2014. július 9., szerda

A kínai vértanúk

Zhao Rong Szent Ágoston áldozópap és társai, kínai vértanúk emléknapján.

A Kereszténység Kínába Szírián keresztül jutott el a 600-as években . Attól függően, hogy Kína milyen kapcsolatot tartott fenn a külvilággal, a kereszténység térítői az évszázadok során szabadon terjeszthették tanaikat, vagy pedig kénytelenek voltak titokban működni. 1648 és 1930 között 120 vértanú halt meg a keresztény üldöztetés közepette.Többségük( nyolcvanheten) Kínában született, gyermekek, szülők, hitoktatók, vagy egyszerű földművesek voltak. Közéjük tartozott négy kínai pap is. Harminchárman külföldi származású vértanúk voltak, többnyire papok vagy szerzetesek, elsősorban minorita, jezsuita, ferences és szalézi hittérítők.

Szent Ágoston Kínában született 1746-ban. A császár katonaságánál szolgált, látva a szent vértanúk álhatatosságát, a keresztény hitre tért. Pap lett és az evangélium hirdetéséért 1815-ben vértanúságot szenvedett. Ma emlékezünk meg számos vértanú társáról, püspökökről, papokról, szerzetesekről, világi hívekről és gyermekekről is, akik különféle életkorban szorongattatások között vallották meg Krisztus Istenségét Kína különböző vidékein.

Hirdetni az Isten országát. Sokfelé a világban, az igehirdetés kezdetét vértanúk sora kísérte. Kínában is voltak, akik meghallották Isten szavát, és készek voltak életüket adni hitükért. Erősítsen meg bennünket a vértanúk hősiessége, hogy bátran tegyünk tanúságot hitünkről.

Forrás: Magyar Zarándok



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése