A szentmisében ilyen módokat említünk a közösségi
gyónáskor. A katekizmusban is ezt olvashatjuk, továbbá hogy a bűn azt jelenti,
hogy tudva és akarva megszegni Isten parancsát. Bűnt tehát nemcsak aktív
tettekkel lehet elkövetni, hanem gondolatok engedélyezett elkószálásával, de
hanyagságból, mulasztásból is. A gondolati bűn
vagy belső bűn esetén fennállhatnak bizonyos enyhítő körülmények, de ugyanúgy
meg kell gyónni őket, illetve ugyanolyan szabályok vonatkoznak rájuk, mint a
cselekedeti bűnökre. Jézus Krisztus a gondolati bűneinkért szenvedett a
töviskorona okozta sebektől, amelyet a katonák kegyetlensége vitt véghez és
nemcsak megalázta az Örök Királyt, de fájdalmait is tetézte. De nézzük a
teológiai és botanikai kutatások eredményét és a szentek életét.
I. A krisztustövisről általában
A krisztustövis a bengefélék családjába tartozó tövises növények
gyűjtőneve. A hagyomány szerint belőle fonták a töviskoronát
Jézus fejére (Mt 27,29; Mk 15,17; Jn 19,2; vö. Ter 50,10; Bír, 8,7; 9,14.15;
Zsolt 58,10; Iz 7,19.23.24.25; 55,13).
A krisztustövis nem tévesztendő
össze az egészen más családba tartozó, nagy, sötétbarna, elágazó tövisű lepényfával (Gleditsia triacanthos),
mely mérsékelt övi, nagy, barna, elágazó tövisű, széles, fél méternyi, lapos
hüvelyű, jellegzetes homokpusztai fa. Magyarországon is él, magyarul szintén krisztustövisnek
hívjuk, de a Szentföldön ismeretlen. A szír, palesztin, valódi krisztustövis (gör. zizüphon, lat.
Ziziphus spina-christi) Izrael forró síkságain és völgyeiben gyakori, magassága
többnyire 4-8 m,
de néha a 14 m-t is eléri. Szeptemberre sárgára érő, húsos, gömb alakú
csonthéjas termései ehetők ugyan, de nem mondhatók ízletesnek. Levelei 3 erűek,
csaknem kopaszak, szélük sűrűn apró csipkés, csúcsuk lekerekített. Két
különböző hosszúságú pálhatövise közül a hosszabb mereven kiálló, a rövid
visszahajló. Ágtövisei általában nem haladják meg az 1 cm-t, de hosszuk még egy
növényen belül is rendkívül változó. Léteznek igen erős, hosszú tövisű
változatok is, amelyek a tavaszi időszakban különösen alkalmasak lehettek
korona készítésére. Kis, sárgászöld virágai egész nyáron át nyílnak, hogy
belőlük kis, húsos bogyók fejlődjenek. Különösen a nagyobb példányok lassanként
minden más növényt kipusztítanak maguk körül, így fokozatosan magányossá
válnak, vagy ligeterdő foltokat alkotnak, mint nálunk az akácfa. Érdekes, hogy
pollenje nem található meg a torinói
halotti lepel pollenjei között, holott ezek közel 70%-át palesztin fajok
pollenje adja.
II. Jézus töviskoronájáról
A töviskoszorú a szenvedés
eszközeinek és Krisztus
fegyvereinek egyike. Jézus
megcsúfolásakor a római katonák gúnyból a töviskoronával koronázták királlyá
az Urat.
1. A tövisről
A Szentírásban sok kifejezés van
a tövisre, de
egyenként nehéz meghatározni pontos jelentésüket. Így azt a tövist sem tudjuk
egyértelműen azonosítani, melyből Jézus töviskoronáját fonták (tövises
vérfű; vö. Mt 27,29; Mk 15,17; Jn 19,2). Ugyanezt a szót használja még a
magvetőről szóló példabeszéd, a Mt 7,16; Lk 6,44 és Zsid 6,8.
2. A töviskorona-ereklye.
A bibliai szövegen kívül a ker.
hagyomány, a magán kinyilatkoztatások és történelmi emlékek egyértelműen
beszélnek a töviskoronáról. Anyagára vonatkozóan nem segítenek a jelenleg
őrzött töviskorona-ereklyék, mert eredetiségük erősen kétséges, hiszen több is
van belőlük, így vsz. a jámbor hagyomány emelte őket a szent ereklyék közé.
3. A fajokról általában
A szóba jöhető legalább 30
növényfajból morfológiai, élettani és növényföldrajzi bélyegeik alapján is
nehéz a legvalószínűbbeket kiválogatni. A szakemberek többsége a tüskés
vérfű (Sarcopoterium spinosum), az európai krisztustövis (Paliurus spina
Christi) és a palesztin krisztustövis (Ziziphus spina Christi) valamelyikét
tartja valószínűnek.
4. A szentek életében
Emmerich Szent Katalin a szenvedéstörténet misztikus átélése
folyamán süvegkoronát látott. A töviskorona vázát 3 db különböző növény ujjnyi
vastag, elálló tövisű ágából fonták, amelyet a töviseket lehetőleg befelé
fordítva Jézus homlokára húztak és hátul megszorítottak. A látnok szerint a váz
3 főága olyan volt „mint nálunk (ti. Németországban) a varjútövis, kökény és a
galagonya. A felső részt szederindákból csinálták”. – Az írott hagyományban a töviskoronáról
az első nyomot Nolai Szt Paulinusnál
találjuk, aki szerint „tiszteletben tartjuk a szégyenoszlopot, a töviseket”
III. A három lehetséges növényről
1. Az európai krisztustövis (Paliurus
spina-christi) (gör. akantha, lat. Paliurus spina-Christi) legfeljebb 4-5 m magasra növő, szürkészöld,
lombhullató bokor vagy kisebb fa, cikcakkosan megtört fiatal, szőrös ágakkal.
Levele 2-4 cm
hosszú, rövid nyelű, 3 erű, tojásdad-elliptikus, tompa heggyel, ép v. aprón csipkés
fűrészes széllel. Tövében egy hosszabb, egyenes és egy rövid, visszagörbülő
pálhatövist visel. Apró, zöldessárga virágai laza levélhónalji fürtökben
csoportosulnak. Száraz termése 3
cm átmérőjű, korong alakú, szárnyas lependék.
Az európai krisztustövis név
szerint nem szerepel a Bibliában, de többen a töviskorona egyik lehetséges
anyagának tartják. Azonban az európai krisztustövis Jézus korában is ritka volt
Palesztinában, Júdeában pedig csak behurcolva fordult elő. Rövid tövisei miatt
mutatós korona egyébként sem készülhetett belőle. A szakemberek többsége ezért
nem is említi. Teljesen azonban nem lehet kizárni, hiszen a bibliai Jeruzsálem
és környékének növényzete a nagy erdőségeknek köszönhetően a mainál sokkal
változatosabb volt. Jeruzsálemi jelenlétét a torinói halotti lepel felszínén
talált pollen vizsgálata is megerősíteni látszik.
2. A palesztin krisztustövis (Ziziphus
spina-christi)
egy trópusi örökzöld növényfaj. Feltehetően Szudánból származik. Szeptemberben
sárgára érő, húsos, gömb alakú csonthéjas termései ehetők ugyan, de nem
ízletesek. A történelmi idők folyamán szent faként tisztelték, különösen
Közel-Keleten, és termését fogyasztották. A hagyomány szerint a tövisek,
melyekből Jézus koronáját fonták a szír krisztustövis hajtásai voltak. Rokon
növény a mediterrántól Iránig tenyésző krisztustövis.
3. A tüskés vagy tövises vérfű (gör.
akanthosz, lat. Sarcopoterium spinosum): a rózsafélék családjába tartozó
növény. A Préd 7,6 szerint „olyan az oktalan kacagása, mint az égő tövis
ropogása” (vö. Oz 2,8; Náh 1,10; Mt 27,29; Mk 15,17; Jn 19,5).
A fél méteres, gömbszerű, sűrűn
tövises növény a jellegzetes Kelet-mediterrán tüskés törpecserjés, a batah
uralkodó faja, de ma már csaknem minden sziklai és út menti növény együttesben
megtalálható. Sűrűn, zegzugosan elágazó szárain rövid, levéltelen, fehér
tövissé módosult törpehajtások fejlődnek, amelyek tövében erednek 5–7 pár
tojásdad levélkéből összetett, élénk zöld, szárnyas levelei. Párta nélküli,
egyivarú virágai szürkén gyapjas vesszőin rövid virágzati szárakon fejecskében
csoportosulnak. Felül az élénkpiros, tollas bibéjű termős virágok húsos,
fehérlő gömbjei sorakoznak, alattuk a 10–30 rövid sárga porzós virágok ülnek,
amelyek beporzás után csakhamar lehullanak, hogy helyet adjanak a rövid termésfüzérnek,
amelyet 2–3 magvú, borsónyi, mély borvörös színű bogyószerű termések alkotnak.
Az évente kétszer is virágzó növény hajtásai a termésérés után teljesen
elszáradnak. A fátlan pusztaságokon nagy tömegekben felhalmozódó tövises
növény, amely még élő állapotában is jól ég, a beduinok igen fontos
tüzelőanyaga. Rokon fajai: a pusztai kopaszka, a szegfűfélékhez tartozó, 40 cm magas hajlékony
szürkésfehér szárú tövises félcserje: 1,5 cm-nyi szálas húsos leveleinek
tövéből rövid kocsányon hordozza kis gömbös virágzatát; a tövises noécserje
meszes pusztákat kedvelő, kopasz, egyéves törpecserje; a sivatagi porcfű alul
fásodó, fényes, csontfehér színű méteres cserje, a forró Aravah völgyben,
valamint Edom és Moáb sivatagjaiban gyakori. Húsos levelei visszahajló hegyes
tüskékben végződnek, a nagy murvalevelek tövében fejlődő virágok apró
szőrcsomóknak látszanak.
Forrás: Katolikus lexikon,
botanikai internetes fajleírások képekkel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése