2014. június 28., szombat

Kilenced Szűz Mária Szeplőtelen Szívéhez

Bevezető ima mindennap

Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük.

Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk.

Első nap

Ó Mária Szeplőtelen tisztaságban ragyogó Szíve! Te vagy a legszebb virág Isten virágos kertjében. Te vagy az a csodálatos Édenkert, amelyet a bűn soha, soha nem kerített hatalmába. Eszközöld ki nekünk ezt a kegyelmet, hogy mi is, miként Te magad, Isten megbántását, még a legcsekélyebbet is minden erőnkkel kerüljük!

Üdvözlégy… Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről. *

* Ennek szövegét lásd a kilenced után.

Második nap:

Mária Szeplőtelen Szíve, örök szüzességben Istennek szentelt Szív! Te vagy az érintetlen liliom, a virágzó oázis a világ sivatagában, amelyben Isten Szeme gyönyörködik. Vonzz sok lelket szüzességed követésére, hogy a világ csábítását legyőzzék, és magukat osztatlan szívvel Istennek szenteljék!

Üdvözlégy… Litánia

Harmadik nap:

Mária Szeplőtelen és isteni szeretettől lángoló Szíve! Te vagy az égő lámpás, amelyet maga a Szentlélek gyújtott lángra, és szeretetének olajával táplált: a Te Szívedben a szent Tűz soha nem aludt ki. Gyújtsd lángra a mi lanyha szívünket is az isteni szeretetnek azzal a Tüzével, amely a Te Szívedben oly nagy lánggal égett!

Üdvözlégy… Litánia

Negyedik nap:

Mária Szeplőtelen és szemlélődésben elmerült Szíve! Gondolataiddal, vágyaiddal mindenkor Istennél időztél. Szentfiad szavait és a megváltás titkait szent hallgatással őrizted szívedben. Űzd el a nyugtalanító gondolatokat, amelyek megzavarják összeszedettségünket, és irányítsd lelkünket Isten felé!

Üdvözlégy… Litánia

Ötödik nap:

Ó Mária Szeplőtelen és egészen alázatos Szíve! Minél gazdagabb lettél kegyelmekben és erényekben, annál mélyebbé változott alázatosságod. Szerény és visszahúzódó lelkületed különösen kedves volt Istennek, és emiatt méltatott arra az Isten Fia, hogy Szívedben szállást vegyen. Taníts bennünket is igaz alázatra és Isten akaratának követésére!

Üdvözlégy… Litánia

Hatodik nap:

Ó Mára Szeplőtelen és sok szenvedéssel eltelt Szíve! Mint Krisztus Anyja és a Megváltásban Társa, egészen kiürítetted a szenvedés kelyhét. Segíts bennünket, hogy a szenvedésnek ezt a mértékét, amelyet az Isten jósága és bölcsessége számunkra kijelölt, bátran és bízó lelkülettel viseljük!

Üdvözlégy… Litánia

Hetedik nap:

Ó Mária Szeplőtelen és a mi üdvösségünkért aggódó Szíve! Emlékezz meg a szegény bűnösökről, akiket vad szenvedélyek bilincse tart rabságban és Istentől távol élnek. Segítsd őket, hogy kötelékeiktől megszabaduljanak, és újra Isten gyermekeinek szabadságára jussanak!

Üdvözlégy… Litánia

Nyolcadik nap:

Ó Mária Szeplőtelen, és Krisztus Egyházával szeretettel törődő Szíve! A kereszt alatt nekünk, embereknek, és az egész Egyháznak Anyja lettél. Imádkozz, könyörögj Jézusnál szüntelenül az Ő szeretett Jegyeséért, Egyházáért a földön. Vedd oltalmad alá a pápát, a püspököket, a papokat és Istennek egész népét! Védj meg bennünket a gonosztól!

Üdvözlégy… Litánia

Kilencedik nap:

Ó Mária Szeplőtelen és királynői Szíve! Földi életed elmúltával az Úr fölvitt Téged a mennybe, s az Ő felülmúlhatatlan örömének birodalmában adott Neked szállást. Testestül-lelkestül a mennybe vétettél, ahol Szentfiad Királynővé koronázott. Élj e királynői hatalommal a mi javunkra, jöjj segítségünkre mindenkor, ha kérünk, ha nem! Hadd legyünk Általad mi is méltók a mennyei koronára a Te jóságos közbenjárásodra!

Üdvözlégy… Litánia

Felajánló ima az egész kilenced végén

Mennyei Atya, Mária Szeplőtelen Szíve által felajánlom Neked Szent Fiadat, Jézust, ahogy Ő is a kereszten föláldozta magát az egész világ üdvéért, és oltárainkon most is szüntelenül áldozatul adja magát. Fogadd kegyesen ezt az áldozatot Mária Szeplőtelen Szíve által, és irgalmazz nekünk!

Ne hulljon hasztalan ez a drága Vér, amely oltárainkon jelen van! Ne esedezzen értünk hiába Mária Szent Szíve! E szent áldozat és Mária könyörgései által fordulunk atyai Jóságodhoz. Adj a bűnösöknek bocsánatot, a haldoklóknak kegyelmet az üdvösség elnyerésére, a világnak békét, az Egyháznak pedig egységet és minden mennyei jót. Amen.

Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről

Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus kegyelmezz nekünk!

Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus hallgass minket!

Krisztus hallgass meg minket!

Mennyei Atyaisten – irgalmazz nekünk!

Megváltó Fiúisten – irgalmazz nekünk!

Szentlélek Úristen – irgalmazz nekünk!

Mária Szíve, az Isten Szívének mintájára alkotott Szív – könyörögj éretünk!

Mária Szíve, a Szeplőtelenül Fogantatottnak Szíve,

Mária Szíve, a Szentlélek méltó lakhelye,

Mária Szíve, az örök Bölcsesség Anyjának Szíve,

Mária Szíve, a szép Szeretet Anyjának Szíve,

Mária Szíve, az Isteni Ige Anyjának Szíve,

Mária Szíve, a halálnál is erősebb Szív a szeretetben,

Mária Szíve, a fájdalmak tőreivel átdöfött Szív,

Mária Szíve, a kereszt alatt Jézussal egyesült, megfeszített Szív,

Mária Szíve, Jézus Szívének képmása,

Mária Szíve, Jézus Szívének gyönyörűsége,

Mária Szíve, a szentség kincsesháza,

Mária Szíve, minden kegyelem Közvetítőjének Szíve,

Mária Szíve, bűnösök menedéke,

Mária Szíve, szomorkodók erőssége,

Mária Szíve, elhagyatottak vigasztalója,

Mária Szíve, csüggedők felemelője,

Mária Szíve, üldözöttek menedéke és bátorítója,

Mária Szíve, haldoklók reménye,

Mária Szíve, a szorongatottak mentsvára,

Mária Szíve, az Egyház védelme a sötétség erői elleni harcban,

Mária Szíve, az okosság lakhelye, amely minden tévtanítást szertefoszlat,

Mária Szíve, az egész világ Királynőjének dicsőséges Szíve,

Mária Szíve, Anyánk Szíve,

Mária Szíve, minden dicséretre méltó Szív,

Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk!

Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!

Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!

Imádkozzál érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy az isteni Tűz, amely a Te Szívedet kimondhatatlanul betöltötte, a mi szívünket is lángra gyújtsa!

Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Te a Boldogságos Szűz Mária Szívében a Szentlélek méltó lakhelyét készítetted el, add meg nekünk és mindenkinek, aki Mária Szeplőtelen Szívét tiszteli, a kegyelmet, hogy Hozzá mindig hasonlóbbakká váljunk. Kérjük ezt Krisztus, a mi Urunk által. Amen.

Forrás: Engesztelők lapja


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése