2011. szeptember 19., hétfő

A hivatás „ellenségei”

A megszentelt életre szóló, különleges hívás felismerése sokszor hosszú idő alatt alakul ki. Számos külső és belső akadály merülhet fel, amelytől függetlenül a hivatás - belső rátermettség, sok ima és megfelelő lelki környezet hatására - mégis az Úr akarata szerint megvalósulhat.
Ugyanúgy el lehet ezt mondani a házasságra szóló hivatásnál is, de úgy érzem, a társadalom alapvető beállítódása a konszekrált életút lehetőségét jobban megnehezítheti, még keresztény, katolikus körökben is. Sőt, ha már valaki rálépett erre az útra, az még nem biztos, hogy meg tud maradni, vagy be is tudja tölteni hivatását Isten akarata szerint. Egy kicsit erős, de igaz lehet az alábbi papi körökből való vicc:
-          Mikor derül ki, hogy valakinek volt-e igazán hivatása?
-          A temetésen…(lásd pl. a sírkőfeliratán)
Hozzátenném, valószínűleg több meghívás van, mint amennyi beteljesült hivatás. De lássuk, mik lehetnek ezek a gátló tényezők, amelyek szélsőséges esetben elháríthatatlanok is lehetnek, jobb esetben csak átmenetiek, vagy látszólagosak.
I.                   Külső akadályok
1.      Lelki környezet
a)      Szülői háttér
-          nem támogató magatartás a gyermek hivatásának kifejlődésére megnehezítheti vagy teljesen meg is akadályozhatja annak megvalósulását
-          pl. Robespierre ferences kolostor után ügyvéd és politikus lett, szülői háttér:” Fiam sosem lesz pap”- hát nem lett…
b)     Papi háttér
-          nem Isten akaratát közvetítő, Jézus Szent Szíve szerint szolgáló lelkivezető és/vagy gyóntató(k)
-          fontos emiatt a több „helyzetjelző fény” alapján való döntés, az Istenbe merült élet
c)      Közösségi háttér
- kommunizmus alatt hivatások nehezebben realizálódtak, vagy parlagon maradtak
- rossz iskolaválasztás, baráti társaság, munkahelyi és egyéb környezet
- egyházi közösség, jó közösségvezető hiánya vagy hivatást nem támogató volta
2.      Gazdagság
-          Bosco Szent János édesanyja Margit mama azt mondta egyszer fiának: „Sose lépem át házad küszöbét, ha meggazdagodnál”
-          a lélek Istenhez repülésének megkötését jelenti, ha nem tud elszakadni az anyagi javaktól, lélekben mindenképp, de lehetőleg fizikailag is szabadnak lenni
-          szegénységi fogadalom elérése e szabadság nélkül kétséges
-          ha mégis megadatott és ezzel együtt él a hívás olyan módon pl. áldozópapként vagy világi intézményben, ahol lehet saját tulajdon, akkor megfelelően kamatoztatni ezt a kapott „pozitív talentumot” a környező rászorulók érdekében
3.      Betegség
-          bár szervezeten belül van mégis külső akadály, mert általában nem tehet róla a lélek
-          formai akadályt jelenthet átmenetileg vagy életre szólóan az elköteleződéshez
-          szívbéli odaszentelődés ekkor is lehetséges, önmagában ez nem „kibúvó”
II.                Belső akadályok
1.      Visszautasítás
-          a felismert Istennek szentelt hivatást vissza is lehet utasítani, nem mindenki fogadja el/tartja meg emberi gyengeségből
-          alkalmatlanság nem indok, mert Isten kegyelme által élhető, emberi erővel nem lehetséges
-          pl. családi életről való lemondásra való képtelenség akár örök fogadalom vagy szentelés után is
-          aktív kegyelmi életben és önképzésben való állandó előrehaladásra való hajlandóság hiánya is lehet az ok
2.      Dicsvágy
-          aki csak hiú dicsőségvágyból lesz pap, püspök vagy szerzetes
-          célja: szép habitus, ornátus vagy fehér ing arany gombokkal, idős nénik köszönjenek neki
3.      Gőg
-          a tisztelet, társadalmi megbecsülés érdekében megy a hivatás irányába, elvárja a köszönést, hogy rangja szerint szólítsák, előzővel összefügg
-          célja: karrier, hogy „legyen valaki”, ne csak egy „szürke egér”.
4.      Megkötözöttségek
-          talán minden belső akadály kiindulópontja, amely rossz ragaszkodást, nem tiszta látást eredményezhet
-          oka az Ellenség jelenléte, amely kaput talált a következő utakon:
a)      lelki sérülések, sebek
b)      bűnök (személyes és más hibája általi terhek pl. családi megkötözöttségek)
c)      New Age területén való „tartózkodás”
-          van szabadulás Isten kegyelme által, ennek formái pl.:
·         egyéni ima (főként rózsafüzér és szentségimádás)
·         közösségi ima (rózsafüzér, gyógyító, szabadító, közbenjáró, háttér-ima)
·         szentségek (szentgyónás, szentáldozás, betegek szentsége)
Lehetnek mindezek átmeneti akadályok, illetve vannak látszólagos akadályok is, amelyek idővel, sok imával, belső Istenre hangolódással az Ő Akaratát állandóan keresve elhárulhatnak, átalakulhatnak.
Átmeneti akadályok lehetnek pl. az időlegesen fennálló külső és/vagy belső akadályok. Látszólagos akadályok pl. a kezdődő más életút (ld. özvegyen maradt szentek kolostorba vonulása, de mai példák is vannak), negatív tapasztalatok sodrása, bármely más egyéni út.
Több példát látok arra, hogy nemcsak különleges meghívásra, de kényszerhelyzetbe kerülve is adhat az Úr hivatást pl.
-          Remete Szent Pál kimenekült a remeteségbe a vértanúság elől,
-          egy reverendát tartalmazó bőröndöt lopó férfiból később pap lett,
-          Loyolai Szent Ignác kényszerű helyzetében lábadozva csak a szentek életét tudta olvasni,
-          nőkben csalódott férfiakból jó pap lehet mégis, bár nem túl szerencsés
-          anyagi körülmények vagy egyéb hiányok, veszteségek miatti hivatás felé terelődés.
A hivatásnak lehetnek tehát:
  1. elháríthatatlan,
  2. átmeneti, és
  3. látszólagos akadályai is.
Vezethet az Úr olyan utakon egy lelket, amely sajátos, eltérő a normál meghívott úttól.
Istennél tehát semmi sem lehetetlen, mert Ő mindent megtehet, amit csak akar. De természetesen fontos a mi együttműködésünk is, állandó odafigyelésünk, készenlétünk… Szűz Mária „igen”-jére is szükség volt.
Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése