2014. november 2., vasárnap

Gondolatok Halottak napjára

Halottak napja (Siral 3,17-26 – Lk 12,35-40)

Szeretett Testvéreim!

Ritkán hallhatunk szentmiséken a Siralmak Könyvéből, ma elénk tár Egyházunk néhány megrendítően szép mondatot belőle. Szerzője felsóhajt és elkeseredett szavakkal ezt mondja: „...elfelejtettem a boldogságot...Nincs már célja életemnek, sem reménységem az Úrban.” Végül igazi hívő emberhez méltó módon így fejezi be: „Jó dolog csendben várakozni, mert az Úr megszabadít minket”. Halottak napja van. Azokért imádkozunk, akik eltávoztak ebből a földi életből, akik előttünk járnak és imádkozva várnak bennünket, akik még egy kis ideig itt maradtunk. Van valami furcsa abban, hogy sajnáljuk az elhunytakat. Nekem meggyőződésem, hogy ők sokkal jobb helyzetben vannak, mint én. (Csak magamról beszélek, más nevében nem nyilatkozom). Ugyanakkor emberileg teljesen érthető ez az érzés, mert titokkal állunk szemben. Még a nagy keresztény teológusok is alázattal, tisztelettel hallgatnak ebben a témában, vagy legalábbis visszafogottak. A halál megrendíti az embert egzisztenciális valóságában. Elhallgatnak mindenek. Hatalmas csend telepszik a gyászolók szívére.Fogadjuk meg a Siralmak szent szerzőjének tanácsát: maradjunk csendben és várjuk a választ Istentől. A halál magát a Létet érinti. Ezáltal pedig választ vár tőlem is. Miben hiszek? Kinek hiszek? Valamikor kijöttem anyám méhéből, eltöltök néhány évet itt a földön, azután el fogok pusztulni, mint egy kóbor kutya? Ennyi lenne az emberi élet? Ezt sugallja minden ideológia, élén a materializmussal, az anyag – istenbe vetett hittel. Nincs semmi a halál után. Csak egy kérdést szeretnék feltenni. Ezek szerint a halál után a semmi VAN? Köszönöm! „Ehje aser, ehje – Vagyok Aki Van. Ezt mondta a Teremtő Mózesnek a csipkebokorból. Az Vagyok, Aki Van. Ahol valami – valaki VAN, ott Élet van. Jelen esetben örök élet. Amikor elveszítjük szeretett hitvesünket, társunkat, szüleinket, esetleg gyermekünket, nem ilyen épületes gondolatok fognak eszünkbe jutni. Ezért maradjunk csendbe! És várjunk!
És ebben a fájdalmas, szorongató csendben megjön a válasz: Én Vagyok a Feltámadás és az Élet. A halál titka Jézus feltámadásában nyer végső értelmet. Jézus egy lett közülünk, mindenben osztozott sorsunkban, egészen haláláig. Jézus maga is belépett a halálba, áttörte azon magát, és benne hagyta szeretetét. Jézus halála óta a halálban is találkozhatunk a szeretettel, ezért mondjuk, hogy a szereteté az utolsó szó. A halálé csak az utolsó előtti szó, és mi ettől rémülünk meg.

Mégis, mit mondhatunk a halálról?

1. A halál pillanatában mindörökre találkozunk Istennel. Csak a halál pillanatában következik be a személyes találkozás és ez jelenti az örök boldogság tartalmát.

2. A halál pillanatában teljes valóságunkban találkozunk saját magunkkal. Megnyílik a szemünk és úgy látjuk magunkat, amilyenek vagyunk. Megrendülünk majd saját önző és korlátolt mivoltunk fölött. De Isten szeretete új szívet teremt a régi helyett, amelyben már nem lesz önzés, csak tiszta szeretet.

3. A halál pillanatában Istennel, mint végtelenül irgalmas Atyával találkozunk, aminek igazságossága irgalmasságában nyilatkozik meg. Itt már nem lesznek titkaink és Ő irgalmas szeretetével válaszol.

4. A halál pillanatában Istennel Jézus Krisztus által találkozunk. Mi is a szorongás és a félelem sötétjéből lépünk a halálba, akárcsak Jézus. A különbség, hogy Jézus ezt egyedül tette meg, mi pedig már vele mehetünk.

5. A halál pillanatában találkozunk mindazokkal, akik Istenben élnek. A halálban az volt a legfájdalmasabb, amikor el kellett azoktól, akiket szerettünk, de itt újra találkozunk velük.

Ádámtól Jézusig a Szentírásban minduntalan visszatér az a gondolat, hogy az élet nem más, mint egy iskola arra, hogy az ember megtanulja a jó halál leckéjét. Ez fontos gondolat. Mert, hogy mit fogunk majd mondani halálunk pillanatában az Úrnak, azt már most, itt, életünkben gyakorolnunk kell. Milyen szavakkal szeretnék én távozni a földről. Kezdjük el gyakorolni már ma.Miközben gyászolsz, gondolj egy pillanatra saját sírodra is.Minden ember egyszeri, senkihez sem hasonlítható, megismételhetetlen csoda. Isten értékes gyermeke. Ti is azok vagytok. Ha ezt elhiszed, elfogadtad Isten minden t felülmúló szeretetét.


Erről szól ez a gyönyörű vers, neked, nekem, mindannyiunknak.

Nagy Sándor: Sírkőre

A völgyet nézni állj meg hegytetőn,
Az életet tanuld a temetőn.
Figyelj reám, ki nem mozdítok ajkat,
Már jól tanít, ki mindörökre hallgat.

Most hallgatok, de egykor zengve zengtem,
A föld, a víz, a lég hallottak engem.
Nem néma, bárha nem szól, a harang,
S nem törli el a csend, hogy volt a hang.

Voltam parázs, elszálltam mint a pernye:
Szívem tüzét eloltá bús zegernye,
De melegebb a nyár, s a déli szélben
Örökre érzik már, hogy én is éltem.

Voltam kiáltás, elkapott a szél,
De aki kiáltott, az él!
Völgy csipkebokra már hiába száraz,
Az Úr lángolt ott, mindig oltár már az!

Ha van füled, halld hangtalan beszédem:
Mindegy, mi voltam, voltam az, ami,
Egy hang voltam az Isten énekében,
És kár lett volna el nem hangzani.

Dióssy Iván

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése