2017. november 11., szombat

Család és béke


Boldoggá avatják Brenner Jánost

Ferenc pápa november 8-án kihallgatáson fogadta Angelo Amato bíborost, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusát, akit meghatalmazott nyolc dekrétum közzétételére, melyekben két vértanúság, valamint hat Isten szolgája hősies erényeinek elismerése szerepel.

A két vértanú közül az egyik a magyar Brenner János rábakethelyi káplán (született 1931. december 27-én), aki a hit védelmében, az Oltáriszentséget védelmezve hunyt el 1957. december 15-én. A boldoggá avatással kapcsolatban további információkkal a későbbiekben szolgálunk. 



Brenner János élete

Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, a háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János a szombathelyi Püspöki Elemi Iskolában kezdte meg tanulmányait. 1941 őszén a család Pécsre költözött, ahol a Gyakorló Iskolában, majd a Ciszterci Gimnáziumban folytatta tanulmányait. 1946-tól a Szombathelyi Premontrei Gimnázium diákja. Gimnáziumi tanulmányait Zircen fejezte be oblátusként, majd 1950-ben jelentkezett novíciusnak a ciszterci rendbe. Beöltözésekor kapta az Anasztáz nevet. Csak néhány hétig tapasztalhatta meg a nyugodt, Istennek szentelt életet, mert a szerzetesrendek elleni támadás Zircet sem kímélte. Brenner János a budapesti Hittudományi Akadémia világi hallgatója lett két szemeszteren át, miközben titokban végezte novíciusi évét. Ezt követően 1951-ben tette le első fogadalmát. Miután a rendi vezetés már látta, hogy a kommunista diktatúrának egyhamar nem lesz vége, úgy próbálták biztosítani a növendékek jövőjét, hogy felvételüket kérték egyházmegyei szemináriumokba. Így került Brenner János 1951-ben a Szombathelyi Egyházmegye kispapjai közé.

A következő évben a szemináriumok nagy részét feloszlatták. Brenner Jánost társaival együtt 1952-ben átvették a győri papneveldébe. Kovács Sándor püspök szentelte pappá 1955. június 19-én a szombathelyi Székesegyházban. A város Szent Norbert-templomában mutatta be újmiséjét.
Rábakethelyen, a határ menti Szentgotthárd második kerületében lett káplán. A plébániához négy fília tartozott: Magyarlak, Máriaújfalu, Zsida és Farkasfa. Dr. Kozma Ferenc plébános jó példát adott és sokat segített az ifjú papnak. János atya minden áldozatra készen állt a hívekért. Különösen rajongott a gyermekekért és az ifjúságért. Tisztelte, szerette az embereket, nem volt személyválogató.

Mind a mai napig nem lehet pontosan tudni, mi történt az 1957. december 14-éről 15-ére virradó éjjelen. Csak mozaikdarabok állnak rendelkezésünkre - a gyanúsítottak, elítéltek vallomása, valamint néhány szemtanú visszaemlékezése és a nyomok - , melyek alapján Dr. Kahler Frigyes jogtörténész rekonstruálta a történteket.
Szemtanúk elmondása szerint december 14-én nagy jövés-menés volt Szentgotthárdon. A tanácstagok részére baráti estet rendeztek, és ezzel egy időben volt a rendőrségi bál is. A rábakethelyi sírásó, miközben a másnapi fiatal halott temetésére készítette a sírhelyet, egy bőrkabátos csoportot látott a templom és a temető körül. A plébános pedig Farkasfára ment, karácsonyi gyóntatásra. Az éjszakát egy családnál töltötte, mert másnap reggel ő misézett ott.

Éjfél körül egy tizenhét éves fiatalember zörgetett be a plébániára, azzal a kéréssel, hogy súlyos beteg nagybátyját kellene ellátni a szentségekkel. Brenner János átment a templomba, nyakába akasztotta betegellátó tarsolyát, amelyben az Oltáriszentséget vitte, és kísérőjével a dombtetőn keresztül vezető koromsötét gyalogúton elindult Zsida felé. Útközben többször megtámadták, de sikerült elfutnia. Végül a feltételezett beteg háza közelében kapták el. Ez is azt bizonyítja, gyilkosai tudták: Brenner János komolyan veszi hivatását. Ezért várták a megadott címen. És ott, nyakában az Oltáriszentséggel, harminckét késszúrással megölték.

Forrás: Martinus


A Boldogságos Szűz első jelenése bilokáció volt




Még a Szűzanya mennybevétele előtt történt
 
Mindössze néhány évvel Jézus halála és feltámadása után, Kr. u. 40-ben történt a legelső Mária-jelenés. A Boldogságos Szűz megjelent az egyik apostolnak, Idősebb Szent Jakabnak, Szent János testvérének Spanyolországban. Ez a jelenés a Pilari Miasszonyunk néven ismert.

A kereszténység legkorábbi időszakában Jakab a római provincia, Hispania, a mai Spanyolország pogány vidékeit kereste fel. Evangelizáló erőfeszítései nagy nehézségekbe ütköztek és az a hír terjedt el, hogy az apostolt a reménytelenség kerítette hatalmába.

Egy éjszaka Jakab az Ebro folyó partján, egy város, a mai Zaragoza közelében imádkozott. Hirtelen nagy fényesség vette körül. Jakab letérdelt, tekintetével a fény felé fordult, és leírhatatlan látványban volt része. Szűz Mária állt a fényben, angyalok ezreitől körülvéve.

Azt mondta Jakabnak, hogy ki kell tartania. Biztosította afelől, hogy végül Jézusért végzett munkája nagy eredményeket hoz, és sokan megtérnek a Hitnek. Azt kérte, hogy építsenek egy templomot jelenése helyén és hátrahagyott egy jáspis oszlopot, amely megjelölte a helyet. Szűz Mária egy kis szobrot is ott hagyott, ami őt magát ábrázolta a jáspis oszlop tetején ülve, karjában a gyermek Jézussal.

Mivel a Boldogságos Szűz még életben volt és Jeruzsálemben élt – ez előbb történt, mint mennybevétele – jelenése bilokációnak számít.

Jakab azonnal összegyűjtötte néhány új követőjét és elkezdte a kápolna építését a megjelölt helyen. A kápolna a legelső templom, amit valaha is Máriának szenteltek és ma, számos felújítás után, a Pilari Miasszonyunk Bazilikája néven ismert. Pontosan azon a helyen található, ahol Miasszonyunk megjelent mintegy 2000 évvel ezelőtt.

Jakab részt vett a kis templom felszentelésén, és visszatért Jeruzsálembe.

Ironikus módon ő volt az első apostol, aki a hitért halt meg. 44-ben Heródes Agrippa lefejeztette Jakabot. Jakab tanítványai visszavitték holttestét Spanyolországba, hogy eltemessék. A Miasszonyunk által otthagyott szobrot és oszlopot a zaragozaiak vették védelmük alá.

Az ereklyét körülvevő sok csoda tanusíthatja égi eredetét. 1936-ban, a spanyol polgárháború idején a baloldal felé hajló republikánusok bombázták a szentélyt, de a bombák, amelyek eltalálták a templomot, soha nem robbantak fel. Senki nem érintheti meg a szobrot, kivéve azt a négy papot, akiket gondozásával megbíztak és újszülött gyermekek, akiket fel lehet emelni, hogy megérintsék égi Anyukájuk képmását.

A legkorábbi időktől kezdve pápák tanusították Miasszonyunk jelenésének hitelességét a kegyhelynél. III. Kallixtusz pápa 1456-ban arra buzdította az embereket, hogy zarándokoljanak el a Pilari Miasszonyunkhoz. Az ekkor kibocsátott bullájában a szentély alapításának csodáját is elismerte.

A legjelentősebb csoda a XVII. században történt. Egy Miguel Pellicer nevű koldus Calanda városból nem tudott dolgozni, mivel egyik lábát leamputálták. Szüntelenül imádkozott a kegyhelyen, kérve a Boldogságos Szűz segítségét és lábát visszakapta.

Századokon át számos ellentmondásos történet keletkezett a szentély hitelességét illetően. III. Ince pápa, válaszul egy Spanyolországból érkezett kérésre, megbízott 12 bíborost, hogy nyomozzanak ki minden elérhető adatot. 1723. augusztus 7-én a Rítuskongregáció megállapította az eredeti történet hitelességét. 1730-ban XII. Kelemen pápa engedélyezte, hogy a Pilari Miasszonyunk ünnepét az egész spanyol birodalomban megtartsák. Végül a Pilari Miasszonyunkat a hispán világ patrónájának nyilvánították ki. Liturgikus ünnepnapját október 12-én tartjuk.

Végül egy utolsó gondolat. Szent Josemaría Escrivá fiatal szeminarista korában naponta felkereste a Pilari Miasszonyunk kegyhelyét. Mindig imádkozott lelki vezetésért és végül megalapította az Opus Dei-t. Tagjai minden évben megtartják a Pilari Miasszonyunk ünnepét.

Pilari Miasszonyunk, imádkozz értünk.

Forrás: Katolikus Válasz


2017. október 31., kedd

A pálos rend építészeti emlékei



Blog indult A pálos rend építészeti emlékei címmel, mely hetente több cikkben tudósít a pálosok jelenéről és múltjáról, építészeti és művészeti alkotásairól.

 
Új, a pálos rend építészeti emlékeit bemutató, a legújabb kutatási eredményeket is ismertető blog indult, melyet szeretettel ajánlunk látogatóink figyelmébe.

Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok a 13. század közepe óta a mai napig része a magyar történelemnek. Hogy megérthessük ránk hagyott építészeti emlékeiket, ismernünk kell a pálos rend történetét, hitvallását, életét, történelemben való szerepét a megmaradt írott források és a szakemberek kutatásai által. A pálos rend építészeti emlékei című blog hetente több, érdekes és nem ritkán meglepő témájú cikkben tudósít a pálosok jelenéről és múltjáról, építészeti és művészeti alkotásairól.

A pálos építészeti blogról bővebben

A blog azért született meg, hogy hiteles információkat tárjon az érdeklődők elé a pálos rend építészetének sajátosságairól, különlegességeiről.

A pálos rend 13. századi megalapítása után sorra épültek a kisebb remetekolostorok Magyarországon és külföldön is. A 14 és a 15. század a pálosok életében a megerősödés és virágzás kora, ebben az időben, hazánkban már 64, míg Erdélyben 3, Szlavóniában, Dalmáciában és Isztriában 8 kolostoruk volt. Később Lengyelországban, Németországban, az USA-ban, Olaszországban, Ausztriában, Szlovákiában, Horvátországban, Ukrajnában, Dél-Afrikában, Belgiumban, Fehéroroszországban, Csehországban és Kamerunban is létesültek pálos rendházak. Gyöngyösi Gergely, a rend történetírója a mohácsi vészig terjedő időszakban kb. 100 kolostort említ, a török kiűzése után ebből mindössze már csak 12 kolostora működött a pálos rendnek a középkori Magyarországon. Jelenleg csupán néhány templom áll még hazánkban középkori alapokon, a hajdani pálos rendházak romokban állnak, vagy épp a földdel váltak egyenlővé.
A pálos rend építészetének legnagyobb kutatója kétségkívül Guzsik Tamás volt, aki 1979-től tizenöt publikációt adott ki a pálosokkal kapcsolatban. Valószínű élete utolsó hónapjaiban állította össze a pálos rend építészetének értékelését és összefoglalását, A pálos rend építészete a középkori Magyarországon című könyvet, amely több évtizedes kutatómunka eredménye. Guzsik jelentős munkája, a fennmaradt középkori oklevelek, Gyöngyösi Gergely 1520 körül született rendtörténeti írása, valamint 19. századi kutatók, így Ádám Iván és Rómer Flóris munkássága lévén megannyi információval rendelkezünk manapság, hogy majdnem teljes képet kapjunk a rend történetére, történelemben való jelentőségére, építészetük sajátosságaira vonatkozóan. Ehhez járulnak hozzá a kor szakemberei, történészek, régészek, akik a legújabb kutatásokkal cáfolják vagy bizonyítják a középkorból fennmaradt források hiteles voltát.

A pálos rend építészeti emlékei blog azért született meg, hogy ezeket a hiteles információkat az olvasóközönség, az érdeklődők elé tárja. A pálos rend építészetének különlegességeit és sajátosságait, a pálosok életéből vett érdekes eseményekkel egyetemben megismertesse azokkal, akiket érdekel Magyarország történelme, a középkori építészet és élet, a gótika, a pálos rend története és múltja. Annak érdekében, hogy a jelen kor embere viszonylag teljes képet kapjon arról, mi is történt egykor egy-egy pálos rendház falai között, kik fordultak meg termeiben, és milyen jelentőséggel bírt egy-egy esemény az adott korban, a pálosok múltjának minden darabja fontos összetevő. Így a régészeti feltárások, kutatások eredményeinek közlése is fontos szerepet kapott a blogban, hiszen nélkülözhetetlen információkat tesznek hozzá a rendtörténet és a magyar történelem folyamatos pontosításához.

Galuska Tünde

Forrás: Magyar Pálos Rend





2017. október 8., vasárnap

Mária csak akkor hagyja el a magyart, ha előbb a magyar elhagyja Máriát

Ha azt mondom, hogy Mária a magyar nemzetnek tulajdon édesanyja..., a többi keresztény népek talán megtámadnak. Micsoda? fogják mondani, micsoda? A magyarok Máriának kiváltképen való népe? Hát mi mik vagyunk? Nemde Mária az anyaszentegyháznak közös édesanyja? Nemde Mária mindnyájunknak királynéasszonya? Nemde Mária az egész kereszténységnek közös pártfogója? Nem tiszteljük mi Máriát úgy, mint a magyarok? Vagy talán Máriánál személyválogatás vagyon?... Ki meri tehát... a magyar nemzetet Mária kiváltképen való népének mondani?... Igaz az, hogy Mária minden keresztény hívőnek anyja. Igaz az, hogy Mária irgalmas szemeit minden keresztény nemzetre fordítja. Igaz az, hogy Máriának nemcsak a magyar a tisztelője; a francia, a spanyol, az olasz, a belga, a lengyel is tiszteli. Mindazonáltal csak a magyar érdemiette meg, hogy kiváltképen való népe mondattassék Máriának. A magyarban látott valamit Mária, amit egyebekben nem tapasztalt. A magyar nemzet Máriát örökös Nagyasszonyának választotta. A magyar nemzet országát és koronáját Máriának végrendelet szerint hagyta. A magyar nemzet első királyának utolsó rendeléséből azt kiáltotta: "Uralkodjál rajtunk te." (Bir 8, 22.)


Nemes hazánk, édes nemzetünk elejétől fogva Máriát Nagyasszonyának választotta. Viszont Mária nemes hazánkat, édes nemzetünket elejétől fogva kiváltságos népének fogadta. Azt mondám, hogy édes nemzetünk Máriát elejétől fogva örökös Nagyasszonyának választotta s ezért mindenkor különös tisztelettel illette. Ezt hogy nyilván megmutassam, országunk alapítóját, első apostoli koronás fejedelmünket, dicsőséges Szent István királyt hozom elő. Ez a fejedelem halála órájához közelítvén és amint Bonfinius írja, örököst maga után nem hagyhatván, a mai napon, azaz Nagyasszony napján, sűrű könnyhullatások között, kezeit, szemeit az égnek emelvén, az egyházi és világi főrendek előtt, Magyarországot, ennek koronáját, királyi pálcáját, a Boldogságos Szűznek hagyta örökségül... Látjátok, szerelmesim, hogy Mária öröksége a mi nemzetünk. Látjátok, szerelmesim, hogy az ország alapítója országostól eladott bennünket és Mária hatalma alá örökösített. Látjátok, szerelmesim, hogy Mária a magyaroknak Nagyasszonya, annak a kéznek végrendeleti írásából, amelyet Isten csodákkal megdicsőített, melyet a halál mind e mai napig porrá nem tehetett. Ezt hordozván szeme előtt drága nemzetünk, mindenkor azon emberkedett, azon magyarkodott, hogy a Boldogasszony tiszteletében minden egyéb nemzetet megelőzzön. Úgy hogy Magyarország emiatt is az egész világon Mária országának neveztetik.

***

Mennyire emelkedett Szent István, első apostoli királyunk, a Máriához való égő szeretetben és ájtatos tiszteletben, ki fejthetné meg? A Boldogasszonyhoz mindennap, földre leterülvén, nagy buzgósággal könyörgött. A Boldogasszony tiszteletére széjjel az egész országban igen sok templomot építtetett. A Boldogasszony nevére két gazdag érsekséget állított fel. ő rendelte, hogy Mária mennybevétele napját Nagyboldogasszony napjának nevezzük és országos hűséggel, sereges gyülekezettel megtiszteljük, ő mondotta, hogy nagyobb becsület okáért senki Máriát nevezni ne merje, hanem csak Nagyasszonyunknak mondja. Ha mégis valaki nevét említené, akik hallják, fejüket, térdüket meghajtsák. Ő rendelte, hogy a zászlókról a saskeselyű letörültessék és helyébe Mária képe tétessék; hogy a magyar nemzet, mely eddig a saskeselyű alatt a kereszténységen Isten ostora volt, már ezután Mária vezérlése alatt a kereszténységnek oltalmazó erős bástyája legyen.

***

Szent László király írta be hazánk törvényébe, hogy Mária tisztulásának, mennybevitelének, születésének napjai Magyarországon sátoros ünnepek legyenek. Ő rendelte, hogy Mária Magyarország Patronájának neveztessék, ő kezdte először a magyar aranyra szűz Máriát képét veretni ily körülírással: Patrona Hungáriae, Magyarország patronája. Ütközetnek készülvén, szűz Mária olvasóját karjára, kardjára fűzte. Rövid szóval: Mária égő szeretetében és tiszteletében Szent László annyira ment, hogy Maria-Királynak hivatott. II. Endre királyunk alatt kezdte a magyar nép háromszor napjában, hajnalban, délben, estve a harangszóra Máriát üdvözölni. I. Lajos király szűz Mária képét mindenkor nyakában viselte. Mátyás király pajzsára ezen szókat iratta: "Szentséges Szűz Mária, esedezzél Mátyás királyért!" Összes régi királyaink Székesfehérvárt Mária templomába temetkeztek; mintha fáradt testüknek pora, hamva másutt nyugodalmat sem találhatna, hanem csak Mária lábai alatt. Mit mondjak már a mi édes őseinkről? Mária ünnepeit gyónással, áldozással, búcsújárással tisztelték. Mária tiszteletére rabokat váltottak, koldusokat tápláltak. A Mária nevére felszentelt kápolnákat, oltárokat csinosították, .látogatták, süvegüket levették, fejet, térdet hajtottak. A szombatot és Mária sátoros ünnepei előtt való napokat szorosan, többnyire vizén és száraz kenyéren megböjtölték. A kapa nyelére, az eke szarvára, a kard markolatára az olvasót fűzték. Ütközethez kezdvén háromszor fennszóval Máriát kiáltottak. Nem hívták egyébként magukat, mint Boldogassszony katonáinak.

***

Ily ájtatos tisztelői voltak Máriának régi királyaink. Ily buzgón szolgáltak Nagyasszonyunknak édes őseleink. Ily szentül igyekezett eleget tenni Szent István végrendeletének ötszáz esztendőn keresztül egész nemzetünk. Most már, szerelmesim, így okoskodjunk. A magyar hazát Mária tiszteletére az kötelezte, aki azt alapította. Az hagyta végrendeletében Máriának országunkat, nemzetünket, aki országunk, nemzetünk apostola volt. Az tette Mária kezebe a magyar koronát, aki azt a zálogot nyerte. Az a kéz írta Máriát Nagyasszonyunknak, amelyet Isten sok jellel és csodával megdicsőített. Lehet-e tehát nekünk e végrendeletet elfogyasztanunk? Nem lehet, édes magyarjaim. Él Szent István a mennyországban. Él szűz Mária a dicsőségben. A királyi ígéret szent és örökös ígéret. A végrendelet tehát most is fennáll. Mária tehát most is Magyarország Nagyasszonya.

***

Mária csak akkor hagyja el a magyart, ha előbb a magyar elhagyja Máriát. Szűnjünk meg csak Mária tiszteletétől, kacagjuk ki az Őhozzá való ájtatosságot: s ne búsuljunk, mert koporsóba tesszük az országot. De míg Nagyasszonyunkat tiszteljük, míg neki híven szolgálunk, míg hozzá buzgó ájtatossággal leszünk: virágzani fog mindenkor hazánk, nemzetünk. Nyolcszáz esztendeje, hogy Mária kiváltképen való kegyességgel gondunkat viseli. Nyolcszáz esztendeje, hogy Mária bennünket különös jótéteményekkel gazdagít. Ezután is könyörül rajtunk, csak buzgón tiszteljük. Mária cseléd]e vagyunk. Valamint nemzetünk őt Nagyasszonyának választotta, úgy ő nemzetünket kiváltságos népének fogadta. "Téged választott, hogy kiválólag népe légy minden nemzetek közül." (MTörv 14, 2.) Ehhez a választott Nagyasszonyunkhoz tehát teljes bizodalommal folyamodjunk, újítsuk meg hozzá köteles buzgóságunkat, ... boruljunk lábaihoz, kiáltsunk az égbe: Kegyes Nagyasszonyunk! ... Tekints, kérünk, főképen mai dicsőséged napján arra a nemzetre, amely a te szent nevedet kiváltképen segítségül hívja. Tekints arra a maroknyi népedre, melyet kedves szolgád, a mi első apostoli királyunk, palástod alá ajánlott... Szent István szövetségéből a te örökséged vagyunk, a te sajátod vagyunk, a te szolgáid vagyunk. Ezt a szövetséget mi e mai napon megújítjuk, édes Asszonyunk! Isten után kegyelmes gyámolunknak választunk, egyetlenegy oszlopunknak ismerünk, legbátorságosabb reménységünknek vallunk ... Vigyázz tehát reánk a mennyekből, mint tulajdon örökségedre, mentül legjobb módon lehet. Amen.

(Részletek Alexovics Vazul egykori prédikációjából. Alexovics Vazul konvertita, pálos szerzetes, teológiai tanár 1742-ben született Egerben. A budapesti egyetemi – régebben pálos – templom első és a 18. század egyik legjobb magyar szónoka volt. A prédikáció A fehér barát 1942 júniusi számában jelent meg. A teljes szöveg az oszk.hu-n olvasható.)

Forrás: Magyar Pálos Rend


2017. augusztus 22., kedd

Imádság Szűz Mária hét öröméről

Liturgikus ünnepe: augusztus 22.


Ó Boldogságos szép Szűz Mária, Szentháromságnak temploma, első örömöd az volt, mikoron benned megnyilvánult a malasztnak teljessége és benned fogantatott a dicsőség Királya:

– ez örömöd okáért kérünk, hogy az ő oltalmában, az örök, halhatatlan földre vitessünk! Amen. Üdvözlégy…

Második örömöd az volt, mikoron, te szép tengeri csillag, a fényes Napot szülted és szűzen megmaradtál, el nem változtál:

– ó kegyességes Anya, szentséges Szűz Mária: légy minékünk igaz utunk a te szent Fiadhoz! Amen. Üdvözlégy…

Harmadik örömöd volt, hogy a fényes csillag megjelent, és mikoron Szent Fiad megszületett, láttad, a három szent királyok hogyan imádták őt mint Istent és ajándékokkal tisztelték:

– ó áldott Szűz Mária, e világnak fényes csillaga, legyünk tiszták mi bűneinktől, temiattad, Szűz Mária! Amen. Üdvözlégy…

Negyedik örömöd volt, mikoron a szép Jézus harmadnapon halottaiból fel-támadott, ki miatt hitünk erősödött:

– ó kegyelmes Teremtőnek boldog Szűlője, könyörögj érettünk minden órá-ban, hogy a te szent örömöd miatt mi evilági életünk munkája után eljussunk a mennyei szentek karába! Amen. Üdvözlégy…

Ötödik örömöd volt, édes Szűzanya, mikoron láttad a te Szent Fiadat föl-menni az örök dicsőségbe:

– e szent örömnek miatta ne essünk az ördög hatalma alá, hanem a mennyországnak magasságára felmenjünk, s ott veled és a te Szent Fiaddal szüntelen vigadjunk, édes, szép Szűz Mária! Amen. Üdvözlégy…

Hatodik örömöd akkor volt, mikoron a mennyből lángnyelvek képében a Szentlélek leszállott:

– azért e szent, boldog öröm miatt kérjed, Szűz Mária a te Szent Fiadat, hogy e számkivetésnek idejére bocsássa meg a mi bűneinket, hogy ne leljék meg a mi bűneinket a nagy ítéletnek napján! Amen. Üdvözlégy…

Hetedik örömöd, Szűz Mária, az volt, mikoron a te édes Fiad, Jézus, e gyarló világból kihívott téged a mennyek országába és fölmagasztalt minden angyali karok fölött:

– ó kegyességnek Szűz Szülője, hogy érezzük a te szent jóvoltodnak aján-dékát, távoztasd el tőlünk a bűnnek undokságát, add meg elménk tisztaságát, aztán vígy be minden szentekkel a mennyországnak boldog örömébe! Amen. Üdvözlégy… (A Thewrewk kódex nyomán)

Forrás: Tengernek Csillaga, 1999/6. szám.


2017. augusztus 19., szombat

A nyolc boldogság fái

 
 
A Liber floridus (‘A virágok könyve’) egy középkori enciklopédikus mű, mely a világot növények képében mutatja be. A flamand St-Omeri Lambert kanonok 1120 körül írt kéziratának szövegei és részletes illusztrációi a középkori növényszimbolika fontos forrásai. Ebben található Jézus nyolc boldogságról szóló tanításának nyolc fával történő megjelenítése. Közel-keleti és mediterrán tájakon kalandozva a cédrus, ciprus, pálma, rózsa, olajfa, platán, terebint és szőlő kultuszának, szimbolikájának valamint ikonográfiájának bemutatása olvasható az alábbiakban, illusztrálva ókori, középkori és újkori, szakrális és világi témájú műalkotásokkal.

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható:

http://imrikzsofia.hu/a-nyolc-boldogsag-fai

Forrás: Imrik Zsófia honlapja
 
 

2017. augusztus 5., szombat

Életvezetésünk alapja: a kövek

Életvezetésünk helyes mederben tartása keresztény hivatásunk betöltéséhez is nagyon fontos.Ehez érdemes szem előtt tartani, hogy az életünk alapját képező igazán fontos tevékenységek megtételéhez kell mérni a nem annyira fontos kiegészítő tennivalókat. Ehhez egy jó szemléltető eszköz az edény, amely életünket, mindennapjainkat jelképezi. Abban az esetben, ha az életünk edénye tele van homokkal a rossz példa szemléltetéseként, akkor már az igazán fontos dolgoknak nem jut helye életünkben. A jó példa azt szemlélteti, ahogy a helyes életvezetésnek kell megtörténnie: először a nagy és kisebb köveket kell az edénybe helyezni, napirendünkben az igazán fontos tevékenységeket beilleszteni, utána kerülhetnek be a kavicsok és a legvégén a homok, amely a maradék helyközöket kitölti.A kevésbé fontos tevékenységek elég ha a tartalék helyeket foglalják el.


Mik is kellenek nagy kövekként elhelyezésre kerüljenek életünk edényében?

Fontos kritérium, hogy az életünk test és lélek egysége, ezen területek fenntartása és egységbe kerülése, - egyes felosztások szerint a szellem is harmadikként ehhez járul, - fontos ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életet tudjunk élni földi és égi oldalról is eredményes és teljes életünk betöltéséhez.

Világi hívőként mindig munka az ami napjainkat leginkább meghatározza. Ezek tehát az első kő amit kénytelenek vagyunk belehelyezni az életünk edényébe, ehhez mérten tudjuk kialakítani a többi kő elhelyezését. Emellett legalább akkora kőnek kell lennie a lelki életünk alapját képező Isten kapcsolat ápolásának, ez azonban több kisebb egységre tagolódhat a világi élet során, a világi kötelezettségek és technikai kivitelezés miatt. Mindez azt jelenti, hogy a lehetőleg napi szentmise és imádság illetve szolgálat a munkánk mellett lehetőségeinkhez mérten teljesíthetők, beilleszthetők megélhetők. A létfenntartás testi és lelki vonulatához az elegendő pihenés teremti meg az alapot. A kis kavicsok lehetnek az élet fenntartásához szükséges tennivalók, szabadidő, sport, tennivalók elintézése minden ami még fontos mindennapjainkhoz. Végül a homok a legkevésbé előrevivő de helyet érdemlő terület lehet például a hobbi a pihenés egyéb formái. A friss levegő és rendszeres testmozgás sokkal fontosabb lenne, mint amelyet mai rohanó világunkban időbeosztásunkba sikereresen beilleszthető ennek a kialakítása, kő méretének meghatározása és átalakítása nagyon fontos lenne testi lelki összhangunk megteremtéséhez. Az igazán jó sorrend sajnos néha pont a fordítottja, mint azt a mai zajos és teljesítmény orientált világunkban megélünk de érdemes törekedni lehetőségeinkhez mérten a jó sorrend kialakítására és emberi kapcsolataink jó arányban való ápolására ennek fényében. A jó sorrend nagyobb hangsúlyt fektet a lelki oldalra a testi lelki szellemi szükségletekre az emberi kapcsolatok ápolására mint például a munkára. A jó napi és heti rend után jöhet a jó havi és éves terv.


Isten ökológiai rendszere



Isten egy különleges módon élő rendszer, nem olyan, mint ahogy mi elképzeljük, nem azt adja, amit feltétlenül a földi gondolkodásunkkal meg tudunk érteni és nem olyan mint a földi például az ökológiai rendszerek, hogy érték megy a bemeneti egységben és felhasználhatatlan a kimeneti egységben hogy ez által a rendszer fennmaradhasson. Az ökológiai rendszerekben is történik átalakulás, az anyagok átalakulnak, úgynevezett metamorfózison mennek át. Ennek legszembetűnőbb példája a pillangó, akinek az átváltozásával szokták szemléltetni a metamorfózist, hogy mennyire nagy változáson tud átmenni egy földi szervezet. Az ökológiai rendszerekben tehát átalakul a bemenő anyag és elhagyja egy bizonyos mennyiségű átalakult kimenő egységként számontartott anyag így az élő lüktető természetes rendszer fenn tud maradni. Isten rendszere mennyei módon működik és a szeretet a mozgatórugója ezáltal fenntart minket is élő rendszerekként Ővele való egységben.


Hagyatkozzunk tehát az ő ökológiai szemléletére és bízzunk benne hittel. Adjuk át neki sebzettségeinket, vágyainkat, lehetőségeinket, egész életünket és merítsünk az ő végtelen isteni mivoltából azt amire leginkább szükségünk van a békére és a reményre, hogy ezáltal élő lüktető rendszerként a célt látva kiteljesedett keresztény életet tudjunk élni, amely gyümölcsöző mind magunk mind a környezetünk számára.

„A keresztények Istene a metamorfózis Istene:beledobjátok szívébe a fájdalmat és kiveszitek belőle a békét.Kétségbeesést helyeztek belé és reményt merítetek belőle.”

Pietrelcinai Szent Pio 


2017. augusztus 1., kedd

Mennyivel nagyobbnak kell lenni bizalmunknak Mária iránt, mivel ő a mi anyánk



Máriát tisztelői nem ok nélkül és nem csupán véletlenségből nevezik anyjuknak, s ezt is oly sűrűn teszik, hogy úgy tetszik, mintha nem is volnának képesek őt másképpen hívni s nem bírnának betelni azzal, hogy őt az anya elnevezéssel illessék. Igen, anyának hívjuk őt, mivel tényleg az; mivel testi értelemben ugyan nem, de lelki értelemben igenis anyja a mi üdvösségünknek és lelkünknek.

Midőn a bűnbeesés tőlünk Isten kegyelmét elrabolta, egyszersmind lelkünk életét is elvette.

Mikor így a halál fiaivá lettünk, eljött Jézus, a mi Megváltónk, végtelen irgalma és szeretete által indíttatva, hogy kereszthalála által ismét visszaszerezze nekünk elvesztett életünket, miként ezt Ő maga is kijelenti: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővebben legyen.” (Jn 10,10) Jézus így szólt: „hogy bővebben legyen”; a hittudósok szerint ugyanis Jézus Krisztus az ő megváltó halála által velünk a lelki javak oly nagy bőségét közölte, mely messze túlszárnyalja a kárt, melyet Ádám bűnével okozott. Így lőn Jézus, mivel minket az ő mennyei Atyjával kiengesztelt, az új kegyelemszövetségben lelkünk Atyjává, miként ezt a próféta megjövendölte: „A jövendőség atyja, békesség fejedelme.” (Iz 9,6) Ha tehát Jézus lelkünknek atyja, akkor Mária a mi anyánk, mert az által, hogy Jézust nekünk a világra szülte, az igaz életet adta nekünk; midőn a Kálvárián felajánlotta szent Fiának életét a mi üdvünkért, egyszersmind újra szült bennünket az isteni kegyelem élete számára.Két különböző időben lett tehát Mária a szentatyák tanítása szerint lelkünk anyjává, és pedig első ízben akkor, midőn méltó lett ama kegyelemre, hogy az Isten fiát szűz méhébe fogadja, miként azt Nagy Albert és még világosabban Szienai Szent Bernardin tanítja. Utóbbi azt állítja, hogy a boldogságos Szűz attól a pillanattól fogva, midőn az örvendetes hírt hozó angyalnak beleegyezését adta, amelytől az Ige megtestesülése függött, végtelen buzgósággal imádkozott Istennél üdvünkért és szeretetteljes anya módjára állandóan szívében hordott bennünket. (S Bern. Tr. de B. V. serm. 6) Szent Lukács Jézus Krisztus születésének elbeszélésénél ama kifejezéssel él, hogy Mária a világra hozta elsőszülött fiát: „És szülé az ő elsőszülött fiat.” Ha az evangélista azt mondja, hogy Mária megszülé elsőszülött fiát, úgy bizonyára még egyéb fiainak is kellett lenni, jegyzé meg egy híres író; – már pedig hitigazság, hogy Máriának Jézuson kívül nem volt több testi értelemben vett fia, tehát lelki értelemben vett gyermekeinek kell lenniük, s azok mi vagyunk. Ezt az Úr Szent Gertrúdnak ki is jelentette; midőn ez ugyanis egy napon Szent Lukács evangélistának fentidézett helyét olvasta, egészen zavarba jött, mivel nem tudta elképzelni, miként lehet Jézust Mária elsőszülött fiának nevezni, mikor Máriának csak Jézus volt a fia. Ekkor megmagyarázta neki az Isten, hogy Jézus testi értelemben volt Máriának elsőszülött gyermeke, az összes emberek pedig lelki értelemben voltak utóbb született gyermekei.

Ezek után megérthetjük az Énekek énekének Máriára vonatkozó következő szavait is: „Tested mint a liliomokkal kerített búzaasztag.” Szent Ambrus azt mondja e mondatról, hogy Mária legtisztább teste, bár csak egyetlen egy búzaszemet, ti. Jézus Krisztust rejtette magában, mégis búzaasztagnak nevezhető, mivel ez az egyetlen mag magában zárta mind ama kiválasztottakat, kiknek anyjává kellett egyúttal lennie. (S. Ambr. de Instit. Virg.) Szent Vilmos apát így kiált fel: „Ebben az egyetlen búzaszemben, Jézus Krisztusban, az emberiség Megváltójában, Mária sokakat szült az üdvösségre. Mivel magát az Életet szülte, egyúttal sokaknak adott életet; minthogy Mária Jézust, a mi Üdvözítőnket és életünket szülte, ennélfogva mindnyájunkat újra szült az üdvösségre és életre.” (S. Guill. in Can. 5. 13.)

Másodízben akkor szült minket újra Mária a kegyelemre, mikor szeretett fiának életét oly sok fájdalom közt üdvünkért az örök Atyának áldozatul hozta. Szent Ágoston azt tanítja, hogy mivel Mária akkor szeretetével közreműködött a hívőknek a kegyelemre való újjászületésében, ez által lelki értelemben Két különböző időben lett tehát Mária a szentatyák tanítása szerint lelkünk anyjává, és pedig első ízben akkor, midőn méltó lett ama kegyelemre, hogy az Isten fiát szűz méhébe fogadja, miként azt Nagy Albert és még világosabban Szienai Szent Bernardin tanítja. Utóbbi azt állítja, hogy a boldogságos Szűz attól a pillanattól fogva, midőn az örvendetes hírt hozó angyalnak beleegyezését adta, amelytől az Ige megtestesülése függött, végtelen buzgósággal imádkozott Istennél üdvünkért és szeretetteljes anya módjára állandóan szívében hordott bennünket. (S Bern. Tr. de B. V. serm. 6) Szent Lukács Jézus Krisztus születésének elbeszélésénél ama kifejezéssel él, hogy Mária a világra hozta elsőszülött fiát: „És szülé az ő elsőszülött fiat.” Ha az evangélista azt mondja, hogy Mária megszülé elsőszülött fiát, úgy bizonyára még egyéb fiainak is kellett lenni, jegyzé meg egy híres író; – már pedig hitigazság, hogy Máriának Jézuson kívül nem volt több testi értelemben vett fia, tehát lelki értelemben vett gyermekeinek kell lenniük, s azok mi vagyunk. Ezt az Úr Szent Gertrúdnak ki is jelentette; midőn ez ugyanis egy napon Szent Lukács evangélistának fentidézett helyét olvasta, egészen zavarba jött, mivel nem tudta elképzelni, miként lehet Jézust Mária elsőszülött fiának nevezni, mikor Máriának csak Jézus volt a fia. Ekkor megmagyarázta neki az Isten, hogy Jézus testi értelemben volt Máriának elsőszülött gyermeke, az összes emberek pedig lelki értelemben voltak utóbb született gyermekei.

Ezek után megérthetjük az Énekek énekének Máriára vonatkozó következő szavait is: „Tested mint a liliomokkal kerített búzaasztag.” Szent Ambrus azt mondja e mondatról, hogy Mária legtisztább teste, bár csak egyetlen egy búzaszemet, ti. Jézus Krisztust rejtette magában, mégis búzaasztagnak nevezhető, mivel ez az egyetlen mag magában zárta mind ama kiválasztottakat, kiknek anyjává kellett egyúttal lennie. (S. Ambr. de Instit. Virg.) Szent Vilmos apát így kiált fel: „Ebben az egyetlen búzaszemben, Jézus Krisztusban, az emberiség Megváltójában, Mária sokakat szült az üdvösségre. Mivel magát az Életet szülte, egyúttal sokaknak adott életet; minthogy Mária Jézust, a mi Üdvözítőnket és életünket szülte, ennélfogva mindnyájunkat újra szült az üdvösségre és életre.” (S. Guill. in Can. 5. 13.)

Másodízben akkor szült minket újra Mária a kegyelemre, mikor szeretett fiának életét oly sok fájdalom közt üdvünkért az örök Atyának áldozatul hozta. Szent Ágoston azt tanítja, hogy mivel Mária akkor szeretetével közreműködött a hívőknek a kegyelemre való újjászületésében, ez által lelki értelemben tanítványnak, értésünkre akarván adni ezzel, hogy az Úr Máriát mindazok anyjává jelölte ki, kik keresztények s így méltók a tanítvány elnevezésre.

Én a szép szeretet anyja vagyok, mondja Mária, mivel az ő szeretete, mely lelkünket Isten színe előtt kedvessé teszi, eszközli egyúttal azt is, hogy ez a szerető anya bennünket gyermekeivé fogad. (Pacciuch. de B. V.) És vajon melyik testi értelemben vett anya szereti annyira gyermekeit, mint ahogyan te bennünket szeretsz, ó legédesebb királynő, ki kizárólag csak a mi jólétünkkel vagy elfoglalva, ki bennünket oly forrón szeretsz, és oly nagy gonddal mozdítod elő javunkat, mondja Szent Bonaventura.

Boldogok, kik egy ily szerető és hatalmas anyának oltalma alatt élnek. Noha Mária még nem élt Dávid korában, mégis a királyi próféta már akkor abban kereste üdvét, hogy Mária hű gyermekének vallotta magát és így könyörgött Istenhez: „Szabadítsd meg szolgálód fiát.” Milyen más szolgálóról beszélhetett ” volna a próféta – mondja Szent Ágoston – ha nem arról, ki ezt mondja magáról: „Íme az Úr szolgáló leánya?” (Aug. in Ps. 85.) Ki merné – kiált fel b. Bellarmin bíboros (Bellarm. de sept. verb.) Mária gyermekeit az ő szívétől elszakítani, ha ezek ellenségeik elől menekülve nála védelmet keresnek? Vajon a pokol összes dühe, a szenvedélyek romboló vihara képes volna-e őket legyőzni, ha minden bizalmukat ennek a hatalmas anyának pártfogásába helyezik? Mondják, hogy a bálna szájába veszi kölykeit, és ily módon védi, ha abban a veszedelemben forognak, hogy a vihar vagy a vadász zsákmányai lesznek. Novarinus szerint hasonló módon védi meg ez a szelíd anya a hívőket és anyai szeretetébe fogadja őket, ha a szenvedélyek viharai és a sátán fenyegetik azokat, míg be nem vezeti a mennyország biztos kikötőjébe. (Novarin. c. 14. exc. 81.) Ó hőn szeretett és legjobb Anya, hálát adunk Istennek s hálát akarunk adni neki az egész örökléten át, hogy téged anyánkká és ezen élet összes veszélyei ellen menedékhelyünkké tett. A boldogságos Szűz maga jelentette ki Szent Brigittának, hogy minden lehetőt megtesz megmentésünkre, hasonlóan az anyához, ki gyermekét az ellenség fegyvereitől látja körülvéve. „Így járok el gyermekeimmel szemben – szólt a szenthez – s így is fogok mindig cselekedni, legyenek bármily nagy bűnösök is, ha megteszik a legcsekélyebbet, hogy ti. segítségül hívnak.” (Rev. lib. 4. c. 38) Biztosak lehetünk tehát aziránt, hogy a pokollal vívott minden harcunkban győzünk és fogunk is győzni, ha Isten anyjához fordulunk, ki egyúttal a mi anyánk is és folyton feléje kiáltjuk: „Oltalmad alá futunk Istennek szent Szülője.” Hányszor arattak győzelmet a hívők ezen rövid, de annál hathatósabb imádsággal a pokol felett? Többek közt ezzel az imádsággal győzte le Istennek hős szolgálója, a keresztről nevezett Mária a sátán összes incselkedéseit.

Örvendjetek tehát ti, kik Mária gyermekei vagytok és tudjátok meg, hogy ő mindenkit gyermekének, ismer el, aki csak az óhajt lenni; örvendjetek, mert mitől kellene félteni üdvösségteket, ha ilyen anya védelmez, és segít benneteket. Szent Bonaventura szerint olyannak, ki szereti e jó anyát és bízik segítségében, fel kell bátorodnia és felkiáltania: „Mit félsz, édes lelkem? nem, te nem fogsz elveszni, mivel ítéleted Jézustól, a te testvéredtől és Máriától, a te anyádtól függ.”

E gondolatot annyira vigasztalónak találta Szent Anzelm, hogy örvendezve felkiáltott: „Ó boldog bizalom, ó biztos menedék, Istennek anyja egyúttal az én anyám is! Mily biztossággal remélhetjük tehát üdvösségünket, hiszen az a mi jó testvérünk és könyörületes anyánk elhatározásától függ.” (In Depr. ad V.) Igen, a mi anyánk maga hív bennünket magához e szavakkal: „Ha valaki kicsiny, jöjjön hozzám.” (Péld 9,4) A kicsiny gyermekeknek mindig ajkukon van anyjuk neve, s valahányszor veszélyben forognak, vagy megijednek, tüstént hangos szóval kiáltják: „Anyám, anyám!” Ó legédesebb, legszeretőbb anyánk, Mária! hasonlót kívánsz te mi tőlünk is; kívánod, hogy mi is olyanok legyünk, mint a gyermekek, hogy minden veszedelemben segítségül hívjunk és mindig hozzád meneküljünk, mert te akarsz segíteni, te meg akarod tenni, hogy üdvözüljünk, miként azt meg is cselekedted mindazon gyermekeiddel, kik hozzád menekültek.

A Jézustársaságának nápolyi történetében a következő részletet találjuk egy skót nemes ifjúról, kit Elfinston Vilmosnak hívtak s rokona volt Jakab királynak. A protestáns vallásban nevelkedve, buzgón kitartott felekezete mellett, míg végre megvilágosítva az isteni kegyelem sugaraitól, felismerte tévhitét. Erre Franciaországba ment, hol égy jámbor skót jezsuita segítségével, de még inkább a boldogságos Szűznek közbenjárása révén, ki őt az igazság megismerésében gyámolította, hátat fordított eddigi vallásának és katolikussá lőn. Később Rómába utazott. Egy napon barátjainak egyike igen elszomorodva látta őt, kérdezősködött ennek oka felől. Erre Vilmos elbeszélte, hogy az elmúlt éjjel megjelent neki megholt édesanyja és így szólt hozzá: „Szerencséd, kedves fiam, hogy visszatértél az igaz Egyház kebelébe, mert lásd, én tévhitemben haltam meg s emiatt elkárhoztam.” Ettől az időtől fogva Máriához való ragaszkodása még nagyobb lett; egyetlen édesanyjául választotta. Erre Mária azt a gondolatot sugallta neki, hogy vonuljon kolostorba, mit ő tüstént ünnepélyesen meg is ígért. Mivel azonban nemsokára ezekután beteg lett, Nápolyba ment, hogy e légváltozással helyreállítsa egészségét. Isten azonban úgy akarta, hogy itt haljon meg, még pedig mint szerzetes. Minthogy tehát röviddel Nápolyba érkezte után betegsége életveszélyesre fordult, kéréssel és könyörgéssel kivitte, hogy Jézustársaságának elüljárói fölvették a szerzetbe. A legméltóságosabb Oltáriszentség előtt, melyet útiköltségül vett magához, tette le fogadalmát, s jezsuita lett. Mindnyájan mélyen meg voltak hatva, midőn édesanyjának, Máriának szíve mélyéből köszönetet mondott, hogy őt a tévtanok elhagyásában megsegítette, s megadta neki a kegyelmet, hogy nem csak az igaz Egyházban, hanem azonfelül még Isten házában a szerzetesek, az ő új testvérei közt halhat meg. Örömmel eltelve így kiáltott fel: „Ó mily boldog vagyok, hogy ily sok angyal közt halhatok meg.” Kérték, engedjen magának egy kis pihenőt, ő azonban így felelt: „Ó most nincs idő pihenésre, mikor oly közel halálom”. Mielőtt lelkét kiadta volna, így szólt szerzetes testvéreihez: „Nem látjátok, édes testvéreim, miként segítenek engem az ég angyalai?” Egyik szerzetes hallván, hogy néhány szót suttog, kérdé, mit beszél, mire ő felelé, hogy őrzőangyala tudtára adta, hogy csak rövid ideig kell a tisztítóhelyen maradnia s nemsokára a mennyországba jön. Majd erre állhatatosan és buzgón folytatta imádságát Máriához, s oly csendesen hunyt el, mint a kicsiny gyermek, ki anyja karjaiba veti magát, hogy ott megpihenjen, miközben felkiáltott: „Anyám, anyám!” Nemsokára egyik igen buzgó szerzetes kijelentést nyert, hogy már az égben van.

Ima

Óh szentséges anyám, Mária! miként lehetséges, hogy ámbár oly szent anyám van, magam mégis oly gonosz vagyok? Anyám van, ki a legtökéletesebben át van hatva Isten izzó szeretetétől, s magam még mindig a teremtményeket szeretem. Miként lehetséges, hogy én a teremtményeket szeretem, mikor oly anyám van, ki annyira lángol az isteni szeretettől? Hogyan lehetséges, hogy én oly szegény vagyok, mikor oly erényekben dúsgazdag anyám van? Ó szeretetreméltó anyám, valóban nem érdemlem meg, hogy továbbra is gyermekednek nevezz, mert gonosz magaviseletem által nagyon is méltatlan lettem e névre. Megelégszem, ha szolgádnak fogadsz, mert íme kész vagyok lemondani a világ minden javairól, csakhogy helyet foglalhassak legutolsó szolgáid közt. Igen, mindennel megelégszem, csak engedd meg, hogy anyámnak hívhassalak. E név a legnagyobb örömet és a legteljesebb vigaszt nyújtja nekem, mivel arra emlékeztet, hogy szeretnem kell téged. Ez a név remélnem engedi, hogy meg fogsz segíteni. Ha bűneimnek és az isteni igazságosságnak megfontolása rettegéssel tölt el, azonnal újabb remény éltet, ha meggondolom, hogy anyám vagy. Engedd meg tehát, hogy anyámnak, szeretetre legméltóbb anyámnak nevezhesselek. Igen, ezzel a vigasztalással teljes névvel üdvözöllek, így óhajtlak mindig hívni. E siralomvölgyben Isten után te légy reményem, menedékem, szerelmem. Életem utolsó pillanatában lelkemet a te szent kezeidbe akarom átadni és hozzád kiáltani: „Ó Anyám, ó Anyám, Mária, segíts, könyörülj rajtam!” Amen.

Forrás: Liguori Szent Alfonz: Szűz Mária dicsősége