A 2003-ban elhunyt Prokop
Péterről írt megemlékezést Szabó Ferenc SJ.
Ezt olvassuk egyik
vallomásában: „1919. január 6-án, a vesztes háború után, az első levert
kommunista kísérlet alatt láttatta meg velem anyám a napvilágot.”
Prokop Péter a kalocsai
jezsuitáknál járt gimnáziumba, a 6. osztály végén kérte felvételét a kalocsai
kis szemináriumba, majd a Hittudományi Főiskolán tanult. 1942-ben szentelte
pappá Kalocsán Zichy Gyula érsek. 1945 őszétől a budapesti Képzőművészeti
Főiskolára járt. Az 1956-os forradalom leverése után, 1957 elején elhagyta
hazáját, és három hónap múlva Rómába érkezett. Itt a Képzőművészeti Akadémián
festőművészetből diplomát szerzett. Előbb a Pápai Magyar Intézetben, majd a
Szent István zarándokházban lakott és alkotott. 1999 nyarán végleg
hazaköltözött. 2003. november 11-én hunyt el.
Különféle monumentális
műfajokban alkotott (freskó, mozaik, üvegalak) és festett tábla- és
oltárképeket, készített grafikákat. A fatimai magyar keresztút végén álló Szent
István-kápolna színes üvegablakait is ő készítette el, amelyen tizenhárom
magyar szent látható (1970). Később a kápolna szentélyének és hajójának
mennyezetét borította, díszítette mozaikokkal (1993).
Régóta gyakorolta az írás
művészetét is: naplójegyzetek, maximák, pillanatképek és mélyebb reflexiók
sorjáztak tizenhét könyvében. Péter barátom egyik könyvében így határozta meg
sajátos műfaját: „sziporkagyűjtemények” – írja Szabó Ferenc. „Római éveim során
barátok lettünk. Sokszor felkerestem remeteségében. Beszélgettünk a Szent
István zarándokházban festészetről, költészetről, az egyház zsinati
megújulásáról. Néha Tűz Tamás barátunk is átjött Kanadából, és csatlakozott
hozzánk. Ő nevezte Pétert a színek remetéjének. Sokszor írtam különböző folyóiratokban
kiállításairól és egymást gyorsan követő könyveiről.
A Vatikáni Rádióban is
méltattam, interjúkat készítettem vele. Például 1979. január 19-én, miután az
előző évben Magyarországon, Kalocsán és másutt kiállításokat rendeztek
képeiből. Akkoriban Péter szülővárosának, Kalocsának ajándékozott 120 képet, az
Esztergomi Keresztény Múzeumnak pedig 90 képet és 25 Biblia illusztrációt. Az
interjú végén legújabb alkotásáról kérdeztem: 'Ajándékom a magyar közönség
számára: a húsz személyes magyar szentek sorozata'.
Megjelent egy kis közös
könyvünk is: Uram, irgalmazz! címmel, melyben Prokop Péter
képsorozata szerepel a Jézus Szíve-litániához, én pedig mindegyik képhez
négysoros verses elmélkedést írtam. E könyvhöz írt bevezetőmben (1983-ban)
többek között így próbáltam jellemezni nemcsak az itt látható képeket, hanem Prokop
festő barátom ars poetica-ját is. A festőművész szívből jövő vallomásában
elmondta az album megszületésének indítóokait; egyben ars poetica-ját is
feltárta: képei a Szenvedő Szolga megrázó képei után sejteni engedik az Örök
Atya Fia dicsőségének sugárzását, a Feltámadott misztériumát.
Prokop lényegében vallásos
művészete itt is, de minden más alkotásaiban hitünk misztériumainak egy-egy
mozzanatát vagy központi magvát jelenítik meg. Ezért vallhatta az említett
interjúban, Boldog Fra Angelicóval 'védekezve', hogy a papfestő lehet apostol:
'még halála után is, még ma is, szavak nélkül, itt hagyott ecsetvonásaival
prédikál' minden kor, minden kultúra emberének' – szerepel Szabó ferenc SJ
írásában.
Forrás: Vatikáni Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése