mert az által, hogy Jézust nekünk a világra szülte, az igaz életet adta nekünk;
midőn a Kálvárián felajánlotta szent Fiának életét a mi üdvünkért, egyszersmind
újra szült bennünket az isteni kegyelem élete számára.Két különböző időben lett
tehát Mária a szentatyák tanítása szerint lelkünk anyjává, és pedig első ízben
akkor, midőn méltó lett ama kegyelemre, hogy az Isten fiát szűz méhébe fogadja,
miként azt Nagy Albert és még világosabban Szienai Szent Bernardin tanítja.
Utóbbi azt állítja, hogy a boldogságos Szűz attól a pillanattól fogva, midőn az
örvendetes hírt hozó angyalnak beleegyezését adta, amelytől az Ige
megtestesülése függött, végtelen buzgósággal imádkozott Istennél üdvünkért és
szeretetteljes anya módjára állandóan szívében hordott bennünket. (S Bern. Tr.
de B. V. serm. 6) Szent Lukács Jézus Krisztus születésének elbeszélésénél ama
kifejezéssel él, hogy Mária a világra hozta elsőszülött fiát: „És szülé az ő
elsőszülött fiat.” Ha az evangélista azt mondja, hogy Mária megszülé elsőszülött
fiát, úgy bizonyára még egyéb fiainak is kellett lenni, jegyzé meg egy híres
író; – már pedig hitigazság, hogy Máriának Jézuson kívül nem volt több testi
értelemben vett fia, tehát lelki értelemben vett gyermekeinek kell lenniük, s
azok mi vagyunk. Ezt az Úr Szent Gertrúdnak ki is jelentette; midőn ez ugyanis
egy napon Szent Lukács evangélistának fentidézett helyét olvasta, egészen
zavarba jött, mivel nem tudta elképzelni, miként lehet Jézust Mária elsőszülött
fiának nevezni, mikor Máriának csak Jézus volt a fia. Ekkor megmagyarázta neki
az Isten, hogy Jézus testi értelemben volt Máriának elsőszülött gyermeke, az
összes emberek pedig lelki értelemben voltak utóbb született gyermekei.
Ezek után megérthetjük az Énekek énekének Máriára vonatkozó következő szavait
is: „Tested mint a liliomokkal kerített búzaasztag.” Szent Ambrus azt mondja e
mondatról, hogy Mária legtisztább teste, bár csak egyetlen egy búzaszemet, ti.
Jézus Krisztust rejtette magában, mégis búzaasztagnak nevezhető, mivel ez az
egyetlen mag magában zárta mind ama kiválasztottakat, kiknek anyjává kellett
egyúttal lennie. (S. Ambr. de Instit. Virg.) Szent Vilmos apát így kiált fel:
„Ebben az egyetlen búzaszemben, Jézus Krisztusban, az emberiség Megváltójában,
Mária sokakat szült az üdvösségre. Mivel magát az Életet szülte, egyúttal
sokaknak adott életet; minthogy Mária Jézust, a mi Üdvözítőnket és életünket
szülte, ennélfogva mindnyájunkat újra szült az üdvösségre és életre.” (S.
Guill. in Can. 5. 13.)
Másodízben akkor szült minket újra Mária a kegyelemre, mikor szeretett fiának
életét oly sok fájdalom közt üdvünkért az örök Atyának áldozatul hozta. Szent
Ágoston azt tanítja, hogy mivel Mária akkor szeretetével közreműködött a
hívőknek a kegyelemre való újjászületésében, ez által lelki értelemben Két
különböző időben lett tehát Mária a szentatyák tanítása szerint lelkünk
anyjává, és pedig első ízben akkor, midőn méltó lett ama kegyelemre, hogy az
Isten fiát szűz méhébe fogadja, miként azt Nagy Albert és még világosabban
Szienai Szent Bernardin tanítja. Utóbbi azt állítja, hogy a boldogságos Szűz
attól a pillanattól fogva, midőn az örvendetes hírt hozó angyalnak
beleegyezését adta, amelytől az Ige megtestesülése függött, végtelen
buzgósággal imádkozott Istennél üdvünkért és szeretetteljes anya módjára
állandóan szívében hordott bennünket. (S Bern. Tr. de B. V. serm. 6) Szent
Lukács Jézus Krisztus születésének elbeszélésénél ama kifejezéssel él, hogy
Mária a világra hozta elsőszülött fiát: „És szülé az ő elsőszülött fiat.” Ha az
evangélista azt mondja, hogy Mária megszülé elsőszülött fiát, úgy bizonyára még
egyéb fiainak is kellett lenni, jegyzé meg egy híres író; – már pedig
hitigazság, hogy Máriának Jézuson kívül nem volt több testi értelemben vett
fia, tehát lelki értelemben vett gyermekeinek kell lenniük, s azok mi vagyunk.
Ezt az Úr Szent Gertrúdnak ki is jelentette; midőn ez ugyanis egy napon Szent
Lukács evangélistának fentidézett helyét olvasta, egészen zavarba jött, mivel
nem tudta elképzelni, miként lehet Jézust Mária elsőszülött fiának nevezni,
mikor Máriának csak Jézus volt a fia. Ekkor megmagyarázta neki az Isten, hogy
Jézus testi értelemben volt Máriának elsőszülött gyermeke, az összes emberek
pedig lelki értelemben voltak utóbb született gyermekei.
Ezek után megérthetjük az Énekek énekének Máriára vonatkozó következő szavait
is: „Tested mint a liliomokkal kerített búzaasztag.” Szent Ambrus azt mondja e
mondatról, hogy Mária legtisztább teste, bár csak egyetlen egy búzaszemet, ti.
Jézus Krisztust rejtette magában, mégis búzaasztagnak nevezhető, mivel ez az
egyetlen mag magában zárta mind ama kiválasztottakat, kiknek anyjává kellett
egyúttal lennie. (S. Ambr. de Instit. Virg.) Szent Vilmos apát így kiált fel:
„Ebben az egyetlen búzaszemben, Jézus Krisztusban, az emberiség Megváltójában,
Mária sokakat szült az üdvösségre. Mivel magát az Életet szülte, egyúttal
sokaknak adott életet; minthogy Mária Jézust, a mi Üdvözítőnket és életünket
szülte, ennélfogva mindnyájunkat újra szült az üdvösségre és életre.” (S.
Guill. in Can. 5. 13.)
Másodízben akkor szült minket újra Mária a kegyelemre, mikor szeretett fiának
életét oly sok fájdalom közt üdvünkért az örök Atyának áldozatul hozta. Szent
Ágoston azt tanítja, hogy mivel Mária akkor szeretetével közreműködött a
hívőknek a kegyelemre való újjászületésében, ez által lelki értelemben
tanítványnak, értésünkre akarván adni ezzel, hogy az Úr Máriát mindazok anyjává
jelölte ki, kik keresztények s így méltók a tanítvány elnevezésre.
Én a szép szeretet anyja vagyok, mondja Mária, mivel az ő szeretete, mely
lelkünket Isten színe előtt kedvessé teszi, eszközli egyúttal azt is, hogy ez a
szerető anya bennünket gyermekeivé fogad. (Pacciuch. de B. V.) És vajon melyik
testi értelemben vett anya szereti annyira gyermekeit, mint ahogyan te
bennünket szeretsz, ó legédesebb királynő, ki kizárólag csak a mi jólétünkkel
vagy elfoglalva, ki bennünket oly forrón szeretsz, és oly nagy gonddal mozdítod
elő javunkat, mondja Szent Bonaventura.
Boldogok, kik egy ily szerető és hatalmas anyának oltalma alatt élnek. Noha
Mária még nem élt Dávid korában, mégis a királyi próféta már akkor abban
kereste üdvét, hogy Mária hű gyermekének vallotta magát és így könyörgött
Istenhez: „Szabadítsd meg szolgálód fiát.” Milyen más szolgálóról beszélhetett
” volna a próféta – mondja Szent Ágoston – ha nem arról, ki ezt mondja magáról:
„Íme az Úr szolgáló leánya?” (Aug. in Ps. 85.) Ki merné – kiált fel b.
Bellarmin bíboros (Bellarm. de sept. verb.) Mária gyermekeit az ő szívétől
elszakítani, ha ezek ellenségeik elől menekülve nála védelmet keresnek? Vajon a
pokol összes dühe, a szenvedélyek romboló vihara képes volna-e őket legyőzni,
ha minden bizalmukat ennek a hatalmas anyának pártfogásába helyezik? Mondják,
hogy a bálna szájába veszi kölykeit, és ily módon védi, ha abban a
veszedelemben forognak, hogy a vihar vagy a vadász zsákmányai lesznek.
Novarinus szerint hasonló módon védi meg ez a szelíd anya a hívőket és anyai
szeretetébe fogadja őket, ha a szenvedélyek viharai és a sátán fenyegetik
azokat, míg be nem vezeti a mennyország biztos kikötőjébe. (Novarin. c. 14.
exc. 81.) Ó hőn szeretett és legjobb Anya, hálát adunk Istennek s hálát akarunk
adni neki az egész örökléten át, hogy téged anyánkká és ezen élet összes
veszélyei ellen menedékhelyünkké tett. A boldogságos Szűz maga jelentette ki
Szent Brigittának, hogy minden lehetőt megtesz megmentésünkre, hasonlóan az
anyához, ki gyermekét az ellenség fegyvereitől látja körülvéve. „Így járok el
gyermekeimmel szemben – szólt a szenthez – s így is fogok mindig cselekedni,
legyenek bármily nagy bűnösök is, ha megteszik a legcsekélyebbet, hogy ti.
segítségül hívnak.” (Rev. lib. 4. c. 38) Biztosak lehetünk tehát aziránt, hogy
a pokollal vívott minden harcunkban győzünk és fogunk is győzni, ha Isten
anyjához fordulunk, ki egyúttal a mi anyánk is és folyton feléje kiáltjuk:
„Oltalmad alá futunk Istennek szent Szülője.” Hányszor arattak győzelmet a
hívők ezen rövid, de annál hathatósabb imádsággal a pokol felett? Többek közt
ezzel az imádsággal győzte le Istennek hős szolgálója, a keresztről nevezett
Mária a sátán összes incselkedéseit.
Örvendjetek tehát ti, kik Mária gyermekei vagytok és tudjátok meg, hogy ő
mindenkit gyermekének, ismer el, aki csak az óhajt lenni; örvendjetek, mert
mitől kellene félteni üdvösségteket, ha ilyen anya védelmez, és segít
benneteket. Szent Bonaventura szerint olyannak, ki szereti e jó anyát és bízik
segítségében, fel kell bátorodnia és felkiáltania: „Mit félsz, édes lelkem?
nem, te nem fogsz elveszni, mivel ítéleted Jézustól, a te testvéredtől és
Máriától, a te anyádtól függ.”
E gondolatot annyira vigasztalónak találta Szent Anzelm, hogy örvendezve
felkiáltott: „Ó boldog bizalom, ó biztos menedék, Istennek anyja egyúttal az én
anyám is! Mily biztossággal remélhetjük tehát üdvösségünket, hiszen az a mi jó
testvérünk és könyörületes anyánk elhatározásától függ.” (In Depr. ad V.) Igen,
a mi anyánk maga hív bennünket magához e szavakkal: „Ha valaki kicsiny, jöjjön
hozzám.” (Péld 9,4) A kicsiny gyermekeknek mindig ajkukon van anyjuk neve, s
valahányszor veszélyben forognak, vagy megijednek, tüstént hangos szóval
kiáltják: „Anyám, anyám!” Ó legédesebb, legszeretőbb anyánk, Mária! hasonlót
kívánsz te mi tőlünk is; kívánod, hogy mi is olyanok legyünk, mint a gyermekek,
hogy minden veszedelemben segítségül hívjunk és mindig hozzád meneküljünk, mert
te akarsz segíteni, te meg akarod tenni, hogy üdvözüljünk, miként azt meg is
cselekedted mindazon gyermekeiddel, kik hozzád menekültek.
A Jézustársaságának nápolyi történetében a következő részletet találjuk egy
skót nemes ifjúról, kit Elfinston Vilmosnak hívtak s rokona volt Jakab
királynak. A protestáns vallásban nevelkedve, buzgón kitartott felekezete
mellett, míg végre megvilágosítva az isteni kegyelem sugaraitól, felismerte
tévhitét. Erre Franciaországba ment, hol égy jámbor skót jezsuita segítségével,
de még inkább a boldogságos Szűznek közbenjárása révén, ki őt az igazság
megismerésében gyámolította, hátat fordított eddigi vallásának és katolikussá
lőn. Később Rómába utazott. Egy napon barátjainak egyike igen elszomorodva
látta őt, kérdezősködött ennek oka felől. Erre Vilmos elbeszélte, hogy az
elmúlt éjjel megjelent neki megholt édesanyja és így szólt hozzá: „Szerencséd,
kedves fiam, hogy visszatértél az igaz Egyház kebelébe, mert lásd, én
tévhitemben haltam meg s emiatt elkárhoztam.” Ettől az időtől fogva Máriához
való ragaszkodása még nagyobb lett; egyetlen édesanyjául választotta. Erre
Mária azt a gondolatot sugallta neki, hogy vonuljon kolostorba, mit ő tüstént
ünnepélyesen meg is ígért. Mivel azonban nemsokára ezekután beteg lett,
Nápolyba ment, hogy e légváltozással helyreállítsa egészségét. Isten azonban
úgy akarta, hogy itt haljon meg, még pedig mint szerzetes. Minthogy tehát
röviddel Nápolyba érkezte után betegsége életveszélyesre fordult, kéréssel és
könyörgéssel kivitte, hogy Jézustársaságának elüljárói fölvették a szerzetbe. A
legméltóságosabb Oltáriszentség előtt, melyet útiköltségül vett magához, tette
le fogadalmát, s jezsuita lett. Mindnyájan mélyen meg voltak hatva, midőn
édesanyjának, Máriának szíve mélyéből köszönetet mondott, hogy őt a tévtanok
elhagyásában megsegítette, s megadta neki a kegyelmet, hogy nem csak az igaz
Egyházban, hanem azonfelül még Isten házában a szerzetesek, az ő új testvérei
közt halhat meg. Örömmel eltelve így kiáltott fel: „Ó mily boldog vagyok, hogy
ily sok angyal közt halhatok meg.” Kérték, engedjen magának egy kis pihenőt, ő
azonban így felelt: „Ó most nincs idő pihenésre, mikor oly közel halálom”.
Mielőtt lelkét kiadta volna, így szólt szerzetes testvéreihez: „Nem látjátok,
édes testvéreim, miként segítenek engem az ég angyalai?” Egyik szerzetes
hallván, hogy néhány szót suttog, kérdé, mit beszél, mire ő felelé, hogy
őrzőangyala tudtára adta, hogy csak rövid ideig kell a tisztítóhelyen maradnia
s nemsokára a mennyországba jön. Majd erre állhatatosan és buzgón folytatta
imádságát Máriához, s oly csendesen hunyt el, mint a kicsiny gyermek, ki anyja
karjaiba veti magát, hogy ott megpihenjen, miközben felkiáltott: „Anyám,
anyám!” Nemsokára egyik igen buzgó szerzetes kijelentést nyert, hogy már az
égben van.
Ima
Óh szentséges anyám, Mária! miként lehetséges, hogy ámbár oly szent anyám van,
magam mégis oly gonosz vagyok? Anyám van, ki a legtökéletesebben át van hatva
Isten izzó szeretetétől, s magam még mindig a teremtményeket szeretem. Miként
lehetséges, hogy én a teremtményeket szeretem, mikor oly anyám van, ki annyira
lángol az isteni szeretettől? Hogyan lehetséges, hogy én oly szegény vagyok,
mikor oly erényekben dúsgazdag anyám van? Ó szeretetreméltó anyám, valóban nem
érdemlem meg, hogy továbbra is gyermekednek nevezz, mert gonosz magaviseletem
által nagyon is méltatlan lettem e névre. Megelégszem, ha szolgádnak fogadsz,
mert íme kész vagyok lemondani a világ minden javairól, csakhogy helyet
foglalhassak legutolsó szolgáid közt. Igen, mindennel megelégszem, csak engedd
meg, hogy anyámnak hívhassalak. E név a legnagyobb örömet és a legteljesebb
vigaszt nyújtja nekem, mivel arra emlékeztet, hogy szeretnem kell téged. Ez a
név remélnem engedi, hogy meg fogsz segíteni. Ha bűneimnek és az isteni
igazságosságnak megfontolása rettegéssel tölt el, azonnal újabb remény éltet,
ha meggondolom, hogy anyám vagy. Engedd meg tehát, hogy anyámnak, szeretetre
legméltóbb anyámnak nevezhesselek. Igen, ezzel a vigasztalással teljes névvel
üdvözöllek, így óhajtlak mindig hívni. E siralomvölgyben Isten után te légy
reményem, menedékem, szerelmem. Életem utolsó pillanatában lelkemet a te szent
kezeidbe akarom átadni és hozzád kiáltani: „Ó Anyám, ó Anyám, Mária, segíts,
könyörülj rajtam!” Amen.
Forrás: Liguori Szent Alfonz: Szűz Mária dicsősége