2014. április 23., szerda

Fémikon kiállítás nyílik Budapesten

Fémikon kiállítás a Sziklatemplomban Ruzsa György professzor gyűjteményéből

A napokban nyitja meg kapuit Budapesten a világ legnagyobb fémikon múzeuma. A különleges és egyedülálló gyűjteménynek a Szent Gellért hegyen található Pálos Sziklakolostor ad otthont.



A sokak által ismert fára festett ikonok mellett ugyanolyan nagy művészi értéket képviselnek a fémikonok is. Ám ezekről sokkal kevesebbet tudhatunk, hallhatunk. Tudományos igényű kutatásuk is csak néhány évtizedre nyúlik vissza. Pedig a fémikonok – pontosabban rézötvözetből öntött ikonok – eredete egészen Bizáncig nyúlik vissza, de igazi történetük az orosz kultúrához kapcsolódik. Már ezer évvel ezelőtt megjelentek a kis ereklyetartó bronz mellkeresztek. Az idő múlásával pedig egyre szélesebb körben elterjedtek. Rézötvözetből házi ikonokat is készítettek. Az úgynevezett triptichonok és tetraptichonok (kisméretű három vagy négy részes összecsukható ikonok) nagy népszerűségre tettek szert az egyszerű emberek között. Ennek fő oka, hogy kisméretűek, tartósak és viszonylag olcsók voltak. Így a hívők mindenhova magukkal vihették, mindig maguknál tarthatták őket. A hétköznapi élet szerves részét képezték, ahogy ezt megörökítette Puskin, Csehov és Dosztojevszkij több írásában is. A fémikonok vallási jelentőségét és tiszteletüket mi sem bizonyítja jobban, gyakorta az elhunyt fejfájára szögezték őket. Erről tanúskodik Vaszilij Perov Jelenet a sírnál című (Сцена на могиле) olajfestménye is 1859-ből, melyet ma Moszkvában a Tretyakov Galériában őriznek.
Ruzsa György művészettörténész, egyetemi tanár és magángyűjtő, már közel fél évszázada foglalkozik fémikonok gyűjtésével. Magyarországon az elsők között kezdte el ezt a felbecsülhetetlen és hiánypótló munkát. Napjainkban az ország egyik legnagyobb magángyűjtőként tartják számon. Az ő jóvoltából valósulhat meg hazánk és a világ legnagyobb állandó fémikon múzeuma. A gyűjtemény létrehozásában segítségére volt Prokopp Mária művészettörténész, egyetemi tanár és Cseke Róbert restaurátor is.
Hosszú, több éven át tartó szorgalmas gyűjtő- és kutatómunka, valamint számos időszakos kiállítás vezetett el a mostani megnyitóig. Az elmúlt közel két évtizedben, több nemzetközi rangú kiállításra is sor került, melyek közül kiemelkedik az esztergomi Főszékesegyházi Kincstár 1997-ben szervezett, részletes katalógussal dokumentált kiállítása. Igazán nagy mérföldkőnek számított az Iparművészeti Múzeum 2005-ös fémikon kiállítása, melyet Ruzsa György és moszkvai kollégái Szvetlana Gnutova és Jelena Zotova szerveztek. E tárlatot félezer (!) fémikont bemutató angol nyelvű katalógus is kísérte.
Azóta csaknem 10 év telt el. De csütörtöktől kezdve szinte bármikor megtekinthetik a kedves érdeklődők az egyedülálló kiállítást, mely számos igen ritka és egyedi leletet is tartalmaz. A teljes gyűjtemény 370 darabot számlál, melyhez nagyméretű tudományos katalógus is társul. Ez tartalmazza az összes kiállított tárgy fényképét és részletes leírását. A gyűjtemény részét képezi néhány 11-12. századból származó kereszt, de különlegességnek számítanak Szent Máriát az istenszülőt (Богородица) ábrázoló fémikonok is.

Az ünnepélyes megnyitóra 2014. április 24-én 18 órakor kerül sor. Az ünnepségen részt vesz Bátor Botond a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke, aki megáldja a kiállítást. A múzeumot hivatalosan Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyitja meg.



Forrás: oroszvilag.hu

Képek: oroszvilag.hu, katekhon.hu



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése