2014. június 7., szombat

Kérjük a Szentlelket!

P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Pünkösdvasárnapra

A feltámadt Jézus küldetést ad az apostoloknak: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer…”. Így olvassuk Szent Jánosnál. Máté záradékában a Feltámadott, minden lelki hatalom birtokában, az Atya és Fiú és Szentlélek nevében keresztelni és tanítani küldi tanítványait, ezzel az ígérettel: „Én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” Az Úr Lelke által van jelen Egyházában, akit pünkösdkor elküldött (erről szól az 1. olvasmány), és aki átalakította értetlen, csalódott, félénk követői szívét-lelkét. A Szentlélek a szeretet, az istengyermekség kegyelmét árasztja szívünkbe, ahogy a Római levél 8. fejezetében olvassuk, és így örömmel tartunk a vég felé, és biztos reménnyel fogadjuk a megpróbáltatásokat is, tudván, hogy „az Isten-szeretőknek minden a javukra válik”, „még a megbánt és megbocsátott bűnök is”, ahogy Szent Ágoston kiegészítette Szent Pál szavait.

De ehhez meg kell térnünk: ki kell tárulnunk a teremtő Lélek ajándékának. Ezt a kitárulást is a Lélek adja. Keresztes Szent János mondja, hogy az ember annyit kap Istentől, amennyit vár tőle. Várjuk, hogy csoda történjék velünk, erre biztat Anthony de Mello indiai jezsuita egyik lelkigyakorlatos könyvében (Kapcsolat…, Korda, Kecskemét, 2004, 13-14). És itt a következő meghökkentő, de igaz eszmefuttatást olvasom: „Az igazi Lélek elleni vétek, ha valaki már nem hisz abban, hogy a Szentlélek képes a világot vagy őt magát megváltoztatni. Ez az ateizmusnak sokkal veszélyesebb fajtája, mint az, amely azt mondja, hogy ’Isten nem létezik’(…) Az ilyen ember istene gyakorlatilag halott isten – nem az az Isten, aki Jézust halálból feltámasztva megmutatta nekünk, hogy számára semmi sem lehetetlen.” 

Lukács evangélista biztat: az Atya megadja a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle (Vö. Lk 11, 1-13). Jézus ígérete szerint van legalább egy kérőima, amelyet az Atya mindig meghallgat: ha a Szentlelket kérjük Tőle. Teljes bizalommal kérhetjük tehát a Szentlelket, különösen most Pünkösdre készülődve, állandóan, állhatatosan, szavak nélkül is, belső vágyakozással, hittel és türelmes várakozással: „Jöjj el, Szentlélek Úristen, megbocsátó irgalmaddal és a belénk öntött szereteteddel teremts újjá bennünket!”

Forrás: Vatikáni Rádió 


1 megjegyzés:

  1. http://www.karizmatikus.hu/hitvedelem/vatikani-dokumentumok/192-koezlemeny-anthony-de-mello-sj-atya-irasaival-kapcsolatban

    VálaszTörlés