2017. április 14., péntek

Beteljesedett!

A Szív agóniája

1. A kereszten függő isteni Üdvözítő az ő szentséges Szívének szeretetéből, szeretetének lángoló tüzéből most a legszentebb, a legnagyobb áldozatot mutatja be a mennyei Atyának. Véres, fájdalmas életáldozat ez! Nézz csak Krisztus arcába! Ha tudsz olvasni az emberi arc vonásaiból, akkor most az isteni Üdvözítő tekintete olyan sokat mond a te lelkednek! Azt olvashatni le róla: van-e nagyobb szeretet annál, mintha valaki ekkora szenvedést magára vesz és nemcsak halált, hanem ilyen gyötrelmes, kínos kereszthalált vállal, csakhogy engesztelje Istent az emberek bűneiért?! Amikor itt a keresztfa tövében az isteni Üdvözítő arcáról leolvassuk nagy fájdalmát, nagy szomorúságát, amikor látjuk, hogy megszámlálták minden csontját és tele szent teste sebekkel és szent vére végigcsordul a keresztfán, akkor érezzük, hogy itt a kereszt oltárán nagy, a legnagyobb áldozat folyik! Amikor Jézus, ez az élő áldozat megborzong a sötét éjszakában elhagyatottságában: „Én Istenem, miért hagytál el engem!”, mintha a mennyei Atya is elfordulna tőle és nem akarná tekinteni benne az ő egyszülött Fiát! Megkezdődik a Szent Szív, a „victima peccatorum” agóniája.


Mit lát?

2. Ott függ Krisztus a keresztfán, belenéz a néptömeg arcába, mely az ő halálát kívánja, és lelki szeme előtt csodálatos processzió vonul végig. Látja az engesztelő áldozatnak igazi okát.
a) Látja az egész világnak bűnét. Ezért jött közénk, ezért szenvedett, ezért áldozta fel magát a keresztfán! Az egész világ bűnével terhelte önnönmagát, hogy kiengesztelje a mennyei Atyát! Mi, akik itt a földi életben csak nehezen látjuk meg a bűnnek igazi súlyát, utálatosságát, el sem tudjuk képzelni, hogy mit láthatott az isteni Üdvözítő, amidőn az egész világnak minden bűne felvonult lelki szeme előtt! A keresztfán függve látta a bűn nagyságát és érezte, hogy ez mind őreá nehezedik! Ha valami nagy gonoszság megdöbbent, mi is felkiáltunk, mi is megbotránkozunk rajta. Hát még az isteni Üdvözítő! Most keservesen éreznie kell a bűnnek rútságát, utálatosságát, elvetemültségét, de mindez nem rettenti vissza, magára vállalja!… Ezért olyan szomorú az arca, ezért csordul le a kereszten piros vére, ezért érzi magát olyan elhagyatottnak!
b) Az egész világ bűnei között ott látja elsősorban a jók és megtért emberek vétkeit. Azokét, akik az ő kereszthalálát hálás lélekkel fogadják, akik újjá akarnak születni kegyelemben és tűzben, de másként a bűntől szabadulni nem tudnak, hacsak Krisztus magára nem veszi azt és le nem mossa annak undokságát. Minden megigazult lélek bűnét Krisztus magára veszi és akármennyire szenved tőle, mégis valami boldogság járja át szerető szent Szívét, mert tudja, hogy ezekért a lelkekért mégsem hiába folyik vére, ezek felhasználják azt az ő lelkük javára, üdvösségük biztosítására. Ez az ő vigasztalása, hogy lesznek nagyon sokan, akik majd felhasználják a megváltás kegyelmét!
c) Ó, de jaj! Ott van a nagy tömeg, azoknak a lelkeknek a bűne, akik nem akarják felhasználni Krisztus megváltó kegyelmét! Talán többen vannak, akikért éppúgy meghalt, éppúgy odaadta az ő vérét váltságul, mint a jókért, de ezek visszautasítják a kegyelem nagy ajándékát, az engesztelő áldozatot! Ezek inkább belerohannak az örök kárhozatba, csakhogy haladhassanak a bűn útján! Ha lelki elhagyatottság gyötri az Úr lelkét, ha a kereszthalál a legnagyobb áldozat, mindez semmi ahhoz, amit szenved Krisztus azokért, akik nem fogadják el az ő engesztelő áldozatát!
d) Amint ott állunk a keresztfa tövében, amint felnézünk a szenvedő Krisztusra, aki most ezt a csodálatos víziót, a bűnnek a legrettenetesebb látomását éli át, önkénytelenül ébred a kérdés: Uram! Látod-e az én vétkemet is?… Amint ott állunk és felnézünk a szenvedő Krisztusra, szeméből kiolvassuk: Igen, a te bűneidet is látom!… Milyennek látod?… Olyannak-e, amiért nem hiába engeszteled a mennyei Atyát, vagy talán olyannak látod, hogy ezért hiába ontod a te drága véredet, hiába szenvedsz, hiába halsz meg a kereszten? … Ó, ne tőle kérdezzük! önmagunktól kérdezzük, hogy vajon kik között lát az Úr bennünket? …

Consummatum est!

3. A nagy processió elvonult. Krisztus kitárja karját, hogy átölelje az egész világot. Engem is magához vonz! Consummatum est! Beteljesedett! – kiáltja és lehajtja fejét, kiadja lelkét! – De erősebb a szeretet a halálnál! A halál legyőzte őt, de szeretete legyőzte magát a halált! Legyőzte a bűnt! … Halála a bűn halála! A lélek életrekeltése! – Uram! Nem hiába haltál meg énérettem! Nem hiába szenveded a gyötrelem minden fokát! Nem hiába vállaltad ezt az engesztelő áldozatot! Az én szívemben viszontszeretet ébred irántad és én a megváltás kegyelmét felhasználom! – Beteljesedett, beteljesedett, az áldozat-Krisztus kiengesztelte a mennyei Atyát! Az engesztelés műve befejeztetett!

Forrás: Erdey Ferenc - Engesztelő szentóra. Elmélkedések

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése