Az győzött, aki jobban szeretett

Szent Skolasztika és Szent Benedek

Skolasztika a nagy Nursiai Benedeknek, a nyugati szerzetesség atyjának nővére volt. Életét csak Nagy Szent Gergely Benedek- életrajzából ismerjük. 

A testvérek Nursiából, a Szabin-hegyvidék egyik városából származtak, jómódú szülők gyermekei voltak. Benedek a tanulmányainak, majd a szerzetesi életnek szentelte magát, és így megtalálta a maga válaszát kora problémáira, Skolasztika pedig teljesen a felebaráti szeretet gyakorlásának élt az öregek és a betegek szolgálatában. Hű és áldozatos társa lett a fivérének. Megértette az eszményekért folytatott küzdelmeit, segítette túljutni csalódásain, és imádságával támogatta munkáját.

Amikor Benedek Montecassinón összegyűjtötte közösségét és megalapította kolostorát, oda is követte, hogy közelében lehessen. Későbbi hagyomány szerint Skolasztika először Subiaco mellett a Roccabotte-kolostorban élt, később Piumarolában, Montecassino közelében. Évente egyszer találkozott a két testvér, hogy lelki társalgást folytassanak. Utolsó találkozásuk egy hirtelen támadt zivatar következtében - Gergely pápa elbeszélése szerint - Skolasztika imádságának eredményeképpen nyúlt meglehetősen hosszúra. 

„Szent Benedeknek volt egy leánytestvére, Skolasztika, aki gyermekkora óta Istennek volt szentelve. Évenként egyszer el szokott menni a testvéréhez, aki ilyenkor lement hozzá a monostor kapuján kívül levő közeli majorba. Egy alkalommal, szokása szerint, megérkezett Skolasztika, és tiszteletreméltó testvére felkereste őt tanítványai kíséretében. Az egész napot Isten dicséretében és jámbor beszélgetésben töltötték, amikor pedig beesteledett, vacsorához ültek. A beszélgetés tovább folyt, a késő órákig. Ekkor ez az Istennek élő szűz azzal a kéréssel fordult testvéréhez: - Nagyon kérlek, ma éjjel ne menj el, hadd beszélgessünk egész reggelig a mennyei élet örömeiről.

- Mi jut eszedbe, nővérem – válaszolta fivére –, az képtelenség, hogy ne menjek haza a cellámba.
A szent nővér, amikor testvére tagadó válaszát meghallotta, imára kulcsolta és az asztalra tette a kezét, fejét ráhajtotta, és imádkozni kezdett Istenhez, aki mindent megtehet. És abban a pillanatban, hogy a fejét felemelte, heves villámlás és mennydörgés kezdődött, és óriási záporeső zúdult le a majorra, de oly nagy, hogy Szent Benedek meg a vele érkezett testvérek ki sem léphettek a ház küszöbén.
Ekkor Isten embere egészen elszomorodva panaszos hangon így szólt: 

- A mindenható Isten legyen irgalmas hozzád, nővérem! Jaj, mit csináltál! - Skolasztika így válaszolt: 

- Nézd, kértelek téged, s te nem hallgattál rám. Aztán kértem az én Istenemet, és ő meghallgatott engem! Most aztán, ha tudsz, csak lépj ki, és engem itt hagyva, menj haza a monostorba.

Testvére mi mást tehetett: ha a szép szóra nem is, hát ott maradt kénytelenségből. Így történt azután, hogy átvirrasztották az egész éjszakát, és lelki beszélgetéssel kölcsönösen felüdítették egymást.

Csoda-e, ha erősebbnek bizonyult a nővér, mint a fivére? Nemde megmondta Szent János, hogy Isten a szeretet? (1 Jn 4, 8). Nagyon igazságos tehát, hogy az győzött, aki jobban szeretett.

Három nap elmúltával, amikor Isten embere éppen az égre emelt tekintettel a cellájában tartózkodott, látta nővérének lelkét, mint egy galambot, hogy kiröppenve testéből, felhatol, és bejut az égbe. Nagyon megörült Benedek e nagy dicsőség láttán, hálaimával és himnuszokkal mondott köszönetet Istennek. Azután elküldte a testvéreket, hozzák el a monostorba a holttestet. Abba a sírba temettette el nővérét, amelyet ő saját magának már előre elkészített.

Így történt, hogy akiknek a lelke mindig is egy volt Istenben, azoknak a testét a sír sem választotta el.”

/Nagy Szent Gergely pápa „Párbeszédek” című könyvéből (Lib. 2, 33: PL 66, 194-196)/

Egy Nápolyban talált, márványba vésett naptár szerint Skolasztikát február 10-én temették el. Rómában a 12. század óta ülik ünnepét ezen a napon. 

Szent Skolasztika

 Kérünk Téged, irgalmas Istenünk, Szent Skolasztika szűz érdemeiért tekints jóságosan házad népére, és ahogy imádságára záport hullattál a földre, úgy közbenjárására áraszd el szívünket kegyelmeddel!

Forrás: Szentek élete, Imaórák liturgiája