"Drága gyermekek!
Ma arra hívlak
benneteket, hogy legyetek erősek és határozottak a hitben és az imádságban
mindaddig, amíg imátok olyan erős nem lesz, hogy megnyissa szeretett Fiam,
Jézus szívét. Imádkozzatok gyermekeim, imádkozzatok szüntelenül mindaddig, amíg
szívetek meg nem nyílik Isten szeretetére. Veletek vagyok és közbenjárok
mindnyájatokért és imádkozom megtérésetekért. Köszönöm, hogy válaszoltatok
hívásomra."
Szűz Mária arra hív bennünket, hogy erősek és
határozottak legyünk a hitben és az imádságban. A Szűzanya üzenetének szavaiban
Jézus szavának és hívásának visszhangját fedezhetjük fel: „Kérjetek és adni
fognak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!”
(Lk 11,9) Jézus egészen a világ végéig bátorítja apostolait és tanítványait,
hogy bátran zörgessenek Isten szívének ajtaján. Jézus megtette mindazt, amiről
beszélt. Márk evangelista a következőt írja: „Másnap korán hajnalban fölkelt,
eltávozott és egy elhagyatott helyre ment, hogy imádkozzék.” (Mk 1,35) Ez Jézus
tanítása számunkra, akiket megfertőzött az aktivitás. Másoknak azonban csak azt
tudjuk adni, amit Istentől kaptunk. Az imádságban önmagunk odaajándékozása, és
Isten ajándékainak elfogadása történik.
Imádkozva lehet legjobban megtanulni imádkozni. Az imádság feladat, amely szüntelenül előttünk áll.
Az imádság titka az Isten utáni éhség, amely mélyebbről fakad, mint az érzés
vagy a beszéd. Azokban a percekben tudsz legjobban megtanulni imádkozni, amikor
nem tudsz imádkozni, amikor nincs kedved és nincs benned már vágy az imára.
Előfordulhat az is, hogy az imádságban nem tudunk mit felkínálni Istennek. Csak
a te „semmid” marad, a teljes tehetetlenséged és szegénységed, amelyet Istennek
adhatsz. Átadni önmagadat Istennek úgy, ahogyan vagy. Ez a legjobb imádság,
amely az Úrba vetett élő hit megvalósulásához vezet.
Az imádság és a hit együtt jár. Nem lehet valaki
hívő imádság nélkül. Az ima és a hit nem külön valóság, szorosan
összekapcsolódnak. Az imádság kérdése sorsdöntő kérdés minden keresztény
számára. Az imádság olyan eszköz, út, amely a változáshoz, a megtéréshez és
végül Istenhez vezet. Avilai Szent Teréz mondja: „Ha valaki azt mondaná nektek,
hogy az imádságon kívül van másik út Istenhez, ne higgyetek neki, mert becsap
benneteket.” Flü-i Szent Miklós mondja: Isten az imádságodban olyan hangulatba
is tud hozni, mintha táncra készülnél, de olyanba is, mintha harcba mennél.”
A lelki élet tanítói mind egyetértenek abban,
hogy imádkozni sohasem volt könnyű. Az imádság élet. Az imádságnak nincs
értelme, nem reális akkor, ha nem kapcsolódik erősen az élethez. Vannak olyan
emberek, akik, amikor elkezdenek imádkozni, olyanok, mintha magukra öltenének
egy „imaköpenyt”. Egy idő után levetik és visszatérnek a valóságos életbe. Ez
az élettől való elmenekülés és nem imádság. Az ilyen ima nem igazi imádság.
Minden életörömömet és nehézségemet belefoglalhatok és bele is kell foglalnom
az imába. A nehézség, amely előfordulhat az imádságban, abból adódhat, hogy
önmagam körül forgok és magamat vizsgálom. Az imádság nem önmagamra tekintés,
hanem az Isten nézése. Ha gondolataimat, lelkemet és szívemet Krisztus felé
fordítom, egyre jobban és jobban megismerem önmagamat.
Az imádság annak a felismerésnek a kezdete, hogy
Isten szeret és elfogad. „Eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus
által gyermekei legyünk, akaratának tetszése szerint.” (Ef 1,5) „Isten
szeretete kiárad szívünkbe a nekünk ajándékozott Szentlélek által.” (Róm 5,5) Megengedni
Istennek, hogy szeressen bennünket, nem gördíteni akadályokat szeretetének
befogadására. Ez a legjobb és leggyümölcsözőbb hozzáállás, amelyet
tanúsíthatunk. Isten szeretetére adott válaszként születik meg bennünk az
imádás. Istent imádni azt jelenti, átadni neki és akaratának önmagunkat, hogy Ő
rendelkezzen velem. Ez Szűz Mária hozzáállása is: „Íme, az Úr szolgálóleánya,
legyen nekem a Te igéd szerint.” (Lk 1,38)
Az imádságban nagy segítségünkre van Isten
szava, a Szentírás. A Szentírás, Isten szava minden időben visszhangzik és
bennem is szeretne visszhangra találni. Szava által az Úr ma hozzám is
személyesen szeretne szólni. Fontos, hogy oly módon viszonyuljunk az
imádsághoz, mint a kis Sámuel, ahogyan őt Éli főpap tanította: „Szólj Uram,
mert hallja a te szolgád!” (1Sám 3,9) Az Úr ma sem szűnik meg beszélni, hívni
és irányt mutatni. A kérdés csak az, lesznek-e olyanok, akik meghallgatják Őt.
A Szűzanya e havi üzenete azokra számít, akik meghallgatják és életté váltják
édesanyai szavait.
Imádság
Szűz Mária, te boldog vagy, mert hittél. Azt mondja
rólad az evangelista: „Mária szívében forgatta a történteket, és el-elgondolkodott
rajtuk.” Te vagy az egyház emlékezete, tőled tanul az egyház, Mária. Azt
tanulja, hogy édesanyának lenni azt jelenti, élő módon emlékezni, megőrizni és
elmélkedni szívünkben az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges eseményekről. Szűz
Mária, te megőrizted, megjegyezted és szívedben elmélkedtél Fiad minden
tettéről, mint igazi édesanya, aki bekapcsolódik mindabba, ami fiával történik.
Te vagy az egyház emlékezete. A te életedben tükröződik a mi életünk is. Mária,
édesanyánk, kérünk, taníts meg imádkozni életünk eseményei által úgy, ahogyan
te is imádkoztál és felajánlottad az Úrnak mindazt, ami életedben történt. Kérünk,
taníts meg imádkozni, hinni és úgy szeretni az Urat, ahogyan te tetted. Ámen.
Ljubo Kurtović
fordította: Sarnyai Andrea
http://lusciniola.blogspot.hu/2013/05/miert-hiszek-medjugorjeban.html
VálaszTörlés