2011. szeptember 1., csütörtök

A megtérés

I. Fogalma

A görög metanoia (metanoia) szóból ered, ami a gondolkodás megváltozását jelenti. Olyan bűnbánat, Istenhez fordulás, amely együtt érzésvilágunknak és viselkedésünknek megváltoztatásával, életünknek az Isten akarata szerint való teljes átrendezése. Az a vallási vagy erkölcsi átalakulás, amelynek alapján az ember radikálisan és alapvetően egészen rábízza magát Istenre és kegyelmi vezetésére (Szentlélek).

II. Fokozatai
  
1.)    első megtérés:
·         találkozás Krisztussal, személyes megérintettség, megszólítottság
·         Szentlélek megvilágosító kegyelme által történik
·         tudatos döntés – Istent elfogadom életem Urának
·         értelem és akarat megtérése
·         bűnös állapotból, a kegyelmi állapotba térés
2.)    második megtérés
·         harmadik vagy további nagyobb is követheti
·         önmagamtól az Istenhez térés
·         az „igen” kimondása szívből, Legyen meg Uram a te akaratod!
·         a szív megtérése
3.)    állandó/fokozatos megtérés
·         állandó tökéletesedésre való törekvés az Úr és az üdvösség felé vezető úton
·         Szentlélek segítségével naponta ráhagyatkozás az Úrra
·         lelkünk mélyén megélni azt, hogy „minden kegyelem”

III. Módja és mibenléte

A megtérés az Istennel való kapcsolatunknak a legfontosabb sarkpontja.
  1. Ószövetség
-          Ez 18,21 „Ha a bűnös szakít minden bűnével amelyet elkövetett, megtartja parancsaimat és az igazsághoz igazodik életben  marad és nem hal meg.”
  1. Újszövetség
-          Mk 1,15 „ Térjetek meg és higgyetek az üdvösség jó hírében!”
-          Lk 15,11-32 a tékozló fiú története
A megtérés konkréttá válik, aktualizálódik:
·         mindennapi imádságunkban, amikor elismerjük előtte semmisségünket és, hogy szükségünk van az Ő vezetésére (ima módjai ld. külön bejegyzésben)
·         a bűnbocsánat szentségében (szentgyónás), amikor megvalljuk bűneiket és tőle kérünk erőt az újrakezdéshez

IV. A bűnbocsánat (megtérés) szentsége - szentgyónás


  1. Lényege:
·         személyes találkozás Jézussal, amikor bevalljuk bűneinket, kérjük Istennek a bocsánatát, amit meg is kapunk az Egyház képviselője (pap) által.  Az Egyház bűnbocsátó hatalma Istentől van, a szentséget Jézus alapította feltámadása után a következő szavakkal:

„Vegyétek a Szentlelket, akinek megbocsátjátok bűneit bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok az bűnben marad.” ( Jn 20,22-23)

·         A bűnök bocsánata a Szentlélek erejében/erejével történik, ezt jelzik számunkra a feloldozás gyönyörű szentségi szavai:

„Isten a mi irgalmas Atyánk, aki szent Fiának kereszthalála és feltámadása által kiengesztelte önmagával a világot és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára, az Egyház szolgálata által bocsásson meg neked és adja meg a békét, és én feloldozlak téged bűneidtől az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. ”

2.      Elemei:
·         lelkiismeretvizsgálat – Szentlélek segítségül hívása
·         bűnbevallás – bűnök felsorolása, lehet körülményekkel, de objektivitásra törekedve
·         bűnbánat és erősfogadás
-          tökéletes bánat: Isten iránti szeretetből fakad
-          kevésbé tökéletes: Istentől való félelemből fakad
·         feloldozás (felszentelt pap kézrátétele + szentségi szavak)
·         elégtétel
-          imádság
-          elmélkedés
-          jócselekedet
-          erény gyakorlása

3.      A bűnbánat
Nagyon fontos, hogy a bűnbánatunkban mindig legyen:
a)      értelmi megfontolás
- a bűn a legnagyobb baj, ami velünk történhet, megbántjuk vele Istent és embertársunkat is
b)     akarati döntés
 – szakítunk a bűneinkkel és Istennek az útján akarunk járni
c)      érzelmi motívum
érezzük át szívünkből Isten irántuk való végtelen szeretetét és a mi szeretetlenségünket, amelyet bűneinkkel elkövettünk 

4.      Igék elmélkedésre: 
      - 50. zsoltár
- Róm 5,12-21
- 1 Jn 4,7-21
- Jn 3,16-17

Marosi Szilvia dokumentuma nyomán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése