Meghívók lelki és egyházzenei programokra

2014. január 29., szerda

Az Istenbe vetett bizalom és remény jele

Mint korábban már hírt adtunk róla, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Tamás József segédpüspök áldották meg a Hargitafürdőn újonnan alapított pálos kolostort január 26-án. A Szent István-templom kertje és annak környéke már a mise kezdete előtt benépesedett. Az új kolostor megáldása után a templomban került sor az ünnepi szentmisére, melyen tizennégyen koncelebráltak: egyházmegyés papok mellett négy pálos testvér, valamint ferences és piarista szerzetesek.
Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet Boldog Özséb alapította a 13. század közepén. Első követői Benedek és István voltak, akik magányos, szemlélődő életre vágyva a Pilis hegyei közé vonultak. A rend, miután 1308-ban megkapta a pápa jóváhagyását, virágzásnak indult. Az 1400-as években Magyarországon 170 rendházban több mint háromezer pálos élt. Erdélyben és Kárpátalján 40 kolostoruk volt. 1786-ban II. József sok más szerzetesrenddel együtt a pálos rendet is feloszlatta. Ezután maradtak még ugyan pálos testvérek Erdély területén egyházmegyés szolgálatban, de a rend több mint két évszázadra eltűnt Erdélyből.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek kérdésünkre válaszolva elmondta: a pálosok visszatérésére az 1990-es évek eleje óta készültek. Még Bálint Lajos, akkori gyulafehérvári érsek hívta meg a „fehér barátokat”, hogy telepedjenek le újra Erdélyben. Ez több mint két évtized után most megvalósulhatott.
A főpásztor hangsúlyozta, hogy a pálosok Erdélybe, Székelyföldre „hazatértek”, hiszen többek között például a csíksomlyói Salvator-kápolna is az övék volt hajdan.
A visszatérést az évközi 3. vasárnapon ünnepelték, amikor a szentleckében Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt levele egyik részletét olvasták: „Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban.” Ez a részlet szépen jelképezte az ünnep lényegét is: a pálosok visszatérését ünnepelték azzal a hittel és reménnyel, hogy az erdélyi szerzetesrendek között gyümölcsöző együttműködés valósul meg, hiszen a „a rendek között nem lehet széthúzás” – így segítik majd az egyházat és szolgálják az erdélyi híveket, megvalósítva és tanúságot téve egyházunk egységéről – fogalmazott Jakubinyi érsek.
Az erdélyi kolostoralapítást a pálos generális tanácsadó testülete, a rendfőnöki tanács – élén P. Izydor Matuszewsky generálissal – hagyta jóvá. II. József rendelete után ugyanis Lengyelországban maradhatott fenn a szerzetesrend. Központja jelenleg is Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van.
„A pálosok visszatelepülése sok embert megmozgatott Erdélyben, a január 26-i ünnep az egység megélésének nagy ünnepe volt. Az újbóli letelepedés az Istenbe vetett bizalom jele, reményt ad a hivatások gyarapodására is” – mondta Bátor Botond, a pálos rend magyarországi tartományfőnöke az erdélyi visszatelepedés jelentőségéről.
Az újonnan alapított Szent István-kolostorban egyelőre egy kis, két főből álló szerzetesi közösség él és szolgál majd a magyarországi rendtartomány támogatásával és segítségével – válaszolt kérdésünkre a tartományfőnök. Ezzel egy több évszázados hagyomány folytatódhat, hiszen az 1786-os rendeletet megelőzően mintegy 25 pálos rendház működött Erdélyben, többek között Tordán, Tövisen, Illyefalván, illetve a Partiumban Nagyváradon.
A Csíkszeredához tartozó Hargitafürdőn lévő plébániaépületben alakították ki a rendházat, az egyházmegye pedig a pálos testvérekre bízta a plébánia vezetését, akik emelett missziókat, lelkigyakorlatokat tartanak majd szerte az egyházmegyében, összhangban a rend szellemiségével, mely szerint összekapcsolják a szemlélődő és a tevékeny életet.
Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia plébánosa sok segítséget nyújtott a pálosoknak az újbóli letelepedés és kolostoralapítás körül. Ennek jelképes mozzanataként egy téglát ajándékozott a Hargitafürdőre költöző szerzetesrendnek, amely Klastrompusztáról, az első pálos monostor padlójából származik.

Forrás: Magyar Kurir



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése