2011. október 31., hétfő

Sárkány ellen sárkányfű 1.

"Fiaidon ellenben még a mérges sárkányok marása sem fogott, mert irgalmad segítségükre sietett, és meggyógyította őket." Bölcs 16, 10

Osztrák sárkányfű (Dracocephalum austriacum)
A Kísértő ünnepek előtt még inkább körbejár, a mondás és a tapasztalatok is ezt mutatják. De mit lehet tenni, hogy ne kerüljön veszélybe az Isten Országa felé törekvő lélek?

Fontos szétválasztani, hogy a kísértés jelenléte még nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz úton járunk, illetve nem vezet feltétlenül bűnhöz, akkor sem, ha afelé tartanánk. A kísértés, az Ellenség jelenléte akaratunk beleegyezése nélkül nem ugyanaz, mint a bűn. A veszélyes helyzet elkerülése érdekében idejében, megfelelő körültekintéssel meg kell akadályozni a bajt ez természetesen fontos, de a kísértés sokszor azért is lehet - akár  még nagy erejű is -, mert olyan területen tartózkodunk, amely nagyon bántja az Ellenséget, meg akar ijeszteni, hogy a jó úttól távol tartson minket.

Szükséges tehát a megkülönböztetés ezen a területen is, hogy:
  1. a bűn felé tartó út előtti figyelmeztetésről,
  2. vagy éppen egy olyan helyzettől való távol tartásként jelentkezik, amely mind magunk, mind környezetünkben élő lelkek megszentelődését szolgálja.

Isten nem hagyott magunkra bennünket az eredeti bűn elkövetése után. Elküldte Egyszülött Szent Fiát, Aki megváltott a bűn szolgaságából. Jézus Krisztus, Megváltó Királyunk a Golgotán már elvégzett mindent értünk, a mi megmentésünkre, hogy Őáltala erősek lehessünk és Vele, Általa megmenekülhessünk minden ellenséges támadástól és veszélytől. Nekünk adta Szűz Máriát, az Ő Édesanyját, aki a mi Mennyei Édesanyánkat is. Ő egész életünkben közbenjár megszentelődésünkért és üdvösségünk érdekében. Még Jézus Krisztus Mennybemenetele után sem vagyunk magunkra hagyva szorongattatásaink közepette. A Szentlélek, Aki tapasztalhatóan működik, szintén nagy segítségünkre lehet a megkülönböztetésben és megerősít minket.

Milyen gyakorlati „fegyvereink” vannak konkrétan a küzdelemhez?

  1. Jézus Krisztus Szent Sebeinek szemlélése
- általuk nyertük el az üdvösségünket, bűneink bocsánatát

  1. Szeplőtelen Szűz különleges tisztelete
- a Rózsafüzér, kiváltképp a Fájdalmas Rózsafüzér kegyelmei

  1. Isten iránti szeretetkapcsolatunk erősítése
-         a szentségek rendszeres gyakori vétele
-         imádság az Eucharisztia előtt és minden imánk

  1. Szent Mihály főangyal
-         a hozzá történő imádság által különös védelem nyerhető (Szent Mihály ima)

  1. Vezeklés és engesztelés
- böjt és minden önmagunk legyőzéséhez, szenvedésekben Jézussal való egyesüléshez vezető felajánlás, önmegtagadás

Ha a kísértések és megpróbáltatások idején nem önmagunkra, hanem Jézusra és az Égiekre irányítjuk figyelmünket, biztonsággal kiállhatjuk a próbát. Mindez nem saját erőnkből, hanem Annak az Erejéből, Akinek Hatalma van minden Gonoszság felett, Aki már győzedelmeskedett minden bűn felett.

A "Krisztus virágunk, szép termő águnk" kezdetű ének  (Hozsanna)
Öt Szent Seb kegykép - márianosztrai pálos kegyhely

6 megjegyzés:

  1. Nagyon hasznos.Ha lenne ilyen, betenném kezdő oldalnak a világhálóra.

    VálaszTörlés
  2. Mit ért az atya azon, hogy "ha lenne ilyen"? A Dracocephalum fajok tényleg létező növénynemzetség, a képen látható egy hazánkban is élő fokozottan védett faj.:-)

    VálaszTörlés
  3. Félretéve a tréfát a címben szereplő képet úgy értem, mint ahogy egy gyönyörű feltámadási énekünkben áll: Krisztus a mi "Virágunk", az Ő érdemei által üdvözülhetünk és állhatunk ellen a kísértéseknek.

    VálaszTörlés
  4. Úgy értettem, hogy ha lenne a világhálónak beállítható kezdő oldala, amit Mindenkinek egyszerre "kötelezően" látnia kellene, mielőtt a saját oldalára léphetne.

    VálaszTörlés
  5. Rendben, így már érthető. Hasonló létezik kisebb méretekben, de a munkahelyeken erre az ún. intranetre nem tudom örülnének-e olyan kezdeményezésnek, hogy Jézusról bármilyen információ kerüljön fel:-)

    Ami még a szívemben van, hogy a keresztények erre kaptak meghívást, hogy ezt elérjék.

    Ahogy Izajás könyvében is áll a 65. fejezet 16b-25 részben: http://www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=1&abbook=Iz&numch=65
    (Üdvösség a végidőben).

    Még egy ige, ami ide illik, úgy érzem:
    „Dicsőítsétek Istent minden élőlény előtt és mondjatok neki köszönetet azért, amit veletek tett. Dicsőítsétek és magasztaljátok nevét, mindenki előtt hirdessétek az Isten tetteit, mert méltó rá és ne szűnjetek meg köszönetet mondani neki. A király titkait meg kell őrizni. Isten tetteit azonban föl kell fedni, és hirdetni kell. Tegyetek jót, és akkor nem árthat nektek a gonosz.” Tóbiás könyve 12, 6-7

    VálaszTörlés
  6. Az érdem természetesen nem a miénk, egyedül az Úré minden dicsőség, Ő teremt újjá mindent, de meghívott minket munkatársaiként, hogy az Új ég és Új föld megvalósulhasson már itt a földön, ill.idővel minden meghívott együtt örvendezhessen az Örök dicsőségben.A megdicsőült testben való örök életünk pedig még vigasztalóbb hitet, reménységet erősítő ígéret számunkra.

    VálaszTörlés