Az olasz filmekben természetes
látvány, hogy a plébános Vespával érkezik. Idehaza ez szokatlan, viszont
ugyanúgy jelen van. Bátor Botond testvért, a magyar pálos rend tartományfőnökét
kérdeztük a motorozás és a lelki élet kapcsolatáról.
Az átlagember fejében a
szerzetes és a motorkerékpár nehezen kapcsolható össze. Szembesülnek ezzel önök
is?
Ez csak a jelenkor, hisz mostanra a
motor elvesztette közlekedési eszköz szerepét, inkább hobbieszközzé változott.
De gondoljunk csak Olaszországra – ki ne látott volna olyan filmet, hogy
megvillan a reverenda vagy a fityula? Az autón senki nem kapja fel a fejét,
pedig lehet ez közlekedési eszköz is.
Nem nagyon ülök föl úgy, hogy ne
lenne célom, vagy ne munkámmal lenne kapcsolatos. Ez így kellemesebb is, ki ne
menne szívesebben valahova motorral, mint autóval? Ha hétvégén használnám,
akkor viszont beszervezek másokat is, közösen látogatunk meg történelmi, pálos
romokat és kolostorokat az országban.
Rendkívül szép helyekre el lehet
így jutni: Nagyvázsony, Pula, Salföld vagy Badacsonytomaj, ahol sajnos a falak
már nem láthatóak, de itt áll most II. János Pál emlékhelye. A Mecsekben is van
mit nézni, de Jakabhegy mellett működő rendház is van Dél-Magyarországon.
Észak-Keleten Füzér, Sátoraljaújhely, Gönc, Telkibánya kínál jó motoros úti
célt.
A török idők előtt mintegy 100
kolostor és 1000 szerzetes tartozott a pálosokhoz. Az egész országban és azon
túl is megtalálhatók voltak, de az 1686 és 1786 közé tehető barokk újjáéledés
után sajnos II. József feloszlatta a rendet – ekkor 310 szerzetes volt.
Már 1782-től megindult az
úgynevezett szemlélődő közösségek (kamalduliak, karthauziak, a klarisszák és az
ágostonos apácák) felszámolása, a pálosokra négy évvel később került sor. A
hivatalos indokkal szemben mi iskolákat tartottunk fenn, tanítottunk, kivettük
részünket a kulturális életből. A Hazafias Férfiúi Társaság, ami tulajdonképpen
a Magyar Tudományos Akadémia elődjének tekinthető, szintén pálos alapítású. A
rend alapításától fogva összefonódott a magyar kultúrával – leginkább ez és a
birtokok zavarhatták II. Józsefet.
A pálos rend magyar alapítású, az egyetlen. Boldog
Özséb esztergomi kanonok hozta létre 1250-ben. Ő akkor már négy éve elvonulva
imádkozott. Álmot látott, amelyben sok kis láng egyesült – tudta, hogy össze
kell fognia az országban elszórtan élő remetéket. A rend a nevét nem az
apostolról, hanem Remete Szent Pálról kapra, aki 228-341 között élt
Egyiptomban. A remeték atyjaként elismerve tekint rá a keleti, a nyugati és a
kopt egyház is. Ő lett a rend patrónusa, égi pártfogója – történetét kortársa,
Szent Jeromos írta le.
A cikk további része az alábbi elérhetőségen olvasható: http://totalbike.hu/magazin/2013/05/25/motoron_istent_szolgalva/
A cikk további része az alábbi elérhetőségen olvasható: http://totalbike.hu/magazin/2013/05/25/motoron_istent_szolgalva/
Forrás: Totalbike/Magyar Pálos Rend
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése