2015. február 22., vasárnap

Nagyböjt 1. vasárnapja

"A Lélek nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába. Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, de angyalok szolgáltak neki. János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát és mondta: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” Mk 1, 12-15


Elmélkedés:

Húsvét előtt, Jézus negyven napos pusztai böjtjére és kínszenvedésére emlékszünk. Ebben az időszakban, hitünk három alappillérére különösen oda figyelünk: az adakozásra, az imára és a böjtre. Az adakozás az ember testvére iránti jóságának megnyilvánulása. Az imádság a lélek fölemelkedése Istenhez. A böjt lelkünk üdvére és Isten dicsőségéért vállalt lemondás, ételről, italról, vagy valami másról. Mind a hármat szeretetből kell végeznünk, és nem azért hogy lássanak az emberek és dicsérjenek miatta, hanem hogy növekedhessünk az alázatban és a szeretetben. Ezekkel erősödik hitünk és reményünk is.

Hogyan küzdjünk meg a kísértéssel? Ez a kérdés nagyböjt első vasárnapjára. Két példa áll előttünk. A saját tapasztalatunk és Jézus példája. Biztos, hogy néha olyan erősek vagyunk, mint Jézus. Elhatározzuk, hogy nem essünk ugyanabba a hibába még egyszer, és ehhez ragaszkodunk is. De sokszor játszunk a tűzzel. És alkukat kötünk. Rögtön abban a hibában találjuk magunkat, amit el akartunk kerülni.

A nagyböjt mondhatjuk, hogy az emberi élet makettje. Minden ember utazni az élete célja felé tart. Izrael népe 40 évet vándorolt a pusztában. Jézus 40 napot böjtölt a pusztában. És mindenki kísértésbe kerül. Az éhség, a hatalom a szerelem jelentős szerepet játszik emberi életünkben. A különbség az, hogy Izrael népe és mi is kísértésbe esünk, Jézus nem. Példájával azonban megmutatta nekünk, miképpen menekülhetnénk meg a kísértésektől.

Jézus nem azért ment a pusztába hogy megkísértessen, hanem, hogy Isten keresse. De közben jött a kísértés. Az életünk is Isten felé halad, de közben jön sok kísértés, ami azt akarja, hogy letérjünk az útról. A nagyböjt egy olyan időszak, ami segít minket, hogy vissza találjunk oda.

Imádkozzunk, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközzel legyőzzük a különféle kísértéseket.

Fransis Magung SVD

Forrás: Verbiták


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése