2016. december 31., szombat

Év végi hálaadó imádság


"Uram, köszönöm Neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket! Köszönöm az életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél és minden kudarcát, amivel a korlátaimra figyelmeztettél.
Köszönöm a családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek.
Uram, kérlek, bocsásd meg, amit rosszul tettem, és amit elmulasztottam. Köszönöm, hogy te nem mész nyugdíjba, hanem ma is mindent megteszel az üdvösségemre.
Uram, adj nekem hálás szívet, hogy mindig észrevegyem, több okom van a hálára, mint a panaszra.
Ments meg az irigységtől, elégedetlenségtől, nyugtalanságtól, a minden-tudás látszatától és a mindent-jobban-tudás hazugságától, a gyanútól, hogy valaki mindig bántani akar.
Ments meg a közönytől, a házsártos, barátságtalan viselkedéstől, az örökös zsörtölődéstől, a rút önzéstől, a mindent elborító keserűségtől és a hiábavalóság nyomasztó érzésétől.
Uram, adj erőt, hogy békésen hordjam az öregkor terheit, humorral fogadjam a feledékenységem jeleit, erőtlenségemet, érzékszerveim tompulását, testi-szellemi erőm hanyatlását.
Uram, adj bölcs szívet, hogy meg ne feledkezzem a végről itt, és a kezdetről odaát.
Kérlek, adj kedvet a munkához, amit még elvégezhetek.
Tégy hasznossá, hogy ne érezzem csak tehernek magamat és adj alázatot, hogy belássam egyre inkább másokra szorulok.
Adj kedvet az imádsághoz, a Veled való beszélgetéshez.
Adj világosságot, hogy jól lássam magam, és jól lássak másokat is.
Adj jókedvet és nyitottságot, hogy még mindig tudjak befogadni és adj szeretetet, hogy ne csak panaszkodjak mások hidegsége miatt, hanem árasszam a szereteted melegét.
Uram, maradj az, ki mindig voltál: a megbocsájtó Édesatyám.
Ez indítson arra, hogy én is tudjak megbocsájtani.
Ne engedd, hogy valaha is fáradt legyek a köszönet-mondáshoz.
Ne engedd, hogy valaha is abbahagyjam a dicséretedet.
Tartsd meg és növeld a hitemet.
Szólj Uram, még hallja a Te szolgád.
Ámen."

Szent II. János Pál pápa

Forrás: Piaristák


2016. december 26., hétfő

A Szűzanya karácsonyi üzenete Medugorjeból




2016. december 25.

Marija Pavlović által


"Drága gyermekek! Ma nagy örömmel hozom nektek Fiamat, Jézust, hogy békéjét adja nektek. Gyermekeim, nyissátok meg szíveteket és legyetek örömteliek, hogy befogadhassátok Őt. A menny veletek van és küzd szívetek, családjaitok és a világ békéjéért, ti pedig gyermekeim imáitokkal segítsetek, hogy így legyen. Fiammal, Jézussal együtt megáldalak benneteket és arra hívlak, hogy ne veszítsétek el a reményt, tekintetetek és szívetek pedig mindig a menny és az örökkévalóság felé irányuljon. Így nyitottá váltok Istenre és az Ő terveire. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Amen.

Jakov Čolo által (éves üzenet)

"Drága gyermekek! Ma, ezen a kegyelemmel teljes napon különleges módon hívlak benneteket arra, hogy imádkozzatok a békéért. Gyermekeim, a Béke Királynőjeként jöttem hozzátok és oly sokszor hívtalak benneteket arra, hogy imádkozzatok a békéért. De, gyermekeim szívetek békétlen. A bűn akadályoz benneteket abban, hogy teljesen megnyíljatok a kegyelemre és a békére, amelyet Isten ajándékozni szeretne nektek. Gyermekeim, ahhoz, hogy a békét megéljétek, először is a szívetekben kell békének lennie és teljesen át kell adnotok magatokat Istennek és az Ő akaratának. A békét és az örömet ne az evilági dolgokban keressétek, mert mindaz mulandó. Vágyakozzatok az igazi irgalom és béke után, amely csak Istentől származik, hisz így lesz szívetek igazi örömmel telt és ily módon válhattok a béke tanúivá ebben a békétlen világban. Édesanyátok vagyok és Fiamnál közbenjárok mindnyájatokért. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!

Amen.

Forrás: Adoremus


Gaudete


Ajándékként tekinteni Istenre, másokra és önmagunkra

Karácsonyi interjú Györfi Szabolcs pálos szerzetessel

Karácsony minden vásárlási láz és csillogó-villogó külsőség ellenére keresztény ünnep, így ilyenkor a médiában is fokozódik a papok, szerzetesek üzenetei iránti érdeklődés. A szeretetről, az ajándékozásról és az isteni csodáról szóló írások egész sora jelenik meg ilyenkor, és ez a cikk is ezekről szól, de rendhagyó módon. Györfi Szabolcs testvérrel, a budapesti Sziklatemplom melletti pálos kolostor főnökével a család és az emberi kapcsolatok válságáról beszélgettünk, és az is kiderült, hogy az ajándék milyen kapcsolatban áll a kiegyensúlyozott élettel.

 
A magyarországi pálos rend köztudottan mindig azokra az ügyekre összpontosít, amelyek az ország és a nemzet szempontjából sorsdöntőek, az utóbbi időben ezért a családok foglalnak el kiemelt helyet a tevékenységében. Karácsony emberi léptékben a Szent Család ünnepe is – mit jelent mindez a pálos rend számára?

A karácsony Jézus születésének az ünnepe, de ez kétségtelenül elválaszthatatlan a Szent Családtól. A pálos rend karizmája a közösséghez – a családhoz és a magyarsághoz – rendeltség. Ennek vannak jól megfogható nyomai is, ilyen mindenekelőtt a családokért, a nemzetért való imádság, de ugyanúgy a lelkipásztori tevékenység, és kiemelt jelentőségű számunkra az abortusz elleni fellépés. Említhetném a Tisztulás Útja zarándoklatot a Sziklatemplom és a Ferenciek terén lévő ferences templom között, a pálos részvétellel szervezett Ráhel Szőlőskertje lelkigyakorlat pedig az abortuszon átesett nők, illetve családok számára hozza el a lelki békét, a megbocsátást, a harag elengedését.

Az abortuszpárti propagandában nem hallani arról, hogy ez mennyire megviseli a nőket.

Lelkipásztori tapasztalatból pontosan tudom, hogy milyen komoly dolog ez – évtizedekre megnyomorítja a nők lelkét. Szörnyűek azok a sebek, amelyekről ezek a hangok valóban nem szólnak. Amikor egy hetvenvalahány éves ember évtizedek után először eljön gyónni, és lehet látni azokat a sebeket, amelyeket belül, titokban visel, az borzasztó. Nem tudom, hogy mindezzel tisztában vannak-e azok, akik emberi jogként hirdetik a magzatok megölését. Valószínűleg nem tudják, mert ha tudnák, akkor nem hirdetnék. Remélem, hogy ez az ő egyéni tájékozatlanságukból fakad. Nem beszélve a módjáról, ahogy ezt a beavatkozást végzik – annak elgondolkodtatónak kéne lennie minden ember számára.

Gyakori sztereotip felvetés akár ezzel, akár más családi kérdésekkel kapcsolatban, hogy a pap hogy érthetne a családhoz, ha ő maga nem így él. Miben segíthet a vallás, illetve a pap a családoknak?


Ne feledjük, hogy mi, papok is családból jöttünk, vagy éppen a család hiányát éreztük a saját bőrünkön. Nem a család a legfontosabb számunkra, de aki a legfontosabb, az családban jött el hozzánk, és ez nem véletlen. Az Istennel való kapcsolatunkban képesek vagyunk rálátni a család mibenlétére, és a mára óriási válságba került férfi és női szerepekre. Ráadásul a minket körülvevő emberek közt látunk olyanokat, akik saját életükkel tesznek tanúságot arról, hogy milyen egy igazán jó család.

Hogy csapódik le az egyén szintjén a férfi és női szerepek válsága, milyen tüneteket lehet ebből papként érzékelni?

Ez már nagyon látványosan benne van az életünkben, az egész társadalomban. Mi leginkább az emberek sérültségét látjuk, a családok szétesettségét, ahogy elválnak az emberek, és amiről kevesebbszer esik szó: ahogy nem találnak párt. Harmincas-negyvenes szép nők, talpraesettnek, férfiasnak tűnő férfiak, és nem találnak társat, nem tudnak ismerkedni. Ez tünet. Az emberi kapcsolatok problémáját mutatja, az emberi kapcsolatok iskolája pedig a család lenne. Ha a kapcsolatokkal baj van, akkor az „iskolával” is baj van, ahol ezeket meg kéne tanulniuk az embereknek. Mára sokan olyan közegből jönnek, ahol nem kapták meg a megfelelő mintákat úgy a társas kapcsolatokra, mint a nemi szerepekre nézve. Hogyan legyen megfelelő férfiképe egy apa nélkül felnövő fiúnak vagy lánynak? De akár a másik oldalról megnézve – milyen feleség- és anyaképe lesz annak a gyereknek, akit egyedül nevel az édesanyja, az őt kiegészítő társ segítsége nélkül? Még ha van is azonos nemű szülője a gyereknek, ilyen esetben ez defektusos működés, hiszen az egyedülálló szülőnek bizonyos szempontból állandóan a lehetetlent kell kapirgálnia, és ez a gyerekekben is tartós sebeket okoz. A széthullott, illetve a rosszul működő családok okozta válság az emberek nagy többségét érinti manapság.

Van ebből kiút a mai körülmények között?

Ha a család nehézségeiről beszélünk, akkor nyilvánvalóan a családot mint egységet, mint emberi közösséget kellene meggyógyítani. Nyilván lehet jó képet nyújtani a családokról, és ha az Egyház, a papok és hívők közössége jól működik, akkor – mint egyfajta inkubátorban – elő tudjuk segíteni, hogy jobb, teljesebb családok legyenek. Ebben rendkívül fontos, hogy a pap is férfi minta legyen, és saját személyében szemléltesse, hogy a papi hivatás egy férfias dolog. De ennél szélesebb körű feladat, hogy legalább tudatosítani kellene a döntések következményeit. Azzal csak a ködöt növeljük, ha a párkapcsolatok, vagy akár a genderideológiák és az abortusz kérdését az egyéni jogokon keresztül nézzük. Ha mindazt hajlandóak vagyunk meglátni, amire az Egyház ráirányítja a figyelmet – például, hogy mit jelent a házasság, két egymást kiegészítő ember –, az a gyógyulás felé vezet. Hamis illúziókat tudunk gyógyítani, és a valóság, a normalitás területére tudjuk átvezetni az embereket. A lelkivezetés alkalmával szokott elhangzani, hogy ha a dolgokat ki tudjuk mondani, be tudjuk vallani, az már fél gyógyulás. Ha hajlandó elfogadni valaki az Egyház családképét, és ehhez képest tudja értékelni a saját helyzetét, akkor biztos vagyok benne, hogy elindul a gyógyulás felé.

Rá lehet vezetni a saját magát legfőbb értéknek tekintő egyént, hogy képes legyen meghaladni önmagát, és a közösségben jól működésre törekedjen?


Az Egyház tagjainak – a felszentelt papoknak és a híveknek is – alapvető értékként Istenre kell rámutatniuk, éppen karácsonykor kell leginkább észrevennünk, hogy nem mi az ajándék számunkra, hanem ki az ajándék. Az előbb említett összefüggésben viszont a Szent Család mintájának van óriási jelentősége, hiszen fontos, hogy az Egyház egy ideális családképet tud az emberek elé tárni. Jézusnak az isteni mivolta mellett, emberi mivoltában volt családja, és ez elidegeníthetetlen tőle. Ugyanígy Ádám és Éva esetében is az első emberpárról beszélünk, nem egyénekről, így az ő esetükben is joggal beszélünk családról. Ezekben a történetekben ott rejlik, hogy az ember nem független a kapcsolataitól. Az önmegvalósítás legendája és a külvilág számtalan üzenete azzal traktál minket, hogy képesek vagyunk mások nélkül élni, de ez nem igaz. Nem igaz a születésünk pillanatában, nem igaz, amikor iskolába járunk, nem igaz, amikor el kell mennünk dolgozni. Bizonyos dolgok a kapcsolataink által jönnek csak be az életünkbe, és kell lenniük olyan belső fogasainknak, amelyekre ezeket a dolgokat rá tudjuk akasztani, mert különben hiányoznak.

A szinglilét később visszaütő hátrányai?

A mai kor szemlélete, hogy nem javítjuk meg, ami elromlott, hanem újat veszünk helyette. A válások számából látszik, hogy ez mennyire vonatkozik a párkapcsolatokra is. A kapcsolatok tárgyiasulnak, az ember nem a másikat szerető érző lényként van jelen, hanem a saját érdekeit elégíti ki, így pedig könnyen kidobhatóvá is válik a másik fél, ha már nem fűződik hozzá érdeke. Az emberben viszont lelkileg nyomot hagy, hogy tárgyiasít, és őt is tárgyiasítják. Nem érdemes magunkban olyan terminátort látni, aki az élet minden veszedelmén egyedül át tud menni, mindent be tud gyűrni a saját zsebébe. Ha valaki így gondolja magáról, csak idő kérdése, hogy ez a kép mikor törik össze. Nekünk, papoknak az a legfontosabb, hogy az Istennel ápolt bensőséges viszony kiépítésében segítsünk. Ha ez a bensőséges Istenkapcsolat létezik, az előrevetíti azt, hogy saját magunkkal és másokkal is képesek leszünk ilyenre. Gyóntatásnál is rá kell világítanunk, hogy a szeretetnek ez a három iránya egyformán fontos, és ha bármelyik hiányzik, akkor baj van. Az ember hajlamos önző módon a saját fogyatékosságaira és nyomorára figyelni, pedig ha önmagamra is ajándékként tekintek, az egy csomó félelemtől és szorongástól megment. Nem azt kell nézni hogy mi nincs, hanem azt, hogy mi van. Karácsonykor megkapjuk ajándékba Istent, ami arra is emlékeztet minket, hogy a másik embert is Isten képmásaként, ajándékként kell kezelnünk. Ha az ember oda tudja adni a saját lényegét a másiknak ajándékba, ahogy ő kapta Istentől, az a szeretet. De ez nem tárgy, ez nem üzlet.

Közel lehet ezt hozni olyan emberekhez, akik meg vannak győződve róla, hogy borzasztó az életük?

Az ember rendszerint felépít magában egy önképet, de ezt ő építi fel magának, és könnyen a saját ideális képeinek a foglyává válik. Elképzelem, hogy milyennek kéne lennem, de egyáltalán nem biztos, hogy a Jóisten olyan képpel rendelkezik rólam, amilyet én találtam ki saját magamról. És ha ez a kép nem működik, akkor nekikeseredek, ami hiba. Nyilván fontos, hogy rendelkezzek egy képpel arról, hogy merre tartok, de ezt oda kell tennem szeretettel az Isten elé, mert ez az élet célja. Ez egyúttal megment attól, hogy romhalmazként rám boruljon egy általam elképzelt, de nem megvalósult önkép. Aki a saját életét nyomorúságként éli meg, annak az lehet a kiút kezdete, hogy megnézi, mi az a jó, amit kapott életében, miből fakadhatnak a belső erőforrásai, hol tapasztalta meg az életében az ajándékot, a szeretetet. Ha ezeket megleli, az adhat egy olyan szikrát, hogy képes legyen más emberek felé fordulni, és megindulni felfelé.

Ez mintha az angolszász világból megismert „be positive” és „keep smiling” párhuzama lenne, legalábbis külsőleg.

Felszínesen nézve valóban hasonló, de amit az Egyház a hívek számára kínál az több a színlelt jó életnél. A cél, hogy legyen egy olyan életünk, amely a mindenségből gyökerezik, és így van miben erősen megkapaszkodnia.

Forrás: Pesti Srácok


2016. december 25., vasárnap

A Megváltó születését ünnepeljük

December 25-én Isten Fiának, Jézus Krisztusnak földi születését ünnepeljük. Az örömünnep tárgya a megtestesült Ige földi születése a Boldogságos Szűz Máriától Betlehemben. E születés az üdvtörténet központi eseménye, mert aki született, nemcsak egy az emberek közül, hanem Ő az Atyától a Szentháromságban az idő kezdete előtt születő Fiú. A megváltó Jézus születése mindenki számára üdvösséget hoz, aki engedi, hogy lelkében a kegyelem által megszülethessék.

 
Antiochus pogány kalendáriuma december 25. napját a Nap (Napisten) születésnapjának nevezi. Aurelianus császár (270–275) elrendelte, hogy december 25-én birodalma egész területén ünnepet tartsanak a „legyőzhetetlen Nap” (sol invictus) tiszteletére. I. Gyula pápa 350-ben december 25-ét nyilvánította Jézus születésének napjává. Az ünnep új tartalmának szimbolikus magyarázata szerint karácsony Jézusnak, a világ Világosságának születésnapja. A december 25-i ünnepről szóló első adatokkal tehát a IV. században találkozunk, valamint Rómában az V. század elején az állam is elismeri karácsony ünnepét.

A karácsony ünnepéhez különböző szokások kapcsolódnak, mint a betlehemezés és a karácsonyfa-állítás.

A betlehemezés Jézus születésének, a Betlehemben történteknek megjelenítése, dramatikus játék. Főbb jelenetei a szálláskeresés, amelyben a várandós Mária és József szállást keresnek, illetve a pásztorjáték, aminek főszereplői a pásztorok, akiknek az angyal hírül adta a Megváltó születését, és akik elmentek az újszülött Jézushoz, hogy neki ajándékot vigyenek.

Az első jászolt Assisi Szent Ferenc állította fel 1223-ban, egy grecciói templomban. A betlehemi jászol segít megértenünk Karácsony titkát, mert az isteni Fiú alázatáról és irgalmas jóságáról beszél, aki „noha gazdag volt, szegénnyé lett” (2Kor 8,9) értünk. Szegénysége gazdaggá teszi azt, aki befogadja. A karácsony örömet és békét hoz mindazoknak, akik a betlehemi pásztorokhoz hasonlóan meghallgatják az angyal szavát: „Ez lesz a jel: találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket” (Lk 2,12).

A karácsonyfa Isten ajándékozó szeretetének szimbóluma. Örökzöldje az örökkévalóságra, háromszög-formája a Szentháromságra utal, ágai a keresztet idézik. A karácsonyfa gyertyái a született Világosságnak, díszei pedig az örök dicsőségnek jelei. A fa tetején a karácsonyi csillag azt fejezi ki, hogy a karácsonyfát állító ember otthona ugyanaz a betlehemi barlang lett, mely fölött megállt az újszülött Jézusra mutató csillag.

December 25-e, karácsony, a család bensőséges ünnepe. A családtagoktól körülvett karácsonyi asztal a hívő ember számára az oltár jelképe és a család egységének és összetartozásának is szimbóluma. Az ünnep alkalom arra, hogy felismerjük és elfogadjuk Isten minden embert megérintő szeretetét, amely átragyog a betlehemi éjszaka ridegségén és meghitté változtatja azt.

Engedjük, hogy megragadja szívünket karácsony lényege, hogy Isten emberré lett, azaz belépett világunkba. Isten kisgyermekként érkezik közénk, aki „született Szűz Máriától”: megszületett a világ Megváltója!

Forrás: MKPK


2016. december 22., csütörtök

„A kovács vak, kezetlen lánya”




Karácsonykor odaállhatok "vakon" és "kezetlenül” is a jászolhoz.

Gyerekkorom egyik legkedvesebb emléke az ún. Szentcsaládjárás, amelynek volt egy éneke s valami ilyesmi volt a címe: A kovács vak, kezetlen lánya. Arról szól ez az ének, hogy a Szentcsalád – Szent József és a várandós Szűz Mária – megérkeznek Betlehembe. Ott sorra járják a házakat, és sehol nem kapnak szállást. A helyi kovácsnak van egy lánya, aki vak, s béna a keze („kezetlen”), de ő az egyedüli, aki a Szentcsaláddal törődik. Odamegy a Szűzanyához, Szent Józsefhez és elmondja nekik, hogy van egy istálló, egy barlang, ahol meg tudnak szállni. Később meglátogatja őket a barlangban. Odalép Máriához, ő pedig azt mondja a vak lánynak, hogy vegye a karjába az újszülött Gyermeket. A lány azt válaszolja: „Fáj a szívem, mert nem tudom megtenni. Nem tudom megtenni, mert nem látok, és mert nincsenek kezeim.” Mária mégis csak biztatja, hogy vegye kezébe a Kisdedet, s amikor megteszi, a szemei kinyílnak, s a kezei meggyógyulnak. Ezután nagy örömmel hazamegy, és az édesapját, a gazdag kovácsot számon kéri, hogy miért nem adott a Szent Családnak szállást. Az apa bűnbánattal, szomorúan sóhajt fel: „Ha én azt tudtam volna, hogy ilyen csoda fog történni, hogy meggyógyul a lányom, akkor a legszebb szobámat adtam volna nekik, és inkább én mentem volna ki az istállóba aludni!” – Azért tetszik nekem ez az ének, s jut eszembe advent idején, mert karácsony előtt annyi mindennel foglalkozunk, hogy talán észre sem vesszük, hogy „megvakulunk”. Észre sem vesszük, hogy teljesen „lebénulunk”, azaz éppen azokat a gyakorlatokat hagyjuk ki az életünkből, amelyekkel a kapcsolatainkat tudnánk rendezni. Vakok vagyunk, bénák vagyunk a szeretetre, a kapcsolatainkkal való törődésre. És ezt az állapotot sokszor a reklámok is okozzák, s mindazok az anyagi dolgok, amelyeket az adventi, karácsonyi készületben olyan szükségesnek tartunk. Mindenre odafigyelünk, minden nagyon fontos, hogy „meglegyen az ünnepre”, csak éppen a másik személye szorul háttérbe.

Karácsonykor, amikor a mi Urunk megszületik, odaállhatok "vakon" és "kezetlenül” is a jászolhoz. Lehet az is, hogy csak elmegyek templomba, az éjféli misére, „mert így szoktuk”, de lehet érzékenység, nyitottság is bennem, amivel hagyom, hogy a Szentlélek irányítson, vezessen. Ha csak annyit megteszek, hogy lehetőséget adok erre, és segítek a másiknak, amennyire erőm telik – ahogyan a kovács vak, kezetlen lánya tette –, akkor megtörténik a csoda. Látni fogok, és képes leszek cselekedni, mert, amikor az ember befogadja a szívébe a megszületett Megváltót, akkor felnyílik a szeme, meggyógyul a bénultságából, és képes lesz – SZERETNI.

P. Balla Barnabás

Forrás: Magyar Pálos Rend




2016. december 21., szerda

Jézus levele az emberekhez karácsony előtt - Karácsonyváró elmélkedés



Kedves Barátom!

Mint tudod, közeledik a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget rendeznek, és úgy tűnik, ez idén is így lesz. Nagyon sok ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra szóló rádió- és TV-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ minden pontján arról beszélnek, hogy születésnapom egyre közeledik. Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább egyszer egy évben sok ember gondol rám.

Amint tudjátok, születésnapomra való emlékezés sok évvel ezelőtt kezdődött. Az első időkben még úgy tűnt, hogy az emberek egy része értette, és hálás volt mindazért, amit értük tettem, de manapság egyre inkább úgy látszik, hogy alig akad, aki tudja az okát az ünneplésnek. Mindenhol összejönnek az emberek, családok, barátok, és nagyon kellemesen érzik magukat, de valójában nem tudják, nem értik, és nem is keresik az ünnep valódi jelentőségét.

Emlékszem, az elmúlt évben is volt egy hely, ahol hatalmas lakomát rendeztek a tiszteletemre. Az asztal roskadásig tele volt ízletes ételekkel, gyümölcsökkel, édességekkel. Tökéletesen díszített helyiségekben sok-sok gyönyörűen becsomagolt ajándék várta gazdáját. S tudjátok, mi történt? Meg sem hívtak! Pedig én voltam az ünnepség díszvendége, mégsem küldtek meghívót. Miattam volt az egész összejövetel, a sok dísz, és minden egyéb, és amikor maga az ünneplés elkezdődött, én kívül maradtam, bezárták előttem az ajtót. Pedig be akartam menni, velük lenni, együtt ünnepelni… Habár az igazság az, hogy mindez nem lepett meg, hiszen az elmúlt néhány évben sokan bezárták előttem az ajtót.
Mivel nem hívtak meg, hát úgy döntöttem, hogy titokban megyek be, minden zaj nélkül, és csendesen megállok az egyik sarokban. Mindenki nagyon jól érezte magát, ittak, ettek, beszélgettek, vicceltek, nevettek, és hatalmas jókedvük volt. Aztán az emberek körülállták a karácsonyfát, és átölelték egymást. Én is kitártam a karomat, de engem nem ölelt át senki. Aztán nagy várakozással elkezdték osztogatni, és csomagolni az ajándékokat. Végül minden elkelt, és néztem, vajon nekem van-e valami – de nem, én nem kaptam semmit. Te hogyan éreznéd magad, ha a születésnapodon mindenki kapna ajándékot, csak éppen te nem?


Megértettem, hogy nemkívánatos személy vagyok saját születésnapom emlékünnepén, és csendben elhagytam a helyiséget. És tudjátok, ez minden évben rosszabb és rosszabb. Az embereket csak az étel, az ital, az ajándékok, az összejövetelek érdeklik, és alig néhányan emlékeznek rám. Pedig én annyira szeretném, ha ezen a karácsonyon beengednének engem az életükbe! Nagyon szeretném, ha felismernék a tényt, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt azért jöttem el erre a világra, hogy megmentsem őket. Csak annyit szeretnék, hogy ezt teljes szívvel elhiggyék, és beengedjenek az életükbe.
Valamit szeretnék megosztani veletek, különösen arra való tekintettel, hogy jó néhányan tudjátok az ünnep igazi értelmét. Hamarosan rendezek én is egy saját ünnepséget: látványosat, hatalmasat, amilyet soha senki még elképzelni sem volt képes. Most még dolgozom rajta. Már küldöm a meghívókat – Te is kaptál már, személyesen. Remélem, észrevetted a sokféle invitálás között, s nem dobtad el…


Kérlek, feltétlenül jelezz vissza, részt akarsz-e venni az ünnepségemen, foglalhatok-e egy helyet a számodra? Beírhatom-e a nevedet aranybetűkkel a vendégkönyvembe? Az ünnepségemen ugyanis csak azok jelenhetnek meg, akiknek nevei ott szerepelnek. Sok vendéget várok.

Akik elvesztették vagy eldobták a meghívókat, el sem jönnek – kár értük! Akik nem válaszolnak a meghívásra, azok hiába jönnek, nem lesz helyük, kívül maradnak. Nagyon lesújt minden ilyen elmaradás…

Kérlek, készülj és válaszolj, mert így, amikor mindent előkészítettem, te is részese lehetsz az én csodálatos ünnepségemnek.

A találkozás reményében szeretettel üdvözöllek:

Jézus Krisztus

Forrás: Győr-Újvárosi Urunk Színeváltozása Plébánia