2014. március 20., csütörtök

A keresztút Emmerich Anna Katalin látomásai alapján

A látnok rövid életrajza 

Emmerich Anna Katalin 1774. szeptember 8-án szü­letett a wesztfáliai Flamske elnevezésû faluban, szülei ötödik gyermekeként. Gyermekéveirõl nem sokat tu­dunk. 12 éves korában szolgálatba állt egy közeli ro­konukhoz, s ezekben az években érlelõdött meg benne az elhatározás, hogy apáca lesz. A rokon többször is le akarta errõl beszélni, de Katalin döntése megmá­síthatatlan volt. 

Vágyai azonban csak nagyon soká, 1802-ben tel­jesültek, amikoris felvételt nyert a dülmeni Agneten­berg elnevezésû kolostorba. 1803. november 13-án tet­te le a fogadalmat. 

1812 decemberében villámcsapásként érte a hír, hogy a zárdát - több másikkal egyetemben - fel­ oszlatták. Ettõl kezdve egy jólelkû dülmeni özvegy­asszony biztosított számára szállást. Katalin ezzel egyidõben, 1812. december 29-én kapta meg a stig­mákat. A sebeket az évek során beható orvosi vizsgá­latoknak vetették alá - csalástól tartva -, azonban mindannyiszor bebizonyosodott a jelenség természet­fölötti volta. 

A stigmák megjelenése utáni öt hónapban Katalin semmiféle szilárd táplálékot nem vett magához! Rend­kívüli volt továbbá az a jelenség, hogy a vér a fejbõl és a kezekbõl, a testhelyzettõl függetlenül, minden­kor abban az irányban csorgott, melyben a kereszten függõ Krisztus testébõl folyt. 

A stigmákon kívül Katalin már kora ifjúságától fogva rendelkezett a látomások és a kinyilatkoztatá­sok adományával. Élete folyamán számtalan képben látta megváltásunk történetét: az elõkészítést az ó­szövetségben, Jézus életét és mûködését az újszövet­ségben, s látomásai kiterjedtek a Boldogságos Szûz életének eseményeire is. 

Katalinnak ezenkívül volt még egy érdekes tulaj­donsága. Ha kézbevette egy-egy szent valamely erek­lyéjét, látomásba merült és filmként pergett le elõtte az illetõ szent élete. Megvolt benne a szívekben va­ló olvasás adománya is, melyrõl gyóntatója és barátai számtalanszor meggyõzõdtek. 

Most hallgassuk meg Katalint, hogyan nyilatkozik õ maga a fentebb említett látomásairól. 

"Mikor öt-hatéves koromban elõször tanultam a hitvallás elsõ ágazatát, lelki szemeim elõtt különféle képek jelentek meg az ég és a föld teremtésérõl. Azt hittem, ezeket minden ember úgy látja, mint minden egyéb dolgot itt a földön körülöttünk. Elmondtam tehát az egészet a játszótársaimnak, akik kinevettek. Azt kérdezték, talán van valami könyvem, amiben ez mind benne van?" 

"Egyszer az iskolában a feltámadásról egészen más dolgokat mondtam, mint amiket tanultunk, mégpedig teljes bizonyossággal és abban az elfogulatlan hitben, hogy ezt mindenkinek éppen úgy kell tudnia, mint ne­kem. Nos, a gyermekek ámultak-bámultak, kinevettek és feljelentettek a tanítónak. Ö komolyan megintett, hogy ne képzelõdjem effélékrõl." 

Emerich Anna Katalin 1824. február 9-én halt meg. Távozása után a körülötte zajló viták óriásivá duz­zadtak, melyek még napjainkban sem csitultak el egé­szen. A látomások hitelességét sokan csalhatatlannak tartják, míg mások dühödten támadják. Mi nem csat­lakozunk a vitázókhoz, hiszen a Vatikán állásfoglalása szerint mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy saját lelkiismerete és belátása szerint ítélje meg az ilyen ese­teket. 

Tény azonban, hogy a Katalin látomásai alapján végzett ásatások során több bibliai helyet találtak meg és azonosítottak nagy valószínûséggel. Összeállí­tásunkban azokból a látomásokból válogattunk, me­lyek Jézus kereszthalálára vonatkoznak. Ezeket Ka­talin egyik közeli barátja, K. Brentano, a híres író és költõ jegyezte le, a látnok személyes elbeszélése alap­ján. Brentano érzékletes, néhol költõi stílusa élénken varázsolja elénk az Üdvözítõvel történt eseményeket. Kötetünk célja nem az, hogy megdöbbentse és csodálkozásra késztesse az olvasót, hanem az, hogy e sorok olvasása lelki megújulást hozzon számára. 

JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET 

Mikor Pilátus elhagyta az ítélõszéket, a katonák egy része követte õt és sorfalat álltak a palota elõtt. Egy kis raj maradt az elítéltek mellett. Huszonnyolc felfegyverzett farizeus lovon érkezett a Forumra, hogy a menetet kísérjék. A poroszlók Jézust a Forum közepére vezették. Több rabszolga a nyugati kapun át már hozta a keresztfát, és nagy puffanással dobták a földre Jézus lábai elé. 

Felharsant Pilátus lovasságának a kürtje, az egyik lovas farizeus Jézushoz ugratott és így kiáltott: - Most aztán vége a szép beszédeknek! Rajta, szabaduljunk meg végre tõle! Elõre! Elõre! 

Ekkor felrángatták Jézust a földrõl és a vállára adták a keresztet. A kereszt törzsének alsó végére két kötelet kötöttek és két poroszló ezeknél fogva felemelte, hogy ne súrolja a földet, hanem lebegjen. Jézustól bizonyos távolságra négy poroszló haladt, ezek fogták a négy kötelet, melyek a Jézus derekára csatolt bilincsövre voltak kötözve. . 

A menet élén egy kürtös ment, aki minden utcasar­kon megfújta kürtjét és kikiáltotta az irányt. Néhány lépéssel mögötte haladt egy sereg suhanc és a csõ­cselék. Közülük vitték néhányan az italt, a köteleket, a. szegeket, az ékeket és mindenféle szerszámot. Az erõsebb szolgák póznákat, létrákat vittek és a latrok keresztjének a. törzseit. A létrák csak póznák voltak, melyekbe fogakat dugtak. Utánuk következett néhány lovas farizeus, majd egy fiatalember. Ö vitte a ke­reszt feliratát maga elõtt. Utána jött Jézus, a kereszt­fa terhe alatt meggörnyedve és támolyogva. A tegnapi Utolsó Vacsora óta étlen-szomjan, álmatlanul, a vér­veszteségtõl, a sebektõl, a láztól és a szomjúságtól kimerülve vánszorgott fölsebzett, mezítelen lábával. Jobbkeze átfogta a súlyos terhet, balkeze mindegyre fáradtan igyekezett felemelni a járását akadályozó bõ ruhát. A két elöl haladó poroszló elõre ráncigálta, a két mögötte jövõ pedig hajszolta. Így aztán a járása nem lehetett biztos és a kötelek szüntelen akadályoz­ták abban, hogy a ruháját felemelje. Kezei a koráb­bi szoros megkötözéstõl sebesek és dagadtak voltak. Arca vérrel borítva, haja és szakálla zilált, s nehéz gyapjúruhája beletapadt a felszakadt sebekbe. 

A menetet két oldalt lándzsás katonaság kísérte. A latrokat pribékek vezették. Nyakukon viselték keresztjük görbe, a törzstõl még különlévõ ágait, karjaik kifeszítve azoknak a végéhez voltak kötözve. Kissé mámorosak voltak valami italtól, amit adtak nekik. 

A szûk utca, melyen eleinte vezették Jézust, a hát­só épületek között, sok piszok és szemét között ka­nyargott. Az ablakokból és a falrésekbõl a csõcselék és a rabszolgák gúnyolták, sárral és konyhahulladékok­kal dobálták meg. Egyes gyermekek arra vetemedtek, hogy kötényükbe követ szedtek és azokkal dobálták õt! Így cselekedtek a gyermekek vele, aki annyira sze­rette, megáldotta és boldogoknak nevezte õket!!! 

JÉZUS ELÖSZÖR ESIK EL A KERESZT ALATT
A szûk utca vége felé balra kanyarodott, szélesebb lett és kissé emelkedett. Nemsokára egy mélyebb helyhez értek, ahol esõ idején összegyûlt a víz és a sár. Azért, hogy át lehessen menni rajta, egy nagy követ állítottak a mélyedésbe, mint sok jeruzsálemi utcán, melyek némely helyen nagyon gödrösek. Midõn Jézus a súlyos teherrel ideért, nem tudott tovább menni. A pribékek irgalmatlanul ráncigálták és hajszolták. Ekkor a Megváltó a kiálló kövön egész hosszában a földre esett, a keresztfa pedig melléje zuhant. Hóhérai átkozódva rángatták és rugdalták. A menet megakadt, és nagy torlódás keletkezett Jézus körül. Hiába nyújtotta a kezét, hogy valaki felsegítse. A farizeusok pedig kiabáltak: 

- Fel! Rántsátok fel õt, különben meghal a kezünk között! 

Rettentõ bántalmazások között talpra rángatták, ismét a vállára tették a keresztet. Tövisektõl megkín­zott fejét oldalra kellett hajtania, hogy a széles tö­viskorona mellett elférjen a kereszt. Így támolygott felfelé újabb kínok között az emelkedõ utcán. 

JÉZUS TALÁLKOZIK ANYJÁVAL ÉS MÁSODSZOR ESIK EL A KERESZTTEL 
Ekkor a házak között megjelent a Szûzanya János apostollal és néhány asszonnyal. Mária kitekintett a lázak közül és Jánoshoz fordult: 

- Lássam-e, vagy siessek el innen? Hogyan bírom ki? 

János így felelt: 

- Ha most nem maradnál itt, késõbb mindig nagyon fájlalnád. 

Erre a tömeghez csatlakoztak. Egy gyermek azt kérdezte a mellette elvonuló néptõl: 

- Ki ez az asszony, aki ilyen keservesen jajgat? 

- A Galileai anyja - felelte valaki. 

Erre néhányan kiröhögték és kicsúfolták a sirán­kozó anyát. Egy suhanc fogta a kereszt szögeit és gúnyolódva rázta meg a Szûzanya elõtt. Jézus vér­beborult, beesett szemével komolyan és részvéttel tekintett gyötrõdõ anyja felé. Közben a kereszt terhe alatt elbotolva másodszor roskadt a földre, a térdé­re és a kezére. Az Anya, fájdalmának és szeretetének rohamában nem látott se katonákat, se hóhérokat, ha­nem a Fiához szaladt és melléje roskadva átkarolta õt. Nagy zûrzavar keletkezett, János vissza akarta húzni Máriát, a poroszlók szitkozódtak és gúnyolódtak: ­Asszony, mit akarsz itt? Nevelted volna jobban, akkor nem került volna a kezünkbe! 

A katonák ekkor visszakergették õt a tömegbe. 

CYRENEI SIMON, JÉZUS HARMADSZOR ESIK EL 
A menet tovább vonult egy régi városfal boltíves kapuján át. E kapu elõtt volt egy nagy tér, három utca torkollott bele. Itt Jézusnak ismét egy nagy követ kellett átlépnie, de megbotlott és elesett. Nagy tolongás támadt. A poroszlók már nem. tudták õt talpra állítani. A menetet vezetõ farizeusok rászóltak a katonákra: 

- Így nem tudjuk öt élve kivinni, keressetek valakit, aki segít neki vinni a keresztet! 

A középsõ utcán épp akkor jött le Cyrenei Simon, egy pogány ember, három fiával. Kertész volt, a keleti városfal melletti kertekben dolgozott. Nagy volt a tolongás, nem tudott kitérni. Amint öltözetérõl felismerték, hogy pogány és alsóbbrangú munkás, a katonák megfogták, és azt követelték, hogy segítsen a Galileai keresztjét vinni. Simont undorodás és ellenkezés fogta el, oly rettenetesen nézett ki Jézus. Ruhája csupa piszok és sár volt. Akkor a poroszlók az egyik keresztkart hátrább kötötték és egy hurokkal Simon vállára erõsítették. Így állt Jézus mögött, akinek most már nem kellett akkora terhet tartani. A töviskoronát másképp igazították, és a menet ismét elindult. 

VERONIKA KENDÕJE 
A menet most egy hosszú utcába fordult be. Mindenfelõl jólöltözött emberek siettek a templom felé. Az egyik házból egy magastermetû, elõkelõ asszony rohant a menet elé. Szeráfia volt, a templomtanács egyik tagjának a felesége, akit e mai cselekedete miatt Veronikának neveznek, a latin-görög vera ikon (valódi kép) szavak alapján. Szeráfia fûszeres bort készített azzal a szándékkal, hogy felüdítse az Urat keserves szenvedése útján. Lefátyolozva lépett az utcára, vál­lán kendövel. Mellette egy kilencéves kislány állt, õ tartotta a lepellel letakart korsót. Szeráfia áttört a tömegen, Jézus elé lépett és térdrehullva felnyújtot­ta neki a kendõt e szavakkal: 

- Méltass engem arra, hogy Uram arcát felszárítsam! 

Jézus balkezével megfogta a kendõt, tenyerével vé­res arcára nyomta, majd köszönõ szóval visszaadta. Ekkor a kislány félénken felemelte a magasba a bo­rosedényt, de a katonák szitkozódása miatt lehetet­len volt Jézust felüdítenie. A lovas farizeusok és a poroszlók fel dühödtek a feltartóztatás miatt és ütni­-verni kezdték az Urat. Veronika a gyermekkel vissza­menekült a házba. Alighogy belépett a lakosztályá­ba, a kendõt letette az asztalra és ájultan esett össze. A lányka nyöszörögve térdelt mellé. Így találta õket egyik ismerõsük, aki bejött a lakásba. Látta azonban az asztalon szét terített kendõt is, melyre Jézus véresarca borzalmasan, de csodálatos élességgel rányomó­dott. 

.JÉZUS TALÁLKOZIK A SÍRÓ ASSZONYOKKAL 
Még jókora út volt a kapuig, a talaj arra lejtett egy kicsit. Cyrenei Simont felbõszítette az az embertelen­ség, ahogy Jézussal bántak és így kiáltott: 

- Ha nem hagytok fel ezzel a gazsággal, ledobom ezt a keresztet, még ha agyonvertek is! 

Az országút közepén, a kapu elõtt, ahol az út el­ágazik a Kálvária felé, állt egy dúc, melyre Jézus és a két lator halálos ítélete volt felírva. Nem messze in­nen, az elágazásnál állt egy csoport síró asszony, akik az ünnepekre jöttek fel Jeruzsálembe, s most csatla­koztak a menethez. A roskadozó Üdvözítõ látványá­ra az asszonyok jajgatásban törtek ki és zsidó szokás szerint részvétük jeléül a kendõiket nyújtották Jézus­nak, hogy letörölje verítékét. Jézus feléjük fordult és így szólt: 

- Jeruzsálem leányai, ne engem sirassa­tok! Inkább magatokat és fiaitokat, mert eljön az az idõ, mikor azt mondjátok: boldogok a magtalanok és a méhek, melyek nem szültek, és az emlõk, melyek nem szoptattak! Akkor majd azt mondják a hegyek­nek: szakadjatok ránk! És a halmoknak: takarjatok el minket! Mert ha a zöldellõ fával ezt teszik, mi lesz a szárazzal. 

Ekkor egy kis idõre megállt a menet. A hóhérszer­számokat vivõk elõrementek a Kálvária hegyére. Utá­nuk vonult száz katona is Pilátus csapatából. Ö maga idáig kísérte a menetet és itt a kapunál visszafordult a város felé. 

JÉZUST MEGFOSZTJÁK RUHÁITÓL 
Nemsokára felértek a Golgota csúcsára. Mikor az asszonyok látták Jézust odavánszorogni, egy ember­nek pénzt adtak, hogy adja át a poroszlóknak egy boros edénnyel együtt, s azok adjanak abból inni Jé­zusnak. De a hóhérok nem adták oda a bort az Úrnak, hanem késõbb maguk itták meg. 

Most a poroszlók letépték Jézusról a köpenyt, mely a felsõteste köré volt feltûzve. Levették róla a bilincsövet, s a fején keresztül a fehér gyapjú felsõruhát is lehúzták. Ezután letekerték a nyakáról és a válláról a hosszú, keskeny pólyát. Mivel a barna, varratlan köntöst, melyet édesanyja szõtt neki, a széles töviskorona miatt nem tudták lehúzni, leszakították a koronát, s ezzel feltépték fejsebeit. Miután letépték róla a köntöst is, az Emberfia ott állt mezítelenül a csõcselék elõtt. E gyalázatosság láttára a barátai közt hangos zúgolódás támadt. Ebben a pillanatban feltûrt ruhában egy férfi tört be a poroszlókon keresztül a körbe. Egy kendõt nyújtott át Jézusnak, aki hálás pillantással átvette és úgy kötötte a derekára, hogy a hosszabb végét a lábai közt hátrahajtva, hátul felköthette. 

Az ismeretlen férfi mozdulataiban volt valami parancsoló, ökleivel megfenyegette a poroszlókat és csak ennyit mondott: 

- Azt mondom, hagyjátok, hogy ez az ember betakarja magát! - A férfi ezután eltûnt, olyan hirtelen, ahogyan megjelent. 
JÉZUST A KERESZTRE SZEGEZIK 
Jézust ekkor a keresztre fektették. Jobb karját ki­húzták s kezét a kereszt jobb ágán fúrt lyukra illeszt­ve, karját szorosan lekötözték. Egyikük rátérdelt Jé­zus mellére, a másik kinyitotta az ökölbe szoruló kezet és erõsen tartotta. A harmadik ráhelyezte a hosszú, hegyesre köszörült szeget az Úr jobbjára és irtózatos ütésekkel verte bele a vaskalapáccsal. Jézus ajkáról megtört jajszó hallatszott. Kezének inai szétszakad­tak, s a háromélû szeggel együtt beverõdtek a szûk szeglyukba. Vére a poroszló karjára fröccsent. A sze­gek egyébként oly hosszúak voltak, hogyha az ember a markába fogta, fönt s lent egy hüvelyknyire kiálltak. A jobbkéz leszegezése után a poroszlók észrevették, hogy a balkéz nem ér el egészen az elõre kifúrt lyu­kig. Ezért a kötelet rákötötték az Úr balkezére s addig húzták, míg a tenyér el nem ért addig. A karját szinte kiszakították a forgóiból, válla ki volt feszülve, könyö­kén kilátszottak a csontok. Rátérdeltek a karjára és beverték a másik szöget is. 

A kereszten a láb magasságában egy tönk volt, azért, hogy ide szegezzék Jézus lábait. Ebbe a tönkbe is lyukat fúrtak, de szintén rossz helyen. Emiatt a lábakat is kötéllel húzták a lyukig, s ez szinte elviselhetetlen fájdalmat okozott az Úrnak. Ezután átszegezték a lábfejeket is. Ez volt a leghosszabb szög, melyet mind a két lábon átütöttek. 

A nap állása szerint körülbelül tizenkét óra múlt egynegyeddel, mikor megfeszítették Jézust. Éppen amikor felállították a keresztet, a templom felõl hangos trombitaszó hallatszott. Ez jelezte, hogy a húsvéti bárány leölése megtörtént. 

JÉZUS MEGHAL A KERESZTEN 
Mikor a keresztet felállították, a rázkódtatás miatt Jézus töviskoronás fejét elöntötte a vér. A poroszlók felmentek a keresztre és eloldozták az Urat tartó köteleket, melyekkel elõbb a törzshöz kötözték, hogy a kereszt felállításakor le ne szakadjon a szegekrõl. 

Erre a vízszintes helyzettõl és a megkötözéstõl megzavart vérkeringés a függõleges helyzetben új 

irányú mozgásnak indult. Ettõl minden fájdalom megújult és egészen elkábított a Jézust. 

Elkövetkezett az Úr Jézus órája. Tusakodott a halállal és hideg veríték szivárgott a tagjaiból. Ekkor így szólt: 

- Beteljesedett! Atyám, kezeidbe ajánlom lelkemet! 

Jézus halálkiáltásakor a föld megrendült és a ke­resztdomb megrepedt. Nagy rémület fogta el az összes jelenlévõket, de ez a rémület áthatott az egész ter­mészeten is, mert ugyanakkor széthasadt a templom kárpitja, sok halott kikelt a sírjából, a templomban falak süllyedtek meg, hegyek omlottak le és épületek dõltek össze a világ minden pontján. Mintegy százan voltak azok a halottak, minden korszakból, akik be­omlott sírjukból testükkel kiszálltak. Többnyire páro­sával jártak-keltek a városban, az ide-oda szaladgáló emberek elé álltak és rövid vádbeszédekkel tanúságot tettek Jézusról. 

JÉZUS TESTÉT LEVESZIK A KERESZTRÕL 
Mialatt a kereszt elhagyatottan állt - csak né­hány õr volt körülötte - a hegyre érkezett Arimateai József, Nikodémus és néhány asszony Máriával. Ni­kodémus elõtte száz font balzsamozó fûszert vásárolt. A létrákat a kereszt mögé támasztották, fölmentek egy nagy lepedõvel, melyre három széles heveder volt varrva. Ezzel rákötötték szorosan Jézus testét a hóna és a térde alatt a kereszt törzséhez, más lepedõkkel pedig a karjait a kezei alatt a kereszt ágaihoz. Azu­tán hátulról kiverték a szegeket. Jézus kezei nem na­gyon rázkódtak meg ettõl, a szegek pedig könnyedén kiestek a sebekbõl, minthogy ezek a test súlya folytán nagyon kitágultak, s a lepedõkkel felhúzott test most már nem nehezedett egész súlyával a szegekre. 

Miután levették, a férfiak begöngyölték a térdétõl a derekáig és letették egy lepedõre, anyja karjaiba. József és Nikodémus elvonultak a Kálváriától délnyugatra egy mélyebben fekvõ völgykatlanba, ahol a tetem elõkészítését akarták elvégezni. 
JÉZUS HOLTTESTÉT SÍRBA HELYEZIK 
A bebalzsamozás után a férfiak Jézus holttestét bõrbõl készült hordágyra helyezték. Betakarták egy barna takaróval és a hordágyon oldalt két rudat dug­tak át. Az egész élénken emlékeztetett a frigyszek­rényre. Néhányan rongyból csavart fáklyákkal elõre­mentek, mert a sírboltban világításra volt szükség. A többiek halk sirámhangon zsoltárt énekelve vonul­tak a völgyön át a sírkertbe. A túlsó dombon az idõ­sebb Jakab állt, figyelemmel kísérve a menetet. Kisidõ múltán távozott, hogy az egyik közeli barlangban tartózkodó tanítványokat értesítse a történtekrõl. 

A sírboltot, mely még egészen új volt, Nikodémus szolgái már kitakarították és kifüstölték. A helyiség egészen díszes volt, szép faragott párkányzattal. A sírpad fejtõl valamivel szélesebb volt, mint lábtól. Egy beburkolt test alakjára mélyedést vágtak bele, a fej és a láb helyén egy kis kiemelkedéssel. 

Az asszonyok a bejárat elõtt leültek a padra. Négy férfi levitte az Úr tetemét a sírkamrába. A sírpad mé­lyedését megtöltötték fûszerekkel, egy lepedõt terítettek rá és a szent testet erre fektették. Miután kijöt­tek, a Szûzanya lépett be. Leült fejtõl a sírpadra és a Fia tetemére borult. Mikor kijött, a férfiak bezárták a kamra ércbõl való ajtaját. A sírajtó elzárására szolgá­ló nagy kõ, mely még a sírbolt elõtt feküdt, körülbelül koporsó alakú volt. Egy ember kinyújtózva ráfekhetett volna. Nagyon nehéz volt, úgyhogy a férfiak csak lécek segítségével tudták a bezárt sírajtó elé hengeríteni. Mindez már fáklyafénynél történt a sötétség miatt. A sírbatétel alatt a kert közelében szomorú és félénk férfiak jártak-keltek. A tanítványok voltak azok, akik az idõsebb Jakab híradása nyomán jöttek elõ a barlangból. 

JÉZUS FELTÁMADÁSA 
(Az eseményt Emerich Anna Katalin egyes szám elsõ személyben mondja el.) 

Láttam Jézus lelkének jelenségét, mint egy nagy fényt, két angyal közt, sok fényalaktól körülvéve, a sírsziklán keresztül szent holttestére leszállni és föléje hajolva beleolvadni. Láttam a test tagjait a burkolat alatt megmozdulni. 

Most egy másik képben azt láttam, mintha a sír­pad alól egy szörnyeteg jelensége tolná ki magát. Fel­egyenesedett kígyófarkára és sárkányfejét dühösen az Úr felé fordította. A feltámadt Krisztus kezében lát­tam egy vékony fehér pálcát, rajta egy lobogó zász­lócskát. Az Úr rálépett a sárkányfejre, a pálcával pe­dig háromszor beleszúrt a kígyó farkába. Ez mind­annyiszor összébb zsugorodott, végül eltûnt. 

Most láttam az Urat nagy fényben átlebbenni a sziklán keresztül. A föld rengett és egy harcos angyal villámként jelent meg a sírnál. Jobbra hengerítette a hatalmas követ és ráült. Mikor az õrök ezt látták, el­kábulva megtántorodtak, leestek a földre, és mint a halottak, megmerevedve, elferdült helyzetben terül­tek el. 

Jézus végtelenül szép, fényes és komoly volt. Öltözete járás közben lebegett és csillogott. Sebhelyei igen nagyok voltak és ragyogtak. 

Forrás: A keresztút Emerich Katalin látomásai alapján. Aggiornamento kiadó. Pécs. Szikra Nyomda. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése