2011. november 24., csütörtök

Blanckenstein Miklós a papi hivatásokról


Paphiány helyett inkább az „elkötelezett katolikusok hiányáról” beszélhetünk. Egyre több világit lehet és kell életállapotának megfelelően „csatasorba állítani.” Nem véletlenül állítja Szentatyánk az 2012-es év fókuszába az újraevangelizálás gondolatát – mondja Blanckenstein Miklós, az esztergomi szeminárium rektora a Magyar Kurírnak.
Mióta léteznek szemináriumok?
Egyházunkban a tridenti zsinat a mérföldkő. A papnevelésben ettől kezdve  meghatározó szerepet játszik a jezsuita rend is. A zsinat reformjainak gyakorlatba való átültetése szükségessé teszi a papnevelés megreformálását is. Erre kitűnő forma a kollégiumi rendszer. Ez a három részre szakadó Magyarország időszaka. Főegyházmegyénk új központja Nagyszombat. Itt indítja el Pázmány Péter a mai értelemben vett egyházmegyei papnevelést. 
És a tridenti zsinat előtt hogyan képezték a papokat?
Természetesen a zsinat előtt is volt papképzés, de nem volt egységes. Fontos helyszínek voltak az európai egyetemek, szerzetesközösségek, de a falvak számára maguk a plébánosok igyekeztek a kihívásoknak megfelelni. Magától értetődő, hogy a püspök döntött az alkalmasságról és választott a „kínálatból”.  A szerzetesrendek a maguk útját járták. 
Térjünk vissza az újkorhoz.
A szeminárium egyrészt jelentette a kollégiumot, ahol a növendékek laktak és a teológiai főiskolát is,  amelynek keretében folyt a képzés. Esztergomba a 19. század második felében költözött vissza az egyházmegyei szeminárium. Ekkor készült el – a bazilika mellett – az új épület. Pesten az úgynevezett Központi Szeminárium a volt pálos rendi kolostorban kapott helyet. A teológiai oktatást az egyetem egyik fakultásaként szervezték újjá. Az ötvenes évek elejétől először a magyar honvédség, majd a szovjet hadsereg tartott igényt az esztergomi épületre és környezetére. 1989-ben, a megszálló csapatok kivonulásakor kapta vissza Paskai László bíboros a lepusztult épület kulcsait. Hivatalosan sosem államosították az ingatlant.  A papnevelést  Esztergomban a betiltott Irgalmas Rend zárdájának épületében folytathatta egyházmegyénk. A rendszerváltáskor Paskai bíboros úgy döntött, hogy megvásárolja a lepukkant Volán Szállót. Az átépítés után ott folytatódhat a papnevelés. A tantermeket a szemben lévő Bibliotheca termeiben sikerült kialakítani. A visszakapott Nagyszeminárium helyreállítására akkor még nem voltak meg az anyagi feltételek, a nővérek pedig újrakezdhették életüket a zárdájukban. Végül Erdő Péter teremtette meg azokat a feltételeket, amelyek lehetővé tették a Nagyszeminárium épületének rendbetételét. Itt kapott helyet felszentelése után a teológiai oktatás és ide került a teológiai könyvtár is. A szeminárium változatlanul a Duna-parti épületben működik. Jogilag a két intézmény önálló. A Nagyszeminárium (Szent Adalbert Központ) épületében több más kulturális intézmény is helyet kapott.  A szeminárium költségeit nagy részben a főegyházmegye, részben más püspökségek – akik ideküldik növendékeiket képzésre –, részben a fejkvóta fedezi. 
Elméletileg mindenhol ugyanolyan a szemináriumi élet, nem?
A szemináriumok szabályzatát alapvetően Róma határozza meg. Jó pár praktikus kérdésben a helyi főpásztor az illetékes. Minden tanév azzal kezdődik, hogy a jóváhagyott szabályzatot felolvassuk a növendékeknek és értelmezzük, hogy lássák, milyen elvárásnak kell megfelelni, ha papok szeretnének lenni. Az esetleges fegyelmi döntéseket is ennek alapján hozzuk meg. A magyar szemináriumok elöljárói kara évente háromszor találkozik egy felelős püspök vezetésével. Továbbképzést kapunk, és tapasztalatcserére is sor kerül. 
Hogyan vált el a teológiai képzés a szemináriumtól?
Gond nélkül. Először is a Vitéz János Karon megszűnt a hitoktató képzés és átkerült a mi teológiánkra. Intézményünk affiliálódott a Pázmány Hittudományi Karához. Megindult a levelező tagozat is. A gyakorlatban ezt látogatják a világiak, a kispapok pedig a nappali tagozat hallgatói. Természetesen mindig van világi érdeklődő is.
A kispap, ha a teológia másoddiplomája lesz, nem fizet a képzésért?
Ez valóban így van. Első diploma esetében ugyanazok a finanszírozási szabályok, mint bármelyik egyetemen. Jelenleg heten rendelkeznek egyetemi vagy főiskolai diplomával. A másoddiplomások önköltségét egyházmegyéik fedezik.  
Honnan jönnek a kispapok?
Nincsenek jellemző tendenciák. Többségükben a saját egyházmegyéjük területéről jelentkeznek, a püspöküknél. Tehát nem a szemináriumba kopognak be. A megyéspüspökök szabadon döntik el, hogy melyik szemináriumba küldik a növendékeket. Nálunk jelenleg az esztergomi „megyések” mellett kaposváriak, pécsiek, szatmáriak és székesfehérváriak is vannak. A jelentkezőknek majdnem a fele fordult meg egyházi középiskolában. Egyharmaduk jelentkezett papnak érettségi után, a többiek már dolgoztak vagy tanultak valamit. A legidősebb és a legfiatalabb növendékünk között több mint húsz év a korkülönbség. Ennek inkább az előnyét látom, mert így a fiatalok idősebb társaik gondolkodásmódját is megismerik, az érettebbek pedig a fiataloktól frissességet tanulhatnak. Érdekes, hogy akik elhagyják a szemináriumot, akár önként, akár mert püspökük elbocsátotta őket, nagyjából fele-fele arányban van a fiatalok és az idősebbek közül. Ez érthető, mert a kor önmagában nem mindig jelent személyi érettséget. A családi háttér rendkívül színes képet mutat, a magyar nagyátlagot tükrözi. Frissen megtérő felnőtteket nem nagyon szabad fölvenni, mert még nem stabilak keresztény mivoltukban. Jó pár év kell, míg tisztázhatják, hogy van-e hivatásuk.
Milyen környezet veszi őket körül?
Első évben kettesével-hármasával laknak együtt, másodévtől egyszemélyes szobájuk van. Összességében évente nagyjából nyolc hónapot tartózkodnak a szemináriumban és négyet házon kívül. Ez természetesen szakaszolva értendő. A kintlétet a nyári táborok, a külföldi nyelvkurzusok, a plébániai gyakorlat, a tanulmányi kirándulás jelenti. A szeminárium élén elöljárók állnak, a közösség vezetője a rektor. A prefektus a tanulmányi és nevelési ügyekért felel, a spirituális a lelki ügyek gazdája. Saját rektora van a főiskolának, de a három szemináriumi elöljáró egyben a tanári kar tagja is. A paptanárok tagjai a személyi konferenciának, ahol közösen fogalmaznak meg véleményt az egyes kispapok alkalmasságáról, illetve fejlődéséről. Ezt a püspök atyák évente írásban megkapják. A diákok másodévben öltik magukra a reverendát. Harmad-, illetve negyedévben lektorrá, illetve akolitussá avatják őket, ötödév végén lehetnek diakónusok és hatodév végén kerülhet sor a papszentelésre. 
Térjünk rá a napirendre. 
Reggel hatkor van az ébresztő.  Fél hétkor a kápolnában találkozunk meditációra, majd szentmisére kerül sor.  A reggeli után megkezdődik a tanítás.  Az ebéd végeztével szabadidő következik 15 óráig. A délután a stúdiumok és a nyelvórák ideje. A 19 órai vacsorát kápolnai program és szabadidő követi. 22 órakor, a rövid közös ima után mindenki a szobájába vonul és nyugovóra tér. Ettől kezdve a reggeli kezdetéig szigorú csöndnek kell lenni a házban. Szombaton délelőtt tanulás, délután szabadidő van, vasárnap a kápolnai programok és az étkezések kötöttek, különben szabadon gazdálkodnak az idejükkel a hallgatók. Esztergom városában a szabadidőben kötöttség nélkül mozoghatnak, a város elhagyása viszont engedélyhez kötött. Ősszel egy hetes lelkigyakorlat is a program része. Rendelkezésre áll a városi uszoda, az egyik gimnázium tornaterme és a házban egy konditerem. Heti két kötelező tornaóra is van. Sokan fociznak és kosaraznak, jó idő esetén evezni lehet a Dunán. A diakónusok a hatodik év első félévét plébániákon töltik. A többiek évente néhány napra saját egyházmegyéikben plébániákat, illetve nyári táborokat látogatnak. Van karácsonyi szünet, januári félévi szünet és húsvét utáni tavaszi szünet. A bevonulás napja szeptember 13., a nyári szünet kezdete június második harmadában van. 
Hogyan tartják a kapcsolatot a növendékek az egyházmegyével?
Erdő Péter, főpásztorunk velünk tölti a Szent Miklós és a karácsony ünnepét. Amennyiben az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét, azon testületileg részt veszünk. Karácsonykor és húsvétkor az évfolyamfelelősök felkeresik, és egy-két órát beszélgetnek vele. Kétévenként bejön a házba, és minden itt tanuló kispappal elbeszélget. Ez néha két napig is eltart. A más egyházmegyéből érkezettek a karácsonyt és a szent három napot püspökeikkel töltik, úgyszintén nyaranta  néhány napot. Ezen kívül többször is nyílik alkalom találkozóra.  Pasztorális gyakorlatok alkalmával mindenki a saját egyházmegyéjébe utazik, és a nyár is jó alkalom az intenzív ismerkedésre. Szentelésig elég jól átlátják a helyzetet, és sok személyes kapcsolatra tesznek szert jövendő paptársaikkal. 
Hogy zajlik a lelki felkészítés?
Már beszéltem a napirendről. A szentmisék, az elmélkedések, a zsolozsma, a rózsafüzér, az egyéni adoráció hozzátartozik a mindennapokhoz. A spirituális és a felkért gyóntatók lelkivezetőként is rendelkezésre állnak. Több tantárgy is foglalkozik a lelkiélettel és közvetíti a szükséges ismereteket. A növendékek többször vesznek részt külső rendezvényeken, lelkigyakorlaton. Az elöljárókkal folytatott tervszerű beszélgetések magukba foglalják a lelki haladás témakörét.  A csoportos megosztás is fontos szerepet játszik a készületben. 
Hova helyezik majd a felszentelteket?
Az esztergomi növendékek nagyrészt először Budapesten lesznek káplánok. A vidéki egyházmegyések is általában városi helyen kezdenek, hiszen ott van inkább káplánra szükség. Ők elég hamar önálló beosztást kapnak, jellemzően kisfalvakban lesznek plébánosok. A mi megyéseink hosszabb időt káplánkodnak, és utána válnak önállóvá. A szemináriumban szövődött egyházmegyeközi barátságok sok értéket rejtenek. Én a Központiban végeztem és tapasztalatból tudom, hogy milyen jó az ország különféle pontjain szolgáló, tizenegy évfolyamtársammal tartani a kapcsolatot. 
Mi a helyzet a paphiánnyal?
Látszólag ez egyházunk legnagyobb gondja. Valójában azonban az „elkötelezett katolikusok hiányáról” beszélhetünk. Püspökeinknek át kell gondolni a személyzeti politikát. Egyre több világit lehet és kell életállapotának megfelelően „csatasorba állítani.”  Itt nem egyszerűen pap-pótlásról van szó, hanem egy új típusú közösségi egyházról. Nem véletlenül állítja Szentatyánk az 2012-es év fókuszába az újraevangelizálás gondolatát. Cél a megkereszteltek megtérése és Jézus jó hírének fölkínálása a befogadásra vállalkozó közösségek által. 

Forrás: Magyar Kurir


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése